KÉK HÍREK
A Rovatból

TEK-esek csaptak le hajnalban a volt MTK-s focista feltételezett gyilkosaira

Budapesten és Gyömrőn fogtak el három férfit, kettejüket a gyilkossággal, harmadik társukat mint felbujtót gyanúsították meg.


TEK-esek csaptak le kedden hajnalban Budapesten és Gyömrőn három férfire, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vehettek Katzenbach Imre meggyilkolásában - közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

Az MTK volt focistája 2009. szeptember végén tűnt el rejtélyes módon budapesti, XVII. kerületi otthonából. A rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán eltűnésről van szó, a sportoló nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen, hanem bűncselekmény áldozata lett.

2019-ben olyan információk jutottak a rendőrség birtokába, hogy a férfit megölték. A nyomozók végül Baranyajenő térségében megtalálták, és azonosították Katzenbach földi maradványait. Egy már börtönben ülő férfit, az 51 éves H. Attilát emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

Most a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya egyszerre több helyszínen hajtott végre elfogásokat az ügyben a Terrorelhárítási Központtal (TEK).

Budapesten és Gyömrőn fogtak el három férfit hajnalban. A 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a gyilkossággal, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót, mint felbujtót gyanúsították meg kedden a nyomozók.

Mindhármójukat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásukra a nyomozás felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészség felé.

VIDEÓK: Kommandósok fogták el Katzenbach Imre feltételezett gyilkosait

A hvg.hu 2010 március végén írt arról, hogy titokzatos módon tűnt el Katzenbach Imre, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó, a férfi Mercedesét és személyi iratait hátrahagyva vált köddé néhány nappal a születésnapját követően.

A sportoló 1964. szeptember 20-án született, eltűnésekor - egyezően a rendőrség közleményében foglaltakkal - 45 éves volt. Az Eclipse-ügy 2010. március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban - vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően - merült fel az egyik céggel kapcsolatban.

A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

Az Eclipse-ügy büntetőpere 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el.

A cég vezetői, annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék, 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen tovább utalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét, mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt. Az MTI úgy tudja, H. Attila, akit a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki az emberölés miatt, vádlottja volt az Eclipse-ügynek, és az ügyben kiszabott jogerős ítéletét tölti jelenleg is a büntetés-végrehajtási intézetben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi médiában kért kétségbeesetten segítséget.


Nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok is azt a 19 éves fiatalembert, Fülöp Istvánt, akinek a személyes holmiját tartalmazó táskáját csütörtökön hajnalban találták meg a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Más információk szerint a dunaújvárosi hídnál volt a táska.

A férfi testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában kért segítséget, megerősítve, hogy a táska az összes irattal együtt előkerült, de testvérének nyoma veszett. A rendőrség a bejelentést követően elrendelte a fiatalember körözését és közzétette a fotóját – írja a Blikk.

A hatóságok mellett civil eltűntkereső csapatok is azonnal megkezdték a terület átfésülését. A keresést azonban beárnyékolta, hogy a közösségi oldalakon többen a fiú külsején és feltételezett nemi identitásán kezdtek vitatkozni. Nagy László, az egyik keresőcsoport vezetője egy határozott posztban tette egyértelművé, hogy a keresésben részt vevők számára egyedül az emberélet számít.

Nagy László a fiú személyes hátterét is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a keresés egy emberről szól. „Eltűntkereső vagyok, arra esküdtem, hogy segítsek megtalálni embertársaimat. Számomra ő egy 19 éves ember, egy szorgalmas, jóravaló férfi egy szerető családból, akit hazavárnak a szülei” – fogalmazott.

A csapatvezető világossá tette, mi a keresők egyetlen célja: „Mi életeket mentünk, ennyi. Ha tudsz, segíts, ha nem, akkor menj tovább.”

Azt is megerősítette, hogy minden erejükkel a család mellett állnak a legnehezebb órákban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető cégháló ügyében.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.

A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.

A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.

Az ügy Rogán Antal találmányát érintő részében egy kulcsfontosságú új információ, hogy a Magyar Telekom nem lehet a Rogán Antalnak tíz éve folyamatosan érkező, százmilliós nagyságrendű díjak forrása. Bár a politikus korábban a távközlési óriásra hivatkozott mint a találmány vevőjére, a cég közölte a lappal:

a szoftvert még 2015-ben, egy egyszeri díjért vásárolták meg, méghozzá nem a Rogánnak fizető Mobilsign Kft.-től, hanem annak jogelődjétől, a Profitrade 90 Kft.-től. A Telekom azóta csak egy alacsony összegű havidíjat fizet előbbi cégnek hibajavításra, amelynek mértéke szerintük „informatikai projektekhez mérten elenyésző nagyságú”.

Rogán legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint a találmányhasznosítási díj továbbra is havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót hoz neki. Eközben az összeget fizető Mobilsign Kft. a 2025-ös üzleti évben 900 milliós forgalom mellett mindössze 174 millió forint nyereséget ért el. A politikusnak kifizetett díj tehát meghaladta a cég profitját.

A kifizetések tíz év alatt összesen már meghaladták a 2,1 milliárd forintot.

A NAV nyomozása az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF jelzése alapján indult költségvetési csalás gyanúja miatt. Az OLAF szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatainál rendszerszintű visszaélések történhettek: a gyanú szerint magyar cégek valós teljesítmény nélkül számoltak el komoly összegeket, előfordult túlárazás és fiktív számlák használata is.

A vizsgálat által érintett cégek egyike pont a Profitrade 90 Kft., amely 2013-ban 256 millió forint uniós támogatást nyert egy „MobileSign” nevű rendszer kifejlesztésére, amely neve hasonlít a Rogán Antal és üzlettársai által később szabadalmaztatott megoldásra, amelynek karbantartását, mint a Telekom közleményéből kiderült, a Profitrade 90 Kft. jogutódja, a Mobilsign Kft. - a volt miniszternek utaló cég - végzi.

Rogán Antal találmányának díja nemrég a parlamentben is előkerült. Magyar Péter megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ő elhiszi-e, hogy Rogán Antal egy feltaláló.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyolcan haltak meg az M1-esen, miután egy kisbusz teherautóba rohant Győrnél
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Nyolc halott, két ütközés, teljes pályazár: percek alatt vált halálos csapdává az M1-es autópálya Győr közelében péntek hajnalban.

Nem sokkal öt óra után egy kisbusz rohant bele egy, a forgalom torlódása miatt álló teherautóba az autópálya 113-as kilométerszelvényénél.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük heten a helyszínen életüket vesztették, két embert pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.

A torlódást egy korábbi baleset okozta: fél öt körül, a 114-es kilométerszelvénynél egy tehergépkocsi egy munkagépnek ütközött. A jármű a karambol után kigyulladt, a teherautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Az esetről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást, a részleteket a rendőrség honlapján közölték. A hatóságok a balesetek miatt a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 12.



Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,

török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.

Az is kiderült, hogy

a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.

A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,

ketten megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk