Újabb csalások: több helyen nem pecsételik le a szavazólapokat
Egy olvasónk arról számolt be, hogy vasárnap délelőtt a szavazáskor két pecsételés nélküli szavazólapot kapott Budapesten, a II. kerületben, a 4. számú szavazókörben. Mikor észrevette a hiányosságot, azonnal szólt. A hibát nála korrigálták.
Ezután a testvérének is szólt, hogy figyeljen oda erre, ekkor derült ki, hogy az ő lapjait is pecsét nélkül adták át. Mikor ezt szóvá tette, neki is pótolták a mulasztást.
A szavazást követően olvasónk a rendőrségen tett feljelentést. Ott azt ígérték először, hogy az ügyet kivizsgálják, de nem sokkal később visszahívták azzal, hogy ők nem illetékesek. Megadtak egy telefonszámot, ahol panaszt lehet tenni.
A NVI információs vonalán azonban szintén azt közölték vele, hogy az eset nem rájuk tartozik, nem tudják azt elbírálni.
Megoldás lehetne, ha jogorvoslati kérelmet nyújt be, amit három napon belül vizsgálnának ki.
Miután tovább érdeklődött, kiderült, hogy a legjobb ott a helyszínen, a szavazókörben a bizottságnál panaszt tenni, kérni, hogy jegyzőkönyvezzék a hibát, hogy annak nyoma legyen. Ilyen esetben a vétkező delegáltat kizárhatják a bizottságból, ahogy tették ezt a reggel nyilvánosságra került esetben is.
Olvasónk a TASZ-t is megkereste, ahol elmondták neki, hogy már több hasonló bejelentést kaptak ők is.
Kiegészítés: Olvasónk az este folyamán jelezte, hogy a benyújtott keresetére órákkal később megérkezett a válasz. Kifogásait - bizonyíték hiányában (pl. jegyzőkönyv) - elutasították.
Pecsételési hibákról számoltak be mások is, a Facebookon több ilyen eset is olvasható. Olvasónk szerint - a bejegyzések alapján - főleg a fiatalok vették észre, hogy a pecsétek lemaradtak a szavazólapokról.
Azt mondta, hogy többen is azt tanácsolják, hogy
mindenki nagyon alaposan nézze meg a szavazólapját, és azonnal jelezze a hibát, illetve vetessen fel jegyzőkönyvet az esetről.
Délután kettőig több, mint 100 szabálytalanságot jelentettek a szavazópolgárok a Momentum csalásbejelentő űrlapjára - közölte a párt.
Címlap: illusztráció, Fotó: Molnár Edvárd