ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Segíts eldönteni, hogy melyik legyen a legjobb szálloda Észak-Dunántúlon!

Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike.


Múlt héten vasárnap lezárult AZ ÉV HOTELE észak-dunántúli régóból induló szállodák bemutatása. De ezzel a verseny még nem ért véget, hiszen a régió nyolc szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán!

A nézők voksai rendkívül fontosak, hiszen a verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szálláshelyüknek arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe, a másik négy régió nyerteseivel és a második helyezettekkel együtt. De természetesen nem csak a szállodák nyerhetnek! Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike.

Hogyan dől el, hogy melyik lesz Észak-Dunántúl régió legjobb szálláshelye?

AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt régiójának 28 szálláshelyét mutatja be. Szeptemberben a hoteltesztelők az Észak-Dunántúl régióban nyolc szálláshelyet próbáltak ki. Ezeket láthattátok az elmúlt vasárnap, a hónap utolsó adásában. A nyolc szálláshely megtarthatta a korábban – az egyes adások után – megszerzett szavazatait, tehát az eredmények nem nullázódtak le. Most a nézők még egy utolsó voksolással segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb szálloda lehessen az Észak-Dunántúl régió legjobbja, azaz szeptemberben A HÓNAP HOTELE. A szavazatokat vasárnap délig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti markát, hiszen a heti nyereményen kívül, az összes szeptemberben voksoló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is. Ha nem láttad az összes észak-dunántúli indulót, vagy lemaradtál volna a múlt vasárnapi összefoglaló adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az RTL+-on!

Rajtad is múlik, hogy a nyolc észak-dunántúli szálláshely közül melyik lesz a régió legjobbja!

A régió első adásában Börcsök Viki vlogger-műsorvezető és barátnője Deák Becca énekesnő voltak a szállodatesztelők. Viki még 6 éves kisfiát is magával hozta az utazásra, ami Sárváron indult.

Holdvirág Hotel***, Sárvár

A háromcsillagos besorolású hotel Sárvár történelmi központjától és a vártól mindössze néhány percnyi sétával érhető el. A 2023-ban átadott szálloda nyugodt környezetet, otthonos légkört biztosít a tökéletes pihenéshez. 37 komfortosan felszerelt apartman áll a vendégek rendelkezésére, melyek mindegyike rendelkezik saját fürdőszobával, modern felszerelt konyhával, hűtőszekrénnyel, telefonnal, műholdas televízióval és internet csatlakozási lehetőséggel. Az egy- és kétszobás apartmanok többségéhez erkély is tartozik, pótágyat és gyermekágyat kérésre biztosítanak. A zárt parkoló térítésmentesen áll az autóval érkező vendégek rendelkezésére. Az egész évben nyitva tartó, méltán híres sárvári gyógy- és wellnessfürdő 12 perces kényelmes sétával érhető el. A szálláshely félpanziós ellátással vagy önellátással is igénybe vehető. A kertben egy különleges Manófalva található, mely a kisgyerekes családok számára nyújt különleges kikapcsolódási lehetőséget csobogókkal, hangulatos fényekkel.

További információ ide kattintva!

Thermál Hotel, Mosonmagyaróvár

A hotel Mosonmagyaróvár belvárosához közel, egy termálfürdő mellett helyezkedik el. 61 kétágyas-, fürdőszobával, LCD-televízióval, széffel, telefonnal, hajszárítóval, minibárral és egyénileg szabályozható klímával ellátott szobával rendelkezik. A szállodában sóbarlang, orvosi rendelő, gyógyászati részleg és fogászat is található. A hotelben exkluzív wellness részleg található, melyben finn szauna és pezsgőfürdő vehető igénybe. A teljes felüdülést és szépülést különféle masszázsok, sóbarlang, kozmetika, pedikűr, manikűr és fodrászat biztosítja. A szálloda közvetlen szomszédságában található, egész évben nyitva tartó termálfürdő igazi fürdőparadicsom. A város legértékesebb kincse a 74 fokos hőmérsékletű termálvíz, mely besorolása szerint Európa öt legjobb hatású gyógyvize közé tartozik. A szálláshely jó kiindulópontja lehet egy Szigetközt felfedező kirándulásnak. A szálloda étterme helyi és nemzetközi ételeket is kínál. A reggelit és vacsorát büféasztalos rendszerben vehetik igénybe a szállóvendégek.

További információ ide kattintva!

A második Észak-Dunántúlon készített adásban egy retro-DJ, Lotters Krisztián és barátnője Rubint Babett teszteltek. Utazásukat Esztergomban kezdték.

Bellevue Hotel***, Esztergom

A három csillagos hotel Esztergom belvárosától 5 km-re, csendes, nyugodt környezetben a Búbánatvölgyben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park határán található, csodálatos kilátást nyújtva a Dunakanyarra. Budapesttől az Esztergomig vezető út vadregényes, a Duna vonalát követve vagy egy szerpentines, erdei úton egy óra alatt megközelíthető. A hotel elhelyezkedésének köszönhetően a passzív pihenés mellett az aktív kikapcsolódást kedvelők túrázhatnak, kerékpározhatnak, de közel van a Kerek-tó is a horgászok örömére. Wellness részlegén fitness teremmel, egy 110 m2 vízfelületű kültéri medencével és 4 különböző típusú beltéri medencével és csodálatos szauna világgal várják a lazítani és szépülni vágyó vendégeket. A szálloda konyhájának választékában egyaránt megtalálhatóak a magyar konyha hagyományőrző fogásai és a nemzetközi gasztronómia ínyencségei. Az étterem svédasztalos reggelivel, a’ la carte ebéddel, valamint svédasztalos vacsorával várja kedves Vendégeit.

További információ ide kattintva!

Mediterraneo Luxury Room, Esztergom

A luxus szálláshely, étterem és skybar Esztergom szívében, a Primás-szigeten, 1 perc sétára a Mária Valéria hídtól található festői környezetben. A Dunakanyar fővárosában a Duna partján való ejtőzésen túl aktív kikapcsolódásra, gasztronómiai élményre vagy akár esténként pezsgő világpolgári érzésre is invitál a luxus panzió, melynek teraszáról, étterméből és szobáiból is rálátás nyílik a Bazilikára és a Várhegyre. A panzió tulajdonosai prémium szálláshelyet alkottak, ahol Esztergom és a Dunakanyar múltját gondolták újra egyedi részletek, modern dizájn és különleges megoldások formájában. Az étteremben a hagyományos magyar és európai ízeket a mediterrán konyha különlegességeivel ötvözik.

További információ ide kattintva!

Lottersék után egy héttel két fiatal színésznő, a magyar-olasz Sciviero Seany és barátnője Ferenczi Dóra kelt útra. Ők két hegykői hotelt látogattak meg.

Hotel HEGIQ****, Hegykő

A négycsillagos Hotel HEGIQ Hegykő csendesebb utcájában található egy magas fás, parkosított termálfürdő közvetlen szomszédságában. A vadonatúj szálloda 28 szobája letisztult, natúr színeivel, hangulatával a természet közelségét tükrözi vissza. A PURE szobák 2 fő részére biztosítanak kényelmes elhelyezést terasszal, a második emeleti DELUX szoba pedig nappali és háló részből áll és egy 25 m2-es terasszal is rendelkezik. A szálloda vendégei korlátlan belépést kapnak a szomszédos SÁ-RA termálfürdőbe, ahol 6 kültéri és 2 beltéri medence, köztük termálvizes, gyógyvizes, úszó- valamint pihenésre alkalmas medence is várja a látogatókat. A fürdőzés mellett különböző kezelések, lazító és nyugtató masszázsok, víz alatti gyógytorna vagy akár fényterápia is igénybe vehető külön térítés ellenében. A környék számos borkóstolási és egyéb kiváló gasztronómiai lehetőséget is kínál a kalandozni vágyóknak. A szálloda saját éttermében a reggeli svédasztalos, míg vacsorára a la cart menüből választhatnak három fogást a szállást félpanzióval foglaló vendégek.

További információ ide kattintva!

Tornácos Hotel***superior, Hegykő

A Hegykő központi részén található háromcsillagos superior Tornácos már régóta kedvelt a Fertő tó környékén kiránduló turisták körében. A hotel mellett kerékpárút halad, így a bringások számára is kedvelt megállóhely. A szálloda családi tulajdonában van az alapítás óta, a családtagok mindannyian részt vesznek a működtetésében. A főépület 22 kényelmes szobája, a védnöki táblás étterem állandó és szezonális kínálata, valamint a wellness udvar szolgáltatásai számos lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódáshoz. A főépülettől 150 méterre található, 2020-ban megnyílt „lifestyle” hotelszárnyban tíz modern szoba található. Az itt megszálló vendégek még közelebb érezhetik magukat a Fertő-Hanság természeti szépségeihez. Itt kisebb fürdőtó, a szaunaház és jakuzzi, valamint a pihenő iglu is található. A kisebbeket játszótér, a sport kedvelőit egy hobbi focipálya, a pihenni vágyókat homokos és füves napozórész várja. Az étterem választékában a magyaros ízek mellett nemzetközi ételspecialitások, ropogós saláták, szezonális különlegességek, házi sütemények, valamint házi sajtok is megtalálhatóak.

További információ ide kattintva!

A Barátok közt egykori színésze, a végtelenül sármos Endrédy Gábor a feleségét hozta magával egy hétvégére. Ők Visegrádon kezdték a tesztelést.

Aquamarina Hotel és Rendezvényhajó, Visegrád

A háromcsillagos szálloda egy 120 éve épült patinás állóhajón került kialakításra. Ez az egykori gőzhajó Magyarország legnagyobb állóhajója. A 40 szobás Aquamarina korábban a budapesti Római-parton horgonyzott, de költözés után már a Duna talán legszebb szakaszán, a Dunakanyarban, Visegrád központi részén található. A hajó fedélzetén körbe sétálva páratlan kilátásban lehet része az ide látogatóknak. A hajón egy cári lakosztály mellett 28 franciaágyas, 9 családi és 2 kapitányi szoba is található. A szobák légkondicionáltak, illetve mindegyik szoba saját fürdőszobával rendelkezik. A visegrádi vár, a királyi palota, a kalandpark és bobpálya, a kirándulóhelyek és a fürdők mind könnyedén elérhetőek a szállodából. A vendégek svédasztalos reggelis ellátást vehetnek igénybe, vacsorázni viszont a szálloda melletti étteremben van lehetőség. A szállodahajón egy bár is található, ahol billiárdozni, dartsozni és csocsózni is lehet.

További információ ide kattintva!

Gyirmót Sport & Wellness Hotel, Győr

A Gyirmót Sport & Wellness Hotel étteremmel, ingyenes magánparkolóval, terasszal és kerttel ellátott szállást kínál Győrben, a központtól 8,3 km-re.

A szállodában egy bár is üzemel. A szálláshely beltéri medencével, éjjel-nappali recepcióval és egész területén elérhető, ingyenes wifivel várja vendégeit.

A szálloda 43, az átlagnál nagyobb szobával rendelkezik, melyek között megtalálható standard, illetve superior szoba is. Továbbá családi és mozgáskorlátozottak számára kialakított szobák is rendelkezésre állnak. Mindenhol egyedi, Gyirmóton készült természetfotó díszíti a falakat. Az első emeleten található szobák feléből a szálloda melletti tóra nyílik kilátás, míg a többi a helyi futballpályákra néz. A szobák lifttel is megközelíthetőek. A szálloda hangulatos étterme hazai és nemzetközi különlegességeket is kínál. A vendégek a vacsorát az étterem teraszán is fogyaszthatják.

További információ ide kattintva!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye vasárnap új régióban folytatódik

A szállodák tesztelése októberben az alföldi régióban folytatódik majd. Ebben a régióban hat hotel küzd majd meg egymással, az október HÓNAP HOTELE címért. A soron következő vasárnapi adásban Nagy Natasa színésznő-műsorvezetőt és férjét, a színész-író Jánosi Ferencet láthatjátok majd. Ha kíváncsi vagy, hogy milyenek az új régió első szállodái és tudni szeretnéd, hogyan érezték magukat a tesztelők, akkor ne hagyd ki az adást vasárnap 12:45-től az RTL-en!

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL-en látható AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe, hogy kipróbálják azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kátyúba hajtottál és defektet kaptál? Ezt kell tenned, különben bukhatod a kártérítést
Összegyűjtöttük azokat a lépéseket és buktatókat, amelyek döntően befolyásolják a kárrendezés kimenetelét.


Egyetlen rossz pillanat, egy tompa puffanás, és máris kész a baj: defekt, sérült futómű, több tízezer forintos kár. Pedig kátyúkárnál nem csak az számít, mekkora volt a gödör – hanem az is, mit csinálsz az első percekben. Mutatjuk, hogyan növelheted drasztikusan az esélyedet arra, hogy valóban kifizessék a kárt.

A szokatlanul hideg, jeges időjárás idén különösen kegyetlen volt az utakhoz: országszerte látványosan megszaporodtak a kátyúk, velük együtt pedig a kellemetlen – és gyakran költséges – autós meglepetések.

Bár sokan nem tudják, a kátyúk okozta sérülések után lehet kártérítést igényelni, a gyakorlatban a legtöbb autós már az első lépésnél elbukja az ügyet.

A MABISZ adatai szerint a kátyúkár-bejelentések közel fele adminisztratív okok miatt kerül elutasításra. Vagyis nem azért, mert nem volt kár, hanem mert rosszul, hiányosan vagy nem a megfelelő helyen indult el az ügy. Bokros Máté Levente, biztosítási szakértő, az Atervező.hu alapítója szerint a siker kulcsa a felkészültség és a helyszíni precizitás – nem az, hogy mennyire volt mély a kátyú.

Nem a kátyú méretét nézik

Jogilag a kátyúkár a közút kezelőjének felelősségi körébe tartozik, de ez messze nem jelenti azt, hogy automatikusan fizetnek is. A felelősségbiztosító nem a kátyú méretét vagy formáját vizsgálja, hanem azt, hogy:

  • az úthiba valóban alkalmas volt-e a konkrét sérülés okozására,
  • és mindez egyértelműen bizonyítható-e.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az út kezelője mentesülhet a felelősség alól, ha az úthibára figyelmeztető tábla volt kint, vagy ha a kátyút ideiglenesen jelölték. Emellett a vezetési körülmények is fókuszba kerülnek: nem az a kérdés, ki lehetett-e kerülni a kátyút, hanem az, hogy a sofőr ésszerűen járt-e el az adott forgalmi, időjárási és látási viszonyok között. Bokros Máté Levente elmondása szerint a károk jelentős részét a nem megfelelő sebesség okozza, ezért a vezetési körülmények vizsgálata a kárrendezés része.

Ezért kulcsfontosságú, hogy a kárbejelentéskor részletesen és pontosan írd le a történteket. Minden a felkészültségen és a helyszíni precizitáson múlik.

Mi az első dolgod, ha kátyúba hajtasz?

A biztosítási szakértő kiemelte: kátyúkárnál célszerű rendőrt hívni, még akkor is, ha nincs személyi sérülés, mert a hatósági jegyzőkönyv kulcsfontosságú bizonyíték. Ennek hiánya komoly nehézséget okozhat a kár rendezésében.

A kárt első körben nem a biztosítónál, hanem a közút fenntartójánál kell írásban bejelenteni. A rosszul megcímzett kárigény eljárási okból is elbukhat, még akkor is, ha a károsodás ténye nem vitatott. Magyarországon az útkezelői rendszer nem egységes, ezért kiemelt körültekintés szükséges.

Autópályák és gyorsforgalmi utak: MKIF Zrt.

Országos fő- és mellékutak: Magyar Közút Nonprofit Kft.

Településeken belül: jellemzően az önkormányzat

Budapesten: Budapest Közút Zrt. és a kerületi önkormányzatok

Dokumentálás: itt nem lehet félmunkát végezni

A sikeres kárrendezéshez komplex dokumentációra van szükség:

  • rendőrségi jegyzőkönyv,
  • tanúnyilatkozat (ha van, és jobb, ha van),
  • részletes kárigény,
  • több, beazonosítható fénykép a kátyúról és az autóról,
  • javítási számlák a kár összegének igazolására.
A fotóknál nem elég egy közeli kép a gödörről: látszania kell a helyszínnek, a környezetnek, sőt az utcatáblának is, lehetőleg több szögből.

Bár videót egyelőre nem kérnek a biztosítók, egy későbbi jogvita esetén aranyat érhet.

A szakértő külön kiemeli: ilyenkor nincs „okosba megoldjuk”. A javításról szóló számlákat meg kell őrizni, a cserélt alkatrészeket érdemes megtartani, személyi sérülésnél pedig az orvosi dokumentáció is elengedhetetlen. Továbbá hasznos lehet néhány szemtanú is, akik alátámaszthatják, hogy a sofőr nem lépte túl a megengedett sebességet. Ha nem tudod egyértelműen bizonyítani, hogy az úthiba okozta a kárt, a fenntartó nem fog felelősséget elismerni, és a biztosító sem fizet.

Van könnyebb út? Igen, de nem mindenkinek

Ha rendelkezel CASCO-val vagy kötelezőhöz kötött kátyúkár-kiegészítéssel, a biztosító átvállalja az ügyintézést, segít az útkezelő azonosításában, és megtéríti a kárt. Sőt, a regresszt – vagyis a kár behajtását az útkezelőn – is intézi.

Adminisztratív szempontból ez jelentősen egyszerűbb megoldás, mint a közvetlen igényérvényesítés az útkezelőnél. Fontos azonban, hogy a biztosítás ilyenkor sem fedezi az esetet, ha az úthibára figyelmeztető jelzés ki volt helyezve.

Milyen alkatrészekre terjed ki általában a kiegészítő kátyúkár biztosítás?

Bokros Máté Levente elmondta: jellemzően a gépjármű gumiabroncsai, keréktárcsái, tengelycsonkjai, kerékagyai, csonkállványai, gólyalábai és lengéscsillapítói tartoznak a biztosított alkatrészek közé. Emellett a fényezési és egyéb apróanyag költségek is téríthetők. Érdemes számolni azzal, hogy ha egy alkatrészt az ellenoldali párjával együtt kell cserélni, a biztosító csak a sérült darabot téríti, a párját nem.

A szakértő szerint a kátyúkár biztosítások éves díja alacsony, így könnyen kedvet kaphatunk a szerződéskötésre. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a CASCO bónusz fokozata csökken, amikor a biztosító kifizeti a kárt, mivel ez kárrendezésnek minősül, és a következő évek díja emelkedhet. Jó hír, hogy ha a kifizetett összeg visszatérül a biztosítónak, a bónusz fokozat visszaállítható. Ez azonban nem automatikus, külön ügyintézést igényel, és könnyen el lehet felejteni.

A legjobb védekezés még mindig a figyelem

A szakértő szerint a legtöbbet továbbra is azzal tehetjük, ha körültekintően vezetünk, és alkalmazkodunk az útviszonyokhoz. Ha mégis bekövetkezik a baj, a türelmes, alapos dokumentálás a legjobb befektetés.

Akár a biztosító, akár az útkezelő felé indítjuk az igényt, a gondos nyilvántartás adja majd a sikeres kártérítés alapját. Ne felejtsük: a kár pontos dokumentálására szánt idő mindig kevesebb, mint amit egy esetleges jogvita során a bíróságon kellene eltölteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk