KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Nyílt levélben borítja a bilit az egyik legjobb magyar gimnázium

Benne van a magyar oktatás összes súlyos problémája, amelynek elsősorban a gyermekek látják a kárát.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2016. január 06.



A Boon.hu szerkesztőségébe érkezett kedden egy nyílt levél a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületétől. Miután az oktatásirányító nem válaszolt a gimnázium korábban tett észrevételeire, nyílt levelet írtak a kormánynak a közoktatás állapotáról. A levelet az elejétől a végéig közöljük:

"„Miért sírnak már megint a pedagógusok?!” – kérdezik sokan, „Állandóan fizetésemelést kapnak, ráadásul alig dolgoznak, délben mindennap otthon vannak!” – sajnos a társadalom jelentős részének ez a véleménye a tanárokról.

Tisztázni kellene végre néhány dolgot! Kezdjük a mindenkit érdeklő „állandó fizetésemelés”-sel. 2013-ban, a pedagógus-életpályamodellhez kapcsolódva kaptunk alapbéremelést. De csak az ígért összeg 60%-át! A maradék 40 %-ot négy év alatt „fizetgeti ki” az állam. Persze minden emelés előtt és után nagy sajtóvisszhangot kap az esemény, mintha egy-egy újabb béremelésről lenne szó. Ugyanakkor megemelték a kötelező óraszámot, megszüntették a pótlékok túlnyomó többségét. A kormány – a szakszervezetekkel kötött megállapodást megszegve – a pedagógus-bértáblát elválasztotta a minimálbér alakulásától, így mostantól az inflációkövetés sem valósul meg. A bérrendezés egyébként igencsak szelektív módon valósult meg: sokaknak szinte egyáltalán nem lett vastagabb a borítékja – főleg azoknak, akik több szakot tanítanak és szakvizsgával is rendelkeznek, s korábban túlóráik is voltak, sőt, jó munkájukért minőségi bérpótlékban részesültek, hiszen az ezekhez kapcsolódó többletjuttatásokat mind eltörölték. De az is mosolyra késztető (legalábbis kínunkban mosolygunk), hogy az életpályamodell pedagógus I. és II. kategóriája között a bérkülönbség nettóban 15.000 Ft körül van. (De látjuk, hogy hasonló manipuláció történik más szakterületek „bérrendezése” esetében is.) A mestertanárok kiválasztásával pedig sok esetben a közvetlen környezetük sem ért egyet. Ez aztán az életpálya…

És többségében mégsem ez az, ami miatt leginkább „sírunk”, ami miatt ez a levél is megszületett!

Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben! Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban. S az, hogy vannak még jól működő iskolák, jól megtartott órák, versenyeredmények („természetesen” nevezési díjakra és útiköltségre elkülönített keret nélkül),

sikeres érettségik és felvételik, kizárólag a tanárok lelkiismeretességének köszönhető – merthogy nem a környezeti hatásoknak és az oktatáspolitika tevékenységének, az biztos!

Ki működteti egyáltalán az iskolákat? Az önkormányzat, vagy annak egy cége? Valamelyik minisztérium, az Oktatási Hivatal, a POK…? A sok bába között elveszett a gyerek! A GYEREK, merthogy az egésznek róluk kellene szólnia!!! De nem ez történik!

Fotó: Herman Ottó Gimnázium

herman_otto_gimnazium

Az évenkénti – jobb esetben kétévenkénti – változások biztosan nem diák- és tanárbarátok. Hol a Nemzeti Alaptanterv változik (ami miatt az iskolák kénytelenek egy sor dokumentumukat újraírni, köztük a helyi tanterveket), hol az érettségi követelményrendszer, hol a továbbtanulási lehetőségek köre, de minimum a tankönyv (melyből mi, tanárok nem kapunk ingyenes példányt, így minden tanév azzal kezdődik, hogy meg kell vennünk a munkaeszközeinket). Csoda, hogy ilyen reformdömpingben nem teljesítenek egyes magyar diákok jól a nemzetközi felméréseken? (S a kormányzat a gimnáziumokkal szemben a szakképzőket preferálja, holott a legrosszabbul teljesítők leginkább ebből az iskolatípusból kerülnek ki – a padból kikerülve nyilvánvaló, hogy munkaerőnek sem lesznek elég magasan kvalifikáltak. Ugyanezért tovább fog súlyosbodni az európai szinten is gyengének számító idegennyelv-tudásunk is!) Van olyan gyerek, aki iskolai pályafutása alatt 6-8 újításhullámot is elszenved, persze a velük kísérletező pedagógusokkal együtt. Mert bizony a tanárnak is beletelik néhány évébe, hogy megtalálja annak legjobb módszerét, hogyan juttassa el az új ismeretanyagot a gyerekekhez. Ráadásul a tankönyvek új generációja nevében is kísérleti, azaz kipróbálás alatt álló, míg szakmailag igen színvonalas könyvek indokolatlanul a süllyesztőbe kerültek… Az oktatási rendszer minden változtatásával a gyerekekkel kísérletezünk! Az érettségi követelmények változtatása az egyik legfelháborítóbb: pl. a jövő tanévben érettségizők napjainkban szembesülhettek azzal a ténnyel, hogy vannak olyan tárgyak (pl. földrajz, kémia, informatika), melyeknél az érettségi elvárások utólag módosultak, hiszen ők az adott tantárgy tanulását már befejezték, mivel oktatásuk a középiskola első két évfolyamán történik.

Egy-két-három éves reformok pedig nem léteznek! Azokat felelőtlen próbálgatásoknak tekinthetjük csak. Egy igazi reformnak van kifutása – eltart például egy gyermek iskolába lépésétől az érettségiig. Melyik korosztálynál valósult ez meg utoljára Magyarországon?

Követeljük, hogy a jelenlegi reformoknak nevezett akciókat azonnal függesszék fel, míg társadalmi-szakmai konszenzuson alapuló közös nevezőre nem jutunk!

És a továbbiakban se lehessen változtatásokat olyan rövid határidővel bevezetni, hogy azok a tanulói korosztályok, akikre vonatkoznak (illetve tanáraik) ne tudnának arra lelkiismeretesen felkészülni! Például az érettségiben történő változtatás ne érinthessen olyan diákot, aki már gimnáziumba, szakközépiskolába beadta a jelentkezési lapját, vagy éppen oda jár! Ugyanígy a felsőoktatási szakok meg- és átszabása se ismétlődhessen meg még egyszer a néhány évvel ezelőtti botrányos módon, hogy akik négy-öt-hat-nyolc éve pl. jogi tanulmányokra készültek, az utolsó pillanatban azzal kellett szembesüljenek, hogy a férőhelyek száma a korábbiak töredéke lett, s annak nagy része is önköltségessé vált. De hasonlóan elhamarkodott, átgondolatlan lépés, a gyerekek központilag kötelezően előírt NETFIT felmérése a testnevelés órákon.

Ugyanakkor szakmai egyeztetés gyanánt nem fogadjuk el a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Karral történő egyeztetéseket! A kormány ilyenkor saját magával egyeztet, nem egy hiteles szakmai körrel! Mi értelme ennek? Legfeljebb annyi, hogy kipipálták a demokratikus megoldásokra való (ál)törekvéseket! Az említett szervezetbe belekényszerítettek minden tanárt, az önkéntes belépés lehetősége fel sem vetődött! Hol vannak demokratikus jogaink? A Pedagógus Kar által összetákolt etikai kódex pedig egyszerre felháborító és megmosolyogtató, támogatottság és jogalap nélküli szülemény.

book-845280_1280

A jelenlegi tananyagmennyiség elsajátítása már a legeslegjobb képességű tanulók határait is erősen feszegeti! Gyerekeink tényanyag-hegyeket kénytelenek bemagolni, de önálló véleményt többségük vagy képtelen kialakítani, vagy nézetüket nem tudják megfogalmazni és logikusan érvelni mellette. A heti óraszámok pedig az egekbe szöktek! Legyen mindennapos testnevelés (elegendő mennyiségű tornaterem nélkül), legyen mindennapos éneklés, legyen focioktatás… Egy középiskolás átlagosan heti 35 órát tölt az iskolában, s ezekre fel is kell készülnie. A motivált tanulók elvesztik gyermekkorukat, sokaknál pedig pszichés problémák alakulnak ki. Hol a határ? A gyerek napja is 24 órából áll! E mellett az uniformizált, egységesítésre törekvő oktatási rendszer bebetonozza az eltérő szociális, egészségügyi vagy mentális helyzetből származó különbségeket. Ennyi féle hátrány szerinti differenciált oktatás nem valósítható meg egy osztályon belül. A gyerekeink, s így az ország jövője forog kockán!

A mi napjaink is 24 órásak, a heti munkaidőnk pedig 40 óra! További adminisztrációs terheket nem tudunk és nem is akarunk elviselni! Tartsunk meg 26 órát! Készüljünk is fel rájuk lelkiismeretesen (ráadásul az éppen aktuális reformszellőnek megfelelően), írjunk hozzá óravázlatot, tematikus tervet, tanmenetet… A dolgozatokat időben állítsuk össze és javítsuk ki. A tehetségesekkel és a lemaradókkal foglalkozzunk külön is. Szervezzük meg az osztálykirándulást, tartsunk fogadóórát, szülői értekezletet, rendezzük meg az iskolai élet elengedhetetlen ünnepségeit, vigyük a gyerekeket színházba, múzeumba… és írjuk meg a portfóliót, az önértékelést! Nem! A lelkiismeretes tanár eddig is legalább heti 50 órában foglalkozott a munkájával, több felesleges tevékenységre nem akarunk áldozni a már így sem létező szabadidőnkből!

Munkánk minden pillanatát folyamatos ellenőrzés alatt akarják tartani, mintha nem épp a mi munkánk szólna arról, hogy folyamatosan egy osztálynyi gyerek ellenőrzi (természetesen a szülőkkel együtt)! Emellett még óralátogatásokra van szükség, és 80-100 oldalas portfólió írására az életpályamodell előmeneteli rendszeréhez kapcsolódóan, és szakfelügyeleti ellenőrzésekre, kétévenkénti önértékelésre (BECS, leánykori nevén PÖCS). Persze utóbbihoz még saját magunknak ki is kell dolgozni az eljárási rendet. Dokumentumok, papírok, elektronikus adatszolgáltatás… És mikor taníthatunk végre??? Vagy éppen az a cél, hogy a felnövekvő generáció már kérdezni se tudjon?

Az oktatáspolitika ennyire nem bízik a „nemzet napszámosaiban”? Nem dolgozunk rendesen vagy eleget, így többszintű ellenőrzésre szorul a munkánk? Ez a központi megítélés? A törvényalkotóknak be kellene látniuk, hogy a belső ellenőrzési rendszer erőltetésével és az életpálya hibás bevezetésével megosztották a pedagógustársadalmat, a bizalmatlan iskolai légkörnek viszont a diákok láthatják kárát.

toll

Az igazgatóktól is elvették legfontosabb jogköreiket: se önálló gazdálkodás, se munkáltatói jogok, még az iskola épülete sem hozzájuk tartozik az ott dolgozók egy részével együtt. Hivatalosan még a portást sem utasíthatja esetleges feladatokra, nincs egyetlen technikai dolgozó, aki az igazgató irányításával végezné a munkáját. Miért kellett az iskolavezetőket gyámság alá helyezni? Az iskolaépületek rosszabb állapotban vannak, mint valaha. Nincs pénz alapvető dolgokra. A tantermeket a szülők festik, a karbantartás akadozik. Három év után is egymásra mutogat a fenntartó KLIK és az üzemeltető önkormányzat, ha pl. néhány tízezer forintos költségen balesetvédelmi okokból meg akarjuk erősíttetni a könyvtári polcokat. Évek óta egyetlen taneszközt, sporteszközt, könyvtári könyvet sem vásárolhattunk. A tanulmányi és sportversenyekkel kapcsolatos költségeket csak részben biztosítja a fenntartó, így megkérdőjeleződik a tehetséggondozás fontossága is. Vannak tanárok, akik hónapok óta nem kapják meg fizetésüket! (De van olyan Németországból érkezett lektor is, akinek a szolgálati lakásában kikapcsolták a villanyt és a fűtést, mert azt nem fizette a KLIK – milyen hírünket fogja ő vinni Európában?) Ez a fenntartói-üzemeltetői rendszer jól működik?

Egyáltalán a tanórákon kívül működik még valami jól és ésszerűen a magyar közoktatásban??? Gondolhatja azt valaki komolyan, hogy az alapproblémák végtelen során javítani fog az újabb és újabb kötelezően előírt dokumentációk elviselhetetlen tömege?

"
Mi továbbra is TANÍTANI szeretnénk!

Egységesen akarjuk támogatni tanítványainkat fejlődésükben – nem megosztottan! Jó hangulatban bemenni a munkahelyünkre – nem idegesen, elcsigázva vagy belebetegedve a stresszbe! Önkéntesen belépni olyan szervezetekbe, amelyekbe mi szeretnénk – de nem beterelve! Nem ágálunk az ellenőrzések ellen, ha ezt feletteseink (a munkaközösség-vezetők és igazgatók) végzik, illetve olyan szakfelügyelők, akik szakmai tekintélynek számítanak. Nem berzenkedünk az olyan adminisztráció ellen, amely közvetlen kapcsolatban van oktató-nevelő munkánkkal, azaz a naplókat, bizonyítványokat továbbra is megírjuk! Mi is követeljük, hogy negyvenórás legyen a munkahetünk, és ezért végzettségünknek, elvégzett munkánk minőségének és a munkában eltöltött éveknek megfelelően differenciált bért kapjunk, ne pedig nem létező életpályamodellről meséljenek nekünk! Szeretnénk, ha az igazgató újra „főnök” lenne, hogy az iskola önállóan gazdálkodva maga határozza meg a felhasznált pénzeszközök prioritását. Tiszta, átlátható, mindenféle pénznyelő, központi vízfejtől mentes fenntartói viszonyrendszert követelünk! S legfőképp NYUGALMAT akarunk, mely politikától, álreformoktól mentes, hogy legalább néhány évig ugyanazt a könyvet használhassuk! Pedagógusok vagyunk: megtanultuk, hogy mit és hogyan kell tanítani – ha hagyják!

Szeretnénk a felnövekvő generációkat jól felkészíteni az élet kihívásaira, hogy képesek legyenek megfelelni a kor követelményeinek!

Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!

a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete"

Ha érdekesnek találtad a nyílt levelet, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Nagyon kedves, céltudatos lány volt, amivel belopta magát a szívembe, és örökké ott is marad” – Megrendítő sorokkal emlékeznek Kiss Dorottyára
A fiatal kézilabdázó szerdán szenvedett halálos baleset, amikor autóját oldalról eltalálta egy furgon. A sportvilágot sokkolta a hír, klubja gyertyagyújtással emlékezik rá.


Sokkolta a kézilabdás közösséget is a hír, hogy 21 éves korában elhunyt Kiss Dorottya Zsófia. Az Érd egykori utánpótlás-válogatott játékosa szerdán vesztette életét Budafokon, a 6-os főúton történt közlekedési balesetben. A szemtanúk szerint egy furgon oldalról ütközött neki az autójának, amely ezután a vasúti sínek melletti szalagkorlátnak csapódott. A jármű sofőrjét a mentők kórházba szállították, míg a tűzoltók hosszasan küzdöttek a roncsba szorult fiatal sportoló életéért. Végül válságos állapotban emelték ki a járműből, de az életét már nem tudták megmenteni.

A tragédia híre mélyen megrázta az Érd kézilabdacsapatát is, amely közleményben búcsúzott korábbi játékosától. „Mély fájdalommal tudatjuk közösségünk tagjaival, hogy saját nevelésű egykori kézilabdázónk, Kiss Dorottya Zsófia autóbalesetben elhunyt” – írták a közösségi oldalukon. Egyúttal bejelentették, hogy április 25-én, péntek este hat órától gyertyagyújtással emlékeznek meg róla az Érd Aréna előtt - írja a Blikk.

Zsófi kisiskolás korában kezdett el kézilabdázni, és 2013-tól egészen 2024-ig az Érd játékosa volt. Végigjárta a korosztályos csapatokat, majd 2019-ben mutatkozott be a felnőtt NB I-ben, a Szabó Edina vezette együttesben. A 65-szörös válogatott edző megrendülten reagált a hírre.

„Most hirtelen nagyon nehéz bármit is mondani. Egy sikerekben, emlékezetes pillanatokban és érzelmekben gazdag időszakot éltünk át együtt. Nagyon klassz volt a karrierje ­minden szempontból. Tudom, hogy mindig ezt mondják, de Zsófira hatványozottan igaz, hogy fiatal kora ellenére nagyon érett volt. Mindent, amit elért, a saját erejéből érte el, amikor pedig esélyt kapott, mindig bizonyított. Emlékszem, mekkora boldogságot jelentett számára, hogy saját nevelésű játékosként felkerült a felnőttcsapatba. Nagyon kedves, céltudatos lány volt, amivel belopta magát a szívembe, és örökké ott is marad.”

– mondta.

Kiss Dorottya Zsófia a magyar U20-as válogatottban is szerepelt, 2022-ben ezüstérmet szerzett a szlovéniai világbajnokságon, ifj. Kiss Szilárd irányítása alatt. A szakember így emlékezett rá:

„A pályán igazi nagy küzdő, akaratos játékos volt, míg azon kívül egy kifejezetten vidám, szerethető lány. Amikor ránézek a róla megosztott fényképre, a hír bármennyire is szomorú, akkor is csak a belőle sugárzó pozitivitást érzem.”

A ChampSport játékosügynökség, amely a sportoló korábbi képviselője volt, szintén búcsúzott tőle. Kiemelték Zsófi mosolyát, amelyet azok, akik vele dolgoztak, soha nem fognak elfelejteni.

„Mély fájdalommal értesültünk Kiss Dorottya Zsófia tragikus haláláról. Zsófi nemcsak kiváló sportoló volt, hanem egy rendkívül lelkiismeretes, kedves és jókedvű fiatal nő, aki mindenki szívébe belopta magát. A veszteség, amit most érzünk, felfoghatatlan. Osztozunk a gyászban, és szívünkben őrizzük meg az emlékét” – írták.

Érd polgármester, Csőzik László is megrendülten emlékezett a fiatal lányra. Közösségi oldalán azt írta:

"Kiss Dorottya Zsófia elvesztése megnémítja és letaglózza az embert. Értelmetlen és igazságtalan, belesajdul a szív, meghasad a lélek. Mélységes mély fájdalmat érzek én is, mióta meghallottam a hírt, hogy ez a példaképül szolgáló kiváló sportember, ez a csodálatos, gyönyörű lány autóbalesetben életét vesztette. Érd könnyei potyognak…

Zsófi a kézilabdacsapatunk oszlopos, saját nevelésű korszakos versenyzője volt. Az U20-as vb-n pár éve ezüstérmet nyert a magyar válogatottal.

Szeretett játékosunkat városunk saját halottjának tekinti.

Családja gyászában osztozom magam is, kérem, fogadják őszinte részvétemet Érd közössége nevében.

Zsófira holnap, azaz pénteken 18 órától az Érd Aréna előtt gyertyagyújtással emlékeznek csapattársai, szurkolói és Érd polgárai.

Érd Angyalkája, Isten nyugosztaljon"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Szívszorító: 20 kilós teherrel futotta le a londoni maratont fia emlékére az összetört apa
A fia 20 kilót nyomott, amikor utoljára kórházba került a halála előtt. Ceri, az apa jótékonysági szervezet számára gyűjtött adományokat. „Elveszítettem a fiamat. Van még két gyönyörű fiam itthon, de a gyász súlya mindig velem marad” - mondta.


Egy brit apa a londoni maratont úgy teljesítette, hogy a hátán egy 20 kilogrammos hátizsákot cipelt, fia emlékére.

Akik április 27-én indultak a fővárosi maratonon, észrevehették a férfit, aki egy olyan pólót viselt, amelyen ez állt:

„20 kilót cipelek. A fiam súlyát, amikor hatévesen meghalt. A gyász súlyát. A rák súlyát.”

Rajta volt egy hátizsák is, rajta a „Hugh” névvel és sok más gyermek nevével.

Ő Ceri Menai-Davis, egy elkötelezett apa, aki az It’s Never You nevű jótékonysági szervezet számára gyűjtött adományokat. A szervezet a rákos gyermekek családjainak támogatását tűzte ki célul.

A LADbible-nek Ceri arról beszélt, milyen érzés volt a fia súlyát vinni a londoni maratonon. Elmondta, hogy már több mint 9,5 millió forintot (25 ezer fontot) gyűjtött össze a jótékonysági kampányban, amelyhez itt lehet adakozni.

Elmagyarázta, hogy fiánál 2020 októberében diagnosztizáltak rákot. Miután Hugh hat hónapon át kemoterápiát kapott, Ceri úgy érezte, „valamit tennem kell, hogy fitt legyek”, ezért jelentkezett a londoni maratonra.

Hugh története és a maraton

Hugh 2021 májusában sikeresen befejezte az első kezelési szakaszt. Ceri szerint a fiú „olyan volt, mint egy szuperhős”, aki minden kezelést panaszkodás nélkül tűrt. Az apa ekkor kezdett el edzeni a maratonra.

Emlékezett arra, hogy 2021. augusztus 27-én egy edzésre indult, ahol a felesége, Frances, elvitte Hugh-t, hogy nézze őt. Az apának az maradt meg, hogy fia az autóból kiabálta: „Gyerünk, apa, gyerünk, apa!”

Hugh hatodik születésnapja augusztus 30-án volt, de két nappal később visszaesett, és szeptember 18-án meghalt.

Ceri elmondta, hogy fia utolsó napjaiban megkérdezte Hughtól, mit tegyen. A fiú azt mondta neki:

„Menj, apa, csináld meg, fuss Londonban!”

Amikor Hught eltemették, mellé helyezték Ceri első londoni maratonérmét. Ezután a szülők elhatározták, hogy létrehozzák az It’s Never You alapítványt, hogy fiukra büszkék lehessenek.

Az adománygyűjtés és a cél

Ceri idén ismét 20 kilogrammot cipelt a londoni maratonon, Hugh tiszteletére.

Így mesélt erről:

„Azóta mindig azt mondom: rendben, folytatnom kell, és tennem kell valamit, amire büszke lenne.”

Kifejtette, hogy azért hozták létre a jótékonysági szervezetet, mert szülőként teljesen elszigetelve érezték magukat a betegség alatt:

„Érthető módon a figyelem a gyermekre irányul, de senki nem kérdezi meg, hogy te, mint szülő, jól vagy-e. Mindenki azt feltételezi, hogy erős vagy. Pedig ez életed legrosszabb időszaka.”

Az alapítvány többek között a Hugh törvénye nevű kezdeményezésen dolgozik, amely célul tűzte ki, hogy anyagi támogatást nyújtson a rákos gyermekek szüleinek.

A maraton 2025-ben

2025-ben Ceri negyedszer teljesítette a londoni maratont. Korábban egy olyan köpenyt viselt, amelyen 200 név szerepelt.

Most egy 20 kilogrammos hátizsákkal futott, amelyen 450 rákban érintett gyermek neve volt olvasható.

Az idei londoni maraton érmével készült fotón Ceri látható – az első, 2021-es maratonérmét, amit akkor szerzett, fiával temették el.

Ceri így magyarázta a kihívást:

„Hugh 20 kilót nyomott, amikor utoljára kórházba került. Úgy éreztem, amikor egy szülő megtudja, hogy a gyermeke rákos, nemcsak a kezeléseket kell végigcsinálnia, hanem az egész élete megváltozik.

Nem erre számítasz. Arra számítasz, hogy együtt nézitek meg az első Arsenal-meccsét 12 évesen, vagy leviszed a kocsmába 18 évesen. Ehelyett ott ülsz mellette egy kórházi ágyon, miközben kemoterápiát kap öt évesen. Ez az a teher, amit szülőként cipelned kell.”

Hozzátette:

„Elveszítettem a fiamat. Van még két gyönyörű fiam itthon, de a gyász súlya mindig veled marad.”

A 20 kilogrammos súly nemcsak Hugh testsúlyát jelképezte, hanem azt a lelki terhet is, amelyet a rákos gyermekek szülei éreznek.

A 450 név és az érzelmek

Ceri most gyors tempójú gyaloglással teljesítette a maratont. Indulás előtt a közösségi médián keresztül kérte a szülőket, hogy küldjék el neki rákban érintett gyermekeik nevét, hogy azokat is magával vihesse.

Végül 450 gyermek nevét tudta felírni a hátizsákra. Hugh neve is rajta volt, a saját kézírásával.

A fizikai súly mellett érzelmileg is megterhelő volt a kihívás:

„Amikor elsétálsz az emberek mellett, és azt kiáltják: ‘Gyerünk, Hugh!’, könny szökik a szemedbe, mert tudod, hogy ott van veled.”

Ceri így emlékezett a befutóra:

„Az utolsó 50 méteren, amikor megláttam a célvonalat, sírva fakadtam. A barátom, David, aki velem ment, átölelt 50 méterrel a cél előtt. Összetörtem érzelmileg, mert annyira felfokozott állapotban vagy végig, és amikor meglátod a célvonalat, minden érzés rád szakad.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Csak néztük a nullákat” – 1,3 milliárd forint kell a kis Alex életmentő gyógyszerére, de eddig csak a töredéke jött össze
A hat hónapos Alex ritka genetikai betegséggel született, amely lassan lebénítaná. Szülei most minden erejükkel azért küzdenek, hogy időben megkaphassa a szükséges kezelést.


Alexnél négy hónapos korában derült ki, hogy komoly betegsége van. Bár a szülés után minden rendben zajlott, és a kórházból is problémamentesen hazaengedték, édesanyja, Simon Barbara már korán észrevette, hogy valami nincs rendben. „Az egész egy elhúzódó sárgasággal kezdődött” – emlékezett vissza a Blikknek.

A szülők orvoshoz vitték a kisfiút, ahol kiderült, hogy a májértékei nem jók. A pontos diagnózisig több vizsgálatra is szükség volt, és mire megtudták, mi a baj, Alex már négy hónapos volt. Az orvosok Duchenne-féle izomdisztrófiát állapítottak meg nála. Ez egy olyan ritka genetikai betegség, amely az izomsejteket fokozatosan zsírszövettel és kötőszövettel helyettesíti.

„Általában 3 éves koruk körül szokott kiderülni, amikor elkezdenek járni. Ha lehet így mondani, ebből a szempontból mi szerencsések vagyunk, hiszen már nagyon korán fény derült a betegségre”

– mesélte az anya.

A szülők eleinte nem hitték el a diagnózist, ezért másodvéleményt is kértek. Amikor az újabb vizsgálat is megerősítette a betegséget, nehéz volt feldolgozniuk a hírt. Ennek ellenére hamar utánanéztek a lehetőségeknek.

„Szerencsére olyanok vagyunk, akik az első sokk után egyből azt kezdik keresni, hogyan lehet megoldani a problémákat. Így derítettük ki, hogy erre már létezik gyógykezelés, amit vagy az Egyesült Államokban vagy Dubajban kaphatnak meg a betegek.”

A kezelés ára 1,3 milliárd forint, és ez csak a gyógyszer költsége.

Az utazás és a kint tartózkodás további kiadásokat jelent. Bár a kezelés nem gyógyítja meg teljesen a betegséget, enyhébb lefolyásúvá teheti azt. „A Duchenne-szindrómában szenvedők 8 éves koruktól jellemzően kerekesszékbe kerülnek, innen kezdve pedig csak romlik az állapotuk: a gyógyszerrel mindez megelőzhető és elkerülhető” – tette hozzá Barbara.

A család gyűjtésbe kezdett, de eddig mindössze 128 ezer forint jött össze a szükséges összegből.

Aki szeretné anyagilag is támogatni a kisfiút a gyógyulásban, az alábbi számlaszámon teheti meg:

Számlaszám: 1177302301055333 OTP Bank

Ungárné Simon Barbara

Közlemény: ADOMÁNY ALEX KEZELÉSÉRE


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Úgy jöttünk haza a Bátor Táborból, hogy ezt a sok pozitív impulzust mi is szeretnénk továbbadni másoknak”
Dávid még csak ötéves lesz idén, mégis túl van már egy agyműtéten, kemoterápián és sugárkezelésen is. Családja a nehézségek után a Bátor Táborban szerzett élményekből merített erőt a további küzdelemhez.


Egy szülő számára a gyermeke betegsége mindig fájdalmas. Ám amikor krónikus vagy rettegett betegségről kap egy szülő diagnózist, annak a feldolgozása borzasztóan nehéz. Dávid egy harmonikus légkört sugárzó családba született, és idén áprilisban ünnepli az ötödik születésnapját.

Életvidám és pozitív gondolkodású szülei, Móni és Robi szeretete gyengéden öleli körbe három gyermeküket. Néhány éve viszont egy pillanat alatt megfordult velük a világ: Dávid súlyos betegségével kemény próbatétel elé állította őket az élet.

Történetükről, és arról, hogy nehézségeik közt milyen sorsfordító élményt jelentett és mennyi lelki erőt adott számukra a Bátor Tábor, Móni és Robi mesélt.

A család kálváriája egy nehezen értelmezhető tünettel indult – Móni így emlékszik vissza az első időszakra.

„Észrevettük, hogy Dávid nem tudta használni a jobb kezét, és egy idő után a járása is furcsább lett. Nem tudtuk, hogy ez minek a jele.”

„Először mindannyian mozgásszervi problémára gyanakodtunk” – folytatta Róbert. Amikor a mozgásterápiás foglalkozások és a gyógytorna után sem javult Dávid állapota, szakorvostól szakorvosig mentek, hogy kiderüljön mi az oka.

Végül fejlődésneurológus hívta fel rá a figyelmet, hogy súlyosabb lehet a baj.

A vizsgálatok igazolták, hogy Dávid esetén agydaganat nyomta el a mozgásért felelős területet.

Ezután felgyorsultak az események: az MRI-vizsgálat másnapján már meg is műtötték Dávidot.

A műtétet követően újabb nehéz időszak következett, a kisfiú sugárterápiát és kemoterápiát is kapott. Mára az állapota sokat javult, és az onkológusokkal együttműködve halad a gyógyulás útján.

A megpróbáltatásaik után szinte gyógyír volt a család számára, hogy eljuthattak a Bátor Táborba, ahonnan a rengeteg pozitív impulzusnak, a derűs hangulatnak és a támogató közegnek köszönhetően lelkileg szinte újjászülettek.

„Hatalmas élmény volt a gyerekeknek, de nekünk is rengeteget adott, már eleve azzal, hogy kiszakadhattunk a mókuskerékből. Nem a betegség és a kezelések körül forgott minden” – mesélték Dávid szülei. „Úgy jöttünk haza a Bátor Táborból, hogy ezt a sok pozitív impulzust mi is szeretnénk továbbadni másoknak.”

Kiknek szervezik a Bátor Tábort?

A daganatos, súlyos vagy krónikus betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve.

A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez. Magyarországon évente több, mint 4000 beteg gyereknek, családtagnak nyújtanak sorsfordító élményeket. A tábort adományokból és az szja adó 1% felajánlásokból tartják fenn. A cél, hogy a gyerekek izgalmas programokba kapcsolódhassanak be és életre szóló élményekkel gazdagodjanak.

Ha te is szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy még több beteg gyerek élhessen át gyógyító élményeket, most itt a lehetőség. A te segítségedre is szükség van, hogy a Bátor Tábor folytathassa a munkáját – az 1%-od is sokat számít!

Bővebben ide kattintva olvashatsz a felajánlás módjáról!

A táborban a gyerekek olyan izgalmas programokba kapcsolódhattak be, mint amilyen a cirkuszi mutatvány vagy a bátorságpróba, a szüleik közben önismereti foglalkozásokon vehettek részt. Az is tetszett Móninak és Robinak, hogy úgy érezték, minden szülőt és gyermeket ugyanúgy kezelnek.

Nem lehetett tudni, melyik gyermek küzd betegséggel, és ki az, aki testvérként vesz részt.

„Nem a problémákon volt a hangsúly. A teljes, táborban töltött idő rólunk szólt, az volt a fontos, hogy feltöltődhessünk. Nagyon jól esett kilépni az addigi intenzív mindennapokból és a megszokott szerepből, megélni a pillanatokat, és jelen lenni, mintha csapatépítőn volnánk.”

Robi és Móni azt mondja, a beteg gyerekek szülei annyi energiát kaphatnak a Bátor Táborban lelkileg és mentálisan egyaránt, hogy az erőt adhat számukra a betegséggel való további küzdelemhez. Megtapasztalják azt is, hogy nincsenek egyedül. Ez átsegíti őket a nehezebb időszakokon.

„Lehetetlen röviden leírni, mi minden történt velünk, mennyi figyelmességben, kedvességben részesültünk, mit éltünk meg akár csak egy napon.

A Bátor Táborban sokszor hallott mondat is megragadott bennünket: Semmi baj, megoldjuk.”

Az, hogy ingyenes a tábor a résztvevőknek, óriási könnyebbség volt számukra. De nem csak azért, mert egy 5 fős családnak nehéz kigazdálkodni egy nyaralást vagy utazást. Hanem azért is, mert szerintük kevés olyan helyet találni, ahol ennyiféle és ilyen profin összerakott programot találnának.

Hálásak azoknak, akik adományt küldenek a Bátor Tábornak, hogy a beteg gyerekek és a szüleik eljuthassanak oda.

„Aki a Bátor Tábort támogatja, az alkalmanként nem csak egyetlen beteg gyermekért tesz sokat, hanem egy egész családnak segít abban, hogy megküzdjenek a gyermek súlyos betegségével és megpróbáljanak emellett teljes életet élni.”

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak! Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyermek élhessen át gyógyító élményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: