„Nehéz elképzelni, hogy mit élhettek át azokban a pillanatokban” – a Titan utasai pontosan tudták, hogy mi fog történni velük egy szakértő szerint
José Luis Martín szerint 1700 méteres mélységben elektromos meghibásodás történt, nagyjából 1 perccel ezután következett be a merülőhajó összeroppanása.
A legújabb szakértői vélemény szerint a Titan tengeralattjáró fedélzetén tartózkodó öt utas életük utolsó pillanataiban pontosan tisztában volt vele, hogy nem fogják túlélni a katasztrófát. José Luis Martín szerint a tengeralattjáró 900 métert süllyedhetett kontroll nélkül nagy sebességgel, orral lefelé a vízben, ami 48 és 71 másodperc közötti ideig tarthatott.
A spanyol mérnök a tengeralattjáró súlya, tolóereje, sebessége, tömege, gyorsulása és a víz súrlódási együtthatója alapján végezte el a számításait.
„A merülés kezdetén minden rendben volt, a Titan minden probléma nélkül süllyedt a tengerfenékkel vízszintes állásban, egész addig, míg el nem érte az 1700 méteres mélységet. Itt azonban elektromos meghibásodás történt, ezért vesztette el a kapcsolatot a kísérőhajóval, és nyomkövetője is ekkor tűnt el a radarról”
- magyarázta a tengeralattjáró-szakértő.
„Ebben az időszakban mindent megérthettek a teljes sötétségben. Nehéz elképzelni, hogy mit élhettek át azokban a pillanatokban. Azután 48 másodperc vagy nagyjából 1 perc után bekövetkezett az összeroppanás és a haláluk"
- ismertette a sokkoló részleteket Martín.
Ahogyan arról többször is beszámoltunk, az OceanGate vállalat Titan merülőhajója június 18-án reggel 8 órakor kezdte meg merülését a Titanic roncsai felé. 9 óra 45 perckor azonban megszakadt a kapcsolat a tengeralattjáróval, az amerikai haditengerészet pedig egy robbanás hangját regisztrálta. Öt nappal később megtalálták a tengeralattjáró törmelékét az óceánfenéken, 1600 méterre a Titanictól, a fedélzeten tartózkodó öt ember közül mindenki meghalt a katasztrófában.
A legújabb szakértői vélemény szerint a Titan tengeralattjáró fedélzetén tartózkodó öt utas életük utolsó pillanataiban pontosan tisztában volt vele, hogy nem fogják túlélni a katasztrófát. José Luis Martín szerint a tengeralattjáró 900 métert süllyedhetett kontroll nélkül nagy sebességgel, orral lefelé a vízben, ami 48 és 71 másodperc közötti ideig tarthatott.
A spanyol mérnök a tengeralattjáró súlya, tolóereje, sebessége, tömege, gyorsulása és a víz súrlódási együtthatója alapján végezte el a számításait.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Valami elképesztő dolog történt, mintha egy szelepet nyitottunk volna ki” - egymás után jelentkeznek az áldozatok a Billog Burgernél
Szombaton egy 17 éves lányt járókelők kísértek be a helyre, ahol segítséget kapott és orvosi vizsgálatra küldték. A lány szerint barátja három napig fogva tartotta; a 22 éves férfit őrizetbe vették.
Szombaton járókelők egy budapesti buszmegállónál a párja mellől menekítettek ki egy 17 éves lányt, majd a belvárosi Billog Burgerbe kísértek, ahol segítséget kértek neki. Szilágyi László társtulajdonos úgy fogalmazott: „A kislány jobban van, de még vizsgálják, látleletet vettek róla különböző sérüléseket mérték fel.” Hozzátette, a rendőrségi kihallgatásán hallott a fiatalról híreket.
Az étterem régóta nyíltan támogatja a bántalmazottakat. A pultnál működik az úgynevezett Angel Shot koktél kódja, a vendégek ezzel jelezhetik, ha bajban vannak. Kint vannak a nemzetközi kézjelzésről szóló tájékoztatók is, és fényképeket is kihelyeznek.
A hétvégi eset után sokan keresték meg őket, derül ki az RTL Híradóból.
„Valami elképesztő dolog történt, mintha egy szelepet nyitottunk volna ki”
- mondta a társtulajdonos. Vannak, akik saját történetükkel érkeznek, mások segíteni szeretnének, és átvennék a kezdeményezést.
„Mi abban segítünk, hogy tovább irányítjuk, tehát lelki segély szolgálathoz, áldozatsegítőkhöz, jogi segély szolgálatra. Nagyon sok alapítvány, egyesület, civil szervezet is megkeresett az elmúlt napban, és felajánlotta, hogyha kell akkor ők is segítenek, őket is nyugodtan ajánlhatjuk” – tette hozzá Szilágyi László.
A lány a tulajdonosnak azt mondta, a barátja három napig fogva tartotta. A 22 éves férfi őrizetben van. Azt állítja, a buszmegállóban nem bántotta a lányt, előtte otthon veszekedtek és dulakodtak. Korábban már érkezett feljelentés bántalmazás miatt. Most személyi szabadság megsértése és kapcsolati erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és indítványozták a letartóztatását.
A Fővárosi Főügyészség szóvivője így indokolta az indítványt: „Az ügyészség szerint megalapozottan feltehető, hogy a férfi, ha szabadlábon maradna, megfélemlítené a sértettet, valamint újabb bűncselekményeket követne el. Minderre figyelemmel, kollégáim indítványozták, hogy a bíróság tartóztassa le a gyanúsítottat.” A bíróság szerdán dönthet. Információink szerint a férfit kábítószerbirtoklás miatt többször is büntették.
Az RTL Híradó teljes riportját itt lehet megnézni:
Szombaton járókelők egy budapesti buszmegállónál a párja mellől menekítettek ki egy 17 éves lányt, majd a belvárosi Billog Burgerbe kísértek, ahol segítséget kértek neki. Szilágyi László társtulajdonos úgy fogalmazott: „A kislány jobban van, de még vizsgálják, látleletet vettek róla különböző sérüléseket mérték fel.” Hozzátette, a rendőrségi kihallgatásán hallott a fiatalról híreket.
Az étterem régóta nyíltan támogatja a bántalmazottakat. A pultnál működik az úgynevezett Angel Shot koktél kódja, a vendégek ezzel jelezhetik, ha bajban vannak. Kint vannak a nemzetközi kézjelzésről szóló tájékoztatók is, és fényképeket is kihelyeznek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Azzal fenyegetett bennünket, hogy ha nem engedjük el Erzsikének a kezét, akkor minket szurkál meg” - hajánál fogva vonszolta ki az 5 hónapos kismamát, majd kegyetlenül végzett vele
Az ítélet szerint a férfi 2023 májusában féltékenységből rángatta az utcára a 34 éves nőt, majd a Nyírkáta melletti erdőben zsineggel megfojtotta.
Másodfokon is helybenhagyták az ítéletet: jogerősen 15 év börtönt kapott az a férfi, aki 2023 májusában megölte várandós élettársát Nyírkátán, számolt be róla az RTL Híradó. A pár akkor külön élt, a nő a férfi féltékenysége miatt költözött el.
A 34 éves Erzsébet az első gyermekét várta, a huszadik hétben járt. A férfi rátámadt, az anya és a magzat is meghalt.
Az ügyészség szerint a büntetett előéletű vádlott egyenes szándékkal követte el tettét a 34 éves, öt hónapos terhes élettársa ellen, és a 15 évnél hosszabb szabadságvesztést tartotta indokoltnak. A férfi korábban azt állította, az ügyészség eltúlozza a történteket, és nem volt végig erőszakos.
A támadás éjjelén a férfi a hajánál fogva rángatta ki az utcára a nőt, miközben kést tartott a kezében.
„Azzal fenyegetett bennünket, hogy ha nem engedjük el Erzsikének a kezét, akkor minket szurkál meg”
- mondta egy barátnő.
A férfi ezután a Nyírkáta melletti erdős részre hurcolta a nőt, ott bántalmazta, majd zsineggel megfojtotta, és elmenekült. Fél nappal később fogták el. A holttestet a keresésre indult falubeliek találták meg.
A vádlott korábban ezt mondta: „Kihúztam őt az útra, onnantól már csak a kezét fogtam.” Azt is állította: „Mikor én már így valahogy kitisztultam akkor már túl késő volt.”
Az utolsó szó jogán sírt, és azt mondta, megbánt mindent. A bíróság másodfokon is bűnösnek mondta ki. Az ítéletet nem súlyosbították, mert a kiszabott börtönbüntetésből feltételesen sem szabadulhat.
Másodfokon is helybenhagyták az ítéletet: jogerősen 15 év börtönt kapott az a férfi, aki 2023 májusában megölte várandós élettársát Nyírkátán, számolt be róla az RTL Híradó. A pár akkor külön élt, a nő a férfi féltékenysége miatt költözött el.
A 34 éves Erzsébet az első gyermekét várta, a huszadik hétben járt. A férfi rátámadt, az anya és a magzat is meghalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Népszava: Nem csak egy bűncselekményről van szó a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben.
A kormányzati narratívával szemben nem csak a két nagykorú nő futtatása miatt folyhat a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan – számolt be róla a Népszava a nekik küldött ügyészségi válasz alapján.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt írta:
„a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben”.
Az ügyet pénteken vonta el a rendőrségtől a Legfőbb Ügyészség, és a továbbiakban a KNYF az illetékes, ahol külön nyomozócsoport is alakult.
„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kijelölt csoportja a társhatóságoktól már bekérte az ügyiratokat, és megkezdi azok áttanulmányozását. A nyomozó csoport soron kívül intézkedik a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról” – tájékoztatta a Népszavát Kovács Katalin ügyészségi szóvivő.
A Népszava arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az ügyészségi nyomozás érdemi része még el sem kezdődött, mivel az iratok tanulmányozásának szintjén tart, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nagy figyelmet kiváltó parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy a nyomozás 10 éve folyik.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig arról beszélt a kormányinfón, hogy csak nemrég indult a nyomozás. Gulyás azt is állította, hogy kiskorú sérelmére nem követtek el bűncselekményt.
A rendőrség ugyanakkor szeptember 18-án azt írta a Népszavának, hogy
„a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán jelenleg két olyan ügy van folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amelyekben felmerült kiskorú veszélyeztetése, illetve szexuális visszaélés bűntett gyanúja. Gyanúsítotti kihallgatás ezekben az ügyekben válaszadásunkig nem történt, a nyomozások folyamatban vannak”.
A Telex ugyanakkor úgy tudja, Juhász Péter Pál ellen eljárás indult kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt is.
Egy fiú ugyanis azt állította, hogy 2023 végén az igazgató az irodájába hívatta és szexuális ajánlatot tett neki, jobb elbánásért cserébe.
Ő nemet mondott. Ezt később az Aszódi Javítóintézetben mesélte el, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig feljelentést tett.
A kormányzati narratívával szemben nem csak a két nagykorú nő futtatása miatt folyhat a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan – számolt be róla a Népszava a nekik küldött ügyészségi válasz alapján.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Zavarta a csecsemő sírása az anyát, ezért úgy megrázta és bántalmazta a kicsit, hogy súlyos fogyatékos lett
A bíróság szerint a pici nem fog tudni beszélni, járni, látni, nem lesz képes önmaga ellátására. Ágyban fekvőként 24 órás felügyeletet igényel. Hosszútávú túlélési esélye mininális.
Beismerte az anya a bíróságon, hogy többször rázta és bántalmazta gyerekét. Elismerte, hogy ő okozta a baba maradandó sérüléseit. Az állította, hogy idegesítette a kéthetes kislány sírása.
A picit felkapta és úgy megrázta, hogy a baba feje előre-hátra billent, vagy befogta a száját, vagy pelenkázáskor durván lefogta a lábát, bedobta a kiságyba, a csecsemő fejét a matracba nyomta.
Az apa ugyan többször tapasztalta, hogy az anya hogy bánik a kicsivel, de nem kért segítséget.
A kislány a bántalmazás miatt maradandó sérülést szenvedett, nem fog tudni beszélni, járni, látni, nem lesz képes önmaga ellátására. Ágyban fekvőként 24 órás felügyeletet igényel. Hosszútávú túlélési esélye mininális.
Most kezdődött a per amelyben életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják. A szülők elismerték tettüket. Az apa felfüggesztett börtön, az anya öt évet kapott. A gyerekről intézetben gondoskodnak.