Reagált a Quimby, miután drag queen táncolt a dalukra a Pride-on
A Quimby zenekar is megszólalt azután, hogy a szombati Budapest Pride-on elhangzott a Most múlik pontosan című daluk a Csík zenekar feldolgozásában, írja a Blikk. A felvétel alatt egy kokárdás ruhába öltözött drag queen, Mia Szösz táncolt, a produkcióról készült videót pedig Orbán Viktor miniszterelnök is megosztotta.
A dal előadásának körülményei többeket érzékenyen érintettek. Majorosi Marianna, a Csík zenekar énekesnője már korábban jelezte, hogy előadóként zavarja, ha nincs beleszólása abba, hogy hol és hogyan használják fel az általa előadott dalt. Most a Quimby is nyilvánosságra hozta véleményét.
Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak:
A zenekar kiemelte, hogy noha a jelenlegi szabályozás alapján nincs szükség a szerzők előzetes hozzájárulására, ők örülnének, ha a szervezők legalább jeleznék számukra a felhasználás szándékát. Mint írják, a Most múlik pontosan az évek során rengeteg helyen felcsendült már, ezekről azonban általában csak utólag értesülnek.
Fontos részlet, hogy a Quimby nem a Pride-felvonulás témájával kapcsolatban fogalmazott meg kritikát. Éppen ellenkezőleg: Kiss Tibi, a zenekar frontembere videóüzenetben biztosította támogatásáról a résztvevőket, és az eddigi legnagyobbnak nevezte az idei Budapest Pride-ot.