KÉK HÍREK
A Rovatból

Nyomoz a rendőrség a szolnoki kórház pszichiátriai osztályán történt tűzeset miatt

Egy mintegy tíz négyzetméteres kórterem gyulladt ki múlt héten a Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben.

Link másolása

Gondatlanságból elkövetett közveszély okozása miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet pszichiátriai osztályán március 16-án történt tűzeset miatt a Szolnoki Rendőrkapitányság - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az esetet.

A Tószegi úti kórház egyik negyedik emeleti kórterme gyulladt ki csütörtök este, a tűzoltók a lángokat eloltották.

Kisnémet Tamás tűzoltó hadnagy korábban elmondta, hogy a kórházban egy mintegy tíz négyzetméteres helyiség gyulladt ki. Az embereket másik épületszárnyba vitték, és két melegedőbusz is a helyszínre érkezett.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szolnoki, a kunszentmártoni, a jászberényi, a mezőtúri, a kecskeméti, a szarvasi, a ceglédi és a nagykátai hivatásos tűzoltók a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltották el a lángokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a szelfizés miatt mélybe zuhant fitneszedző fia: „Nem tudom, hogyan és miből hozzuk haza az édesanyánk holttestét”
Kozma Zsuzsanna egy hegymászó túrán vett rész Jordániában, ekkor történt a tragédia. A fia nem akarja elfogadni, hogy édesanyja hibája miatt történt a baleset.

Link másolása

Nem nyugszik, amíg elő nem kerülnek a felelősök - erről beszélt a Blikknek Kozma Zsuzsanna fia. A kétgyermekes fitneszedző hétfőn halt meg Jordániában, vélhetően megcsúszott egy szelfi elkészítése után és a mélybe zuhant.

Kozma Zsuzsanna évek óta az egészséges táplálkozás és a sportos élet szószólója volt. Ő hívta életre a FittMókát, óvodáskorú gyermekektől időskorúakig rendszeresen tartott tornákat.

A nő halálhírét egy közeli ismerőse erősítette meg a Facebook-oldalán. Glonczi László arról írt, hogy

Zsuzsa Jordániában volt kísérője egy hegymászó csoportnak, de egyedül hagyták, biztosítás nélkül.

A Blikk most azt írja a beszámolók alapján, hogy a csoport már indult vissza az egyik sziklától, de Zsuzsa azt mondta, ő még csinál egy szelfit magáról a sziklán. Mivel egyedül maradt, ezért pontosan még nem tudni mi történt, de fotózás közben vélhetően megcsúszott és a mélybe zuhant.

Zsuzsanna fia nem akarja elfogadni, hogy édesanyja hibája miatt történt a baleset.

„Úgy tudom, ez nem baráti kirándulás volt, a túra szervezője pénzt kért a résztvevőktől.

Nem tudom, hogy volt-e biztosításuk, hogy hogyan és miből hozzuk haza az édesanyánk holttestét. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha vannak, akkor nem nyugszom, amíg elő nem kerülnek a felelősök”

– mondta Norbert a Blikknek.

A fiatalember azt is hozzátette: most próbálnak utánajárni, hogyan juthat haza Zsuzsanna holtteste, de egyelőre azt sem tudni, mikor lehet hazaszállíttatni és hogy ezt ki végzi majd el.

„Személyes holmijait majd a túra vezetője hozza haza hétvégén, a csoport akkor érkezik vissza. Szeretnék a szemébe nézni ennek az embernek, tőle hallani, hogy pontosan mi történt!” - fogalmazott Zsuzsanna fia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon rosszindulatúak az emberek” – várni kell a fényképezés közben lezuhant fitneszedző fiának az igazságra
Egyelőre az sem tisztázott, hogy Zsuzsanna szelfit vagy tájképet készített-e közvetlenül azelőtt, hogy megcsúszott egy sziklán, és a mélybe zuhant.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy szelfi elkészítése után zuhant a mélybe Jordániában Kozma Zsuzsanna fitneszedző, aki szörnyethalt a balesetben.

Fia, Norbert nem akarja elfogadni, hogy édesanyja hibájából történhetett a baleset, de a pontos körülményeket nehéz megállapítani, mert Zsuzsanna egyedül volt a baleset idején.

„Most vizsgálják kint a baleset körülményeit, mi pedig várjuk a lehetőségeket, hogy milyen módon és mikor lehet őt hazaszállítani. Egy céget kell megbíznunk vele, a költsége pedig sok-sok millió forintba kerül. Minden támogatás jól jön, de a családdal közösen azt a döntést hoztuk, hogy ez a mi tragédiánk, nem szeretnénk mártírt csinálni magunkból. Sajnos nagyon rosszindulatúak az emberek, nekünk kell megoldanunk a problémáinkat”

– mondta el most Norbert a Blikknek. A fiatalember egyelőre azt sem tudja, volt-e biztosítása édesanyjának.

„Eredetileg csütörtökön jött volna haza a csoport, amely tagjaként kiutazott, de tudomásunk szerint szombatig meghosszabbították a „nyaralást”. Majd ezután tudok személyesen beszélni a vezetőjükkel, így a reményeim szerint közelebb kerülhetünk az igazsághoz. Nem lehet szavakba önteni azt, amit most érzek” – mondta a lapnak Norbert.

Azt, hogy Zsuzsanna szelfizett vagy tájképet készített-e azelőtt, hogy egy sziklán megcsúszott és szörnyethalt, csak azután derül ki, hogy családja hozzájuthat a telefonjához.

Kozma Zsuzsanna évek óta az egészséges táplálkozás és a sportos élet szószólója volt. Ő hívta életre a FittMókát, óvodáskorú gyermekektől időskorúakig rendszeresen tartott tornákat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: egy szelfi miatt zuhanhatott a mélybe a magyar fitneszedző
Kozma Zsuzsi Jordániában volt kísérője egy hegymászó csapatnak, de egy közeli ismerőse szerint egyedül hagyták, biztosítás nélkül.

Link másolása

Tragikus körülmények között meghalt Jordániában hétfőn Kozma Zsuzsi fitnesszedző. A naphire.hu úgy tudja, hogy a nő egy fénykép készítése után megcsúszott, és a mélybe zuhant egy szikláról.

Kozma Zsuzsi a FittMóka megálmodója volt, óvodáskorú gyermekektől időskorúakig rendszeresen tartott tornákat.

A kisvárdai születésű, de Budapesten élő nő halálhírét egy közeli ismerőse erősítette meg a Facebook-oldalán. Ő arról írt, hogy Zsuzsa Jordániában volt kísérője egy hegymászó csoportnak, de egyedül hagyták, biztosítás nélkül.

A naphire.hu szerint

a fiatal nő állítólag felmászott egy sziklára, ahol lótusz ülésben készített egy képet, majd amikor felállt, megcsúszott és a mélybe zuhant.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy lezuhant és felrobbant a zsoldosokat szállító Wagner-repülőgép
A repülőgép túlfutott a kifutópályán Maliban, majd belezuhant egy szakadékba, ezután azonnal megsemmisült.

Link másolása

A repülőgép Maliban, Gao város közelében zuhant le a múlt hétvégén - a gépen a Wagner-csoport zsoldosait szállították.

A balesetről szerdán tettek közzé egy videót a Twitteren.

Itt visszanézhető a felvétel.

Az rtl.hu szerint a gép a felvétel szerint nem tudott megállni a kifutópálya végén, aminek az oka a túl nagy sebesség, illetve a fékezőrendszer meghibásodása lehetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk