"Azt mondjuk a diákoknak: a világ egy nagy, megismerhető lehetőség, nyissák ki rá érzékelő csápjaikat"
Ebben teremt új lehetőségeket a néhány hete elindult Külkereskedelmi Szakgimnázium, amelynek alapító-igazgatójával, Salusinszky Andrással beszélgettünk.
-Hogyan született meg a Szakgimnázium ötlete?
-Az ötlet onnan indult, hogy a Studio Italia nyelviskolánk tavaly megvásárolta a nagy múltú KOTK Oktatási Központot, és OKJ-s felnőttképzéseket kezdtünk szervezni. Ehhez a csoporthoz szervesen kapcsolódott egy szakgimnáziumi egység, amely azért nem tudott már tanfolyamokat indítani, mert a fejkvóta állami normatívája magániskolák esetében megszűnt. Szakképzéssel a jelenlegi törvények szerint állami vagy egyházi intézmények foglalkozhatnak. Elkezdtük keresni a megoldást, így jutottunk el novemberben a magyarországi zsidó hitközséghez, amelynek a bölcsődétől az egyetemig mindenféle oktatási egysége van. Úgy gondoltuk, ebbe jól beleillene egy olyan érettségi után szakképzést nyújtó intézmény, amely világi szemléletű lenne, de mégis egyházi fenntartású, jól kiegészítené a Scheiber Sándor iskolából kikerülő diákok képzését, de megoldást kínálna azoknak is, akik nem szeretnének felsőoktatásban tanulni, vagy már ott végeztek és a MAZSIHISZ vállalná ennek a fenntartói szerepét. A MAZSIHISZ vezetői, Heisler András elnök, dr. Kunos Péter ügyvezető, és Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke egyaránt üdvözölték ezt a kezdeményezést, és szabad mandátumot kaptam a megszervezésére.
-Nagyon rövid idejük állt rendelkezésre, hogy az idei tanévben el tudjanak indulni.
-Több akadályt is le kellett küzdenünk. A keretszámokat már kiosztották az 2018-19-es tanévre. Ahhoz, hogy a legnagyobb zsidó hitközség kapjon új keretszámot, kormányrendeletet kellett módosítani. Ezután jöttek a különböző szakhatósági engedélyek. A a pedagógiai programokat illetően, megállapodtunk az iskola három alappillérében: nyelvtanári tapasztalatomból kiindulva olyan oktatási modellben gondolkodtunk, amelyben a nyelvórákhoz hasonlóan sok a csoport- és páros munka; a „fehérgalléros” szakmákra eddig nem jellemző „duális” képzést, a tantermi és a vállalati gyakorlati oktatás egységét építettük ki, hogy minél előbb és minél többször találkozzanak tanulóink a munkaerő-piaccal. Ezekhez megpróbáltunk a zsidó közösséghez tartozó cégeket találni. A struktúra kialakításában szerettünk volna olyan szakmákat kiválasztani, amelyek hagyományosan kötődnek a zsidósághoz, mint a kereskedelem, turisztika, vendéglátóipar és megnéztük, hogy a kormány jegyzékében ezekből mi szerepel és ezekre kértünk keretszámot; a harmadik tartópillér a nyelv fontossága.
Ma a magyar keresőképes lakosság csupán egyharmada beszél idegen nyelvet kommunikációképesen, szemben a kétharmados Európai Uniós átlaggal. Ezért mi egy uniós pályázatnak köszönhetően a tantervi előírásokon felül még egy 120 órás ingyenes nyelvtanfolyamot adunk a hozzánk járóknak.
Végül nagy sikerként könyvelhettük el, hogy bár az engedélyeket csak júliusban kaptuk meg, egy gyors toborzási kampánnyal közel 400 tanulót be tudunk íratni. Az idő szűke miatt olyan helyszínt kellett találni, ahol eddig is iskola működött. Ezért ideiglenesen a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum Dobos C. József szakiskolájában, a Huba utcában kaptunk helyet, de reméljük, hogy jövőre már saját iskolánk lesz.
-Az iskola honlapján olvasható „hitvallásból” két gondolatra figyeltem fel: az egyik: „a tanulók kompetenciájának felépítése”, a másik: „az iskola, mint szocializációs műhely”.
-Nekünk az a felelősségünk, és ebben a fenntartóval mélyen egyetértünk, hogy próbáljunk demokratikusan gondolkodó, toleráns, érzékeny, szilárd erkölcsi alapokkal rendelkező tanulókat képezni. Ennek érdekében tartunk „érzékenyítő tréningeket”. Az elsőn a zsidóság kultúrájával, szokásvilágával ismerkedtek. Diákjaink túlnyomó többsége felekezeten kívüli, akik nyitottak más kultúrákra. A továbbiakban szeretnénk őket megismertetni a cigánysággal, a hajléktalanokkal, hogy ismerjék meg az ő világukat. Tapasztalják meg, hogy milyen érzés megkenni egy kenyeret egy hajléktalannak, hogy milyen sorsaik vannak. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek a gyerekek barátok legyenek, ezért is csináljuk e csapatépítőket, hiszen nemcsak osztálytársak, hanem a képzés befejeztével kollégák is lehetnek. Ami a kompetencia-építést illeti: megtanítjuk diákjainkat tanulni. Szerintem a magyar oktatás abban hiányos, hogy miközben önképzésre nyitott embereket kellene formálnia, még mindig nagyon ragaszkodik a lexikális tudás átadásához és ennek számonkéréséhez.
Mi arra igyekszünk megtanítani tanulóinkat, hogy a világ egy nagy, megismerhető lehetőség, nyissák ki rá érzékelő csápjaikat.
Megmutatjuk nekik a tudás forrásait, hogyan értesülhetnek a szakmájukkal kapcsolatos friss hírekről, hogyan követhetik nyomon a Magyarországon gyakran változó jogszabályokat. Ma már ritka, hogy valaki huszonéves korától hatvanig ugyanabban a szakmában dolgozik. Ezért kell úgy képeznünk őket, hogy rugalmasok legyenek, és bizonyos alapkompetenciák birtokában képesek legyenek váltani. Úgy gondolom, hogy Magyarországon azért is van munkaerőhiány, mert nem vagyunk elég mobilisek. Olaszországban, például ha valaki Nápolyban nem talál munkát, felmegy Milánóba dolgozni. Nálunk, amellett, hogy Budapest az abszolút központ, ritka az országon belüli vándorlás. Ha például Kecskeméten vagy Debrecenben nyílik egy gyár, nagyon nehéz máshonnan összekanalazni a munkavállalókat. Másfelől pedig kevesen fogékonyak az élethosszig való tanulásra. Aki tehát képes gyorsan alkalmazkodni a körülményekhez és még nyelvet is tud, az lehet az igazi győztes.
-Ma már egyre kevesebben tudják húszévesen, hogy mi lesz az életpályájuk.
-Én érettségi után a jogi karra jelentkeztem, de rájöttem, hogy nem nekem való. Elhatároztam, hogy bölcsész leszek, de közben járok nyelvórákra, és elvégzek egy utazásszervező OKJ-tanfolyamot. Akkor ez teljesen feleslegesnek tűnt, de tíz évvel később úgy alakult, hogy a nyelvi utaztatások továbbfejlesztése céljából megnyitottuk a Studio Italia utazási irodát, ahol én lettem e tevékenység szakmai vezetője.
Én teljesen normálisnak tartom, hogy valaki húsz évesen nem tudja, hogy mit csináljon. Éppen ezért a diploma csak egy dolog, mellette rendelkezni kell a változtatás képességével.
Nálunk a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy 2020-tól csak legalább középfokú nyelvvizsgával lehet bejutni felsőoktatási intézménybe. Az Oktatási Hivatal adatai szerint jelenleg a mintegy 105 ezer felvételiző 45 %-ának nincsen nyelvvizsgája. Így mi jó alternatívát kínálunk annak, aki a szakma és nyelvtudás mellett dönt, és ezeket később be tudja számítani a felsőoktatásban, akár úgy, hogy bizonyos tárgyakból felmentést kérhet. Nincs ellentmondás a szakképzés és a felsőoktatás között, mi megpróbálunk a kettő között hidat építeni.
-Még informatikus és diplomáciai protokoll szakképzést is lehet választani.
-A műszaki informatika nagyon népszerű, piacképes szakma. A diplomáciai protokoll távlati dolog, mert a klasszikus „külkeres” szakmákat szeretnénk visszahozni, amiket 2012-ben töröltek az OKJ-programból. Külkereskedőkre mindig szükség van, mert az uniós piac sem teljesen „belkereskedelem”, és akkor ott van Kína, vagy egy Brexit utáni Nagy-Britannia.
-Az iskola ingyenessége nagy vívmány, és bár mondják, hogy ennek mindig megvan a veszélye, hogy a tanulók nem veszik annyira komolyan, a program ezt ellensúlyozhatja.
-Én is ebben bízom. Magam is részt vettem a felvételiken, mindenkivel elbeszélgettünk, hogy kiderüljön, miért éppen arra a szakra jelentkeztek, mit tudnak róla. Volt, aki informatikusnak jelentkezett, de végül kiderült, hogy a turisztika érdekli. Igyekeztünk az egyes szakokra csak elszánt és motivált embereket felvenni. Mivel a nappali szakokon 25 év a korhatár és kétéves a képzés, legfeljebb 23 évesek kerülhettek be, az estin viszont volt még 70 éves jelentkezőnk is. Van, aki nyugdíj után szeretne tanulni, van, aki visszatérne a munkaerő-piacra, miután felnevelt három gyereket – mindenféle korcsoport és előtörténet fellelhető közöttük. Velük nehezebb dolgunk lesz, de a különbözőségekben sok erő lehet.
-Egy ilyen iskola vezetése rengeteg energiát emészt fel, és egyben mozgósít. És közben ott van a KOTK és a Studio Italia is egyre szélesedő tevékenységével. Mi az, ami Önt e feladatokban motiválja?
-Sokan kérdezik tőlem, hogyan fér bele mindez az életembe. Csak úgy lehetett ebbe belevágni, hogy nagyon biztos háttércsapatunk van. Másrészt viszont nekem az egész összeáll egy rendszerbe. Jó dolog segíteni az embereknek, szakmát adni, nyelvet tanítani. Harmadszor: szeretek olyan helyen dolgozni, ahol boldog, nyitott emberekkel lehetek együtt.
Szeretnék egy vidámabb és egészségesebb Magyarországot, ahol az emberek szeretik egymást, nincsen gyűlölködés, ahol az, hogy valaki más, inkább érték, mint hátrány.
Tanítsuk meg az embereket arra, hogy ha látunk valakit az utcán elesni, ne menjünk el mellette, hanem legalább kérdezzük meg, hogy tudunk-e segíteni. Ezt az európai értékrendet apámtól Salusinszky Gábortól, a Studio Italia alapító igazgatójától tanultam, aki mindig bátorít és támogat, minden új ötlet a mai napig kettőnk beszélgetéseiből indul.
Nekem a „Külkergimiben” egyelőre egy dolog hiányzik: valami olasz vonal, hogy az olasz-magyar kapcsolatokért is tehessek valamit. A Studio Italiával eddig is csináltunk mobilitás-projekteket, marketing-gyakornokokat vittünk ki Olaszországba, sőt, még egy trieszti idősotthonba is küldtünk ápolókat. Volt, aki kint is maradt családnál dolgozni. Most, hogy az iskolában ennyi tanulónk van, még többeknek kínálhatunk szakmai gyakorlatot külföldön. Nekem szerencsém volt, mert voltam Rómában ösztöndíjjal, és apámnak barátja volt a Bonacci kiadó tulajdonosa, akihez elmehettem szakmai gyakorlatra, Firenzében pedig megtanulhattam, hogyan kell nyelvtanfolyamot szervezni. Jó dolog mindezt átadni…
