FELFEDEZŐ
A Rovatból

Százmilliós üzletetet ajánlottak a 19 éves fiúnak a Cápák, mégis nemet mondott rá

A TikTokon népszerűvé vált Pachert Balázs egy cipőbirodalmat akar létrehozni, ehhez kérte a Cápák segítségét. Végül azonban egyikük ajánlatát sem fogadta el.


A Cápák között vasárnapi adásában egy mindössze 19 éves fiú is a Cápák elé állt. Pachert Balázs már ilyen fiatalon egy több száz millió forintot hozó vállalkozás vezetőjének mondhatja magát: limitált, kis szériás sportcipőket árul webshopjában. Tavaly februárban pedig üzletet is nyitott, amellyel együtt már egymilliárdos árbevételt remél 2023-ra.

A srác ráadásul a TikTokon is nagyon népszerű: 230 ezres követőtábort gyűjtött a videómegosztó oldalon, tartalmait pedig összesen már 30 milliószor nézték meg.

Nem csoda, hogy a Cápákat lenyűgözte Balázs bemutatkozása, még ha az elején egy kicsit meg is akadt. Balogh Levente még fel is állt a székéből, hogy ideiglenesen átadja azt a fiúnak, aki ettől kissé zavarba is jött.

Balázs elmondta, hogy szeretne a cégével külföldön is terjeszkedni, és már nemcsak cipőket, hanem ruhákat és kiegészítőket is árulna. Azért érkezett a műsorba, hogy 200 millió forintos befektetést kérjen, cserébe 10 százalékos részesedést kínált fel.

Balogh Péteren kívül mindegyik Cápa érdeklődött az üzlet iránt. Tomán Szabina 200 milliót adott volna 30 százalékért cserébe. Lakatos István 200 millió forint hitelt ajánlott fel, és cipőnként 15 ezer forintot kért, míg Balázs vissza nem fizeti neki a hitel kétszeresét, ezen kívül 5 százalék részesedést várt volna. Moldován András a fiú által kért 200 millió helyett a felét, 100 milliót adott volna 10 százalékért, Balogh Levente pedig azt ajánlotta fel, hogy ad 200 milliót 20 százalékért, vagy Moldován 100 milliója mellé hozzátesz ugyanennyit, cserébe pedig 10 százalékot kér.

Balázs hirtelen nem is tudott dönteni, ezért a Cápák behívták a fiú barátait, hogy együtt megbeszélhessék, mi legyen.

Végül úgy döntöttek, hogy nem fogadják el egyik ajánlatot sem.

Balogh Levente még tett egy utolsó ajánlatot, de a fiú arra is nemet mondott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: