Oscar Pistorius túl van a modell barátnője meggyilkolása miatt 2014-ben kiszabott börtönbüntetés felén, így a dél-afrikai törvények értelmében kérvényezheti feltételes szabadon bocsátását, írja a The Guardian.
A paralimpikon rövidtávfutó még 2013-ban, Valentin napon lőtt négyszer a zárt ajtó mögött a vécében tartózkodó Reeva Steenkampra, mert állítása szerint azt hitte, hogy egy betörő van a házban. Pistoriust 2014-ben emberölés miatt hat év börtönre ítélték, de később gyilkosságra módosult a vád, amiért végül 13 évet kapott.
A feltételes szabadlábra helyezés egy másik feltétele a Dél-afrikai Köztársaságban, hogy az elítélt az áldozat családtagjainak személyesen ismerje el felelősségét és kérjen bocsánatot. Steenkamp szülei jelezték, hogy igényt tartanak a beszélgetésre, ami eddig még nem jött létre.
A sportoló szabadlábra helyezéséről döntő bizottságnak október 27-én vagy 29-én kellett volna döntést hozni, de egyelőre leállították a folyamatot, mivel "bizonyos követelmények nem teljesültek".
A most 34 éves Oscar Pistorius lett az első sportoló, aki egy olimpiai versenyszámon dupla protézissel ért célba, még a 2012-es londoni nyári játékokon. Az éppen ezért Blade Runner néven is emlegetett futó világszerte a fogyatékkal élők példaképévé vált, egészen a televízióban közvetített tárgyalásokig.
Oscar Pistorius túl van a modell barátnője meggyilkolása miatt 2014-ben kiszabott börtönbüntetés felén, így a dél-afrikai törvények értelmében kérvényezheti feltételes szabadon bocsátását, írja a The Guardian.
A paralimpikon rövidtávfutó még 2013-ban, Valentin napon lőtt négyszer a zárt ajtó mögött a vécében tartózkodó Reeva Steenkampra, mert állítása szerint azt hitte, hogy egy betörő van a házban. Pistoriust 2014-ben emberölés miatt hat év börtönre ítélték, de később gyilkosságra módosult a vád, amiért végül 13 évet kapott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Alultápláltság miatt meghalt egy öt hónapos csecsemő, mindössze 3,5 kiló volt
Bár a védőnő és a háziorvos is elmondta, hogy tápszer kellene a babának, ezt az anya többször figyelmen kívül hagyta. Előfordult, hogy el sem ment a tanácsadásokra.
Alultáplált csecsemőjének halála miatt emelt vádat egy anya ellen a Heves Vármegyei Főügyészség – közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Kenézi Diána tájékoztatása szerint a fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal jött világra 2023 nyarán, ám az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával.
Miután az eleinte anyatejjel táplált újszülött nem gyarapodott megfelelően, a védőnő és a háziorvos tápszeres táplálást javasolt. A vádlott azonban a figyelmeztetések ellenére több héten keresztül ilyen életkorban ellenjavallt tehéntejet adott gyermekének.
A vádirat alapján a nem megfelelő táplálás következtében a csecsemő súlygyarapodása elmaradt. A gyermekvédelmi szakemberek ezért többször felhívták a nő figyelmét a szükséges teendőkre, és a tápszerek felíratásában, kiváltásában, valamint az orvosi vizsgálatok megszervezésében is segítették. A nő azonban azonban nem minden esetben íratta fel a tápszert, illetve az annak kiváltásával kapcsolatos problémát sem jelezte.
Az elégtelen táplálás következtében az öt hónapos csecsemő súlygyarapodása megállt, majd visszaesett, végül a gyermek alultápláltság miatt meghalt.
Kenézi Diána a 24.hu megkeresésére közölte, hogy az öt hónapos baba mindössze három és fél kiló volt, amikor meghalt.
A helyettes szóvivő jelezte: a halál okaként azonosított alultápláltság azért alakult ki, mert az anya a baba gondozását nem a tőle elvárható módon végezte, ezért a Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat ellene.
Alultáplált csecsemőjének halála miatt emelt vádat egy anya ellen a Heves Vármegyei Főügyészség – közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Kenézi Diána tájékoztatása szerint a fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal jött világra 2023 nyarán, ám az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kilenc év fegyházbüntetést és kilenc év közügyektől eltiltást kért a Veszprém Vármegyei Főügyészség arra a férfira, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a hétéves kislányát – írta a 24.hu. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a férfit ne lehessen feltételesen szabadságra bocsátani, és tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna. A férfi a bűnösségét tagadta.
A férfi egészen bizarr módon bukott le:
felhívott egy hotelt, hogy érdeklődjön, van-e náluk lehetőség kiskorú gyermekekkel való szexuális együttlétre.
A hotel dolgozói a hívás után értesítették a hatóságokat, akik így jutottak el a férfihoz.
A vádirat szerint a férfi a különköltözés után is rendszeresen, jellemzően hétvégente vitte magával a kislányát az albérletébe, ahol a gyermek néhányszor az éjszakát is töltötte. Ezeken az alkalmakon a férfi többször is szexuálisan közeledett a kisgyereke felé, de a cselekményeivel végül a kislány kérésére felhagyott.
A dokumentum szerint előfordult az is, hogy a férfi hónapokon keresztül figyelt kislányokat, más esetekben pedig szexuális szolgáltatást nyújtó személyeket hívott fel, akiket szerepjátékra kérve próbálta megélni pedofil hajlamait.
A férfinak a házasságából egy kislánya született. A gyermek születése után megromlott a kapcsolata a feleségével, ezért a nő elköltözött tőle a gyermekkel együtt.
A férfit a tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolják. A Büntető Törvénykönyv szerint a 12 év alatti sértett esetén a szexuális cselekmény bizonyítása önmagában megalapozza a szexuális erőszak bűntettét, nincs szükség erőszak vagy fenyegetés bizonyítására. A hozzátartozói viszony és a folytatólagos elkövetés a cselekményt súlyosabban minősítő körülmények, ami magasabb büntetési tételt von maga után.
Kilenc év fegyházbüntetést és kilenc év közügyektől eltiltást kért a Veszprém Vármegyei Főügyészség arra a férfira, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a hétéves kislányát – írta a 24.hu. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a férfit ne lehessen feltételesen szabadságra bocsátani, és tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna. A férfi a bűnösségét tagadta.
A férfi egészen bizarr módon bukott le:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Akár halálos sérüléseket is szenvedhetett volna” – brutális részletek a monorierdői robbantásról, ahol egy férfi a sógorát akarta megölni
A bíróság szerint csak a szerencsén múlt, hogy a férfi túlélte a merényletkísérletet. A kezén és a lábán is súlyosan megsérült a csőbombától, amit rokon féltékenységből készített.
Féltékenységből akart végezni sógorával az a 66 éves zebegényi férfi, aki egy házilag készített csőbombát rejtett egy sárga nejlonzacskóba, és egy „eladó” feliratú táblával álcázva a rokona monorierdői házának kapujára akasztotta. A pokolgép fel is robbant, az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett – számolt be róla az RTL Híradó.
A merényletkísérlet múlt szombaton történt Monorierdőn. Az elkövető a hatóságok szerint előző este helyezte el a szerkezetet a kapun, egy „eladó” táblát is tett mellé, amire ráírta a 67 éves sértett és annak feleségének telefonszámát. Az áldozat
másnap reggel találta meg a gyanús csomagot, és elindult vele a házba, amikor a szerkezet működésbe lépett. A robbanás következtében a férfi súlyos kéz- és lábsérüléseket szenvedett, kórházba szállították.
A bíróság szerint ha az áldozat az arcához vagy a mellkasához emelte volna a szatyrot, „akár halálos sérüléseket is szenvedhetett volna”.
A helyszínen nagy volt a felfordulás, de a környéken senki sem tudott érdemi információval szolgálni arról, ki tehette a bombát a kapura.
A rendőröknek a Terrorelhárítási Központ kommandósai segítettek, akik még aznap elfogták a gyanúsítottat, a sértett 66 éves sógorát. A két rokon viszonya a Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint 2025 tavaszán romlott meg, a gyanúsított ugyanis attól tartott, hogy a sógora közeledni próbál a feleségéhez.
„A zebegényi gyanúsítottat a kollégáim őrizetbe vették, a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, valamint emberölés kísérlete miatt indult ellene eljárás” – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését tagadja, a bíróság azonban elrendelte a letartóztatását.
Az RTL összeállítását itt lehet megnézni: