SZEMPONT
A Rovatból

Nemcsak Fülöp-szigetiek, hanem indiai szikhek és hinduk is egyre többen dolgoznak a magyar tehenészetekben

Raskó György agrárközgazdász szerint már most 5-600 vendégmunkás dolgozhat a szektorban, és a számuk folyamatosan nő, mert a magyarok közül kevesen vállalják ezt a munkát. Az indiaiak ráadásul vallási okból is különösen jól tudnak bánni a tehenekkel.


A Somogy megyei Homokszentgyörgyön filippínó vendégmunkások fejik a teheneket, mert nem volt elég magyar jelentkező a 700 holstein-fríz tehén gondozására és a 600 hektárnyi föld megművelésére.

A munkaerőhiány nem csak Somogy megyére korlátozódik. A magyar állattartás egészét sújtja a képzett és szorgalmas munkaerő hiánya. Nem véletlen, hogy az elmúlt két évtizedben Ukrajna után Ázsia és Dél-Amerika lett a magyar gazdálkodók munkaerőforrásának legfőbb bázisa. Raskó György agrárközgazdásszal beszélgettünk.

– Miért külföldi vendégmunkások dolgoznak a magyar tehenészetekben és a földeken?

– Egyértelműen munkaerőhiány van az állattenyésztésben és a kertészeti ágazatokban egyaránt. Úgy tűnik, hogy magyar jelentkező nem igazán van ezekre a munkákra, úgyhogy az a folyamat, ami körülbelül 20 évvel ezelőtt kezdődött, hogy vendégmunkásokra van szükség, egyre erősebb. Az állattenyésztés egyik legfontosabb ágazatában,

a tejelő tehéntartásban nagyon jó munkaerőnek, megbízhatónak bizonyulnak az ázsiai munkások, elsősorban az indiaiak. Az indiai szikhek és hinduk kiválóak. Szerintem legalább 5-600 ilyen vendégmunkás van, az utóbbi időkben pedig Fülöp-szigetiek is egyre nagyobb számban jelentkeznek.

De vannak itt Dél-Amerikából is; én például ismerek ilyen tehenészeti telepet. Az ország legnagyobb tehenészeti telepén például indiai és guatemalai munkaerő van, mindkettő nagyon jó. Az indiaiak foglalkoznak a fejéssel és a tehenek ápolásával, a guatemalaiak pedig a takarmánybeszállítást és a hasonló dolgokat végzik. Meglepően jó színvonalon tudnak egymással kommunikálni, együttműködni. Ezek pozitív példák. Valószínűleg a többi tehenészeti telepen is egymás után fognak a magyar munkaerő helyett ázsiait alkalmazni. Elsősorban azért, mert megbízhatóan, szorgalmasan dolgoznak, és egy tehenészetben ez nagyon fontos, hiszen a tejet éjjel-nappal fejni kell, a műszakban pontosnak kell lenni, és kell egyfajta állatszeretet, ami például a hindu vallásnak egy alaptézise, és ez ilyen szempontból egyértelmű előnnyé konvertálódik.

– Mi a kiváltó oka a munkaerőhiánynak, ami miatt Ázsiából kell importálni a munkavállalókat?

– Az, hogy a magyar hajlandóság nagyon csekély. A magyarok állattartással nagyon nem szeretnek foglalkozni. Egy ország van, ahol alacsonyabb az állatsűrűség egységnyi mezőgazdasági területre vetítve, és ez Bulgária.

A magyar állatsűrűség állategységben kifejezve 0,4 egy hektárra vetítve. Ez az Európai Unión belül az utolsó előtti helyre hozza Magyarországot. A magyar nem állattartó nép.

Az egyéni gazdaságokból egyszerűen elfogyott az állatállomány, és a nagy mezőgazdasági társaságoknál koncentrálódik az állattenyésztés. A tejtermelés 90%-a, a sertéstenyésztésnek legalább 80-85%-a szintén nagyüzemi telepeken van. Oda nem gazdára van szükség, hanem szakmunkásra, aki a takarmányozással, az állatok fejésével vagy éppen az etetésével foglalkozik, és ebben a magyar munkaerő nem jelentkezik munkára. Így aztán a külföldi munkaerő behozatala kényszer volt. Először ukránok jöttek nagy létszámban, aztán indiaiak, most a Fülöp-szigetekiek, de most már Dél-Amerikából is, Venezuelából, Guatemalából is nagyon sokan dolgoznak Magyarországon.

– Milyen a bérezés színvonala?

– Még magyar összehasonlításban is nagyon jól keresnek, akik például fejéssel foglalkoznak, állatgondozással; nettó 1000 dollár körül kapnak, az most majdnem 400 ezer forint.

– A gazdálkodónak megéri ilyen messziről hozni munkásokat?

– Egyrészt nem lehet kapni magyar munkaerőt ennyi pénzért, tehát ez máris egy előny. Másrészt nagyon jól dolgoznak.

Nyilvánvalóan azért dolgoznak jól, mert más a munkamorál Ázsiában, ráadásul olyan jövedelemre tesznek szert Magyarországon, amit például a Fülöp-szigetiek otthon biztosan nem tudnának elérni.

Ebből adódóan megbecsülik ezt a lehetőséget, és igyekeznek aszerint is jól teljesíteni. Szállást mindenki kap gyakorlatilag ingyen. A nagy gazdaságokban hagyomány volt a munkásszállás, ezeket most felújították. Az általam ismert telepeken a külföldi, ázsiai vendégmunkások szerintem jobb körülmények között élnek, mint otthon.

– Jellemzően mennyi ideig marad egy vendégmunkás Magyarországon?

– Általában évekig, vagy a családtagok cserélgetik egymást. Én ismerek olyan telepet, ahol egy indiai nagy családi kolónia már 20 éve cserélgeti a rokonságot.

– Be lehet hosszú távon rendezkedni a vendégmunkásokra, mint munkaerőforrásra?

– Szerintem még Dél-Amerikából is korlátlan mennyiségű munkaerőt lehet hozni, ha éppen arra szükség van. De ez csak az állattenyésztésre igaz. Növénytermesztésre nem, mert ott csak idénymunka van. Arra nehéz idehozni Ázsiából valakit, hogy itt van pár hónapot, utána vissza kell neki menni. Ezen a területen inkább romák igénybevétele a jellemző, tehát akár cukorrépa kapálásra, akár gyümölcsszedésre. Azonban sajnos ők nem annyira megbízható munkaerők.

– Az, hogy vendégmunkásokra van szükség egyes területeken, mennyiben tekinthető természetes jelenségnek?

– A tőlünk nyugatra lévő országok mezőgazdaságát mind vendégmunkaerőre alapozták, az olasztól kezdve az osztrákon, a németen át egészen a francia vagy spanyol mezőgazdaságig.

Vendégmunkások nélkül ezen országok az ágazatban valószínűleg nagyon komoly munkaerőhiánnyal küzdenének.

Ez az idénymunkára is igaz, az állattenyésztésben meg az állandó munkára. Nagyjából ugyanaz van ott is, mint Magyarországon, nagy különbség ezen a téren nincsen. Amíg Magyarország mezőgazdasági vállalkozásai is meg tudják fizetni ezt a nagyjából 1000 euró körüli nettó munkabért, addig ezek a vendégmunkások itt fognak maradni.

– Ön azt mondta, hogy már húsz éve jelen vannak vendégmunkások a mezőgazdaságban. Ehhez képest erről csak most olvasni cikkeket.

– Ez 20 éve gyakorlat. Csak én kapásból fel tudnék sorolni 5-6 olyan nagy tehenészeti telepet, ahol ez már 20 éve így van. Kezdték ukrán vendégmunkásokkal, aztán utána sokan áttértek az indiaiakra, mert az indiaiak állatszeretete kifejezetten kedvezően hat a tejtermelésre, és valószínűleg a Fülöp-szigetek munkaerő-állománya is ilyen szempontból megbízható, úgyhogy valószínűleg a létszám tovább fog növekedni.

– Önnek is van állattenyésztésben érdekeltsége. Ön is alkalmaz vendégmunkásokat?

– Nem tudok, mert a sertéstenyésztésbe nem jönnek Ázsiából, elsősorban vallási okok miatt. A sertés nekik tisztátalan állat. Ezért nekünk munkaerő nélküli, szuperintenzív technológiával felszerelt telepeink vannak, ahová nem kell kézi munkaerő, csak szaktudással rendelkező, tehát olyanokat alkalmazunk, akik profik a számítógépes felügyeletben, gyakorlatilag képernyőt nézik, és olyan műszaki szinten vannak, amivel azt a technológiát működtetni tudják, amivel mi rendelkezünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„A szüleim úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne, a TISZA fog győzni" - videó a tiszás kampánynyitóról
A kampánynyitó résztvevői szerint sokakat meggyőzhetett az alárásgyűjtés első napja, ahol sok helyen kígyózó sorok álltak a TISZA pultjai előtt. Ugyanakkor az eddigieknél is durvább kampányra számítanak a választásokig hátralévő 49 napban. Videós riportunk.


Hivatalosan is elindult az országgyűlési kampány, a TISZA kampánynyitóján mi is ott voltunk.

„Csak ma délután három óráig több mint 300 ezer magyar ember támogatta aláírásával a politikai közösségünket, a Tiszát és a rendszerváltást. Köszönjük nekik!” – mondta Magyar Péter.

Egy résztvevő a Szeretlek Magyarországnak arról beszélt, az első nap sokakat meggyőzhetett.

„Eddig az idős szüleim sem hittek abban, hogy lehet változás, és ma úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne: a Tisza fog győzni” – mesélte.

Édesanyja Balatonfüredről, egy hagyományosan fideszes városból telefonált neki. „Azt mondta, hihetetlen: négy évvel ezelőtti aláírásgyűjtésekhez tudja hasonlítani; akkor alig tébláboltak emberek az ellenzéki pultnál, most pedig ugyanez volt a helyzet a Fidesznél. Hihetetlen változás.”

Ugyanakkor volt, akik szerint ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. „A Fidesznek kiépített hálózata van. Szerintem ők nemcsak a standoknál gyűjtenek aláírásokat, hanem megvannak azok a címek, emberek, akiknek odaadnak ilyen aláírásgyűjtő lapokat, és ők a környezetükből begyűjtenek pár aláírást.”

Más szerint „már egy kicsit kínos fideszesnek lenni, és talán a fideszesek máshogy próbálják megoldani az aláírásgyűjtést. Nekik is megvannak az adatbázisaik, tehát gond nélkül össze tudják szedni az aláírásokat anélkül, hogy utcai pultoznának”.

A megkérdezettek arra számítanak, hogy a kampány minden eddiginél durvább lesz.

„A rendszerváltás óta a legdurvább kampányra” kell felkészülni – mondták többen is.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Romsics Ignác: Előbb-utóbb kiderül, hogyan került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim
Romsics Ignác történész új könyvének bemutatóján fejtette ki véleményét az Orbán-kormány és a Kreml viszonyáról. Úgy véli, a közeledés okai idővel kiderülnek majd a hivatalos iratokból.


A rómaiak rettegése, hogy Hannibal már a kapuknál van, a 21. századi Európában is ismerős lehet, csak a fenyegetés jellege más – ez derült ki Romsics Ignác új kötetének bemutatóján. A Hannibal ante portas című könyv arról szól, miért érezhetik magukat ismét veszélyben az európai polgárok a világpolitikai átalakulások közepette. A budapesti Inga Kultúrkávézóban a Széchenyi-díjas történésszel Magyari Péter, a Válasz Online újságírója beszélgetett – írta a Telex.

Romsics szerint a történelemnek nincsenek az egzakt tudományokéhoz hasonló szabályai, de szabályszerűségei igen. Ilyen tendencia például, hogy a szegényebb térségekből a jómódúbbak felé áramlanak az emberek. A múlt ismerete a jelent segít megérteni; az ókori görög történetíró, Thuküdidész alapelve, miszerint egy feltörekvő hatalom előbb-utóbb konfliktusba kerül a meglévővel, máig használatos az elemzők között.

A történész szerint a vezetők személyisége sosem lényegtelen. Bár a politikusoknak földrajzi és gazdasági kényszerekkel kell szembenézniük, képesek gyorsítani vagy fékezni a folyamatokat. Romsics a magyar történelemből Bethlen István példáját hozta fel, aki a keleti fronton szerzett tapasztalatai miatt próbálta lebeszélni Horthyt az oroszok elleni mozgósításról, sikertelenül.

A történész szerint a demokratikus hatalmak szorosabban követik a globális normákat, mint az autokráciák, példaként a Clinton- és az Obama-adminisztráció békésebb működését említette Donald Trump törekvéseivel szemben.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Romsics elmondta, hogy ő maga a szorosabb integráció híve. Úgy véli, a hazai választók áprilisban arról dönthetnek, hogy egy mélyebb integrációt képviselő vagy egy nemzeti projektben gondolkodó politikai erőnek adnak bizalmat.

A kötet másik része Magyarország nyugati megítélését vizsgálja a londoni Economist, a párizsi L’Express, a hamburgi Der Spiegel és a svájci Die Weltwoche cikkein keresztül 2010-től napjainkig. Romsics arra jutott, hogy Magyarország a méretén és súlyán felül szerepel ezekben a lapokban, de megosztóan.

Míg az első három lap egyre negatívabban ítéli meg a magyarországi politikai helyzetet, a jobboldali-populistaként leírt Weltwoche hasábjain Orbán Viktor nem ritkán Európa megmentőjeként tűnik fel. A történész egy személyes tapasztalatot is megosztott: míg régebben Franciaországban Nagy Imrét, Bartók Bélát és Puskás Ferencet ismerték, nemrég egy pincér Orbán Viktort és Tarr Bélát sorolta fel neki.

A Hannibal okozta ókori rettenethez hasonló kelet-európai tapasztalatot A tizedes meg a többiek szállóigéje foglalja össze: „már a spájzban vannak az oroszok”. Romsics kifejtette, Orbán Viktor megítélése a nyugat-európai értelmiség körében elsősorban az orosz kapcsolatok miatt negatív.

„Sokan próbálják megfejteni, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim” – mondta Romsics, hozzátéve, hogy az okoknak előbb-utóbb ki kell derülniük a tárgyalási feljegyzésekből vagy a tolmácsok memoárjaiból, bár valószínűleg nem mostanában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Putyin Trianonja: Rácz András szerint az orosz elnök ugyanabba a csapdába sétált bele, mint akkoriban a magyar vezetés
Rácz András Oroszország-szakértő elemezte a Kreml pszichológiáját a sikertelen genfi tárgyalások után. A birodalmi nosztalgia miatt Moszkva kompromisszumképtelen, ami a háború folytatását garantálja.


„Előre lehetett tudni, hogy az égvilágon semmi értelme nem lesz” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő a 24.hu-nak az amerikai közvetítéssel zajlott genfi orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokról, amelyek két nap után kézzelfogható eredmény nélkül értek véget. Mind az orosz, mind az ukrán fél nehéznek minősítette utólag az egyeztetést, egyedül a Steve Witkoff és Donald Trump veje, Jared Kushner vezette amerikai tárgyalócsapat beszélt „jelentős előrelépésről.”

A felek elsősorban a kelet-ukrajnai Donbász régió és a zaporizzsjai atomerőmű sorsáról egyeztettek. Moszkva azt követelte, hogy Ukrajna adja fel a keleti régiónak azt a fennmaradó egyötödét, amelyet az agresszor hadserege a már négy éve tartó háború alatt sem tudott elfoglalni. Kijev pedig azt akarta, hogy az oroszok adják vissza az ellenőrzést Európa legnagyobb atomerőműve felett, hogy az USA és Ukrajna közösen üzemeltethesse azt.

Az álláspontok a beszámolók alapján Genfben sem közeledtek.

Rácz András szerint a tárgyalások kilátástalanságát előre jelezte, hogy az orosz delegációt ismét a külpolitikailag teljesen súlytalan Vlagyimir Mengyinszkij volt kulturális miniszter vezette, aki nem a tűzszünethez szükséges kérdésekről tárgyal, hanem hosszú előadásokat tart Oroszország birodalmi szerepéről. A szakértő elmondta: Moszkva számára a tárgyalás nem a háború alternatívája, hanem az eszköze, amivel időt nyer a folytatáshoz, miközben azt a benyomást kelti, hogy ez a konfliktus megoldhatatlan, és ezzel igyekszik kifárasztani a Nyugatot.

Az oroszok számára a háború megnyerése nem Ukrajna megszállását jelenti, hanem az ország alávetését a Kreml akaratának: egy engedelmes kormány hatalomba juttatását és a teljes Donbász elfoglalását. Rácz szerint a putyini elit ugyanabban a pszichológiai helyzetben van, mint a Trianon utáni magyar vezetés: vissza akarják szerezni az elveszett birodalmiságot, és ezért készek komoly áldozatokat is hozni.

A Krím-félsziget 2014-es elfoglalását a Felvidék 1938-as visszaszerzéséhez, a Donbász megszállását Kárpátalja 1939-es megszállásához hasonlította.

„Az idő előrehaladtával egyre drágábbak voltak ezek a kisebb sikerek, de alapvetően sikerek voltak. És akkor ezután jött úgymond a nagy kaland, ami nekünk a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozás volt 1941-ben, az oroszoknak pedig Ukrajna teljes körű megtámadása 2022-ben” – magyarázta.

A Kremlhez több szálon kötődő Valdai Vitaklub orosz külpolitikai agytröszt februárban publikált egy jelentést arról, hogy az ukrajnai háború miatt megcsappantak az ország erőforrásai, miközben a szomszédos posztszovjet államok függetlenségi törekvései megerősödtek. Oroszország a technológia és az energiahordozók felvásárlása terén erősen kiszolgáltatottá vált Kínával szemben. Putyinnak és környezetének azonban az ukrajnai háború megnyerése abszolút prioritás, a többi területen elszenvedett befolyásvesztést pedig járulékos veszteségként kezelik.

A harctéri dinamika a patthelyzetet tükrözi. Míg Ukrajna februárban néhány nap alatt 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza, Oroszországnak a teljes 2025-ös év alatt nagyságrendileg 4600 négyzetkilométert sikerült elfoglalnia, ahol nem volt egyetlen jelentős város sem. Ez olyan, mintha egy támadó fél egy év alatt például a berettyóújfalui járást foglalta volna el Magyarország területéből.

Ukrajna addig tudja folytatni ezt a harcot, amíg a nyugati támogatás kitart mögötte. Jelenleg törés nem látható ezen a téren, csak átrendeződés: tavaly augusztus óta már nem az amerikaiak szállítják a fegyvereket, hanem az európaiak vásárolják meg az amerikai fegyvereket Ukrajna számára. Az USA továbbra is nyújtja a kulcsfontosságú hírszerzési támogatást, Ukrajna pedig a költségvetése 52 százalékát külső pénzügyi támogatásból fedezi.

Az Oroszország-szakértő szerint amíg Vlagyimir Putyin hatalmon van, addig folytatódni fog a háború. A helyzeten az változtathatna, ha Putyin megbetegedne és lemondana, vagy meghalna, ugyanis onnantól lesz mozgástere az új orosz vezetésnek. „Nem biztos, hogy Putyin utódja abbahagyja a háborút, de neki legalább lenne választása – Putyinnak nincs. Minden hozzá közeli forrás arról számol be, hogy az elnök szent meggyőződése: az ő történelmi küldetése megnyerni ezt a háborút.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Fidesz kivégzős AI-videója ellen egyelőre senki sem tehet semmit, jogi szürkezónába tartozik
Fidesz a hivatalos kampányidőszak előtt tette közzé a katona kivégzését mutató AI-videóját a Facebookon. Az időzítés miatt jelenleg sem a reklám-, sem a választási, sem a médiahatóság nem tud eljárni ellene.


Valóságos jogi szürkezónába került a Fidesz legújabb, mesterséges intelligenciával készült háborús videója, amelyben egy magyar katonát végeznek ki, miközben a kislánya hazavárja.

A felkavaró tartalommal szemben egyelőre három magyar hatóság is széttárja a kezét: az egyik a politikai reklámok miatt, a másik a kampányidőszak hiányában, a harmadik pedig a Facebook írországi székhelye okán nem tud eljárni.

Ha egy gazdasági társaság jönne elő hasonló hirdetéssel, egyértelműen megsértené a magyar reklámetikai szabályokat, de a politikai reklámok nem tartoznak az Önszabályozó Reklám Testülethez. „Nem etikus dolog a reklámban félelemmel, halállal riogatni vagy, bármi olyan dologgal, ami az emberi méltóságot sértheti, vagy félelmet kelthet,

de hangsúlyozom, eddig tudunk elmenni, mert hivatalosan mi politikai reklámot és politikai tartalmú reklámot nem véleményezünk, a magyar reklámetikai kódex hatálya alá ezek nem tartoznak”

– fejtette ki Gerendi Zsolt, a testület főtitkára.

A politikai hirdetések ügyében a Nemzeti Választási Bizottság lenne illetékes, de a testület csak a hivatalos kampányidőszakban járhat el.

„A hivatalos választási kampány 50 nappal a választás előtt kezdődik, ami még két nap. A Kúria joggyakorlata értelmében csak ebben a szűk időszakban vizsgálhatjuk a politikai hirdetéseket”

– mondta Litresits András ügyvéd, az NVB szocialisták által delegált tagja.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pedig jelezte, hogy a Facebookot üzemeltető, Írországban letelepedett Metával szemben joghatóság és hatáskör hiányában nem tud eljárni

– írta a 24.hu.

A helyzet február 21-én változhat meg, a hivatalos kampány kezdetével. Ha a hirdetés akkor is fut, az NVB már vizsgálhatja az ügyet, amennyiben valaki kifogást nyújt be.

Litresits András szerint a bizottság megállapíthatja a jogsértést, eltilthatja a jogsértéstől vagy akár bírsággal is sújthatja a hirdetőt, bár hozzátette,

a fideszes többségű testületet ismerve nem tartja reálisnak, hogy elmarasztalják a Fideszt. Alternatívaként a bírósághoz fordulás vagy a Facebooknál történő tömeges bejelentés jöhet szóba.

A videó éles politikai reakciókat váltott ki. A Fidesz Budapest a videó melletti szövegben úgy fogalmazott: „Ez most még csak rémálom, de Brüsszel arra készül, hogy valósággá váljon.” Az ellenzéki oldalon a Demokratikus Koalíció rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz. „Ezt a videót mindenhonnan törölni kell, a videó megrendelőivel, elkészítőivel, és terjesztőivel szemben pedig a törvény erejével kell eljárni” – írta közleményében Arató Gergely DK-s képviselő. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint „amit most tettek Orbánék, az a legalapvetőbb emberi és erkölcsi normákat tiporja sárba.” Litresits András szerint a videóra inkább a közveszéllyel fenyegetés vagy annak kísérlete húzható rá.

A gazdasági reklámtörvény tiltja az erőszakos vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönzést, valamint a gyermek- és fiatalkorúak fejlődését károsító reklámokat, de ezek a szabályok a politikai hirdetésekre nem terjednek ki. Az AI-tartalmakra az iparági állásfoglalás szerint az az alapszabály érvényes, hogy a reklám nem lehet megtévesztő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk