HÍREK
A Rovatból

Szijjártó: „41 ezer Pfizer vakcina cseh barátainknak”

Magyarország koronavírus elleni vakcinát kölcsönzött Csehországnak.
MTI - szmo.hu
2021. június 04.



A Pfizer/BioNTech vállalat Comirnaty vakcináit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken délután a prágai O2universum nemzeti oltási központban adta át Andrej Babis cseh miniszterelnöknek.

A cseh miniszterelnök újságírók előtt mondott köszönetet a magyar kormánynak a segítségért és a két ország kapcsolatait igen jónak, barátinak minősítette. "Magyar barátaink szükség esetén mindig segítettek, mindig számíthattunk rájuk" - hangsúlyozta Babis.

Emlékeztetett: Magyarország már korábban 160 új lélegeztetőgépet ajándékozott Csehországnak és 200 kórházi ágyat, amelyet eredetileg Magyarország rendelt meg, de átengedett Csehországnak.

Szijjártó Péter szintén azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és Csehország viszonya baráti, a két gazdaság ezer szállal kötődik egymáshoz, s a magyarok és a csehek pedig nagyon szívesen látogatnak el egymás országába.

Az oltási igazolványokkal kapcsolatban Szijjártó Péter az MTI kérdésére elmondta: Magyarország eddig már 11 országgal kötött kétoldalú megállapodást a dokumentumok kölcsönös elismeréséről, s rövidesen legalább két újabb megállapodás is tető alá kerül. "Fontos turisztikai desztinációkról van szó" - szögezte le a miniszter. "Ha be vannak oltva, ezen országok állampolgárait teszt-, és karanténkötelezettségek nélkül beengedjük Magyarországra. Minden olyan szolgáltatást is igénybe vehetnek, ami a beoltott magyar állampolgároknak a rendelkezésére áll" - tette hozzá Szijjártó.

A miniszter cáfolta azt az interneten megjelent értesülést, miszerint bizonyos cseh hotelekbe nem engedik be azokat a magyarokat, akik keleti vakcinákkal lettek beoltva. "Ez nem igaz, ez hazugság" - hangsúlyozta Szijjártó. Megjegyezte, hogy a prágai magyar nagykövetség leellenőrizte az információt és írást is kapott róla, hogy ez az állítólagos értesülés nem igaz.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Budapest pontosan 40 950 adag Pfizer BioNTech-vakcinát adott kölcsön Csehországnak.

Ausztria, Magyarország és Szlovénia áprilisban közösen tett ígéretet arra, hogy mintegy 80 ezer adag, koronavírus elleni vakcinát ad át Csehországnak, miután az nem értett egyet a 10 millió adag, európai uniós vakcina utólagos szétosztásakor elért kompromisszumos megállapodással.

"Ausztria, Magyarország és Szlovénia esetében a vakcinák kölcsönadásáról van szó, amelyeket visszaadunk, ha már elegendő vakcinával fogunk rendelkezni" - mondta pénteken Jana Adamcová cseh kormányszóvivő az MTI tudósítójának. Hozzátette: "az időpontról nincs megállapodás. A kormányfők közti személyes megegyezésről van szó". Csehország, amely csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használ, az oltás kezdete óta vakcinahiánnyal küzd. Eduard Heger szlovák kormányfő áprilisi látogatásakor 10 ezer adag Moderna vakcinát ígért ajándékozni a cseheknek. Hétfőn egy cseh katonai szállító repülőgép 100 ezer Pfizer/BioNTech vakcinát szállított Belgrádból Prágába, ezt Szerbia ajándékozta Csehországnak.

Az oltási folyamat tavaly decemberi kezdete óta Csehországban eddig mintegy 5,54 millió adag oltóanyagot adtak be a lakosoknak, az esetek többségében két adagra van szükség. Mindkét adagot eddig több mint 1,59 millió személy kapta meg.

A leggyakrabban használt vakcina a Pfizer-BioNTech vállalatok Comirnaty oltóanyaga, amelyet a beoltottak mintegy 80 százaléka kapott meg. A beoltottak 10 százaléka Moderna vagy AstraZeneca vakcinát kapott, míg a Jonhson&Johnson vakcinára egy százalék esik - olvasható az egészségügyi minisztérium honlapján.

Az oltási folyamat Csehországban az utóbbi napokban jelentősen fölgyorsult. Szerdán és csütörtökön naponta mintegy 110 ezer adagnyi oltást adtak be az orvosok.

Jelentősen gyengült a járvány terjedése is. Szeptember eleje óta a csütörtöki nap volt az első, amikor egyetlen ember sem halt meg a koronavírus okozta Covid-19 betegségben.

VIDEÓ: Szijjártó Péter átadja a vakcinát


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Tisza-kormány megszüntetné a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.


Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.

A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.

A Pénzügyminisztérium később pontosított a hírt eredetileg közlő Portfolionak, hogy a szeptember 30-ai dátum nem a végleges kivezetést jelenti, hanem eddig a napig kell kidolgozni a megoldást a ténylegesen rászoruló adósok számára. A cikk részletezi továbbá, hogy

A Magyar Nemzeti Bank szerint a sérülékeny adósok száma 19 ezer fő, nekik a szeptember 30-ai határidőig kell megegyezniük a pénzintézetekkel.
pp

Az MNB 2025 végi adatai szerint 848 milliárd forintnyi hitelállomány volt a kamatstop hatálya alatt, ami az összes jelzáloghitel-tartozás 11 százalékát teszi ki.

A lépésre a bankok régóta várnak, az intézkedés ugyanis 2025 végéig már 440 milliárd forintjába került a szektornak, a végső számla pedig megközelítheti az 500 milliárd forintot.

A pénzintézetek a referencia-kamatstop miatt többször is az Alkotmánybírósághoz fordultak, legutóbb májusban, de döntés eddig nem született az ügyben.

Az előző kormányzat korábban többször meghosszabbította a kamatstop intézményét, a családok védelmével indokolva a lépést. A bankszektor eközben folyamatosan a piaci torzulásokra és a jelentős veszteségekre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Bank pedig többször jelezte, hogy az intézkedés célzottabb formája lenne indokolt.

Miután a Pénzügyminisztérium jelezte a Portfolionak, hogy egyelőre tervezetről van szó, cikkünket mi is módosítottuk.

Kármán András pénzügyminiszter arról tájékoztatott minket, hogy: „Az előző kormányzat által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett, de 2026. április 17-től határozatlan időre meghosszabbított a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek mellett érvényben marad szeptember 30-ig, amennyiben az országgyűlés elfogadja a kormány törvényjavaslatát.

A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni, hogy a valódi rászorulók számára kidolgozzuk a tényleges segítséget.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Civil szervezetek szerint követhetetlenül került 117 milliárd forint a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül a civil szektorhoz
Egy civil koalíció felmérése szerint 117 milliárd forintnyi állami támogatás sorsa átláthatatlan a Nemzeti Együttműködési Alapnál. A 665 szervezet megkérdezésével készült jelentés a politikai befolyást is vizsgálta, a válaszadók többsége szerint a NEA nem pártsemleges.


Tizennégy év alatt 117 milliárd forint került túlnyomórészt átláthatatlan módon a civil szektorhoz a Nemzeti Együttműködési Alapon (NEA) keresztül – ez a legfőbb megállapítása annak a friss felmérésnek, amelyet a Civilek Új Alapon nevű, 12 szervezetet tömörítő koalíció készített. A kezdeményezés azért jött létre, hogy felülvizsgálja az állami alap működését, ehhez országszerte 665 szervezetet kérdeztek meg.

A csütörtökön közzétett jelentés szerint a NEA súlyos politikai befolyás alatt működik.

A támogatások egy része nem tekinthető teljesen pártsemlegesnek – ezzel a megállapítással a válaszadók 58 százaléka, de még a NEA által támogatott szervezetek 52 százaléka is egyetértett.

A politikai befolyás jeleként említik, hogy a NEA Tanács alapító elnöke Csizmadia László, a Békemeneteket szervező CÖF/CÖKA vezetője volt, a legtöbb forrást elnyerő szervezetek többsége pedig egyértelműen a Fideszhez kötődik – írja a 444.hu. A koalíció szerint a működés átláthatóságát az is gyengítette, hogy hosszú ideig nem készült nyilvános, kereshető nyerteslista a döntésekről.

A jelentés ugyanakkor árnyalja is a képet: a megkérdezettek szerint a NEA a magyar civil társadalom alapvető támogatási forrása, a válaszadók 58 százaléka szerint a rendszernek egyaránt vannak pozitív és negatív elemei. Az állami támogatást szerintük meg kell őrizni, de a civil szervezetek valós szükségletei alapján kell átalakítani.

Az elmúlt tíz évben a legtöbb támogatást, 69,4 millió forintot az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület kapta, amelynek alapítója, Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának tagja és a KDNP ifjúsági szervezetének alelnöke.

A NEA a Miniszterelnökség felügyelete alatt álló Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez tartozik. Kulcsszereplői voltak Szalay-Bobrovniczky Vince (címlapkép) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, és Gulyás Gergely egykori tárcavezető is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk