A Zsaruellátó közösségi oldalán jelent meg a hír, miszerint nagyon komoly a baj a rendőrségnél.
"Megdöbbentő és egyben szomorú információt kaptunk az imént... sajnos megdőlt a leszerelők száma a múlt héten. Egy nap leforgása alatt már 120 rendőrünk szerelt le. Csak a mai nap Budapesten 45-en..." - írják.
Korábban több helyen megjelent, hogy leszerelési hullám indulhat a rendőrségen, amiért januártól már nem lehet kifizetni a túlórát. A pluszmunkáért csak szabadnapot kaphatnak.
Mi lesz így veletek, mi lesz így velünk? Ébredjenek sürgősen a döntéshozók!" - folytatódik a felhívás.
Az ATV megkereste az ORFK-t. Levélben, röviden reagáltak: nincs leszerelési hullám. Mint írták: valótlan adatokat tett közzé egy, csak nevében a rendőrökért tevékenykedő csoport. A rendőrség szerint az első félévben 867-en szereltek le. Az állomány létszáma pedig a szükséges 98 százaléka. Időközben hivatalos közleményt is kiadtak, ITT olvasható.
Megszólalt a Rendvédelmi dolgozók szakszervezete is. az RTL Híradónak azt mondták: valóban fogy az állomány.
Nézd meg az RTL Híradó riportját!
A Zsaruellátó közösségi oldalán jelent meg a hír, miszerint nagyon komoly a baj a rendőrségnél.
"Megdöbbentő és egyben szomorú információt kaptunk az imént... sajnos megdőlt a leszerelők száma a múlt héten. Egy nap leforgása alatt már 120 rendőrünk szerelt le. Csak a mai nap Budapesten 45-en..." - írják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyanús halálesetek Dunapatajon: négy holttestet exhumálnak, két napra lezárja a rendőrség a temetőket
A rendőrség kezdeményezésére négy, gyanús körülmények között elhunyt ember sírját nyitják fel Dunapatajon. Az elhunytak otthonában vagyon elleni bűncselekmények nyomaira bukkantak, a temetőket két napra lezárják.
Két napra, kedden és szerdán lezárják Dunapataj katolikus és református temetőjét, mert a hatóságok négy holttestet emelnek ki a sírokból – tudta meg a 444.hu. A lezárás idején senki nem látogathatja a sírhelyeket, és temetéseket sem tartanak.
Az intézkedést Dusnoki Csaba, a település polgármestere és a helyi temetkezési vállalkozó is megerősítette.
A polgármester a hatóságoktól kapott tájékoztatás alapján a lapnak elmondta: „A rendőrség kezdeményezte az elhaltak testének megvizsgálását bűncselekmények gyanújával összefüggésben, azt vizsgálják, hogy nem idegenkezűség okozta-e a halálukat.”
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal írásban azt közölte, hogy együttműködnek a nyomozókkal, de többet nem árulhatnak el az ügyről: „Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal együttműködik a nyomozó hatósággal, azonban a folyamatban lévő eljárásra tekintettel részletesebb tájékoztatást nem tud adni. Tájékoztatjuk, hogy a temető lezárása nem tartozik hatóságunk jogkörébe.”
A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy fogadták a sajtó megkeresését.
A gyanú onnan ered, hogy azokban a házakban, ahol a holttesteket megtalálták, vagyon elleni bűncselekmények nyomaira bukkantak.
Most azt vizsgálják, hogy a lopások mellett történt-e személy elleni erőszak is.
Meg nem erősített információk szerint mind a négy haláleset idén történt, az áldozatok pedig egyedülálló, többnyire idős emberek voltak.
A holttesteket minden esetben a reggeli órákban találták meg, és volt olyan áldozat, akinek előző este még látszólag semmi baja nem volt.
Két napra, kedden és szerdán lezárják Dunapataj katolikus és református temetőjét, mert a hatóságok négy holttestet emelnek ki a sírokból – tudta meg a 444.hu. A lezárás idején senki nem látogathatja a sírhelyeket, és temetéseket sem tartanak.
Az intézkedést Dusnoki Csaba, a település polgármestere és a helyi temetkezési vállalkozó is megerősítette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Maddie szétkúrja az életem” – A Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottja titkos felvételen dühöng
A német Christian Brückner egy titokban rögzített videón dühöngött, amiért a Madeleine McCann-ügy tönkretette az életét. A felvétel nem sokkal azután került nyilvánosságra, hogy a brit rendőrség állítólag új, terhelő bizonyítékokat kapott róla.
Egy titokban rögzített felvételen a Madeleine McCann-ügy német fő gyanúsítottja, Christian Brückner káromkodva panaszkodik, hogy az ügy tönkretette az életét, miközben ismét tagadja, hogy köze lenne a háromévesen eltűnt kislányhoz.
A videó éppen akkor került nyilvánosságra, amikor brit bulvárértesülések szerint a Scotland Yard nyomozói egy „bombasztikus” új iratanyagot kaphattak Brücknerről a német hatóságoktól.
A férfi a rá nehezedő nyomás miatt dühöng – írja a LADbible egy állítólag titokban rögzített felvétel alapján. Brückner ezen a következőket mondta:
„Igen, de Maddie szétkúrja az életem, tudod, szóval miért is kellene sajnálkoznom? Szétkúrja az életem!”
„Nem mehetek ki az utcára. Az emberek azt hiszik, én öltem meg Maddie-t. Tönkreteszi az életem” – mondja a felvételen a férfi.
Amikor arról kérdezték, volt-e köze a kislány eltűnéséhez, annyit felelt: „Természetesen nem.”
A férfi ezután homályos utalást tett arra, mit csinált a kislány eltűnésének éjjelén: „Nem árultam el neked, hol voltam, amikor Maddie eltűnt” - mondta nevetve, majd hozzátette: „Túl sokat mondtam.” Azt is elmondta, hogyan kerüli el az őt figyelő rendőröket, és állítása szerint nem fél egy esetleges brit kiadatástól sem. Azt nem tudni, pontosan mikor készült a felvétel.
Brückner korábban megtagadta, hogy beszéljen a brit nyomozókkal, akik egy másik ügyben kiszabott börtönbüntetéséből való szabadulása után keresték meg. A német hatóságok 2020 óta a McCann-ügy fő gyanúsítottjaként tartják számon, de vádat nem tudtak emelni ellene a kislány eltűnésével kapcsolatban.
Christian Brückner tavaly szeptemberben szabadult, miután letöltötte hétéves börtönbüntetését, amit egy 2005-ben, Praia da Luzban elkövetett nemi erőszak miatt kapott.
Azóta Németországban rendőri megfigyelés alatt állt, bár a legfrissebb, egymásnak ellentmondó hírek szerint ez a felügyelet átalakulhatott. A brit nyomozás fókuszában álló férfit idén februárban a helyi tiltakozások miatt más településre költöztették.
Egy titokban rögzített felvételen a Madeleine McCann-ügy német fő gyanúsítottja, Christian Brückner káromkodva panaszkodik, hogy az ügy tönkretette az életét, miközben ismét tagadja, hogy köze lenne a háromévesen eltűnt kislányhoz.
A videó éppen akkor került nyilvánosságra, amikor brit bulvárértesülések szerint a Scotland Yard nyomozói egy „bombasztikus” új iratanyagot kaphattak Brücknerről a német hatóságoktól.
A férfi a rá nehezedő nyomás miatt dühöng – írja a LADbible egy állítólag titokban rögzített felvétel alapján. Brückner ezen a következőket mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videóból tudta meg, hogy brutálisan elgázolták egy elektromos biciklivel, a cserbenhagyó most börtönbe kerülhet
A 33 éves walesi férfi a baleset utáni emlékezetkiesése miatt nem tudta, mi történt vele. Két nappal később a szomszédja mutatta meg neki a térfigyelő kamera felvételét a gázolásról.
Börtön várhat arra a 35 éves férfira, aki egy házilag átalakított elektromos kerékpárral elgázolt, majd eszméletlenül az úton hagyott egy gyalogost a walesi Newportban. A sofőr egy egyirányú utcában, világítás nélkül, a forgalommal szemben haladt, amikor a balesetet okozta. A vádlott a bíróságon bűnösnek vallotta magát baleset okozásában, érvényes vezetői engedély nélküli vezetésben és cserbenhagyásban – írja a The Sun.
A 33 éves áldozat tavaly novemberben épp hazafelé tartott a munkából, amikor a jármű letarolta. A férfi az ütközéstől eszméletét vesztette, és a kórházban tért magához, de fogalma sem volt, hogyan sérült meg.
Az orvosok súlyos agyrázkódást állapítottak meg nála, és közölték vele, hogy további komoly vizsgálatok várnak rá. „Azt mondták, fél évig nem vezethetek, és kivizsgálásra szorul a szívem és az agyam –
akkor teljesen le voltam sújtva, mert egyszerűen nem volt róla emlékem”
– nyilatkozta az áldozat.
A férfinak egy három-négy órás időszak teljesen kiesett, és egy darabig korábbi emlékei is hiányosak voltak:
„a nevelőapám a fiam születésnapját kérdezte tőlem, és nem tudtam felidézni. Ez kissé felkavart, nyomasztó volt”.
Csak két nappal a baleset után derült ki számára az igazság, amikor két szomszédja megmutatta neki a térfigyelő kamera felvételét, amely rögzítette a gázolást.
E-Bike Rider who knocked dad out cold by mowing him down faces jail after shocking CCTV showed hit-and-run crash Shocking CCTV showed Sam Bevan, 33, being flung off his feet while crossing the road in Newport, Wales. pic.twitter.com/uBiz29KTyG
„Körülbelül ötszázszor megnéztem a felvételt, de még mindig nem tűnik valóságosnak.”
Hozzátette, megkönnyebbült, hogy végre tudja, mi történt, de frusztrálja a tudat, hogy egyszerűen otthagyták az út közepén. Ugyanakkor szerencsésnek érzi magát. „Lehetett volna igazán súlyos is, ha mondjuk egy gyerekkel, egy idős emberrel, vagy valaki olyannal történik, aki kisebb termetű – elég szerencsés voltam.”
A bíróságon kiderült, hogy a balesetet okozó jármű eredetileg egy hagyományos kerékpár volt, amit később alakítottak át. Az Egyesült Királyságban – az uniós és magyar szabályozáshoz hasonlóan – csak azok az elektromos kerékpárok minősülnek legálisnak, amelyek motorja legfeljebb 250 wattos, és 25 km/órás sebességnél lekapcsol a rásegítés. Az ennél erősebb vagy házilag módosított járművek már segédmotoros kerékpárnak számítanak, amelyekre jogosítvány is kötelező. A vádlott jogosítvány nélkül vezetett, most ideiglenesen eltiltották a vezetéstől, az ítéletet később hirdetik ki.
Börtön várhat arra a 35 éves férfira, aki egy házilag átalakított elektromos kerékpárral elgázolt, majd eszméletlenül az úton hagyott egy gyalogost a walesi Newportban. A sofőr egy egyirányú utcában, világítás nélkül, a forgalommal szemben haladt, amikor a balesetet okozta. A vádlott a bíróságon bűnösnek vallotta magát baleset okozásában, érvényes vezetői engedély nélküli vezetésben és cserbenhagyásban – írja a The Sun.
A 33 éves áldozat tavaly novemberben épp hazafelé tartott a munkából, amikor a jármű letarolta. A férfi az ütközéstől eszméletét vesztette, és a kórházban tért magához, de fogalma sem volt, hogyan sérült meg.
Az orvosok súlyos agyrázkódást állapítottak meg nála, és közölték vele, hogy további komoly vizsgálatok várnak rá. „Azt mondták, fél évig nem vezethetek, és kivizsgálásra szorul a szívem és az agyam –
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kisfiam nem akar beszélni, fél” - a szülők szerint büntetőszékkel, bántalmazásssal fegyelmez egy óvónő egy második kerületi óvodában
Több szülő állítja, hogy egy pedagógus lökdöséssel, büntetőszékkel és megalázó bánásmóddal fegyelmezett hároméveseket. Az óvoda fenntartója fegyelmi eljárást indított, a pedagógust pedig a vizsgálat idejére szabadságra küldték.
Hideg vízzel öntött le, majd megütött egy háromévest, másokat pedig büntetőszékre ültetett és lökdösött egy óvónő egy II. kerületi óvodában – legalábbis ezt állítják a gyerekek szülei, akik közül többen is az RTL Híradónak számoltak be a szerintük megdöbbentő nevelési módszereiről. A rendőrség már nyomoz az ügyben, amiért a kicsik veszélyben lehettek, az óvoda fenntartója pedig vizsgálatot indított, a pedagógust pedig szabadságra küldték.
Az egyik édesanya, Rosecker Ágnes arra lett figyelmes, hogy a kisfia vizes pólóban van. A gyerek először nem akart beszélni, de az óvodából kifelé jövet zokogásban tört ki.
„Ahogy a kijárat felé jöttünk, rettenetesen sírni és kiabálni kezdett. Soha nem láttam még ilyennek a gyermekemet. Kérdeztem, mi a baj, és azt mondta, hogy megvert” – idézte fel a történteket.
A kisfiú később azt is elmondta, hogy az óvónő előbb hideg vízzel öntötte le, majd a fejét és a fenekét is megütötte. A szülők szerint ez nem egyedi eset, a pedagógus rendszeresen lökdöste a gyerekeket. Az asszony szerint a fizikai fenyítés mellett más megalázó módszerek is voltak.
„Van egy büntetőszék is, és elmesélte, melyik társai szoktak ott egyedül ülni az étkezőben” – tette hozzá Rosecker Ágnes.
Egy másik anyuka, Nagy-Kovács Viktória szerint az ő gyerekét lelkileg terrorizálták. Elmesélte, hogy egyszer elfelejtett váltóruhát vinni, és amikor alvásidő előtt bement az oviba, a síró gyerekét egyedül találta egy padon.
„Amikor megkérdeztem, mi történt, vagy mi a baj, azt válaszolta, hogy azért zárta ki az érintett pedagógus, mert nem vette fel a pizsamáját.”
A szülők szerint a kiabálás, a megalázó bánásmód és az elkülönítés komoly pszichés problémákat okozott a hároméveseknek. Többen szorongani kezdtek, volt, aki újra bepisilt.
„A kisfiam nem akar beszélni, fél” – mondta Nagy-Kovács Viktória.
A szülők először az igazgatót keresték fel, de mivel szerintük nem történt semmi, a nyilvánossághoz, a rendőrséghez és a fenntartó II. kerületi önkormányzathoz fordultak.
Az ügyben a rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz. Az önkormányzat közölte, hogy fegyelmi eljárás indult, az óvoda vezetője pedig szabadságra küldte a pedagógust. Ha a vizsgálat bizonyítja, hogy hibázott, akkor felfüggeszthetik, vagy akár az állását is elveszítheti.
Az egyik anyuka addig nem is viszi oviba a gyerekét, amíg az óvónőt fel nem függesztik. A riportból az is kiderült, hogy nem ez az első panasz: többen már korábban másik óvodába vitték a gyereküket a problémák miatt.
Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni: