Ráállítottak a mérlegre egy 13 éves lányt, majd a súlya miatt nem engedték lecsúszni a csúszdán egy ausztrál víziparkban
A lánnyal a többi fürdőző előtt közölték, hogy a súlya miatt nem csúszhat le. A vízipark elnézést kért, és belátták, hogy az általuk használt gyakorlat traumatizálhatja a vendégeket.
Kiakadt egy ausztrál vízi élményparkra egy édesanya, amiért
13 éves lányát a súlya miatt nem engedték fel az egyik csúszdára
- írja a Mirror. Az anya szerint ráadásul a többi vendég előtt szégyenítették meg a lányt.
A szerint a víziparkban működő rendszer alapján minden fürdőzőnek rá kell állnia egy mérlegre a csúszás előtt, a rendszer pedig lámpák felvillantásával jelzi, hogy a vendég súlya megfelel-e, és lecsúszhat-e a csúszdán.
A mérleg azt mutatta, hogy a 13 éves lány túl nehéz, így az úszómester az anya állítása szerint odalépett a lányhoz és a többi gyerek előtt azt mondta neki: "bocs, ennyit mutat a mérleg, nem csúszhatsz le". A lánynak ezután ki kellett állnia a sorból.
Az édesanya panaszára a vízipark is reagált, azt közölték: a gyakorlatra elővigyázatosságból van szükség. Emellett viszont elnézést kértek a történtekért és beismerték, hogy az általuk bevezetett gyakorlat tényleg traumatizálhatja a vendégeket, ezért igyekeznek minél gyorsabban változtatni ezen.
Kiakadt egy ausztrál vízi élményparkra egy édesanya, amiért
13 éves lányát a súlya miatt nem engedték fel az egyik csúszdára
- írja a Mirror. Az anya szerint ráadásul a többi vendég előtt szégyenítették meg a lányt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Putyin fura kézmozdulata: így reagált az orosz elnök, amikor Trump vadászgépeket küldött a feje fölé
Az orosz és az amerikai elnök Alaszkában találkozott, ahol vadászgépek és bombázók szelték át az eget felettük. A szakemberek szerint a látványos erődemonstráció közben árulkodó volt Putyin testbeszéde.
Trump és Putyin Anchorage-ben, Alaszkában találkozott augusztus 15-én. A két vezető az alaszkai Joint Base Elmendorf-Richardsen katonai bázisára érkezett meg, és miközben a vörös szőnyegen vonultak végig, négy F-35-ös vadászgép és egy B-2 Spirit bombázó repült át felettük.
Putyin felnézett az égre, Trump pedig összekulcsolta a kezét. Putyin a repülőgépeket nemcsak a szemével, hanem a fejével is követte.
Trump közben megérintette Putyin karját, jelezve, hogy a bemutatót tiszteletből tartják, összegezte a látottakat az unilad.com oldal.
Trump just flew a B-2 stealth bomber over Putin’s head…
A testbeszéd-szakértő Inbaal Honigman szerint Putyin előbb hallotta meg a repülőgépeket, mint Trump. „Még ha a zaj meglepetésként éri is az orosz államfőt, és nem jelent nagy sokkot az amerikai számára, látható, hogy Putyin egyenesen a zaj irányába tekint, és a jobb keze megmerevedik a zsebe felett” – mondta. A szakértő hozzátette, hogy
Putyin híres „fegyverhúzó járása” miatt az egyik keze mindig mozdulatlan marad, mintha bármikor elő tudná rántani a fegyverét. „Nem a testőreitől várja a cselekvést – ha bármi történik,
Vlagyimir bátran szembenéz vele egyedül” – fogalmazott.
A bemutató alatt Putyin többször bólintott és fejet hajtott. Honigman szerint ezzel tiszteletet mutatott Trump iránt.
A történteket Darren Stanton testbeszéd-szakértő is értékelte. Úgy fogalmazott: „A vadászgépek kapcsán sokan bírálták Trumpot, amiért így fogadta Putyint a vörös szőnyeggel és katonai bemutatóval – de tulajdonképpen azt jelzi: nekem is vannak fegyvereim, nekem is van felszerelésem.”
Trump és Putyin Anchorage-ben, Alaszkában találkozott augusztus 15-én. A két vezető az alaszkai Joint Base Elmendorf-Richardsen katonai bázisára érkezett meg, és miközben a vörös szőnyegen vonultak végig, négy F-35-ös vadászgép és egy B-2 Spirit bombázó repült át felettük.
Putyin felnézett az égre, Trump pedig összekulcsolta a kezét. Putyin a repülőgépeket nemcsak a szemével, hanem a fejével is követte.
Trump közben megérintette Putyin karját, jelezve, hogy a bemutatót tiszteletből tartják, összegezte a látottakat az unilad.com oldal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon osztotta meg a megható történetet, amely nemcsak egy emberfeletti sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szól. Ugyanis Makhajda Bence és szerelme, Lia már öt éve alkotnak egy párt. Egy színházi darab hozta őket össze, ahol mindketten szerepeltek. Most közösen kezdhetnek egy új életszakaszt.
Bence korábban tűzoltóként dolgozott, és 24/48-as beosztás mellett oldotta meg az edzéseket. Idén azonban már szóvivőként, nyolcórás munkarendhez igazodva készült. Hónapokon át korán kelt, programokat hagyott ki és edzéstervet alakított át, de mindvégig számíthatott a családja és párja támogatására.
Élete első IRONMAN-versenyén közel 4 kilométert úszott, 180 kilométert tekert és 42 kilométert futott. A célba érés után azonban nemcsak az állóképességére volt szüksége, hanem a bátorságára is.
Amikor áthaladt a célvonalon, a fáradtság és az öröm egyszerre kerítette hatalmába, de nem állt meg. Odalépett Liához, és feltette a nagy kérdést: „Leszel a feleségem?”
A válasz nem is lehetett más, mint egy boldog IGEN.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon osztotta meg a megható történetet, amely nemcsak egy emberfeletti sportteljesítményről, hanem egy életre szóló döntésről is szól. Ugyanis Makhajda Bence és szerelme, Lia már öt éve alkotnak egy párt. Egy színházi darab hozta őket össze, ahol mindketten szerepeltek. Most közösen kezdhetnek egy új életszakaszt.
Bence korábban tűzoltóként dolgozott, és 24/48-as beosztás mellett oldotta meg az edzéseket. Idén azonban már szóvivőként, nyolcórás munkarendhez igazodva készült. Hónapokon át korán kelt, programokat hagyott ki és edzéstervet alakított át, de mindvégig számíthatott a családja és párja támogatására.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megnyílt az aszfalt a biciklisek alatt: hatalmas lyuk tátong a Boldog és Jászfényszaru közötti kerékpárúton
A kerékpárút közepén olyan széles hasadék nyílt, hogy egy rossz mozdulat is komoly sérülést okozhat. A képeken jól látható, hogy egy bicikli kereke simán elfér benne.
A Boldog és Jászfényszaru közötti gáton futó kerékpárúton nagy repedés jelent meg – írja a Dívány. A fotókat egy kerékpáros tette közzé a BringázásFacebook-csoportban amely figyelemfelhívásként osztotta meg a felvételeket.
A hasadék akkora, hogy még a szélesebb gumik is beleférnek, országúti kerékpárral pedig különösen veszélyes lehet. A bejegyzés szerzője főként a szürkület után közlekedőket figyelmeztette, mivel nappal könnyebb észrevenni az úthibát.
Az utóbbi hetekben több baleset is történt a hazai kerékpárutakon, köztük tragikus kimenetelűek is. A balesetek elkerülésében segíthet a megfelelő felszerelés, a fényes, az úttestre irányított lámpa, valamint a folyamatos figyelem. Bár nem kötelező, a sisak viselése is sokat segíthet, hiszen kialakítása baleset esetén megóvhatja a fejet.
Egy hozzászóló szerint a repedés már tavaly is látható volt ezen az útszakaszon. Egy másik kommentelő azt írta, a Mezőpeterd és Berettyóújfalu közötti úton is hasonló szétnyílás veszélyezteti a kerékpárosok biztonságát.
A Boldog és Jászfényszaru közötti gáton futó kerékpárúton nagy repedés jelent meg – írja a Dívány. A fotókat egy kerékpáros tette közzé a BringázásFacebook-csoportban amely figyelemfelhívásként osztotta meg a felvételeket.
A hasadék akkora, hogy még a szélesebb gumik is beleférnek, országúti kerékpárral pedig különösen veszélyes lehet. A bejegyzés szerzője főként a szürkület után közlekedőket figyelmeztette, mivel nappal könnyebb észrevenni az úthibát.
Az utóbbi hetekben több baleset is történt a hazai kerékpárutakon, köztük tragikus kimenetelűek is. A balesetek elkerülésében segíthet a megfelelő felszerelés, a fényes, az úttestre irányított lámpa, valamint a folyamatos figyelem. Bár nem kötelező, a sisak viselése is sokat segíthet, hiszen kialakítása baleset esetén megóvhatja a fejet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Trump furcsa mozgásával foglalkozik mindenki: egészségügyi probléma vagy önvédelem?
Az internetezők is keresik a választ az amerikai elnök viselkedésére. Valaki szerint „már-már reflex” a cikk-cakkos járás, mások titkosszolgálati utasítást emlegettek.
Donald Trump hosszú idő után ismét találkozott Vlagyimir Putyinnal Alaszkában, ahol az ukrajnai háború befejezéséről egyeztettek. A tárgyalás előtt egy B-2 lopakodó bombázó repült át a levegőben, miközben Trump kézfogással köszöntötte Putyint. A 79 éves elnök azonban nemcsak ezért került a figyelem középpontjába:
amikor kiszállt a repülőből és rálépett a vörös szőnyegre, nem egyenesen haladt, hanem furcsa, cikkcakkos mozgással,
írta a történtekről a ladbible.com. Az interneten gyorsan elterjedtek a felvételek. Egy felhasználó így kommentálta:
„Tudna valaki orvosi magyarázatot adni? Miért küzd Trump azzal, hogy egyenesen sétáljon?” Más valaki azt írta:
„Csak fél vicc, de ha kétszer megpróbáltak megölni, én is cikkcakkban járnék életem végéig.”
Egy harmadik hozzátette: „Én is pont erre gondoltam. Már-már reflex.”
A közösségi médiában több hozzászóló arról beszélt, hogy talán a titkosszolgálat utasítására mozgott így, mások viszont egyszerűen csak azt kérdezték: „Cikk-cakkban, nehogy eltalálják? Vagy csak ideges volt?”
Az alaszkai csúcs után újabb találgatások is megjelentek. Egyesek azt állították, hogy Putyin nem is az igazi Trump-pal, hanem egy „dublőrrel” találkozott.
Ezt azzal indokolták, hogy a felvételen „visszább rándult az arca”, és nem látszott a „szokásos, alacsony mozgatású jobb karja”.
Inbaal Honigman testbeszéd-szakértő a Daily Starnak nyilatkozva másképp látta a helyzetet: „Amikor Putyin végigsétál Trump mellett, az amerikai elnök ismert ’cowboy-járása’ ugyanolyan, mint korábban.”
Trump közben újabb találkozóra készül. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Fehér Házban egyeztet vele, mert az Egyesült Államok folytatni szeretné a béketárgyalásokat.