KÉK HÍREK
A Rovatból

Részegen őrjöngött egy férfi egy tatabányai bevásárlóközpontnál, egy nőt és két férfit is megtámadott

A brutális támadás ellenére az ügyészség felfüggesztett kért a férfire, és indulatkezelési terápiára utalnák.


Garázdaság miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki részegen két férfit és egy nőt támadott meg egy tatabányai bevásárló központ előtt.

A vádirat szerint a részeg férfi 2023. május 28-án egy tatabányai bevásárló központ bejáratánál álló férfit és két nőt sértegetett.

A férfit meg is rángatta, megrúgta, aki ettől a földre esett, majd mikor felállt, hasba rúgta. Ezután az elkövető egy másik vétlen férfit is többször megütött.

Ekkor egy nő rászólt, mire a férfi őt kezdte el becsmérelni, majd ököllel fejen ütötte. A nő a padról a földre esett, és közben a szemüvege leesett, a feje pedig vérezni kezdett.

Ekkor az előbb megütött férfi a nő segítségére sietve az elkövető és a nő közé állt, ezért a vádlott arcon ütötte, és belerúgott. A dulakodás során az elkövető a férfit hátulról átkarolta, és az arcán megütötte.

A vádlott ezután bement a bevásárló központba, ahol a korábban a támadása elől menekülő férfit észrevette, és ismét támadásba lendült: megrúgta, amitől mindketten a földre estek, majd miután a vétlen férfi a földről felkelt, a támadó hátba rúgta.

Az ügyészség a vádiratban

a férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre, a próbaidő tartamára pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt, valamint indulatkezelési tréningen való részvételre köteleznék.

A brutális támadásról a bevásárló központ biztonsági kamerája készített felvételt, amelyet az ügyészség tett közzé, amit ITT tudsz megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: egy Dunába ugró fiatal zuhanó testét a levegőben kapta el egy rendőr, így megmentette az életét
Egy testkamerás felvételt osztott meg a BRFK, melyen látható, hogyan akadályozott meg két rendőr egy tragédiát vasárnap a Petőfi hídon. Az ő helyzetfelismerésüknek, a lélekjelenlétüknek és fizikai erejüknek köszönhető, hogy a férfit meg tudták menteni.


Megrendítő felvételt osztott meg a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán. A videón egy fiatal ül a híd korlátján. Egy rendőr azonban odaszalad és megmenti a Dunába ugrót. A rendkívüli életmentésről azt írták:

"Ha létezik utolsó utáni pillanat, akkor ez az volt. A 25 éves fiatal zuhanó testét már a levegőben kapta el Szilágyi Zsolt r. törzsőrmester. A testkamerás felvételen látható, hogyan akadályozta meg két BRFK-s rendőr a tragédiát vasárnap kora este a Petőfi hídon."

Június 7-én délután érkezett a riasztás a rendőrségre, hogy valaki a Petőfi hídról a mélybe akar ugrani. A helyszínre érkező két rendőr, "Szilágyi Zsolt r. törzsőrmester és Bajkó József Dávid r. törzsőrmester óvatosan közelítették meg a hídkorláton, lábbal kifelé ülő férfit. Folyamatosan szóval tartották, miközben megpróbáltak egyre közelebb kerülni hozzá".

Egyikük kihasználva, hogy a férfi elfordult, megpróbálta őt elérni. Ám a "férfi ekkor levetette magát a hídról, a rendőr azonban még el tudta kapni az ingénél és a nadrágjánál. Társa azonnal a segítségére sietett".

A férfi a korláton kívül, a víz felett lógott, és nem kapaszkodott semmibe. Miközben a rendőrök próblták megtartani, ő egyfolytában küzdött, kapálózott. "A két rendőrnek így kellett megtartania, majd közös erővel visszahúznia a biztonságot jelentő korláton belülre" - írják.

Majd hozzátették: "Aki próbált már egy álló embert megtartani, tudja, milyen nehéz. Egy zuhanásnak indult, teljes testsúlyával lefelé húzó embert egyetlen fogással visszatartani ennek a sokszorosa".

A rendőrök végül sikeresen megmentették a férfit. "Gratulálunk kollégáinknak a sikeres életmentéshez, a helyzetfelismeréshez, a lélekjelenléthez és ahhoz az emberfeletti fizikai erőfeszítéshez, amellyel megakadályozták a tragédiát. Néha valóban másodperceken múlik egy ember élete" - áll a bejegyzésben.

A videó itt látható.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Vízbe fulladt a strandon egy ötéves kisfiú – anyja nem figyelt rá, az úszómesterek nem vették észre, hogy fuldoklik
A Fővárosi Főügyészség a 34 éves anya és a két fiatal úszómester ellen is vádat emelt a 2024-es haláleset miatt. A vád szerint a szülői és a szakmai felügyelet hiánya vezetett a gyermek tragédiájához egy budapesti strandon.


Egy két évvel ezelőtt vízbe fulladt ötéves kisfiú halála ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség: a gyermek 34 éves édesanyja és a medencét felügyelő, 20 és 22 éves úszómesterek állnak bíróság elé a budapesti strandon történt eset miatt.

A vádirat szerint a Magyarországon élő iráni nő és ötéves kisfia 2024. június 8-án mentek strandolni, ahol az anya egyik barátnőjével és annak fiával találkoztak. A plédjeiket a kültéri medencéktől több tíz méterre, egy füves részen terítették le, a barátnők nagyrészt ott beszélgettek. Ezalatt a gyerekek többször is felügyelet nélkül játszottak a babaúsztatóban és a strandmedence környékén.

A délután folyamán az úszni nem tudó kisfiú egy felfújható strandlabdával a kezében beugrott a medencébe, a labda azonban azonnal kifordult alóla. A gyermek elmerült, és kapálózva próbált a felszínen maradni.

A medencénél az ügy további vádlottjai, egy 20 és 22 éves testvérpár látta el az úszómesteri feladatokat. Az ügyészség szerint azonban megszegték a munkaköri kötelezettségüket,

részben a medencének hátat fordítva nem figyelték, mi történik a vízben. Emiatt nem vették észre a fuldokló gyereket, akit végül egy fürdőző fedezett fel, és szólt a 20 éves úszómesternek.

Ő azonnal megkezdte az újraélesztést, amit több strandalkalmazottal együtt a mentők kiérkezéséig folytatott, de a kisfiú életét már nem lehetett megmenteni.

A Fővárosi Főügyészség hétfőn közölte, hogy gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja az anyát, míg a két úszómesternek halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelnie.

„A szülő azzal a magatartásával, hogy gyermekét felügyelet nélkül hagyta játszani a strandmedence környékén, elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, ami a sértett halálához vezetett” – írják a közleményben.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság mindhárom vádlottat ítélje felfüggesztett szabadságvesztésre, az úszómestereket pedig tiltsa el a foglalkozásuktól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kizuhant az ötödik emeletről egy diák egy székesfehérvári kollégiumban
A fiatal túlélte az esést, a kiérkező mentők stabilizálták az állapotát, már kórházban ápolják. Lannert Judit oktatási miniszter is megszólalt az eset kapcsán.
DKA - szmo.hu
2026. június 08.



Kizuhant a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja a kollégiumi épület ötödik emeletéről hétfőre virradó éjszaka – tájékoztatott Lannert Judit oktatási miniszter egy szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben.

Az eset nem sokkal éjfél után történt. A gyerek életben van, a kiérkező mentők stabilizálták az állapotát, jelenleg kórházban ápolják.

Lannert Judit közlése szerint a tankerület azonnal intézkedett, és folyamatosan kapcsolatban van a kollégium vezetőivel. A diákok azonnali pszichológusi támogatást kapnak.

„A tragikus eset valamennyi érintettjével mélyen együttérzek. Az érintett diáknak mielőbbi gyógyulást, családjának, diáktársainak és a kollégium közösségének pedig sok erőt kívánok” – üzente a miniszter, aki arra kérte a tankerületet, hogy folyamatosan tájékoztassa őt a gyermek állapotáról és a vizsgálat folyamatáról.

Lannert Judit rámutatott, hogy az elmúlt években számos hasonló tragikus esemény történt, ami szerinte egyértelműen azt jelzi, hogy sok helyen a gyermekek és a diákok a legsúlyosabb mentális terheikkel is magukra maradnak.

„Az eset megerősíti azt, amiről az elmúlt hetekben többször is beszéltem: a gyermekek és fiatalok mentális állapota iránti érzékenység a korábbi oktatáspolitika számára nem volt kellően fontos terület. A korábbi években a minisztérium sokszor még az ilyen esetekre sem reagált, ami világos jelzése annak, hogyan gondolkodott a gyermekekről a belügy alá rendelt oktatásirányítás. Ez is mutatja, hogy a korábbi, intézményközpontú gondolkodás helyébe végre a gyermekeket középpontba helyező szemléletet kell állítani. Ez az eset is arra erősít rá, hogy többet és jobban kell foglalkoznunk a gyermekekkel” – hangsúlyozta a miniszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tűz ütött ki egy zalakarosi szállodában, 380 embert kellett ideiglenesen kimenekíteni
Az alagsori mosodahelyiségben törölközők kaptak lángra. A tűzoltók kiürítették az épületet, majd rövid idő alatt eloltották a tüzet és kiszellőztették az alagsort.


Több száz embernek kellett elhagynia hétfő hajnalban egy zalakarosi szállodát, amelynek alagsorában kisebb tűz keletkezett – tájékoztatta a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Kósi Zsolt elmondása szerint nem sokkal fél három után érkezett a jelzés, hogy

az alagsori mosodahelyiségben törölközők kaptak lángra, ami nagy füstöt okozott.

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet, majd ventilátor segítségével kiszellőztették az alagsort.

Az oltási munkálatok idejére a tűzoltók kiürítették az épületet, 380 embernek kellett ideiglenesen elhagynia a szállodát.

A személyzet és a hotelben szállást foglalók alig több mint fél óra után visszatérhettek az épületbe. Az MTI információja szerint a szálloda egyik alkalmazottját enyhe füstmérgezéssel vitték kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: