KÉK HÍREK
A Rovatból

Nagy a felháborodás a Ryanair járattörlései miatt

Követelik, hogy a légitársaság hozza nyilvánosságra már most az összes érintett járatot. A magyarországi fogyasztóvédők szerint az okozott kárnak csak egy részét fogja a cég megtéríteni.


A Ryanair ír légitársaság pár napja jelentette be, hogy a következő hat hétben napi 40-50 járatát törli. Ígéretük szerint az érintett utasokat e-mail-ben értesítik és hirdetményeket is közzétesznek.

A társaság honlapján a következő napokra vonatkozó információkat már kitették.

Ám például a Which? nevű fogyasztóvédelmi szervezet és az utasok is azt követelik a Ryanairtől, hogy a további napok érintett járatait is közöljék már most.

A légitársaság azt mondja, hogy a járatritkításra azért volt szükség, mert csökkenteni akarják a késések számát. A pontosságuk 80 százalék alá esett, ezt szeretnék 90 százalékra javítani. Ugyanakkor ez az intézkedés akár 400 ezer utast is érinthet - írta a BBC.

Arra is hivatkoznak, hogy a cég munkatársai közül sokan a nyári csúcsidőszak után a szeptember-október hónapban veszik ki szabadságaikat. A BBC azonban azt írta, hogy az elmúlt időszakban 140 pilóta ment el a légitársaságtól a Norwegian Airlineshoz.

Az utasoknak gondot jelentett, hogy sokan csak pár nappal az indulás előtt kaptak értesítést a járatuk törléséről. Ugyanakkor a megoldásként vagy a jegyár visszatérítését, vagy az időpont módosítását ajánlották fel, ez utóbbiért pedig még ők kértek további 40 eurót.

Félrevezeti a fogyasztókat a Ryanair a járattörlésekkel kapcsolatosan - írta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a honlapján. Szerintük

a cég nem fogja megtéríteni az utazást lefoglalók minden kárát.

Aki a repülőjegy mellé maga foglalta külön a szállást, bérelt autót, befizetett egyéb programokat is, az ezeket a költségeket nem fogja visszakapni.

Az úgynevezett következménykárokat illetően a légifuvarozók kizárják kártérítési felelősségüket.

Két alapvető lehetőség merül fel, egyrészt a jegy árának a vételi ár szerinti visszatérítése, melynek hét napon belül meg kell történnie. A Ryanair honlapján ehhez képest az olvasható, hogy 7 munkanapon belül fog ez megtörténni, mely tájékoztatás és eljárás ezáltal tisztességtelen és jogszabálysértő.

Másrészt az átfoglalás lehetősége összehasonlítható szállítási feltételek mellett, a végső célállomáshoz a legkorábbi alkalommal; vagy esetleg egy későbbi időpontban, amikor az utasnak megfelel, az ülőhelyek rendelkezésre állásától függően.

Egyéb költségként az utasoknak díjmentesen a következőket kell felajánlani:

- A várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket; szállodai elhelyezést, ha egy vagy több éjszakás ott tartózkodás szükséges, vagy ha az utazónak a szándékaihoz képest tovább kell ott tartózkodnia

- Szállítást a repülőtér és a szálláshely (hotel vagy egyéb) között.

- Az utasoknak díjmentesen két telefonhívást, telex vagy faxüzenet, vagy e-mail küldését is fel kell ajánlani.

- Amennyiben egy várost vagy régiót több repülőtér szolgál ki, és az utasnak a helyfoglaláshoz képest egy alternatív repülőtérre induló légijáratot ajánlanak fel, akkor a Ryanairt terheli az utas átszállításának a költsége az alternatív repülőtérről arra a repülőtérre, amelyre a jegyet váltották.

Ha ezeket a légifuvarozó mégsem ajánlja fel, akkor utólag köteles megtéríteni az indokoltan felmerülő, számlával igazolt költségeket.

Forrás: FEOSZ

Ezen kívül az utasok mérlegelés nélkül kártalanításra is jogosultak, melynek összege attól függ, hogy milyen távolságra utaztak volna:

- 250 EUR minden 1500 kilométeres vagy rövidebb repülőútra

- 400 EUR minden 1500 kilométernél hosszabb Közösségen belüli repülőútra és minden egyéb, 1500 és 3500 kilométer közötti repülőútra

- 600 EUR-t minden, az előzőekbe nem sorolható repülőútra.

Abban az esetben nem jár kártalanítás, ha az utas időben kapott tájékoztatást az utas a járat törléséről, azaz,

- ha a menetrend szerinti indulási időpont előtt legalább két héttel tájékoztatták az utast a járat törléséről,

- vagy két héttel és legkésőbb hét nappal tájékoztatták az utast a járat törléséről és átfoglalást ajánlottak számára, lehetővé téve, hogy legfeljebb a menetrend szerinti indulás időpontja előtt két órával korábban induljon és végső célállomást a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest legfeljebb négy órás késéssel érje el,

- vagy hét napon belül tájékoztatták a járat törléséről, és átfoglalást ajánlottak számára, lehetővé téve, hogy legfeljebb egy órával a menetrend szerinti indulás időpontja előtt induljon, és végső célállomást a menetrend szerinti érkezési időponthoz képest legfeljebb két órás késéssel érje el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.


Egy londoni luxustoronyházból, a 36. emeletről ugrott a halálba egy háromtagú család múlt hónapban. A 47 éves Rakesh Pai, a 46 éves Aditi Paralkar és kilencéves fiuk, Sid május 27-én reggel zuhantak le a dél-londoni Elephant and Castle negyedben álló Highpoint toronyból. A rendőrség „váratlan halálesetként” vizsgálja a történteket.

A kisfiú, Sid, súlyos, halálos betegséggel, többek között veseproblémákkal küzdött. A rendőrség úgy véli, a gyermek állapota hozzájárulhatott a szülők döntéséhez.

Neil Coyle, a körzet munkáspárti képviselője a ház lakóinak írt levelében azt írta a családi drámáról:

„Szörnyű tragédia, egy háromtagú család. Egyszerűen borzasztó. Az a feltételezés, hogy a gyermek súlyos betegségekkel született, ami – a rendőrség következtetése szerint – hozzájárult ehhez a rémes döntéshez.”

A tragédia hátterében a Daily Mail szerint az állhat, hogy

a kisfiútól megtagadták a további orvosi ellátást, és hazaküldték a kórházból.

Ezt a hatóságok nem erősítették meg, a nyomozást vezető detektív pedig arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól.

Az Indiában született szülők, akik pénzügyi és építőipari tanácsadóként dolgoztak, hat évvel ezelőtt hazaköltöztek, hogy Sid speciális kezelést kapjon, de tavaly visszatértek Nagy-Britanniába, miután a fiú állapota nem javult.

A család egyik barátja szerint a helyzet mindkét szülőre hatalmas terhet rótt. „Különösen Adi küzdött azzal, hogy megbirkózzon a helyzettel. Nem volt családja az Egyesült Királyságban, ráadásul nagyon megterhelő munkát végzett, így rendkívül nehéz volt számára mindent kézben tartani. Óriási hatással volt a mentális egészségére, és azt hiszem, egyszerűen túl sok lett neki.”

Más ismerősök azonban megkérdőjelezték, hogy gyilkosság-öngyilkosság történt volna. Egyikük szerint az apa higgadtabb volt az anyánál, és Sid betegsége, valamint a rájuk nehezedő nyomás ellenére meglehetősen jól kezelte a helyzetet.

A család a sajtóhírek szerint nemrég lakást vásárolt a közeli Claphamben. A Highpoint nevű felhőkarcolóban, ahol a tragédia történt, egy hálószobás lakás bérleti díja 3000 font felett van, míg a kétszobásoké 3715 fontnál kezdődik.

A Metropolitan Police szóvivője közölte, hogy a nyomozók vizsgálják a történteket. „A helyszínen egy férfit, egy nőt és egy gyermeket találtak, akik a helyszíni elsősegélynyújtás ellenére sajnos életüket vesztették. Halálukat jelenleg váratlan eseményként kezelik” – áll a közleményben.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rabszolgaként tartottak fogva egy nőt Pátrohán: ütötték-verték, végül kidobták a holttestét
A pátrohai férfit 14 év fegyházra, feleségét 10 év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék első fokon. Az ítélet nem jogerős, a pár fellebbezett a halált okozó testi sértés és emberkereskedelem miatt kiszabott büntetés ellen.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Közel egy éven keresztül rabszolgaként tartott fogva és súlyosan bántalmazott egy pátrohai házaspár egy hajléktalan nőt, aki emiatt később meghalt. A Nyíregyházi Törvényszék szerdán első fokon tizennégy, illetve tíz év szabadságvesztést szabott ki rájuk halált okozó testi sértés, valamint a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt.

A pár férfi tagja az interneten ismerkedett meg a hajléktalan nővel, akit azzal az ígérettel csalt Pátrohára, hogy szállásért és ételért cserébe ház körüli munkákat kell végeznie.

A férj több alkalommal elektromos sokkolóval is nekiesett az egyre gyengébb állapotban lévő nőnek, amikor pedig az asszony kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a házaspár erőszakkal visszavitte, a férfi pedig olyan erővel vágta pofon és rúgta fejbe, hogy két foga kiesett.

Az ígéretekkel ellentétben a nőt éheztették, a földön altatták, és engedélyük nélkül nem hagyhatta el a házat. Ha a rábízott feladatokat nem megfelelően végezte el, a férfi ököllel és sodrófával rendszeresen, felesége pedig puszta kézzel, alkalomszerűen bántalmazta.

A nő 2024. április 28-án az éheztetés miatt már mozgás- és beszédképtelen volt. Fogvatartói nem hívtak hozzá orvost, hanem autóba tették, és elindultak vele Budapest felé.

Útközben észrevették, hogy az asszony meghalt, ezért egy aszódi parkolóban kirakták a holttestet. A halál oka agyzúzódás, éheztetés és kihűlés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert a pár fellebbezett. A házaspár gyermeke és annak párja, akik segítettek a már haldokló nő autóba ültetésében, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hatalmas csarnoktűz Nyírbátorban, hetvenegy embert kellett kitelepíteni - Videó és fotógaléria a helyszínről
Éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában. A katasztrófavédelem közlése szerint a lángokat reggelre körülhatárolták, de a hosszan tartó utómunkálatok még hátravannak.


A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint éjszaka kigyulladt egy csarnoképület Nyírbátorban, az Árpád utcában.

A hatóság a közösségi oldalán azt írta, nagy erőkkel kezdték meg az oltást a helyszínen. „A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a nyírbátori, a mátészalkai, a baktalórántházai, a nyíradonyi, a nyíregyházi, a fehérgyarmati és a kisvárdai hivatásos tűzoltók több vízsugárral, órák óta oltják a lángokat.”

A munkálatokat hét városból érkező vízszállító is segíti, emellett egy közeli cég öt, egyenként harminc köbméteres tartályos járművel szállítja az oltáshoz szükséges vizet.

Az egységek reggel fél nyolcra körülhatárolták a tüzet, de a katasztrófavédelem szerint hosszan tartó utómunkálatokra lesz szükség.

Az égő épület közeléből „hetvenegy embert telepítettek ki és helyeztek biztonságba a polgármesteri hivatalban.”

Február elején szintén Nyírbátorban egy kazánházként és műhelyként használt melléképületből terjedt át a tűz egy lakóházra; a beavatkozó egységeknek akkor tíz gázpalackot kellett kihozniuk az égő épületből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk