HÍREK
A Rovatból

Pofon vágták a szerencsi független polgármestert, mert lefotóztak egy autót választási csalás gyanúja miatt

Nyiri Tibor szerint túlzás, hogy ha polgármesterként megpróbált meggyőződni valamiről, akkor felpofozzák. Erőszak miatt feljelentést tettek.


Nyiri Tibor Szerencs polgármestere választási csalást gyanított, ezért felesége és ő követni kezdtek egy fekete autót – írja a Telex. Az autó egyszer megállt, azt azt körülvevő emberek pedig látva, hogy videózzák őket először Nyiri Tibor polgármester feleségét kezdték fenyegetni, utána Nyirit vágták pofon. A polgármester az erőszak miatt feljelentést tett.

A szerencsi független polgármester 2019-ben a Fidesz és az ellenzék jelöltjét is legyőzte. Elmondása szerint a településen szavazatvásárlás gyanúja merült fel.

A polgármester szerint az öt évvel ezelőtti választásból tanulva a szavazóhelyiség környékén saját maguk által szervezett megfigyelőszolgálatot állítottak fel. Így lettek figyelmesek egy fekete autóra, amit elkezdtek követni.

„Az autó megállt az út közepén, a feleségem megállt mögötte és szerette volna lefényképezni, mert itt tettenérés szükséges, ha bármi bizonyítékot szeretnénk”

– mondta.

A polgármester felesége fotókat készített, mire az autót körülvevő három férfi fenyegetőleg odament a felesége autójához, amit elkezdtek ütni, bele is rúgtak az autó oldalába. Nyiri egy másik autóból követte a történteket, úgy próbálta védeni a feleségét, hogy kikiabált a támadóknak: fejezzék be, amit csinálnak. A férfiak átmentek a polgármester autójához, aki elmondta nekik, hogy olyan ügyben tartanak megfigyelést, ami választási csalás gyanúját veti fel. A férfiak kiabálni kezdtek Nyirivel, hogy töröljék a videót, adják oda a telefont. Nyiri szerint hármuk közül két férfi felismerte őt,

de a harmadik fogta magát, és felpofozta a polgármestert.

Nyiri ezután kiszállt, a férfiak magyarázkodtak, az autó pedig elhajtott a helyszínről. Nyiri Tibor felesége azonnal a rendőrségre ment, aki követett a férje is, erőszak miatt feljelentést tettek.

Hozzátette: azért követték a fekete autót, mert öt éve láttak olyat, hogy autóból fizetnek embereknek: hasonlóra gyanakodtak most.

„Az kicsit túlzás, hogy a polgármestert, aki igyekszik meggyőződni valamiről felpofozzák”

– mondta. Nyiri szerint a felfokozott helyzet és állapot miatt történt az egész.

„Ez senkit nem jogosít fel arra, hogy tettlegességig fajuljon a dolog”

– magarázta a polgármester.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A Tisza-kormány megszüntetné a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.


Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.

A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.

A Pénzügyminisztérium később pontosított a hírt eredetileg közlő Portfolionak, hogy a szeptember 30-ai dátum nem a végleges kivezetést jelenti, hanem eddig a napig kell kidolgozni a megoldást a ténylegesen rászoruló adósok számára. A cikk részletezi továbbá, hogy

A Magyar Nemzeti Bank szerint a sérülékeny adósok száma 19 ezer fő, nekik a szeptember 30-ai határidőig kell megegyezniük a pénzintézetekkel.
pp

Az MNB 2025 végi adatai szerint 848 milliárd forintnyi hitelállomány volt a kamatstop hatálya alatt, ami az összes jelzáloghitel-tartozás 11 százalékát teszi ki.

A lépésre a bankok régóta várnak, az intézkedés ugyanis 2025 végéig már 440 milliárd forintjába került a szektornak, a végső számla pedig megközelítheti az 500 milliárd forintot.

A pénzintézetek a referencia-kamatstop miatt többször is az Alkotmánybírósághoz fordultak, legutóbb májusban, de döntés eddig nem született az ügyben.

Az előző kormányzat korábban többször meghosszabbította a kamatstop intézményét, a családok védelmével indokolva a lépést. A bankszektor eközben folyamatosan a piaci torzulásokra és a jelentős veszteségekre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Bank pedig többször jelezte, hogy az intézkedés célzottabb formája lenne indokolt.

Miután a Pénzügyminisztérium jelezte a Portfolionak, hogy egyelőre tervezetről van szó, cikkünket mi is módosítottuk.

Kármán András pénzügyminiszter arról tájékoztatott minket, hogy: „Az előző kormányzat által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett, de 2026. április 17-től határozatlan időre meghosszabbított a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek mellett érvényben marad szeptember 30-ig, amennyiben az országgyűlés elfogadja a kormány törvényjavaslatát.

A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni, hogy a valódi rászorulók számára kidolgozzuk a tényleges segítséget.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Civil szervezetek szerint követhetetlenül került 117 milliárd forint a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül a civil szektorhoz
Egy civil koalíció felmérése szerint 117 milliárd forintnyi állami támogatás sorsa átláthatatlan a Nemzeti Együttműködési Alapnál. A 665 szervezet megkérdezésével készült jelentés a politikai befolyást is vizsgálta, a válaszadók többsége szerint a NEA nem pártsemleges.


Tizennégy év alatt 117 milliárd forint került túlnyomórészt átláthatatlan módon a civil szektorhoz a Nemzeti Együttműködési Alapon (NEA) keresztül – ez a legfőbb megállapítása annak a friss felmérésnek, amelyet a Civilek Új Alapon nevű, 12 szervezetet tömörítő koalíció készített. A kezdeményezés azért jött létre, hogy felülvizsgálja az állami alap működését, ehhez országszerte 665 szervezetet kérdeztek meg.

A csütörtökön közzétett jelentés szerint a NEA súlyos politikai befolyás alatt működik.

A támogatások egy része nem tekinthető teljesen pártsemlegesnek – ezzel a megállapítással a válaszadók 58 százaléka, de még a NEA által támogatott szervezetek 52 százaléka is egyetértett.

A politikai befolyás jeleként említik, hogy a NEA Tanács alapító elnöke Csizmadia László, a Békemeneteket szervező CÖF/CÖKA vezetője volt, a legtöbb forrást elnyerő szervezetek többsége pedig egyértelműen a Fideszhez kötődik – írja a 444.hu. A koalíció szerint a működés átláthatóságát az is gyengítette, hogy hosszú ideig nem készült nyilvános, kereshető nyerteslista a döntésekről.

A jelentés ugyanakkor árnyalja is a képet: a megkérdezettek szerint a NEA a magyar civil társadalom alapvető támogatási forrása, a válaszadók 58 százaléka szerint a rendszernek egyaránt vannak pozitív és negatív elemei. Az állami támogatást szerintük meg kell őrizni, de a civil szervezetek valós szükségletei alapján kell átalakítani.

Az elmúlt tíz évben a legtöbb támogatást, 69,4 millió forintot az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület kapta, amelynek alapítója, Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának tagja és a KDNP ifjúsági szervezetének alelnöke.

A NEA a Miniszterelnökség felügyelete alatt álló Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez tartozik. Kulcsszereplői voltak Szalay-Bobrovniczky Vince (címlapkép) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, és Gulyás Gergely egykori tárcavezető is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság elleni támadásnak nevezte.


Magyar Péter azt írja, hogy

„Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás”

A miniszterelnök hozzátette, a Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékozta, mert szerinte nála jó helyen lesz a nappaliban. A posztot azzal a felhívással zárta, hogy

aki szeretne egy igazi NER-kordokumentumot az unokáinak, az most bármelyik hivatalban leveheti a falról. „Siess, mert gyorsan el fognak fogyni” – tette hozzá.

A bejelentést követően kormány döntése csütörtökön a Magyar Közlönyben is megjelent, hivatalossá téve, hogy a közintézményekből el kell távolítani a táblákat.

Nemzeti Hitvallás a fideszes Alaptörvény bevezető része, az előző kormány tetette ki az ezt ábrázoló képeket a közintézményekben. A volt kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ma tiltakoztak a lépés ellen, „alkotmányosság elleni újabb támadásként” értékelve az intézkedést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk