127 km/óra: orkánerejű széllökést mértek Fonyódon
Vasárnap hajnalban orkánerejű, 127 kilométer/órás széllökést mért az Időkép fonyódi magaslati szélmérője. Az éjszaka folyamán az északira-északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen támadt fel, kora reggelre pedig a Dunántúl nagy részén és a Bodrogközben már viharos erővel tombolt. A széllel együtt hideg, fagyos légtömeg is beáramlott az országba: reggel 7 órakor a Dunántúlon és helyenként az Északi-középhegységben fagypont közelébe, a hegycsúcsokon pedig az alá süllyedt a hőmérséklet.
Nem Fonyód volt az egyetlen hely, ahol extrém értékeket rögzítettek:
A HungaroMet vasárnapra kiadott veszélyjelzése szerint síkvidéken 70–80 km/órás lökésekre kell készülni, míg a Balaton térségében és a hegyekben 80–100 km/órás, sőt, helyenként ennél erősebb szél is lehet. Az előrejelzés alapján a szél csak estétől mérséklődik.
A viharos időjárás már kora reggel fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben is. A MÁV tájékoztatása szerint a dél-balatoni vonalon fakidőlések és felsővezetéki hibák miatt Nagykanizsa és Balatonszentgyörgy között pótlóbuszok járnak, a Balaton környékén pedig több szakaszon 20–40 perces késések is előfordulnak.
A fonyódi 127 km/órás adat azért is számít rendkívülinek, mert a Beaufort-skála szerint orkánnak a legalább 118 km/órás szél számít, a mért lökés tehát már ebbe a kategóriába esett. Az erős, viharos szél egész nap kitart, emiatt a hőérzet a ténylegesnél jóval hidegebb lesz.