KÉK HÍREK
A Rovatból

Nemi erőszakkal vádolták meg Donald Trumpot, a Playboy és Elle egykori szerkesztője fegyverrel alszik az eset óta

Kitálalt E. Jean Caroll, akinek ügyvédei most azt akarják, hogy vegyenek DNS-mintát a volt amerikai elnöktől, és vessék össze a ruhával, amit a nő az erőszak idején viselt.


Donald Trumpot egy újabb bírósági ügy hozhatja kínos helyzetbe. E. Jean Caroll – a Playboy magazin egykori szerkesztője és az Elle magazin egykori rovatvezetője – azt tervezi, hogy

beperli a volt amerikai elnököt bántalmazás és szándékos érzelmi zsarolás miatt. A nő szerint Trump megerőszakolta őt és azóta folyamatosan félelmekkel küzd

– írja a The Guardian.

Az erről szóló levelet kedden hozták nyilvánosságra. Ebben azt írják, hogy a pert a New York állam nemrégiben elfogadott törvénye alapján akarják elindítani. A kormányzó, Kathy Hochul ugyanis egy olyan törvényt hagyott jóvá, amely lehetővé teszi, hogy egy éven belül polgári jogi keresetet nyújtsanak be az áldozatok a korábbi, állítólagos szexuális visszaélés miatt, függetlenül attól, az milyen régen történt.

A volt elnök tagadja Carroll vádjait, szerinte a nő csak kitalálta a történetet, hogy jobban el tudja adni a könyvét.

A nő ügyvédje azonban közölte, hogy amint a törvény hatályba lép, beadják a keresetet Trump ellen. Így 2023 februárjában együtt tárgyalhatják a követeléseket és a Carroll Trump elleni rágalmazási ügyet.

Trump ügyvédje, Alina Habba azt mondta, hogy a volt elnök ellenzi a két ügy egyesítését, mert „rendkívül hátrányos” az új követelések hozzáadása. Az ügyvéd szerint Caroll kérelmét figyelmen kívül kell hagyni. A nő ugyanis korábban azzal vádolta Trumpot 2019-ben, hogy megerőszakolta őt a manhattani Bergdorf Goodman áruház öltözőjében az 1990-es években. Ezért még az elnöki ciklusában beperelte Trumpot 2019-ben. Akkor a férfi azzal védekezett, hogy a vád hazugság, és a nő nem az esete. A volt elnököt akkor a mentességet biztosító szövetségi törvény mentette meg, de az ügy azóta is folyamatban van.

Carroll még 2019-ben beszélt az esetről. Akkor azt nyilatkozta, hogy a megszólalása óta töltött fegyvert tart maga mellett éjszakánként.

A nő ügyvédei most azt akarják, hogy vegyenek DNS-mintát Trumptól, és vessék össze a nő által az erőszak idején viselt ruhájával. Trump és Carroll még mindig a manhattani szövetségi fellebbviteli bíróság döntésére vár, hogy Carroll rágalmazási ügye egyáltalán folytatódhat-e.

Trump ellen emellett még több eljárás folyik, többek között a 2020-as amerikai elnökválasztás visszavonására tett erőfeszítéseit, valamint a kormányzati dokumentumok átadásának megtagadását is vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: