HÍREK
A Rovatból

Nem lesz kötelező a maszk az óvodákban és az iskolákban sem szeptembertől

A Pedagógusok Szakszervezete hiányolja a kormány iránymutatását az iskolakezdés járványügyi szabályaival kapcsolatban.


A Pedagógusok Szakszervezete szerint csütörtök reggelig az intézményvezetők semmilyen tájékoztatást nem kaptak még a tanévkezdésről. Pedig fontos lenne tudni, hogy bemehetnek-e a szülők az évnyitóra, kell-e ott maszkot viselni a gyerekeknek. Valamint, hogy később tanítási időben kötelező lesz-e a maszkviselés és még rengeteg hasonló kérdés felmerült a szülők és a tanulók részéről is.

Azon kívül, hogy mantrázzák az oltást, mi mást nem látunk. Nem látjuk, tervezi-e a kormány, hogy amikor belépnek a gyerekek az iskolába, tesztelik-e őket, ami a szomszédos országokban alapvető.
- nyilatkozta a 444-nek még szerdán Totyik Tamás, a szervezet alelnöke.

Az Emmi csütörtökön délelőtt kiadott egy közleményt. Azonban ebben is csak néhány dolgot tisztázott.

Az óvodákban és iskolákban sem kötelező a maszk, és már nem kötelező a testhőmérséklet-mérés sem.

A minisztérium a tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kéri az iskolákat. Ugyanakkor

miután a sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően már nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapokban sem, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő kötelező korlátozó intézkedéseket.

A szülőktől továbbra is elvárt, hogy koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne vigyenek közösségbe, a fertőzésben érintett gyermekek pedig ne látogassák az intézményt.

A minisztérium szerint a mostani tanévkezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, „hiszen a pedagógusok döntő többsége be van oltva, és a 12 év feletti diákok közül is már 168 ezren felvették az oltást”. Ez egyébként nagyjából a 12-17 éves korosztály 27 százaléka.

A PSZ elnöke aggodalmát fejezte ki az intézményi bezárásokkal kapcsolatosan. Időben tudni szeretnék, milyen magas fertőzés szám esetén záratja majd be a kormány az iskolákat. Nem szeretnének még egy olyan esetet, hogy a megbetegedések miatt fellépő tanárhiány okán a takarítónők felügyelnek a diákokra.

Az Emmi közleményével szemben, számos ország máshogyan képzeli el a járványügyi intézkedéseket. Izraelben például a fertőzöttség szempontjából legsúlyosabb helyzetű, „piros” besorolású településeken, a 12 év feletti gyerekeknél, csak azokban az osztályokban indulhat meg a jelenléti oktatás, ahol beoltották a gyerekek legalább 70 százalékát. Az oltatlan pedagógusok csak érvényes negatív teszttel léphetnek be az intézményekbe. Továbbá az országban 1,4 millió gyereket tesztelnek le az iskolakezdés előtt.

Ausztria is nagyszabású tesztelésekre készül: a tanév első három hetében, hetente háromszor fognak mintát venni a diákoktól és a tanároktól is egyaránt. Akár oltottak, akár nem.

Törökországban az oltatlan tanároktól hetente legalább két negatív PCR-teszt bemutatását követelik meg. Az állami kórházakban a tanárok és az iskolai dolgozók ingyen elvégeztethetik ezeket a teszteket.

Csehországban az iskolaév elején kötelezően tesztelniük kell azoknak, akik nincsenek beoltva, vagy az utóbbi hat hónapban nem estek át a covidon. Aki ezt elutasítja, annak az iskolában állandóan maszkot kell viselnie, és nem vehet részt aktívan a testnevelés és az énekórákon.

A PSZ alelnöke szerint a hazai iskolákban is rendszeresen tesztelni kellene a tanulókat és a dolgozókat, hiszen a járvány korábbi időszakaiban az oktatási intézmények gócpontokká váltak. Illetve fontos lenne az is, ha az iskolák fertőzöttségi adatai nyilvánosak lennének a szülők számára is.

A Szervezet ezenkívül azt is hiányolja, hogy a kormány nem indított nagyszabású tájékoztatási kampányt a gyerekek oltásáról. A kormányinfóról elhíresült „No vakcina, no parti” ikonikus mondaton kívül további népszerűsítés nem indult a fiatalok körében. Az alelnök tud olyan oktatási intézményről, ahol több mint 450 diákból mindössze hatan jelentkeztek az iskolai koronavírus-oltásra. Szerinte ez mindenképp aggasztóan alacsony szám.

Ha valóban azt gondolják, hogy a diákoknak biztonságos az oltás, akkor miért nem szerveztek egy nagyobb médiakampányt?

Mindeközben a kormány nem függesztette fel a tanfelügyeleti vizsgálatokat. Ellenőrzik, hogy az intézményeknek mennyire sikerült a tanterv teljesítése, figyelembe nem véve az online oktatás nehézségeit. Majdnem két évig nem zajlott normális üzemben az oktatás a pandémia miatt, így szinte lehetetlen az eredményeket hozni.

Bár a kormány szeptembertől jelenléti oktatásra készül, Totyik Tamás alelnök nem tartja kizártnak a bezárásokat a negyedik hullám miatt. Erre azonban még mindig nem vagyunk teljesen felkészülve, sok helyen hiányoznak a digitális tanítási és számonkérési-rendszerek. A PSZ tudomása szerint az intézményvezetőket nem szólították fel, hogy a tantárgyfelosztás elkészítésénél számoljanak az esetleges online vagy hibrid oktatásra való átállással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter Hont Andrásnak: Újságírónak nem vagy jó, de Deutsch Tamás táskahordója még lehetsz
Folytatódott az adok-kapok a Tisza Párt elnöke és az újságíró között.


„Hont Bandi úr annyira elkeseredett, hogy meghívott magához egy valódi szakmai interjúra” – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezzel arra reagált, hogy korábban Hont András, az Öt Média alapító-újságírója nyilvánosan hívta meg őt a műsorába, és azt ígérte: nem kap sem keményebb, sem enyhébb kérdéseket, mint Orbán Viktor.

Magyar úgy gondolja, az újságíró most kizárólag azért hívta meg őt, mert a Fókuszcsoport YouTube-csatornán megjelent interjúja kiemelkedő siker lett. Mint írta: „Jelenleg a Fókuszcsoport interjú a legnézettebb YouTube-műsor, már többen látták, mint a harcosok órája gyűlöletfélóráit egy hónap alatt összesen”, illetve 20 óra alatt háromszor annyian kedvelték, mint „Hont Bandi úr a török császárral készült esti meséjét 5 hónap alatt.”

Magyar úgy folytatta, csak akkor megy el Hont András „közpénzből felhúzott propaganda stúdiójába,” ha az újságíró előbb elintézi, hogy meghívják őt, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét a köztévébe vagy a TV2-be.

„Kérlek ne keseredj el a tegnapi interjúm fogadtatása miatt! Újságírónak ugyan nem vagy jó, de fideszes önkormányzati képviselőjelölt még lehet belőled. Vagy Deutsch Tamás táskahordója. Mint a régi szép időkben”

– zárta bejegyzését a politikus.

Nem sokkal később Hont András is Facebook-posztban válaszolt Magyar Péter üzenetére, amelyben

Selyempetyaként szólította meg a Tisza Párt elnökét.

Mint írta, nem érdeklik a megtekintési mutatók, a köztévében és a Fidesz-médiánál nem tud elintézni semmit, közpénzt pedig nem kapott.

„Közpénzhez a NER-ben kettőnk közül csak neked volt közöd, azóta sem tudsz elszámolni a KEHI jelentésében föltárt diákhiteles visszásságokkal. Ideje volna erre érdemben válaszolni. Nekem senki a NER-ben nem volt és nem lesz a főnököm” – írta.

Ugyanakkor megjegyezte, nem sértődékeny, így mindezek után is várják a stúdióba Magyar Pétert.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált a róla szóló könyvre: Hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek
Arra is kérte a követőket a Tisza Párt elnöke, hogy ne vásároljanak a Libriben, amivel az MCC-hez köthetően Orbán Balázst taámogatnák.


Könyvet írt a Magyar Nemzet publicistája, Pilhál Tamás Magyar Péterről. Az eléggé sokat mondó című Áruló leginkább a Libri könyváruházakban kapható.

Nem hagyta szó nélkül ezt a mű főszereplője sem. Magyar a Facebookon azt írta: „Mennyire lehet bajban a maffia, ha egy ócskán tördelt, helyesírási hibáktól hemzsegő, szánalmas lejárató könyvet jelentetnek meg rólam az egykor szebb napokat látott Libriben?”

Nevető fejjel kísérve hozzátette:

„Megkérdeztem az eladókat, hiába van kirakva három helyre, nem kell senkinek”.

Magyar Péter arra kérte követőit: „Egyébként, ha könyvet vennétek, javaslom, hogy ne a Libriben tegyétek, mert az ott elköltött pénzzel a legaljasabb propagandát és személy szerint Orbán Balázst és a bűnbandáját támogatjátok.”

Pilhál Tamás korábban – többek között – azzal lett ismert, hogy a Magyar Nemzetben teljesen oroszpárti narratívaként a bucsai mészárlást úgynevezett „hamis zászlós színjátéknak” nevezte. Azaz arra utalt, hogy az orosz-ukrán háború eddigi egyik legdurvább akciója, amiben számos civilt gyilkoltak le, Volodimir Zelenszkij és az ukránok saját akciója volt népük ellen.

Magyar Péter a nap során korábban – nem először – Hont Andrásnak is keményen beszólt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Így gyülekezett a tömeg a Kossuth téren Puzsér Róberték tüntetése előtt
„Elég a megfélemlítésből” mottóval tartanak szolidaritási demonstrációt vasárnap délután a Kossuth téren. Eredetileg más cím és cél lett volna, de Juhász Péter kihallgatása miatt változtattak a szervezők.


A vasárnap 17 órára meghirdetett demonstráció kezdete előtt nem sokkal még foghíjas volt a tér, de percekkel később már kezdett megtelni a terület.

A szervezők a Facebookon arról írtak, hogy csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt.

A jegyzőkönyv szerint az ügyészség Juhász Péter Pál és társai ellen zajló ügyben járt el, holott Juhász Péter pár nappal korábban az Ózd környéki gyermekotthon ügyében hozott nyilvánosságra információkat – jeleznénk, hogy a két ügynek semmi köze nincs egymáshoz. Az a tény, hogy az ügyészség olyan ügyben foglalta le Juhász Péter informatikai eszközeit, amelyben ő semmilyen módon nem érintett, a Napnál világosabban igazolja, hogy politikai leszámolás zajlik ellene.

„Juhász Péter a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetünk egyik felszólalója lett volna – az őt ért fenyegetés mindannyiunk megfélelmlítésének szándékával zajlik: a hatalom azt üzeni, hogy bármelyikünk a megtorlás következő célpontja lehet. E helyzetben a Polgári Ellenállás nem tehet mást, mint hogy válaszüzenetet küld a hatalomnak: nem félünk, és kiállunk fenyegetett bajtársunk, Juhász Péter mellett. Sajnálattal elhalasztjuk a Megbékélésmenetet, és vasárnap este a Kossuth térre vonulunk Juhász Péter szabadságának védelmében. A hatóság dolga az lenne, hogy a gyermekmegrontókat üldözze, és ne a rendszerfüggetlen nyilvánosságot. ELÉG A MEGFÉLEMLÍTÉSBŐL!” – zárták soraikat a szervezők.

A Szeretlek Magyarország fotói a gyülekező tömegről (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Csaknem ezer ember rekedt a Mount Everesten, miután hóvihar bénította meg a térséget
A kínai hatóságok vasárnap kezdték meg az utak megtisztítását. A látogatási területet szombat estétől lezárták.


Közel ezren rekedtek a Mount Everest tibeti oldalán, miután péntek este hatalmas hóvihar csapott le a térségre. A havazás szombatig tartott, az utak járhatatlanná váltak, a turisták nem tudtak lejönni a hegyről, írja a Reuters.

A kínai állami média szerint vasárnap megkezdték a mentést.

Több mint száz helyi lakos és mentő indult útnak, hogy megtisztítsák a táborhelyekhez vezető utakat a hótól.

Az érintett terület tengerszint feletti magassága meghaladja a 4900 métert.

A Tingri megyei Turisztikai Vállalat a hivatalos WeChat-oldalán azt írta: „A havazás miatt szombat estétől felfüggesztettük a belépőjegyek értékesítését és az Everest-látogatási területre való belépést.”

A jelentések szerint néhány turista már le tudott jönni a hegyről.

Eközben a szomszédos Nepálban heves esőzések földcsuszamlásokat és áradásokat okoztak. Utakat mostak el, hidakat sodortak magukkal. A helyi rendőrség közlése szerint péntek óta legalább 47 ember vesztette életét.

A legtöbb haláleset a keleti Ilam kerületben történt, ahol földcsuszamlásokban 35 ember halt meg. Kilenc embert eltűntként tartanak nyilván, miután elsodorta őket az ár, három ember pedig villámcsapás áldozata lett Nepál más térségeiben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk