HÍREK
A Rovatból

Saját szemével látta, ahogy lefejezik a kétéves fiát a rakéták repeszei – könyörtelen pusztításról számolnak be a gázai kórház sebesültjei

Van, aki az egész családját elveszítette egy pillanat alatt, másoknak porig rombolták a házát. Közben fogy a víz és az áram a Gázai-övezetben.


A Gázai-övezet palesztin lakói szerint a mostani izraeli támadások intenzitása semmihez sem hasonlítható, amit korábban más háborúkban tapasztaltak, írja a The Guardian. Nebal Farsakh azt mondja, hogy a korábbi összecsapásokban mindig volt egy kis idő, amikor elmaradtak légicsapások.

„De most egyetlen perc sincs. Ezért egyre több és több az áldozat”

– mondja a Palesztin Vörös Félhold szóvivője.

Az újságírók beszámolói szerint a gázai Shifa kórházba özönlenek a sebesültek, egyúttal rengeteg letakart holttest érkezik az intézménybe. Miközben a takarítók próbálják felmosni a vért, a rokonok pedig a műtőbe kísérik a repeszek miatt megsérült gyerekeket, az épület körül folyamatosak a robbanások.

Az izraeli légierő öt napon keresztül olyan intenzitással bombázta Gázát, amilyet a háborúkba belefáradt helyiek még soha nem tapasztaltak. A gázai egészségügyi minisztérium szerint a légicsapások több mint 1100 ember halálát okozták.

Azt nem közölték, hogy hány civil van a halottak között, de a segélyszervezetek munkatársai arra figyelmeztetnek, hogy az izraeli teljes ostrom a 2,3 millió lakosú enklávéban olyan humanitárius katasztrófát idézhet elő, mely szinte minden egyes embert érint.

Ma már nincs tiszta víz a területen, az egyetlen erőműből szerdán kifogyott az üzemanyag, így áram is alig, éjszaka pedig jóformán teljes sötétségbe borul a város.

„Példátlan mértékű a pusztítás. Az áram-, üzemanyag-, élelmiszer- és gyógyszerellátás leállítására vonatkozó izraeli döntések jelentősen növelik a palesztinokat fenyegető kockázatokat, és az áldozatok számának jelentős növekedésével járnak” – mondta Miriam Marmur, a Gisha nevű Gázával foglalkozó izraeli emberi jogi csoport szóvivője.

Richard Brennan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális igazgatója azt mondja, hogy

a gázai kórházak még a hétköznapokban is rossz ellátottsággal küzdenek. Most a kötszerektől az infúzióig, az ágyaktól az alapvető gyógyszerekig mindenből hiány van. Brennan szerint ráadásul a pusztításon túl óriási pszichológiai nyomás is nehezedik a kórházi dolgozókra a szűnni nem akaró bombázások miatt.

Muhammad al-Gharabli újságíróknak elmondta, hogy hétfőn saját szemével látta, ahogy rakéták csapódtak be egy mecsetbe a tengerparti Shati menekülttáborban, lefejezve kétéves fiát, Mohammedet, és repeszeket küldve ötéves fia, Lotfi lábába. Ezzel szemben Izrael azt állítja, hogy csak katonai célpontokat vesz célba, és mindent megtesz a civil áldozatok elkerülése érdekében. A gázai palesztinok szerint valójában szó sincs erről.

A helyi médiaszervezetek szerint nyolc újságíró halt meg a támadások kezdete óta, a Palesztin Vörös Félhold hat egészségügyben dolgozó áldozatról tud, míg az ENSZ 11 olyan munkatársat említ, akik az elmúlt napokban vesztették életüket.

Egy négygyerekes családapa azt mondja, hogy korábban több háborút is átélt, de a mostani támadássorozat minden eddiginél rosszabb. Yamen Hamad otthonát a földdel tette egyenlővé a izraeli hadsereg az északi Beit Hanoun városában. Ez a határhoz közeli település az elsők között volt, ami megérezte az izraeli megtorló csapások erejét. A Hamász és az ott élők beszámolója szerint számos utat és épületet leromboltak, és több ezren kényszerültek a lakóhelyük elhagyására.

Ala al-Kafarneh a Reutersnek elmondta, hogy szombaton menekült el a városból terhes feleségével, apjával, testvéreivel, unokatestvéreivel és sógorával. Egy tengerparti menekülttáborba hajtottak, ahol azt remélték, hogy nagyobb biztonságban lesznek, de a légitámadások ezt a területet is célba vették, ezért egy másik, keletebbre fekvő városrészbe, Sheikh Radwanba mentek. Kedd eset azonban azt az épületet is légitámadás érte, ahol meghúzták magukat, és rajta kívül mindenki meghalt.

„A veszélyből a halálba menekültünk” – mondta a Shifa kórház előtt várakozó férfi. Rajta kívül több százan gyűltek össze az épület előtt abban a reményben, hogy a bombázások megkímélik az egészügyi intézményt. Rengetegen terítenek szivacsokat vagy kartonlapokat a betonra, ahol az egyik percről a másikra hajléktalanná lett emberek talán biztonságban meghúzhatják magukat. A kórház vécéje előtt pedig végeláthatatlan hosszúságú sor kígyózik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc Magyar Péter esetleges győzelméről: Mindig a körülményekhez alkalmazkodunk
Azt is elmondta, hogy Magyar Péterrel való ismeretsége elég egyoldalú volt. „ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem” - fogalmazott.


Nem zavarja, hogy Magyar Péter a kampányában gyakran emlegeti a nevét, és nem is követi a munkásságát - ezt mondta a Tisza Párt elnökével kapcsolatos kérdésre Mészáros Lőrinc az Indexnek.

„Én gazdasági szereplő vagyok, a dolgom az, hogy vállalatokat irányítsak. A politikát természetesen figyelem, de csak annyira, amennyire szükséges – az energiám túlnyomó részét a munkám köti le” - jegyezte meg az üzletember, aki azt is elmondta, biztosan találkozott már korábban Magyar Péterrel.

„Az ismeretségünk elég egyoldalú: ő szeretett volna engem ismerni, én viszont őt nem. Ennyi legyen elég a kapcsolatunkról. Én gazdasági szereplő vagyok, ő pedig politikai szereplő szeretne lenni”

- fogalmazott Mészáros.

Azt is elmondta, hogy Magyar Péter MBH felügyelőbizottságából való távozásának ügyét a tavaszi nyílt levelével lezártnak tekinti.

Egy esetleges kormányváltás és az azzal járó elszámoltatás lehetőségére úgy reagált, hogy nem gondolkodik azon, „mi lesz, ha”.

„Még nagyon messze vagyunk attól, hogy a választási eredményekről beszéljünk. A választó a fülke csendjében dönti majd el, mit szeretne, és ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. A Mészáros Csoport egy erős, sok lábon álló vállalatcsoport, ami minden fontos ágazatban jelen van”

- mondta Mészáros

„A jövőt senki sem tudja megjósolni, mi pedig mindig a körülményekhez alkalmazkodunk. Ez a hosszú távú siker kulcsa: egy igazi tulajdonos csak úgy tud talpon maradni, ha minden helyzethez képes igazodni”

- tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pikó András: A többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára
Hatalmas volt a tét a Losonci negyedben, a polgármester többsége múlott a választáson. A drogbotrányba kevert politikus a győzelmi beszédében alig jutott szóhoz a meghatottságtól.


A józsefvárosi időközi választás győztese, Horváth Alexander a választási eredmények után arról beszélt, hogy boldogan mondhatja ki a győzelmet. A politikus köszönetet mondott a Losonci negyed lakosainak a bizalomért.

„Vállalom, hogy ezt erős és hálás munkával fogom meghálálni önöknek. Tényleg néha eláll a szavam attól a gondolattól, hogy újra győztem” – mondta Horváth, aki hozzátette, még egyszer nagyon szépen köszöni a támogatást.

A győztes jelölt után Jámbor András országgyűlési képviselő is felszólalt, aki szerint egy „nagyon durva kampány” végén vannak. Állítása szerint a kampány során „a pártállam rendőröket küldött Alexander lakására teljesen törvénytelenül, aztán egy kutyás rendőrcsapat is megjelent”. Jámbor úgy véli, lejáratások, hazugságok, kamujelöltek és a Magyar Nemzet, valamint a Metropol által lehozott kamusztorik jellemezték az elmúlt időszakot.

Mindezek ellenére is 15 százalékponttal verték meg a Fideszt.

Pikó András, Józsefváros polgármestere is köszönetet mondott a választóknak a részvételért, és csodálatos dolognak nevezte a körülbelül 30 százalékos részvételi arányt. Szerinte ezzel ismét példát mutattak az országnak, mert időközi választásokon nem szoktak ennyien elmenni szavazni. A polgármester úgy fogalmazott, a tét nagyon nagy voltm számára egy kicsit az is, hogy „egy ártatlanul megvádolt, megzsarolt, fiatal és tehetséges politikus folytathassa a pályáját”.

„Ezt a fiatalembert az elmúlt hónapokban minden elképzelhető eszközzel próbálták tönkretenni. Zsarolták, hazug lejárató kampányt folytattak ellene, rendőrökkel próbálták megfélemlíteni, de ő a választóihoz fordult, akik megerősítették a számára 2024-ben megszavazott bizalmat. Nem is kaphat ennél jobb visszaigazolást a munkájára egy képviselő” - fogalmazott

Pikó hozzátette, az önkormányzat most már nyugodtan folytathatja annak a programnak a megvalósítását, amely Józsefváros jólétéről és fejlődéséről szól.

„Jó hír Józsefvárosnak az is, hogy a többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára. Nekik azt üzenték a választók, hogy dolgozzanak végre Józsefvárosért, ne saját magukért! ”

Az időközi választást azért kellett kiírni a VIII. kerület 8. számú választókerületében, mert az azt korábban megnyerő Horváth Alexander lemondott mandátumáról, miután nyilvánosságra került róla egy évekkel korábbi videófelvétel, amin a képviselő mögött valaki épp kábítószert fogyasztott. A politikus szerint ő nem drogozott, de ennek ellenére lemondott, majdbejelentette, hogy újra elindul a posztért.

A kampányidőszak rendkívül feszült volt. Október 20-án hajnalban a rendőrség házkutatást tartott Horváth Alexander otthonában, ahol telefonját és laptopját is lefoglalták, az eljárás eredménye szerint azonban a drogtesztje negatív lett. Pikóék azzal vádolták a Fideszt, hogy tiszásnak tüntet fel egy jelöltet szórólapokon, hogy javítsa az esélyeit, és szerintük az, hogy az MSZP és a DK is állított saját jelöltet, szintén a kormánypárt esélyeit növelte. A Fidesz ellenben azt állította, Pikó és Horváth nem mondtak igazat a videó keletkezésének idejéről, az ugyanis mindössze néhány hónapja készülhetett.

A választás tétje a kerületi közgyűlési többség megőrzése volt Pikó András számára; a Fidesz győzelme esetén a testületben a két MSZP-s képviselő válhatott volna a mérleg nyelvévé, ami megnehezítette volna a városvezetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mennyi lesz idén a kedvezményes menü a budapesti karácsonyi vásárban
Az is kiderült, hogy a Bazilikánál és a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárokat rendező, kormányközeli cég ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól.


Ismét százmilliós kedvezményt kaphatott az V. kerületi fideszes önkormányzattól a kormányközeli AVB Rendezvényszervező Kft., amely idén is a Bazilikánál és a Vörösmarty téren tartja a főváros két nagy karácsonyi vásárát – írja a Népszava.

A lap szerint a cég 2022-ben 90, 2023-ban 80 százalékos közterület-használati díjkedvezményben részesült, és idén is hasonló mértékű engedményről lehet szó, ami több mint 200 millió forint elengedését jelentheti.

Az AVB idén 39,5 millió forintot fizet a területhasználatért, miközben a bevétele négy év alatt 273 millióról 1,33 milliárd forintra nőtt.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a cég több vállalást is tett. Ezek között szerepel, hogy emelt szintű közterület-tisztántartást rendel a kerület cégétől, vállalja a Vörösmarty-szobor téli takarítását, és ideiglenes jelzős gyalogátkelőhelyet épít ki. A vásárokban ingyenes kisvasút, kulturális programok és koncertek lesznek, idén is megtartják az ünnepi fényfestést a bazilikán, valamint betlehemi jászolt és karácsonyfát is állítanak.

Ezeken felül pedig

idén is mindennap lesz egy-egy fix menü, kedvezményes, 1600 forintos áron.

Arra a kérdésre azonban, hogy a standok bérlői mennyit fizetnek, a cég üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt. Két évvel ezelőtt a hírek egymillió forint körüli helypénzről szóltak a kisebb standok esetében, a nagyobbak ennél többet fizetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: Nem hiszem, hogy a kormány belemászott a gazdaságba, minden magyar cégnek segített
Szerinte neki nincs miért magyarázkodnia, ugyanis a rendszerváltás után lett vállalkozó, és közel 25 év alatt építette fel birodalmát.


Mészáros Lőrinc exkluzív interjút adott az Indexnek, amelyben beszélt a Mészáros Csoport válságkezeléséről, politikai és közéleti kérdésekről, valamint a magyar gazdaság helyzetéről.

„Nem hiszem, hogy a politika belemászott volna a gazdaságba, vagy a gazdaság a politikába”

- fogalmazott az üzletember, aki szerint a nagyvállalatok mindenhol a világon együttműködnek az aktuális kormánnyal, egyeztetnek stratégiai kérdésekről, „ez így normális”. Ami viszont Mészáros szerint nem normális az az újságírás átpolitizálódása.

Arra a felvetésre, hogy sikereit a politikai kapcsolatainak köszönheti, azt válaszolta, hogy a 2010-es kormányváltás valóban nagy hatással volt a magyar gazdaságra, mivel a kormány célja a nemzeti tőke megerősítése volt.

„A miniszterelnök célja az volt, hogy a magyar vállalkozók fejlődhessenek, lehetőséghez jussanak, és megerősödjön a nemzeti tőke. Ez egy bátor, merész döntés volt, és működött is. De nem hiszem, hogy létezik „baloldali” vagy „jobboldali” vállalkozó. A kormány minden magyar cégnek segített abban, hogy a hazai gazdaság stabilabb legyen, és ne csak a multinacionális vállalatok kapjanak teret”

- mondta Mészáros, aki hozzátette: neki nincs miért magyarázkodnia, ugyanis a rendszerváltás után lett vállalkozó, és közel 25 év alatt építette fel birodalmát.

„Ma hatvanezer embernek adunk munkát, és közel ötszáz cég tartozik a csoporthoz. Ezek tények, és nem igényelnek magyarázatot”

- jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk