Luke Tait és a barátnője úgy döntöttek, hogy kivesznek egy szobát Liverpoolban Valentin-nap alkalmából. A 23 éves srác ritkán szabadul el a munkából, ezért szeretett volna rendesen kikapcsolódni, a hotelszoba állapota viszont ezt nem engedte - írja a Mirror.
Véres volt a lepedő és óvszercsomagolások lepték el a padlót.
Tait elmondta, hogy havonta csak néhány napja szabad, így már hetek óta készültek erre a kiruccanásra. A szoba állapotára rátett még egy lapáttal a személyzet viselkedése. Ugyanis miután szóltak a recepción, hogy baj van a hellyel, bunkón és tiszteletlenül reagáltak. A takarító épp egy másik szobán dolgozott, így nem tudott nekiállni Taiték szobájának, a hotel ráadásul nem is volt hajlandó kompenzálni őket.
Végül egy másik hotelbe kellett menniük, ugyanis a srác elvesztette a türelmét, és felemelte a hangját a recepciósokkal, akik ezután távozásra szólították fel a párt. Szerették volna, ha a hotel visszafizeti a foglalás árát, de erre nem voltak hajlandók, ehelyett felajánlottak nekik egy másik estét. Persze, ezek után már nem sok kedvük van újra meglátogatni a helyet.
Luke Tait és a barátnője úgy döntöttek, hogy kivesznek egy szobát Liverpoolban Valentin-nap alkalmából. A 23 éves srác ritkán szabadul el a munkából, ezért szeretett volna rendesen kikapcsolódni, a hotelszoba állapota viszont ezt nem engedte - írja a Mirror.
Véres volt a lepedő és óvszercsomagolások lepték el a padlót.
Tait elmondta, hogy havonta csak néhány napja szabad, így már hetek óta készültek erre a kiruccanásra. A szoba állapotára rátett még egy lapáttal a személyzet viselkedése. Ugyanis miután szóltak a recepción, hogy baj van a hellyel, bunkón és tiszteletlenül reagáltak. A takarító épp egy másik szobán dolgozott, így nem tudott nekiállni Taiték szobájának, a hotel ráadásul nem is volt hajlandó kompenzálni őket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy felháborodást keltett egy videó, amin egy édesanya épp hevesen számon kéri a fiát egy játszótéren, miután a gyerek egy autista társát zaklatta – számolt be róla a Hindustan Times. A jelenetről készült felvétel először a TikTokon bukkant fel az Angry Mum (Dühös Anya) néven futó fiókon, majd az ugyanezen a néven működő Instagram-oldalon is. A videó rövid idő alatt hatalmas nézettséget ért el, milliók látták.
„Hogy merészeled? Ez nem szép dolog! Ne merészelj ilyesmit csinálni, ne merészelj! Nem zaklatónak nevellek!”
- kiabálta az anya a fiával a játszótéren.
Az édesanya a videó terjedése után egy bejegyzésben reagált az őt ért kritikákra. Azt írta, nem érti a felháborodást, és feltette a kérdést, hogy mióta nem kell felelősségre vonniuk a szülőknek a saját gyereküket.
Hangsúlyozta, hogy többször próbálta szépen kérni a fiát, hogy ne bántsa az autista gyereket, de ez nem vezetett eredményre. Kiemelte, hogy bizonyos viselkedéseket nem hajlandó tolerálni.
A felvétel komoly vitát váltott ki.
Sokan támogatták az anya szigorú fellépését, főleg olyanok, akiknek a gyerekét bántották, akiknek autista gyermekük van, vagy akik maguk is áldozatok voltak gyerekkorukban. Mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a zaklatók gyakran azért válnak azzá, mert őket is így nevelik. Többen azt is megjegyezték, hogy egy rövid videó alapján nem lehet megítélni, milyen szülő valaki.
A témához kapcsolódva egy ausztrál színésznő arról írt, miért döntött úgy, hogy nem vállal gyermeket. A 118 indok között, amit felsorolt, az is szerepelt, hogy ne váljon a gyerekéből bántalmazó.
Nagy felháborodást keltett egy videó, amin egy édesanya épp hevesen számon kéri a fiát egy játszótéren, miután a gyerek egy autista társát zaklatta – számolt be róla a Hindustan Times. A jelenetről készült felvétel először a TikTokon bukkant fel az Angry Mum (Dühös Anya) néven futó fiókon, majd az ugyanezen a néven működő Instagram-oldalon is. A videó rövid idő alatt hatalmas nézettséget ért el, milliók látták.
„Hogy merészeled? Ez nem szép dolog! Ne merészelj ilyesmit csinálni, ne merészelj! Nem zaklatónak nevellek!”
- kiabálta az anya a fiával a játszótéren.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meztelenül és betépve találtak rá a repülőgép mosdójában egy légiutas-kísérőre
A British Airways 41 éves alkalmazottja nem volt hajlandó segíteni a felszállás előtti feladatokban, majd zavartan bezárkózott a mosdóba. A kollégái rátörtek, ekkor derült ki, hogy drog hatása alatt áll és teljesen meztelen.
Furcsa körülmények között veszítette el állását a British Airways egyik légiutas-kísérője, miután a repülőgép mosdójában meztelenül és kábítószer hatása alatt találtak rá, írja a LADbible.
Haden Pentecost Kaliforniából Londonba tartott, amikor a felettese félreállította, mert nem volt hajlandó részt venni a felszállás előtti biztonsági ellenőrzésekben – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A 41 éves férfi gyomorgörcsökre panaszkodott, majd bezárkózott a mosdóba.
A beszámolók szerint végig erősen izzadt és idegesen viselkedett, miközben azt hajtogatta a kollégáinak, hogy át kell öltöznie.
Amikor egyik munkatársa kinyitotta a mosdó ajtaját, Pentecostnak fogalma sem volt arról, hogy időközben teljesen meztelenre vetkőzött.
A fedélzeten egy egészségügyi szakember megvizsgálta, mert kitágult pupillát és felgyorsult szívverést tapasztalt nála. Ezután a kapitánnyal is beszélt, majd a gép leszállásáig húszpercenként ellenőrizték az állapotát. A Heathrow-ra érkezés után kórházba vitték, ahol a vérvizsgálat kimutatta, hogy metamfetamint és amfetamint fogyasztott.
A British Airways az eset után elbocsátotta. Pentecost bűnösnek vallotta magát abban, hogy kábítószer hatása alatt végzett repülésbiztonsági feladatot. Szabadlábon védekezhet, ítéletét az isleworth-i bíróság később mondja ki.
Az amfetaminok szintetikus szerek, amelyek felgyorsítják az agy és a test közötti ingerületátvitelt. Ha valaki túl sokat vesz be belőlük vagy orvosi engedély nélkül használja, függőséget, alvászavart, szapora szívverést vagy paranoiát okozhatnak. A metamfetamin ezeknél is erősebb. Az illegális változata, például a kristálymeth különösen veszélyes: szívproblémákat, mentális zavarokat és szélsőséges energiaszintet idézhet elő.
Furcsa körülmények között veszítette el állását a British Airways egyik légiutas-kísérője, miután a repülőgép mosdójában meztelenül és kábítószer hatása alatt találtak rá, írja a LADbible.
Haden Pentecost Kaliforniából Londonba tartott, amikor a felettese félreállította, mert nem volt hajlandó részt venni a felszállás előtti biztonsági ellenőrzésekben – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A 41 éves férfi gyomorgörcsökre panaszkodott, majd bezárkózott a mosdóba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elválasztottak egy újszülöttet az édesanyjától, mert a nő nem ment át a szülőségi teszten a dán hatóságok szerint
Az anya mindössze egy órát tölthetett a kislányával, ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja vagy tisztába tegye. A történet Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is felháborodást váltott ki, a miniszter vizsgálatot kért.
Egy 18 éves grönlandi fiatal, Ivana Nikoline Brønlund augusztus 11-én szülte meg kislányát, Aviaja-Luuna-t a Koppenhága közelében található Hvidovre-ben.
A baba azonban csak egy órát tölthetett édesanyjával, aki szerint ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye. Utána pedig a helyi önkormányzat nevelőcsaládhoz vitte.
A fiatal anyát már három héttel a szülés előtt értesítették, hogy nem nevelheti majd a gyermekét.
Jelenleg kéthetente, felügyelet mellett, kétórás látogatások során találkozhat a kislányával. Fellebbezését szeptember 16-án tárgyalják.
Az eset hátterében az FKU, vagyis a szülői alkalmassági vizsgálat áll, amelyet idén májusban betiltottak a grönlandi származású szülőknél.
Brønlundot ennek ellenére ilyen vizsgálatnak vetették alá, a döntést pedig többek között a nevelőapja által okozott trauma hatásával indokolták.
Az anya szerint azért vették el tőle a gyereket, mert korábban traumát szenvedett el a nevelőapjától, aki jelenleg szexuális bántalmazásért ül börtönben.
A történtek Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is tiltakozásokat váltottak ki. Sophie Hæstorp Andersen szociális miniszter a Guardiannek elmondta: „A standardizált teszteket nem szabad alkalmazni grönlandi hátterű családok esetén. A törvény egyértelmű.” A miniszter felszólította a Høje-Taastrup önkormányzatot, hogy adjon magyarázatot a döntésre.
Brønlund a lapnak így nyilatkozott: „Nem akartam elindítani a szülést, mert tudtam, mi vár rám utána. Nagyon nehéz és szörnyű időszak volt.” Egy másik interjúban azt mondta: „Annyira szomorú voltam, hogy sírtam az autóban.”
Az izlandi tüntetések egyik szervezője, Dida Pipaluk Jensen elmondta: „Az egyik indok a lány elvételére egy korábbi trauma volt. Ez annyira rosszul hangzik – Ivana nem hibás semmi miatt.”
A grönlandi szülőket támogató Foreningen MAPI alapítója, Laila Bertelsen levelet írt a miniszternek, amelyben hangsúlyozta: „Itt most anya és gyermek kudarca áll – ez azonnali politikai lépést igényel.”
Az önkormányzat később elismerte, hogy hibát követtek el.
A gyerekszociális igazgató, Anya Krogh Manghezi így fogalmazott: „Esetünk és a kritikák alapján megvizsgáltuk az eljárásainkat. El kell ismernünk, hogy meg kellett volna ismételni a kapcsolatfelvételt, mert a jogi alap csak 2025. április 29-én vált véglegessé. Csak az érdekel minket, hogy a család jogai teljesüljenek, és a legjobb megoldás szülessen.”
Andersen miniszter szeptemberben Grönlandra látogat, és hangsúlyozta: ha bármely önkormányzat grönlandi származású szülők esetében FKU-t akarna alkalmazni, a VISO szakértői egységének véleményét kell kérnie.
Egy 18 éves grönlandi fiatal, Ivana Nikoline Brønlund augusztus 11-én szülte meg kislányát, Aviaja-Luuna-t a Koppenhága közelében található Hvidovre-ben.
A baba azonban csak egy órát tölthetett édesanyjával, aki szerint ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye. Utána pedig a helyi önkormányzat nevelőcsaládhoz vitte.
A fiatal anyát már három héttel a szülés előtt értesítették, hogy nem nevelheti majd a gyermekét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Budapesti Autósok portál legújabb videójában két egymástól távol eső, de hasonlóan veszélyes közúti helyzet látható. Az egyik eset Budapesten, a XXIII. kerületben, a Túri István úton történt augusztus 23-án, szombaton kora délután.
Egy kék Opel haladt a tetején keresztben szállított létrával, amely átlógott a másik sávba.
Az esetet rögzítő autós így fogalmazott: „A szemből érkező kék opeles keresztben viszi a létrát, úgy, hogy átlóg a mi sávunkba, veszélyeztetve a neki szembe jövőket. Hozzáteszem, ezen az úton busz is jár.” A felvételen az is hallható: „Úristen, ez egy hülye, atyaisten.”
A videóhoz érkezett kommentekben többen azt írták, a létra valószínűleg rosszul volt rögzítve, és a szél fordíthatta keresztbe. Mások szerint a sofőr eleve keresztben helyezte fel, hogy ne a tetőlemezen legyen, és balra pozicionálta.
A másik felvétel a 76-os úton készült.
Egy kanyarodó kamion pótkocsija lecsúszott a nyeregről, és átlógott a szembesávba.
Az esetet rögzítő autós hozzátette, hogy szerencsére senki sem sérült meg, de ez nem a sofőr érdeme volt.
A hozzászólók ebben az esetben is úgy vélték, a pótkocsi nem volt megfelelően rögzítve. Egyikük így kommentálta: „Teherautó hátulján olvastam egyszer: »Ha ezt el tudod olvasni, elhagytam a pótkocsimat!« Na, ez itt megtörtént…”