Vasárnapra viharos széllel eső és komoly lehűlés érkezik
Szombat délután délnyugat felől érkeznek a zivatarok, majd vasárnap hajnalban indul a rendkívüli hideg betörése.
Egy anticiklon erősödik meg a következő napokban a Brit-szigetektől nyugatra, melynek peremén észak, északnyugat felől az évszakhoz képest szokatlanul hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek árasztják el a Skandináv-félsziget, majd Nyugat-, végül Közép-Európa térségét is. Nyugat-Európában helyenként hózáporokra is számítani kell, éjszakánként pedig kiterjedt fagyok jelzik majd a kései tél visszaköszönését.
Fotók: HeavenManPhotography
Szombattól az érkező hideg levegő hatására várhatóan egy mediterrán ciklon mélyül ki a Genovai-öböl fölött, így először szombat délutántól záporok-zivatarok érkeznek majd az Adria felől.

Vasárnap érkezik a sarkvidéki hideg levegő; kezdetben sokfelé, majd egyre inkább csak keleten, északkeleten várható eső, zápor, kezdetben keleten egy-egy zivatar. Reggel a Bakonyban átmenetileg havas eső sem kizárt. Sokfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. Visszaesik a hőmérséklet, délután csak 8-15 fokra számíthatunk, keleten lehet még kissé melegebb.


Éjszakánként gyenge fagyok is lehetnek.
A jövő hét elején kifejezetten hűvös, gyakran szeles, időnként csapadékkal tarkított időjárásra van kilátás, éjszakánként a tartósabban derült, szélcsendes tájakon bizony kevéssel akár fagypont alá csökkenhet a hőmérséklet!
Hétfőn felhős, többfelé erősen szeles, kifejezetten hűvös időre van kilátás, szórványosan esővel, záporral. Délután is mindössze 9-14 fok várható.
Kedd hajnalban helyenként ismét lehet gyenge fagy. Napközben erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, melyekből elsősorban északnyugaton lehetnek záporok. Délután 12-16 fokra készülhetünk.
Forrás: Időkép
Ha hasznos volt a hír, oszd meg másokkal is!