Újszülöttjét sem láthatta a 25 éves kismama, aki meghalt koronavírusban

A tragikus eset miatt egy másfél éves kislány is félárván maradt az újszülött kisfiú mellett.

Link másolása

Veszprém megyében belehalt a koronavírusba egy kismama szülés után. A Veszprém Megyei Hírportálnak adott interjút özvegye, Mihajlov Zsolt.

„Tudom, most arra gondolnak, miért nem védekeztünk minden lehető módon. Én már a harmadik oltást is megkaptam. A családunkban mindenki hasonlóképp kérte a vakcinát. A feleségem szintén regisztrált, már időpontja is volt az oltásra, amikor kiderült: várandós. Tartott tőle, hogy a magzatának árt, de mindenképp be akarta adatni magának, amint túljut a szülésen. Nem így alakult”

- kezdte mesélni Zsolt a történteket. Párjának, Dórinak, fulladásos panaszai voltak december 3-án, ezért bementek a kórházba.

„Este kilencre derült ki, hogy kétoldali tüdőgyulladás a diagnózis. Amikor nőgyógyász is megvizsgálta, azonnali császármetszés mellett döntött.”

A Semmelweis klinikáján sikeresen lezajlott a szülés, azonban Dóri rosszul lett „kisebb agyvérzést kapott, leálltak a szervei, a lépét eltávolították”.

„Fokozatosan romlott az állapota. Végig altatásban, lélegeztetőgépen tartották. Az év utolsó előtti napján hunyt el. Már nem láthatta a kisbabáját”

- mesélte a szívszorító esetet. Nagyon hiányzik nekik Dóra. Zsolt próbálja tartani magát másfél éves kislány, Zorka, és újszülött kisfia, Benett miatt.

„Mondják, hogy legyek erős, tartsak ki, de nem megy. Ezt nem lehet feldolgozni. Zorkának (idősebbik, másfél éves gyermeküknek) nagyon hiányzik az édesanyja. Minden hajnalban sír érte, olyankor egyedül vigasztalom. Feszült, ingerült, nehéz lefoglalni, pedig igyekszünk megoldani, hogy legyen társasága, a játékra alkalma.”

Szalai Tamás bakonykoppányi polgármester is mesélt Dóriról, akinek mindenkihez volt egy kedves szava, szerették a helyiek. Az ottani lakosok és az önkormányzat összefogott, hogy megsegítsék anyagilag Zsoltot és a félárván maradt kicsiket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért lett öngyilkos az a 98 éves budapesti néni, aki a harmadik emeletről vetette a mélybe magát
A szomszédok úgy tudják, napok óta tervezhette az asszony, hogy véget vet az életének.

Link másolása

Ki sem mert menni az utcára az a boltos, akinek üzlete elé zuhant a járdára egy 98 éves néni szerdán, írja a Blikk. Elmondása szerint a tragédiának olyan hangja volt, mintha egy biciklis esett volna el.

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő. A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi” – mondta egy közelben vásárló másik szemtanú.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy öngyilkos lett az idős néni, akit nem nagyon ismertek a szomszédai, márciusig ugyanis máshol élt. Az asszony kora ellenére boltba járt, beszélgetett az emberekkel, de néhány hete elesett. Az orvosok közölték, hogy soha többet nem tud majd egyedül járni. Ekkor kérte, hogy ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd – az utolsó erejét összeszedve – felkapaszkodott a párkányra és ugrott. Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez” - mondta a ház egyik lakója.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Métereket repült egy szabálytalan gyalogos, miután elgázolta a villamos Budapesten
A férfi nem a zebrán, hanem a síneken ment át. Nem nézett körbe, ezért telibe kapta a nagy sebességgel érkező villamos.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Métereket repült az a budapesti gyalogos, akit a József körúton gázolt el a villamos csütörtök délután, írja a Tények. A balesetet egy várakozó autó fedélzeti kamerája vette fel.

A gyalogos nem a zebrán ment át, hanem a síneken, de nem nézett körül, ezért nem is vette észre a nagy sebességgel érkező villamost. A felvételen hallatszik a hatalmas csattanás, ami után a férfi métereket repült. A villamos sofőrje szinte azonnal a fékbe taposott, de már nem tudta elkerülni az ütközést.

A szemtanúkat sokkolta a látvány, de gyorsan hívták a mentőket. Az elgázolt gyalogost könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

A figyelmetlen gyalogos elgázolásáról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk