KÉK HÍREK
A Rovatból

Figyelmeztetést adtak ki a viharos szél miatt

A hét második felében ismét lehűlés jön, addig viszont akár 14 fok is lehet.


Kedden egy érkező hidegfront sem hozza meg az igazi telet, enyhe, szeles időre van kilátás, írja az Időkép. Napközben többnyire a napsütésé lesz a főszerep, de helyenként megnövekedhet a felhőzet, melyből egy-egy zápor is előfordulhat. A nyugati-északnyugati szél többfelé megerősödhet, helyenként viharossá is fokozódhat.

Az erős északnyugati szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést adott ki:

a Dunántúli-középhegységben, a Dunakanyarban és az Északi-középhegységben több helyen viharossá fokozódik (65-80 km/h). Síkvidéken inkább csak a főváros tágabb környezetében és a Dunántúl északi peremén lehet időnként viharos erősségű, kora délutántól már jelentősen mérséklődik. Délután 8-14 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Szerdán hajnalban főként az ország északkeleti felén lehet -1, -4 fokos fagy, majd napközben megélénkülő déli-délnyugati széllel ismét enyhébb levegő áramlik fölénk, délután a változóan felhős időben 4-12 fokot mérhetünk.

A hét végére újabb lehűlés érkezik, csütörtök estétől ismét havazhat.

Csütörtökön egy hullámzó frontrendszer hatására szeles, többfelé esős időre van kilátás. Az élénk, többfelé erős délnyugati szél a front mögött északnyugatira fordul, valamelyest mérséklődik. A déli tájakon még várható némi napsütés, de többnyire borult, szürke idő lesz jellemző. Hajnalban még enyhe idő, 2-7 fokos minimumok várhatók, a csúcshőmérséklet 6-13 fok között alakul. Estétől a Dunántúlon és a hegyekben havas eső, hó válthatja fel az esőt.

Pénteken a fagypont közeli hajnali hőmérsékletek után előreláthatólag már csak 3-7 fokig melegszik fel a levegő. A reggeli órákban havazás, havas eső is előfordulhat, majd kora délelőttig már csak keleten és délen valószínű csapadék, eső, havas eső formájában. Délkelet felé távozik a csapadéksáv, estére felszakadozik a felhőzet.

A hétvégére marad a szeles idő, szombaton a legfrissebb modellfutások szerint még vegyes halmazállapotú csapadékra, akár ónos esőre is számíthatunk, vasárnaptól azonban egyelőre bizonytalan, hogy maradnak-e a téliesebb értékek, vagy visszatér a tavaszias időjárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fél év után holtan került elő a Németországban nyom nélkül eltűnt nyíregyházi buszsofőr
A nyíregyházi családapa április óta nem adott életjelet, telefonja két nap után már ki sem csengett. A férfi párja Németországban is kereste, most nyomozás indult.


Április 13. óta nem adott életjelet magáról egy nyíregyházi édesapa. A 43 éves buszsofőr a bajorországi Fürstenfeldbruckban dolgozott, és bár a fizetés jobb volt, egyre nehezebben viselte, hogy távol van a párjától és kisfiától. Élettársával utoljára telefonon beszélt, ezután a készüléke elnémult, Ny. Róbert eltűnt.

A német rendőrség most visszavonta a körözést: a kisváros közelében megtalálták a férfi holttestét, írja a Blikk. Egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között hunyt el, és az sem ismert, hogyan bukkantak a maradványokra. A hatóság a családdal csak a tényt közölte, és jelezte, hogy nyomozás indult.

Párja, Kitti többször is kiment Németországba, végigjárta Róbert munkahelyét, szállásadóját és ismerőseit. Már akkor rossz előérzete volt.

„Tudtam, hogy minden egyes nappal csökken a remény, hogy Robi épen és egészségesen előkerül, s megmagyarázza ezt a hat hónapos hiányt, mégis sokkolt, amikor a német hatóság hívott, hogy vége, visszavonták a körözést, megvan a párom, holtan. A részletekről még nem tudok, annyira friss a történet, de egy biztos:

Fürstenfeldbruck közelében találtak rá, olyan helyen, amit elvileg már többször is átvizsgáltak. A rendőrség annyit közölt, hogy nyomoznak, várjunk türelemmel, értesítenek majd, mikor mehetek ki, mikor tudhatok meg részleteket.”

Kitti korábban úgy tudta, Róbert elszámolási vitába keveredhetett valakivel. A férfi telefonját a lakóhelyétől több száz kilométerre mérték be, mielőtt lemerült. A készülék akár gazdát is cserélhetett, hiszen a holttest ahhoz a városhoz közel került elő, ahol utoljára nyoma veszett.

A nő arról is beszélt, hogy Róbertnek nemrég lett egy új lakótársa, aki nem akart bemenni tanúskodni.

„Három alkalommal is megtagadta ezt.Róla alig beszélt Robi, ráadásul hazudott arról, hogy mikor látta utoljára, amikor pedig megkérdeztem, bűntudatot láttam rajta. Csak egy hónapja ismerték egymást, a női megérzésem azt súgta, Robit belevitte valami hülyeségbe, s elszámolási vitába keveredhettek. Bár a tényeken, hogy Robi nincs többé, ez már nem változtat, szeretnénk megtudni az igazságot, hogy megnyugodjunk, s úgy temethessük el a szerettünket.”

A lap megkereste a Bajor Rendőrség Bűnügyi Nyomozó Osztályát a megtalálással kapcsolatban, de eddig nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között eltűnt egy siklósi nő, aki Zanzibárból tartott hazafelé
A 39 éves Ágota utoljára Dohából telefonált haza az édesapjának. Azóta viszont semmit sem lehet tudni róla.


Rejtélyes körülmények között eltűnt egy 39 éves siklósi születésű nő, aki Zanzibárból tartott hazafelé. A bahir.hu beszámolója szerint

Felföldi Ágota szeptember 29-én még beszélt édesapjával telefonon, azóta azonban sem ő, sem a telefonja nem elérhető.

A család kétségbeesetten keresi, a rendőrség pedig hivatalos körözést adott ki.

Ágota szeptember 29-én indult haza Zanzibárból. A QR1499-es járattal érkezett Dohába, ahonnan este fél hat körül felhívta édesapját, és jelezte, hogy másnap, szeptember 30-án a QR199-es járattal érkezik Budapestre. Ez a járat 9:15-kor indult volna, és 13:50-kor szállt volna le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A telefonhívás óta Ágotáról semmilyen információ nincs. Mobilja ki van kapcsolva, WhatsAppon és Messengeren sem elérhető. A család megpróbálta elérni a dohai repülőtér és a reptéri rendőrség megadott elérhetőségeit, eddig azonban nem jártak sikerrel. De a Dohai Magyar Konzulátust sem érték el, és a Liszt Ferenc repülőtér illetékesei sem tudtak információval szolgálni.

Édesapja október 1-jén a Pécsi Rendőrkapitányságon hivatalosan bejelentette lánya eltűnését. A rendőrség körözést adott ki.

Személyleírása szerint

Ágota 171–175 cm magas, testsúlya 51–60 kg közötti, testalkata vékony. Szőke, vállig érő haja és kék szeme van. Egyik lábszárán és hasán virágmintás tetoválás található.

A család arra kér mindenkit, hogy aki szeptember 29. óta látta Felföldi Ágotát, beszélt vele, vagy információval rendelkezik a tartózkodási helyéről, az azonnal értesítse a Pécsi Rendőrkapitányságot, vagy jelezze a hozzátartozóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutálisan megvertek egy BKV-s diszpécsert az Újpest-Városkapu metróállomáson
A férfi az állomásra érkezve egyik metróra sem szállt fel, ehelyett több utast is zaklatott. Emiatt lépett közbe az állomásfigyelő diszpécser, akit ekkor ért a támadás.


Hétfő éjjel az Újpest-Városkapu metróállomáson egy férfi megtámadott egy BKV-s diszpécsert – írja a Blikk. A nőt a földre lökte, majd rugdosta és taposta. A lap szerint a segítség csak néhány perc múlva érkezett meg, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított.

A férfi az állomásra érkezve egyik metróra sem szállt fel, ehelyett több utast is zaklatott. Emiatt lépett közbe az állomásfigyelő diszpécser, akit ekkor ért a támadás.

A férfit végül a szomszéd állomásról átérkező biztonsági őr fékezte meg. Gulyás Attila, a metrós szakszervezet vezetője azt mondta, a helyszínen azért nem volt biztonsági őr, mert júniusban lejárt a BKV külsős biztonsági céggel kötött szerződése, és azóta még nem sikerült újat kötni. Így most kevesebb őr dolgozik, mint korábban.

A BKV szerdai közleményében azt írta, hogy a megtámadott kollégájuk olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházi ellátásra szorult.

A társaság hozzátette: az idei első három negyedévben kevesebb támadás érte a dolgozóikat, mint az előző év azonos időszakában. A mostani ügy miatt belső vizsgálat indul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tűz ütött ki a frissen átadott debreceni BMW-gyárban
A gyár saját tűzoltói azonnal akcióba léptek, így a riadalom ellenére nem történt sérülés. Egy hete Orbán Viktor mondott itt beszédet a megnyitón.


Szeptember 30-án tűz keletkezett a BMW Group debreceni gyárának egyik egységében. A cég megerősítette, hogy a saját tűzoltóságuk gyorsan közbelépett, és perceken belül sikerült elhárítani a problémát. Személyi sérülés nem történt.

A vállalat közölte: minden üzemük felkészült hasonló esetekre, ezért ezúttal is gyorsan és hatékonyan tudtak reagálni. A riasztás után a BMW saját tűzoltói kezelték a helyzetet, és nem volt szükség a Katasztrófavédelem beavatkozására.

„A szükséges intézkedéseket az előírt eljárásoknak és protokolloknak megfelelően haladéktalanul megtették, biztosítva a munkatársak biztonságát, megoldva ezzel a problémát”

– írták.

Debrecen önkormányzata is reagált az esetre. Közlésük szerint nem állt fenn annak a veszélye, hogy a tűzeset hatással lenne a környezetre, a gyár körüli mérőállomások sem mutattak eltérést – számolt be róla a Dehir. Az önkormányzat szerint az eset is mutatja, hogy a gyár védelmi rendszere jól működik.

A debreceni BMW-gyárat egy héttel korábban adták át, az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: