Oroszország azt tervezheti, hogy bombákat helyez el az Egyesült Államokba és Kanadába tartó repülőgépeken
Júliusban két robbanószerkezetet is találtak, az egyiket a németországi Lipcsében, a másikat pedig a brit Birminghamban, miután a helyi DHL csomagszállító vállalat logisztikai központján tűz keletkezett.
Nyugati tisztviselők attól tartanak, hogy Oroszország azt tervezheti, hogy bombákat helyez el az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába tartó utas- és teherszállító repülőgépeken – írja a DailyMail.
Júliusban két robbanószerkezetet is találtak, az egyiket a németországi Lipcsében, a másikat pedig a brit Birminghamben, miután a helyi DHL csomagszállító vállalat logisztikai központján tűz keletkezett.
A termékeket Litvánián és Lengyelországon keresztül szállították.
A tűzesetekkel kapcsolatban négy embert letartóztattak, őket azzal vádolják, hogy szabotázs- és terrorista műveletekben vettek részt. Személyi sérülés szerencsére egyik incidens során sem történt, a hatóságok szerint ugyanakkor katasztrófához vezetett volna, ha a robbanószerkezetek a gépeken, felszállás után robbannak fel.
„A csoport célja többek között az volt, hogy teszteljék azt, hogyan tudják a csomagokat az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába küldeni”
– közölte a lengyel ügyészség.
Azt ugyan nem közölték, hogy melyik külföldi kormány állhat a titkos akció mögött, Pawel Szota, a lengyel külügyi hírszerző ügynökség vezetője ugyanakkor arról beszélt, hogy Oroszország áll az akciók mögött.
A német belföldi hírszerzés vezetője, Thomas Haldenwang korábban azt mondta, hogy az orosz „agresszió kockáztatja az emberek életét”, és „minden területen hatással van a szabad társadalmunkra”.
A német szövetségi hírszerzés elnöke, Bruno Kahl hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin valószínűleg tovább fogja „”tesztelni a Nyugat vörös vonalait", ahogy nő a feszültség Oroszország és a NATO között az ukrajnai háború kapcsán.
Kahl szerint most egy „korábban nem ismert szintű” hajlandóság mutatkozik arra, hogy a Kreml szabotázst próbáljon végrehajtani. Márciusban például tűzvész áldozatává vált egy egy londoni raktár, amely ukrán kapcsolatokat ápoló céggel állt kapcsolatban. Azt gyanítják, hogy a támadás szándékos volt. Augusztusban pedig egy németországi katonai bázis volt célpontja egy gyanús kísérletnek, amely a ivóvizének megfertőzésére irányult.
Nyugati tisztviselők attól tartanak, hogy Oroszország azt tervezheti, hogy bombákat helyez el az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába tartó utas- és teherszállító repülőgépeken – írja a DailyMail.
Júliusban két robbanószerkezetet is találtak, az egyiket a németországi Lipcsében, a másikat pedig a brit Birminghamben, miután a helyi DHL csomagszállító vállalat logisztikai központján tűz keletkezett.
A termékeket Litvánián és Lengyelországon keresztül szállították.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két internetes szerkesztő is elveszítette az állását az ATV-nél az Orbán-fiaskó miatt - írja a Média1.
Mint arról mi is beszámoltunk: múlt hétfőn Orbán Viktor beszédével indult a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök 13 órakor mondott beszédet az Országgyűlésben.
A beszéd előtt a miniszterelnök csak egy Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy hamarosan felszólal a parlamentben. Az ATV honlapján azonban már órákkal korábban, délelőtt 9-kor megjelent a beszédről szóló cikk.
A Media1 információi szerint
a csatorna emiatt két internetes szerkesztőt is elbocsátott.
A portál úgy tudja, az egyikük Orbán Viktor Facebook-posztja alapján írta meg a cikket, a másik pedig kiegészítette a szöveget, és múlt időbe tette azt. A publikálás előtt egyikük sem ellenőrizte, hogy a felszólalás valójában csak később történik meg.
A hibát a csatorna hamarosan korrigálta, és elismerték, hogy súlyos szakmai hiba történt, amelynek következményei lesznek házon belül.
FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után az ATV helyreigazítási kérésében cáfolta a Média1 értesüléseit. „Múlt héten az atv.hu két szerkesztője nem a lap által közölt körülmények között került elbocsátásra, a felmondásnak a Media1 "hírétől" eltérő indokai voltak” - írták a csatorna közleményében.
Két internetes szerkesztő is elveszítette az állását az ATV-nél az Orbán-fiaskó miatt - írja a Média1.
Mint arról mi is beszámoltunk: múlt hétfőn Orbán Viktor beszédével indult a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök 13 órakor mondott beszédet az Országgyűlésben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Semjén Zsolt az ATV-ben: Ilyen súlyú vád még nem volt, de semmi köze ehhez az ügyhöz
Nem bánta meg, hogy szót kért és felszólalt a Parlamentben. Erkölcsi okokból nem tehette meg, hogy nem szólal fel. Szerinte külföldi szálak is lehetnek az ügy mögött.
Semjén Zsolt hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az elmúlt napok pedofil-botrányáról. A Parlamentben a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán tett felszólalása miatt számos párt és politikus megszólalt. A miniszterelnök-helyettes most a tévéműsorban igyekezett elmondani a véleményét.
Rónai Egon kérdésére válaszolva elmondta, hogy az őt ért vád nem igaz, sőt lehetetlen. Nem ismeri ezt az intézményt, soha nem járt a fiatalkorúak börtönében, Ott nem lehet ki-bejönni - magyarázta. Fiatalkorúak érintettsége nincsen, így senki neve nem merülhet fel - tette hozzá.
Szerinte a Juhász Péter Pál, az intézmény vezetője azért bukhatott le, mert vizsgálták már korábban az ügyét, de ennek semmi köze a fiatalkorúakhoz, akikről most szó van.
A pletykák már korábban is voltak az interneten az intézményről, de ez most politikai szereplők közreműködésével vált hirtelen politikai témává, jól felépített módon - mondta.
Rónai szerint érdemes volna tisztázni, hogy volt-e kapcsolata valakivel a Szőlő utcában - erre azt közölte, hogy soha nem járt ott. Honnan volt információ arról, hogy tíz éve vizsgálják a Szőlő utcát - kérdezte a műsorvezető. Úgy válaszolt rá, hogy a felnőtt nőfuttatásban érintett igazgatót vizsgálták már többször és korábban. Azért bukott most meg, mert az új zéró toleranciás törvény buktatta meg - közölte Semjén Zsolt.
Bár ő azt mondta, hogy tíz éve zajlik a vizsgálat az ügyben, majd Gulyás Gergely azt közölte, hogy egy éve, úgy vélekedett, hogy ő újságban olvasta, és ez két külön ügy. Majd Rónai Egon kérdésre, hogy mikor valakivel kapcsolatban többször felmerül a gyanú, de mégis újra és újra kinevezik, úgy reagált: „mi közöm hozzá?”
A Parlamenti beszéde nem volt tervezett dolog - mondta el Rónai kérdésére. Nem készült rá, de személyes erkölcsi okokból kellett válaszolnia. Nem bánta meg, hogy felállt az ügyben - mondta. Egy olyan támadás érte őt és a kormányt, államot, aminek a súlya megköveteli, hogy nem hagyhatta a levegőben. Ha a kormány két tagja ilyen dologban érintett lenne, akkor az a kormány nem maradhatna meg - magyarázta.
Szerinte ma már kezdenek visszahátrálni a támadók. Ilyen súlyos vád két kormánytagra még nem volt, ez nem hagyható annyiban. Ez az egész kormányt érinti - tette hozzá.
Rónai szerint hiányzott a kiállás amellett, hogy kiálljon a gyermekvédelem mellett. Semjén szerint ő a legkeményebb pedofil-ellenes, a legfontosabbak a gyerekek - mondta. A pedagógusok is kemény munkát végeznek, ezért az a feladatunk, hogy segítsük őket ebben - közölte. Szerint Európában a legszigorúbb pedofiltörvény van jelenleg Magyarországon.
Még nem volt ilyen intézményben, így csak hallja, hogy mi zajlik ott. De nem tartozik a "portfóliójába" ez a terület - tette még hozzá.
Ebben az ügyben jól követhető módon építik fel ezt a témát az interneten - közölte. Szerinte szervezetten lépett át a nyilvánosságra, majd a DK politikusokon keresztül jutott el a Parlamentbe. Az egy álhír, ezt lehetett tudni - szerinte.
Ő is úgy véli, hogy ez az ügy a kormány és az állam ellen megy, és a kormány megbuktatására indult. Még külföldi szálakat is feltételez - magyarázta. Ukrajnát is megemlítette azzal, hogy az ügy kipattanása után az ukránok is megjegyzést tettek Magyarországra.
Az ügyben feljelentéseket is tesznek - közölte.
Magyar Péter felvetése volt, hogy mentsék fel Semjén Zsoltot az ügy kivizsgálásáig, de ez fel sem merült, hiszen nincs ügy - mondta el Rónai Egon kérdésére.
Mit üzen azoknak, akik az utóbbi időben karaktergyilkosság ért - kérdezte Rónai. Semjén szerint ilyen súlyú vád mást nem ért. Ez egy vörösvonal átlépés - vélte. Nincs konkrét vád, forrás az ő ügyében - mondta. Politikus vagyok, keresztény ember vagyok, belefér a vádaskodás - tette hozzá. De ha ezt meg lehet tenni minden valóságalap nélkül, annak beláthatatlan következményei lehetnek - mondta Semjén Zsolt.
A megtorlásról azt véli, hogy az egy jogkövetkezmény, amivel az elkövetőknek számolnia kell - mondta a végén.
VIDEÓ: Semjén Zsolt az Egyenes Beszédben: Az ellenem felhozott vád nemcsak nem igaz, de lehetetlen is
Semjén Zsolt hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az elmúlt napok pedofil-botrányáról. A Parlamentben a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán tett felszólalása miatt számos párt és politikus megszólalt. A miniszterelnök-helyettes most a tévéműsorban igyekezett elmondani a véleményét.
Rónai Egon kérdésére válaszolva elmondta, hogy az őt ért vád nem igaz, sőt lehetetlen. Nem ismeri ezt az intézményt, soha nem járt a fiatalkorúak börtönében, Ott nem lehet ki-bejönni - magyarázta. Fiatalkorúak érintettsége nincsen, így senki neve nem merülhet fel - tette hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínzás megelőzéséről szóló európai egyezmény felmondásáról szóló törvényt, a vonatkozó dokumentum hétfőn jelent meg az orosz online jogi közlönyben.
A lépést az államfő kezdeményezte az Állami Dumánál (a parlament alsóházánál).
Vjacseszlav Vologyin, az orosz alsóház elnöke korábban kifogásolta, hogy az Európa Tanács blokkolja Oroszország munkáját az Európai Kínzásmegelőzési Bizottságban, és 2023 decembere óta nem engedi, hogy új tagot válasszanak a bizottságba az Oroszországi Föderációból. Emellett nehezményezte, hogy az orosz képviselet biztosításával kapcsolatos kérelmeket figyelmen kívül hagyják a testületnél, annak ellenére, hogy az európai egyezmény előírja az együttműködés elvét.
Az alsóház külügyi bizottságának állásfoglalása szerint az egyezmény felmondása nem csökkenti a kínzás megelőzésére vonatkozó garanciák szintjét Oroszországban.
A törvény felmondja az 1987. november 26-én kelt, a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés megelőzéséről szóló európai egyezményt, valamint az ahhoz kapcsolódó, 1993. november 4-i 1. és 2. jegyzőkönyvet, amelyeket Oroszország nevében 1996. február 28-án írtak alá Strasbourgban.
(MTI)
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínzás megelőzéséről szóló európai egyezmény felmondásáról szóló törvényt, a vonatkozó dokumentum hétfőn jelent meg az orosz online jogi közlönyben.
A lépést az államfő kezdeményezte az Állami Dumánál (a parlament alsóházánál).
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kedden is folytatódik a változóan felhős-napos időjárás. A délután megnövekvő gomolyfelhőkből néhol kisebb eső, zápor ismét előfordulhat. Gyenge lesz az északias szél. Kora reggel 8, délután 14 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az Időkép.
Szerdán a változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk. Délután többfelé erősen megnövekedhet a felhőzet, és elszórtan kisebb eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Hajnalban helyenként pára-, ködfoltok képződhetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 8 fok között várható, a fagyzugokban ismét fagyhat. Napközben 12 és 17 fok valószínű.
Csütörtökön kezdetben több napsütés várható, majd napközben ismét a gomolyfelhőké lesz a főszerep. Délkeleten, keleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, amiből gyenge eső előfordulhat, de záporok nyugaton, északnyugaton is kialakulhatnak. Az élénk, erős lesz az északi, északkeleti szél. Délután 11 és 16 fok között alakulnak a maximumok.
Pénteken a Dunántúlon süthet ki több órára a nap, míg keleten felhősebb, főként fátyolfelhős időre van kilátás. Délkeleten este megvastagodhat a felhőzet, és gyenge eső is előfordulhat. Többfelé erős, néhol viharos lesz az északi, északkeleti szél. Napközben 11-16 fokot mutathatnak délután a hőmérők.
Szombaton keleten felhősebb, helyenként esős, máshol túlnyomóan napos idő körvonalazódik. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délutánra 11-16 fok ígérkezik.