KÉK HÍREK
A Rovatból

„Úgy tűnt, mintha földrengés lenne” – Súlyos vonatbaleset történt Spanyolországban, legalább 21 ember meghalt

Egy nagysebességű vonat hátsó kocsijai kisiklottak, majd egy szembejövő szerelvénynek csapódtak. Több mint 70 sérültet szállítottak kórházba, közülük 15-en súlyos állapotban vannak.


„Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, mintha földrengés lenne” – mesélte az egyik utas a vasárnap este történt spanyolországi vonatkatasztrófa után. Január 18-án, este háromnegyed nyolc körül Andalúziában, Adamuz (Córdoba megye) közelében

egy Málaga felől Madridba tartó Iryo nagysebességű vonat hátsó kocsijai kisiklottak, majd a szembejövő vágányra sodródva összeütköztek a Madridból Huelvába tartó Renfe Alvia szerelvénnyel. Az ütközés erejétől az Alvia első két kocsija lezuhant egy körülbelül négy méter mély rézsűn. A két vonaton összesen közel 500 ember utazott.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint a balesetben legalább 21 ember életét vesztette, és több mint 70 sérültet szállítottak kórházba, közülük 15-en súlyos állapotban vannak. A mentést rendkívül nehéz körülmények között, a sötétben és a meredek terepen kellett végezni, a hatóságok pedig nem zárják ki, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet.

„Az emberek segítségért kiabáltak, próbáltuk kihúzni őket, de nagyon nehéz volt”

– idézte az El País az egyik túlélőt. A córdoba-i tűzoltóság helyszínen dolgozó vezetője drámai képet festett a mentésről: „Még mindig vannak bent rekedtek… a testeket is ki kell emelnünk, hogy elérjük, aki még életben lehet.”

A hozzátartozók tájékoztatására Madridban, Huelvában és Córdobában is pszichológiai és információs pontokat nyitottak, az Adif vasúti infrastruktúra-kezelő pedig segélyvonalat indított. A baleset miatt a Madrid–Andalúzia nagysebességű vasúti forgalmat január 19-én, hétfőn egész napra felfüggesztették. A Renfe vasúttársaság bejelentette, hogy az érintett járatokra váltott jegyeket díjmentesen módosítják vagy visszatérítik az árukat.

A katasztrófa okát egyelőre teljes rejtély övezi.

„Ez egy rendkívül furcsa baleset. Egyenes szakaszon történt, a pályát tavaly májusban teljesen felújították”

– mondta Óscar Puente közlekedési miniszter, aki független vizsgálóbizottság felállítását jelentette be. A spanyol sajtóinformációk szerint a pályaszakasz felújítása mintegy 700 millió euróba, vagyis átszámítva közel 270 milliárd forintba került, és a balesetben érintett Iryo-szerelvény is mindössze négyéves volt.

A tragédiára a spanyol politika is azonnal reagált. „Ma éjszaka mély fájdalom napja az országunk számára” – írta közösségi oldalán Pedro Sánchez miniszterelnök, aki lemondta hétfői programját. Az ellenzéki VOX párt elnöke, Santiago Abascal ugyanakkor a kormánnyal szembeni bizalmatlanságának adott hangot. „Sajnos – és sajnálom, hogy ezt kell mondanom – nem tudok bízni ennek a kormánynak a cselekvésében” – fogalmazott.

Via Guardian, El País

https://elpais.com/espana/2026/01/18/una-pasajera-del-tren-iryo-descarrilado-hay-muchos-heridos-sigo-temblando.html


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egressy Mátyás eltűnése: A pszichológus elmagyarázza, miért nézzük tétlenül, ha valaki bajban van
Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus a bystander-hatással magyarázza a segítségnyújtás elmaradását. A szakértő szerint a hatóságok értesítése a legbiztonságosabb lépés.


Egy 18 éves diák péntek este elindul haza egy belvárosi szórakozóhelyről, de soha nem érkezik meg. Napokig tartó, országos méretű keresés indul Egressy Mátyás után, miközben egyre több jel utal arra, hogy a fiatal fiú zavart állapotban bolyongott Budapest utcáin. A legfontosabb kérdésre azonban senki sem tudja a választ: miért nem kapott hatékony segítséget, amikor láthatóan bajban volt?

A 18 éves fiatal január 17-re virradó éjjel, hajnali kettő körül távozott a Zrínyi utcai Ötkertből, de a XI. kerületi otthonába nem tért haza.

Az eltűnése óta a főváros több pontján is látták, ám a beszámolók szerint a zavartnak tűnő fiú megijedt az őt leszólítóktól és elmenekült.

A keresésbe a család és a hatóságok mellett több ezer civil is bekapcsolódott, Facebook-csoportok alakultak az információcsere és a kutatás megszervezésére.

Az ügy január 18-án, vasárnap reggel vett új fordulatot, amikor kiderült, hogy egy dunai hajó kamerája rögzítette, amint egy alak a Lánchídról a Dunába esik. A rendőrség vizsgálja, van-e összefüggés az incidens és a fiú eltűnése között. Később a híd peremén egy kulcscsomót találtak, amelyről az édesapa megállapította, hogy a fiáé.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is eltűnt személyként keresi a fiút,

és minden bejelentést a 112-es segélyhívón vagy a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vár. A hatóságok minden sajtóban és közösségi médiában megjelenő információt ellenőriznek, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kommentálják azokat. Az MTK Teniszklub közleményben köszönte meg a segítők munkáját, és a család kérését tolmácsolva arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól és a nem megerősített információk terjesztésétől.

Egy 16 éves szemtanú a rendőrségen tett vallomásában arról számolt be, hogy szombat hajnalban az Örs vezér terén találkozott a fiúval. Elmondása szerint

a fiatal zavartan viselkedett, és a beszélgetésük során többször is kétségbeesetten fogalmazott. „Végig azt mondogatta, hogy »öngyilkos leszek« és »végem van«”

– idézte fel a tanú.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem tudott senki segíteni a bajba jutott fiatalnak. Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus szerint egy jól ismert pszichológiai jelenség, a kollektív felelősség vagy bystander-hatás is közrejátszhatott ebben.

„Ha egy helyzetben minél több ember van jelen, gyakran csökken az egyéni felelősségérzet, mert mindenki arra számít, hogy majd más cselekszik”

magyarázta a szakértő a Blikknek. Hozzátette, hogy egy zavart állapotban lévő ember viselkedése a kívülállók számára nehezen értelmezhető, elutasító reakciója pedig bizonytalanságot kelthet, ami tovább csökkenti a segítségnyújtás esélyét.

A szakpszichológus szerint ilyen helyzetekben a legfontosabb a felelős és biztonságos segítségnyújtás.

„Ilyen helyzetekben a legbiztonságosabb segítségnyújtási forma a hatóságok értesítése. A rendőrség és a mentőszolgálat megfelelő felkészültséggel rendelkezik ahhoz, hogy egy zavart állapotban lévő személyt biztonságosan megközelítsen”

– hangsúlyozta Sarkadi Bálint. A legfontosabb tanács, hogy ne próbáljuk egyedül megoldani a helyzetet, és ne kövessük a zavart személyt, hanem azonnal értesítsük a hatóságokat a pontos helyszín és a körülmények megadásával, mert a biztonság az elsődleges szempont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Az eltűnt Egressy Mátyás zaklatott volt, a telefonját kereste – Egy szemtanú édesanyja elmondta, mit mesélt a gyereke a szombat hajnalról
A 16 éves szemtanú a rendőrségen tanúvallomást is tett. Elmondása szerint a 18 éves diák nem volt alkoholos befolyás alatt, hanem zaklatottan kereste a mobilját.


Újabb részletek derültek ki az eltűnt Egressy Mátyásról. A 18 éves fiú szombat hajnalban indult el egy budapesti szórakozóhelyről. Egy 16 éves szemtanú elmondta, hogy mikor találkoztak, akkor a fiú zavartan viselkedett, zaklatott volt. Nem tudta, hogy került oda, és nem találta a mobilját.

A szemtanú édesanyja az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyereke - miután hallották, hogy keresik a fiút - a rendőrségen vallomást tett.

Az anya elmondása szerint fia szombaton 4.20 és 4.50 között találkozott az eltűnt diákkal. "Kereste a telefonját Matyit, elég zaklatott volt". Próbáltak segíteni, kommunikálni vele. "A fiam elmondása szerint nem alkohol befolyása alatt volt, hanem zaklatott volt, kereste a telefonját. Azt kérdezgette mindenkitől, hogy találtak-e egy telefont".

A rendőrség azóta is keresi az eltűnt fiút.

A diák iskolája hétfőn már kitette a fekete lobogót, és az épületben mécseseket gyújtottak a fiú emlékére.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: a Dunán is keresik Egressy Mátyást a rendőrök
Továbbra is nagy erőkkel próbálnak a múlt hétvégén eltűnt fiatal nyomára bukkanni. A kutatás kiterjed a Dunára, amit a jelenleg újra erősödő jégzajlás nehezít.


A Dunán is kutatnak a múlt hétvégén eltűnt Egressy Mátyás után a rendőrök - közölték a police.hu honlapon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság eltűnés miatt rendelte el körözését a 18 éves fiúnak, aki múlt szombaton hajnali 2 óra után az Ötkert nevű szórakozóhelyről indult el, de azóta sem ért haza. Vasárnap elterjedt egy álhír, miszerint megtalálták a fiatalt, de az édesapa és a rendőrség cáfolta ezt a téves hírt. A rendőrök hétfőn megerősítették, hogy továbbra is nagy erőkkel keresik Mátyást, ezidáig azonban nem érkezett újabb, megerősített hír a hatóság részéről.

Most azt közölték, hogy

a kutatás kiterjed a Dunára, amit a jelenleg újra erősödő jégzajlás nehezít.

Egy videót is mutattak a hajós keresésről:

Ahogy korábban írtunk róla, az Index értesülése szerint a rendőrség vizsgálja, hogy van-e összefüggés Egressy Mátyás eltűnése és az a felvétel között, amelyen az látszik, ahogy egy ember a Lánchídról a Dunába zuhan. Ezt egy Dunán közlekedő hajó kamerája rögzítette vasárnap reggel 6 óra 37 perckor.

A Blikk hétfőn arról írt, hogy értesülésük szerint a hídnak pontosan azon a pontján, ahonnan a felvételen látható ember a folyóba esett, egy Mátyáshoz köthető kulcscsomót találtak, a tárgyat pedig az édesapa azonosította. Ezt az információt a rendőrség vagy más hatóság egyelőre nem erősítette meg.

A lap azt is írta, hogy kamerafelvételek bizonyítják, hogy a fiú vasárnap reggel felsétált a Lánchídra, de olyan felvétel nincs, amin az látszana, hogy le is megy onnnan. Eddig erről sem érkezett megerősítés a rendőrség részéről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arra kéri a lakosságot, hogy aki érdemi információval rendelkezik, az a 112-es segélyhívón vagy a Telefontanú zöldszámán jelentkezzen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagy valószínűséggel Egressy Mátyás zuhant a Dunába a Lánchídról – közleményt adott ki az eltűnt fiú családja és teniszklubja
Egressy Mátyás családja és az MTK Park Teniszklub szomorú híreket közölt. A rendőrség eltűnt személyként továbbra is keresi a 18 éves fiút, és ameddig meg nem találják, ez így is marad – olvasható a közleményben.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2026. január 20.



Sajtóközleményt adott ki az MTK Park Teniszklub Egressy Mátyás családjával közösen a 18 éves fiú eltűnése kapcsán. Azt írják, a további találgatások elkerülése miatt szeretnének tájékoztatást adni.

A közleményben megerősítik az eddig megjelent híreket, miszerint „Matyi szombat hajnalban eltűnt és a Lánchídról szombaton leesett személy, nagy valószínűséggel, a Matyi személye.” Hozzáteszik, hogy a rendőrség természetesen eltűnt személyként továbbra is keresi, és ameddig meg nem találják, ez így is marad.

A klub és a család szerint gondolniuk kell az itt maradottakra, ezért fontosnak tartják a gyászfolyamatot és a feldolgozást, amelyet szakpszichológus bevonásával is segítenek. Éppen ezért arra kérnek mindenkit a Facebookon, különösen a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a családot, a barátokat és a klubot.

„Kérjük engedjék, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant és legyenek kedvesek ne keressék sem a családot, a barátokat, sem klubunkat interjúk kérésével vagy forgatási szándékkal” – áll a közleményben.

A poszt végén köszönetet mondtak minden segítségért, amely az eltűnt fiú megkeresését előremozdította, valamint az aggódásért, a keresésben való részvételért és az imádságokért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság január 17-én rendelt el körözést a 18 éves Egressy Mátyás eltűnése miatt. A fiú hajnali 2 óra után indult haza az V. kerületi Ötkertből, de XI. kerületi otthonába nem érkezett meg. A belvárosi szórakozóhely közleményt adott ki, melyben azt írták, Egressy önállóan távozott tőlük, és belső vizsgálatot indítottak az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk