Még azt a politikust is megvették, aki ellenük szólalt fel – Egészen döbbenetes részleteket osztott meg az ügyészség az óbudai korrupciós ügyről
Az ügyészség szerint egy évtizednél is hosszabb ideig működő, milliárdos kenőpénzekre épülő háló befolyásolta a parkfenntartási és közétkeztetési szerződéseket Budapesten és vidéken.
A nyomozó főügyészség kedden összehangolt akciót hajtott végre több helyszínen, ahol kutatásokat és lefoglalásokat tartottak. Az eljárás során több tízmillió forint készpénzt és értékes ingóságokat vettek el, és ezzel párhuzamosan vagyonvisszaszerzési eljárást is indítottak. A most kihallgatott tizenkét új gyanúsított közül nyolcat őrizetbe vettek, letartóztatásukról a bíróság a mai napon dönt.
A cél az volt, hogy a cégcsoportja folyamatosan megkapja a szerződéseket, és azok feltételei is kedvezőek legyenek – írta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.
A hatóság szerint a rendszer részletesen kidolgozott volt. A III. kerületben a vállalkozó Puskás Péter (Fidesz) alpolgármesternek fizetett rendszeresen, aki a pénzen 70-30 arányban osztozott Ceglédy Gergő (MSZP) önkormányzati képviselővel. Miután az önkormányzat vezetése megváltozott, az arányt megfordították.
A hálózat a II. kerületet is elérte, ahol a gyanú szerint a vállalkozó előbb Láng Zsolt (Fidesz), majd Őrsi Gergely (MSZP) polgármestereknek is rendszeresen juttatott pénzt. Lángnak a polgármestersége után is fizetett, ahogy Gór Csaba (Fidesz) választókerületi elnöknek is, cserébe a kerületi képviselők befolyásolásáért.
Az ügynek országos politikai szála is van: a gyanú szerint Molnár Zsolt (MSZP) országgyűlési képviselő is folyamatosan kapott korrupciós pénzeket a vállalkozótól, hogy pártvezetői befolyásával segítse az önkormányzati üzleteket. Molnár a pénzek kérésekor a kapcsolataira és arra hivatkozott, hogy a kenőpénzből állítólag másoknak is továbboszt.
A nyomozás egy másik ága szerint egy közétkeztetési cégcsoport vezetője ugyanezen vállalkozó segítségével vesztegette meg a már említett önkormányzati vezetőket a szerződéseikért, sőt, Molnár Zsolton (MSZP) keresztül még Kőhegyi István (volt MSZP-s) pécsi politikusnak is juttattak pénzt.
A közlemény megjelenése után a Telex úgy értesült, hogy legalább hat, a nyilatkozatban is megnevezett politikus letartóztatását kezdeményezte az ügyészség.