KULT
A Rovatból

Buda Udvar nyílik a Művészetek Völgyében – 10 napra Kapolcsra költözik a II. kerület kulturális élete

Több mint húsz alkotóműhely döntött úgy, hogy az önkormányzattal közösen belevág a nagy nyári kalandba július 18-27. között. A részletekről a kerület polgármestere mesélt.


Új helyszínnel bővül idén a Művészetek Völgye: a kapolcsi Buda Udvarban a II. kerület, illetve kiemelten a Margit-negyed alkotó közösségei mutatkoznak be július 18–27. között az egyik legnagyobb hagyományú összművészeti fesztiválon, a Balaton-felvidéken. De mi is az a Margit-negyed, ami az utóbbi években a főváros egyik legpezsgőbb kulturális színterévé vált, és miből áll pontosan az együttműködés? Erről Őrsi Gergely polgármestert kérdeztük.

– Kié volt a helyszín alapötlete és hogyan merült fel?

– Mi itt Budán úgy gondoljuk, hogy a másik iránti nyitottság, az egymás felé fordulás, mai divatos szóval élve a kapcsolódás segít bennünket abban, hogy jól tudjunk közösségként is működni. A Művészetek Völgye programjait szervező stábbal hosszú évek óta együttműködünk, Oszkó-Jakab Natália például korábban is segítette javaslataival a Margit-negyed programot. Tavaly év végén fogalmazódott meg bennünk, hogy a 2020-ban indult Margit-negyed Projekt eredményeinek hírét szélesebb körben is megosztanánk. Különös tekintettel arra, hogy előzetes várakozásainkat felülmúlóan pezsdült fel a Margit körúti térség és ezzel együtt Buda kulturális élete.

Az is hamar kiderült, a Művészetek Völgye szervezőiben van fogadókészség, hogy helyszínt biztosítsanak ahhoz, hogy bemutathassuk a II. kerület és kiemelten a Margit-negyed művészi alkotó közösségeit. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta az ötletet, így július 17-én megnyílhat a Buda Udvar Kapolcson, ahová tíz napon keresztül várjuk a közönséget. Szeretnénk, ha minél többen megismernének bennünket, csupa olyan programmal készülünk, amely nemcsak igényes szórakozást kínál, de alkalmat teremt beszélgetésekre és együttműködésre.

Őrsi Gergely polgármester

– Hogyan állt össze az udvar programja? Meghívásos alapon, vagy meghirdették a részvételi lehetőséget a potenciális résztvevők között?

– A Margit-negyed Program alapvetően egy önkormányzati projekt, amit azzal a céllal hívtunk életre, hogy életre keltsük a 2010-es évek végére igen elhanyagolttá vált Margit körutat. Az ingatlanok bérbeadása, a funkciók kialakítása, a felmerülő problémák minél gyorsabb megoldása miatt a polgármesteri hivatal állandó kapcsolatban áll az ide települt szervezetekkel és vállalkozásokkal. Folyamatos a párbeszéd, szinte mindenkivel személyes jó viszonyt ápolunk, és azt látjuk, hogy ez a különböző helyszínek között is szorosabb együttműködést alakított ki.

A program összeállításakor mindenkit megszólítottunk, és örülünk, hogy több mint húsz alkotóműhely döntött úgy, hogy az önkormányzattal közösen belevág ebbe a nagy nyári kalandba. Programjainkat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a Buda Udvarban is ott legyen az a hangulat és érzés, mint ami a Margit-negyedet jellemzi – a sokféleség, a társadalmi kérdések iránti nyitottság és a magas színvonalú alkotásokban megmutatkozó eredetiség.

– Ki mivel készül a kitelepülő intézmények és szervezetek közül?

– A Buda Udvar részletes programja megtalálható a rendezvényeket szakmai szempontból összefogó KULT2 honlapján. A színházi programjaink a Művészetek Völgye egészét tekintve is kiemelkedőek lesznek. A Színkör Alkotóműhely, a TÁP Színház, a Dante Közösségi Alkotó Tér, az Átrium, a Freeszfe előadásai mellett ott lesz például a Marczibányi Téri Művelődési Központ „felfedezettje”, Széplábi Bori is. A zenei programokban is erősek leszünk: fellépnek Bucz Magor és zenésztársai, Szaffi. Koszmosz936, lesz énekes workshop Kazai Ágival.

Arra törekedtünk, hogy az alkotó közösségek sokszínűségét megmutassuk, több II. kerületi galéria tart majd workshopot, ahol a közönséget bevonva a kortárs művészet megértését is segítik. A Buda Udvar programjainak sorában érdekes színfolt lesz a Vízivárosi Galéria Art is Wind eseménysorozata. Az udvar előtt ideiglenesen felállított zászlórúdon a fesztivál ideje alatt minden nap másik II. kerülethez kötődő művész alkotása lesz látható. Lesznek beszélgetések közéleti és művészeti témákban, a gyerekekre is gondoltunk, illetve mozgás színházi előadással is készülünk.

– Hogyan jellemezné a II. kerület kulturális életét? Melyek az erősségei Budapesten belül, illetve országos összehasonlításban?

– A II. kerület az egyik legnagyobb a többi fővárosi kerülettel összevetve, Pestről nézve a Margit hídtól indul és a Budai-hegységben Solymár, Budakeszi és Nagykovácsi a szomszédunk. Van Duna-partunk, modern metropoliszokat idéző utcáink, a dualizmus idején fellendülő hazai nagyipar vagy éppen a modern építészet emlékei, kertváros, Pesthidegkút–Ófalun pedig az egykori sváb hagyományokat őrizzük. Sokfélék és sokszínűek vagyunk, amit az is jól jelez, hogy összesen 33 kisebb-nagyobb településrészből áll a kerület Vízivárostól, az Országúton, Rózsadombon, Pasaréten át egészen Adyligetig.

Itt jegyzem meg, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan, a Duna jobb partján fekvő kerület, amely nem talált magának más elnevezést – mint például Hegyvidék, Újbuda, Várnegyed. Ennek oka az is, hogy a sokféleséget nehéz egy névben összefoglalni, de az is, de az is, hogy ez a sokféleség a hagyományokat és a jelent tekintve leginkább Budát jelenti mindannyiunk számára. Mindezekről azért beszéltem kicsit hosszabban, mert így talán érthetőbbé válik, hogy miért is tudott néhány év alatt a főváros egyik legegyedibb kulturális központja létrejönni a Margit körút környékén. A diplomások arányát, a színház- és koncertlátogatók és általában a kultúrafogyasztók számát tekintve a II. kerület országosan az élen jár.

A főváros kulturális élete hosszú évtizedeken át leginkább a pesti oldalon fejlődött. Színházak, koncerttermek, galériák leginkább ott jöttek létre, nekünk budaiaknak valahogy az vált természetessé, hogy művészeti élményekért átmegyünk Pestre. Az elmúlt egy évtizedben – a számunkra sok szempontból példa – leginkább Bartók-negyed indulásával, ha nem is fordult meg a korábbi tendencia, de egyre több értékes és színvonalas helyszín telepedett meg a budai oldalon.

Nagy öröm a számunkra, hogy ezt a folyamatot a Margit-negyeddel folytatni tudtuk. Az egyediségét pedig abban látom, hogy a független színjátszás műhelyei nagy számban találtak otthonra.

Az Egy perccel tovább c. előadás a Dantéban

Vízivárosi Galéria

– Mit érdemes tudni a Margit-negyedről, hogyan vált helyi kultúra zászlóshajójává az utóbbi időben?

– A Margit-negyed Programot öt éve hirdette meg a II. kerületi önkormányzat azzal a céllal, hogy az üres, egyre romló állapotú Margit-körúton és közvetlen környezetében lévő önkormányzati ingatlanokat ismételten vonzóvá tegye a vállalkozók számára. A projekt alapgondolata, hogy az ingatanokat elsősorban olyan funkciókkal kívánjuk megtölteni, amelyek vonzzák a gyalogosforgalmat, pezsgő kulturális és művészeti értéket hozva a környékre. A program mostanra arra a szintre jutott, amikor gyakorlatilag az összes, korábban üres önkormányzati ingatlan gazdára talált a körúton. A Margit-negyed projektet az utóbbi egy évben a kulturális programok és közösségépítés irányába toltuk el, a vállalkozások közötti szinergiák kiaknázása, sokszínű művészeti események, fesztiválok szervezése kapott prioritást.

– Milyen új szereplők bukkantak még fel az elmúlt években, és mekkora további potenciál lehet ebben?

– A kultúrát szerencsére meglehetősen tágan tudjuk értelmezni a Margit-negyed kontextusában. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mennyi független társulat talált a negyedben otthonra az elmúlt évek során.

Az Átrium, a Jurányi, a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Nemzeti Táncszínház mellett ott van a Dante, az Art-Színtér és olyan lakásszínház és pop-up helyszínek is felbukkantak, mint a Színkör, a Kollab, de az utóbbi időben több színházi előadást tartottak a Képezőben is. Mindezek mellett körvonalazódik egy tengely a galériák, kiállítóterek oldaláról is.

A térség kulturális erejét jól mutatja, hogy a május közepén megrendezett négynapos összművészeti rendezvénysorozatunkon, a Helló Margit! fesztiválon egyidőben 20 különböző helyszínen élvezhette a közönség kiállítások megnyitóját és az éppen futó kiállításokhoz kapcsolódó kísérőprogramokat, tárlatvezetéseket. Az a meglátásunk, hogy előszeretettel csatlakoznak olyan helyszínek is „galériáknak”, amelyek a hétköznapokban egészen más funkcióval üzemelnek. Egy-egy fesztivál idejére így lesz például kiállítótér egy csomagolásmentes bolt, vagy egy bégelező falaiból, mint ahogyan egy piac kerítéséből is akár. A kultúrát visszük ezzel a hétköznapi tevékenységeink színterére, még több emberhez juttatva el a művészetet.

Ezzel párhuzamosan piaci szereplők között is látunk egyfajta cserélődést az elmúlt 1-2 évben: a nem önkormányzati tulajdonú ingatlanokban is olyan vállalkozások jelentek meg, akik már a megnövekedett gyalogosforgalomra és az újra pezsgő kulturális életre reagálva nyitnak üzletet a körúton. Az elmúlt öt v legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a Margit-negyed, a budai nagykörút és a környező utcák terek elfogadottságát, hangulatát sikerült megfordítani, egy olyan brand jött itt létre, amely tredinek és fiatalosnak is nevezhető.

GYIK Műhely

– Több belvárosi kerületben is cél üres önkormányzati üzlethelyiségek hasznosítása kulturális célra. A II. kerületben ez mennyire jellemző, illetve prioritás?

– Kimondottan támogatjuk az üres önkormányzati ingatlanokban a kulturális célú hasznosítást, ugyanakkor hiszünk benne, hogy egy vegyes szolgáltatói rendszer tud csak hosszú távon is életképesen működni, amely az itt élőknek is nagyban segít, hogy valóban ne kelljen kimozdulniuk a negyedből, a hétköznapi bevásárlás vagy egyéb szolgáltatások igénybe vétele céljából. Úgy látjuk, nagyon is jól elfér a kulturális tevékenységek mellett egy kávézó, cukrászda, vagy delikátesz szendvicsező, ugyanakkor támogatjuk, hogy a legkisebb üzlethelyiségekbe olyan mesterségek is visszataláljanak, mint a szabó vagy például a cipész szakma. Nagy álmunk, hogy a körúton ismételten legyen könyvesbolt és a régi időket idéző olyan kávéházak, közösségi terek, találkozási pontok, amelyek egyben a kulturális és művészeti tartalmaknak is helyet tudnak biztosítani.

– 2025 Budán a nők éve. Ez megjelenik valamilyen formában a kapolcsi udvar programjában?

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közbeszéd része legyen hosszú távon a nők társadalmi helyzete, arra törekszünk, hogy rávilágítsunk az egyenlőtlenségek, a kiszolgáltatottságok okaira, és a saját lehetőségeink szerint megoldásokat s kínáljunk. Erről szól a II. kerületben a Nők éve, amely természetesen témáiban ott lesznek Kapolcson a Buda Udvarban.

Az egyik legizgalmasabb esemény ebben a témában Lovas Rozi LOUPE-alapító színész, Veiszer Alinda műsorvezető és Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember beszélgetése lesz a családon belüli erőszakról, a férfi és női kapcsolati dinamikákról. Örülök annak is, hogy Békéssy Olga a Női Váltó Magazin főszerkesztője elvállalta a II. kerületi női ügyekről szóló eszmecsere vezetését.

– Eldőlt már, tartós lesz-e az együttműködés, vagy egyelőre csak erre az évre szól?

– Izgatottan készülünk, és bízom abban, hogy a közönség szeretni fogja azokat a programjainkat, amelyekkel megjelenítjük a II. kerület kulturális életét.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A suliban zaklatták, a felesége szeretője megfenyegette, és elárulta, mi a titkos szuperképessége – 35 érdekesség a 65 éves Colin Firth-ről
Bár a szülei akadémikus tanárok voltak, neki nem ment jól a tanulás (főként a matek), színészként azonban megtalálta a számítását: szinte az összes létező filmes díj, világhírnév, elismertség.


1. Az angliai Hampshire-beli Grayshott nevű faluban született Colin Andrew Firth néven 1960. szeptember 10-én akadémikus és tanár szülők gyermekeként. Édesanyja, Shirley Jean Rolles a King Alfred's College (ma University of Winchester) vallástudományi előadója volt, édesapja, David Norman Lewis Firth pedig a King Alfred's történelemelőadója és a nigériai kormány oktatási tisztviselője. Két testvére van, az énekoktató Katie és a szintén színész Jonathan.

2. Angol, valamint skót és ulsteri (észak-ír) ősökkel rendelkezik.

3. Kéthetes korában Nigériába költöztek, ahol az apja tanári állást kapott, és 4 éves koráig ott élt. 12 évesen pedig egy évig az Egyesült Államokban élt a családdal, mielőtt végleg letelepedtek volna Angliában.

4. Nem volt túl jó tanuló az iskolában, különösen a matematika és a természettudományok terén voltak rossz eredményei. Később ki is jelentette, hogy soha nem élvezte az iskolát, egészen az egyetemig, ahol már a színészetre és az olvasásra tudott koncentrálni. „Emlékszem, egy kémiai vizsgaeredményre, ahol mindössze 3 százalékot értem el, és a tanárom megemlítette, hogy két pontot azért kaptam, mert helyesen írtam a nevemet” – mondta. Így nem volt igazán választása, hogy milyen karriert válasszon, mivel egyetlen készségei a művészetek és az irodalom területén mutatkoztak meg.

5. Azt is elismerte, hogy az iskolában többször is csúfolták, zaklatták. Hogy elkerülje a diáktársai lenézését, egy „előkelő” akcentust fejlesztett ki. „Hampshire-ben nem maradtam volna életben, ha úgy beszéltem volna, mint a szüleim. De a színművészeti iskolában az emberek már úgy láttak, mintha akkor léptem volna ki az Utolsó látogatásból. Így azonnal eladtam magam! Elfogadtam a tipizáló szerepeket, hogy munkát kapjak. Jobban féltem attól, hogy nem tudok dolgozni” – mondta erről.

6. Először a hampshire-i Winchesterben található King Alfred's College-ba járt, ahol a szülei is tanítottak, majd átment az Eastleigh-ben található Barton Peveril College-ba. Elmondása szerint a filmtanára még 30 évvel később is ott tanított.

7. Első professzionális szerepét az Egy másik ország című Julien Mitchell-színdarabban kapta, az abból készült 1984-es filmváltozat pedig az első filmszerepe lett.

8. 1987-ben egy újságíró alkotta meg a „Brit Pack” kifejezést arra a fiatal brit színészcsoportra, amely hasonlított az ugyanabban az időszakban működő amerikai „Brat Pack”-hez. Colin Firth, Rupert Everett, Miranda Richardson, Daniel Day-Lewis és Gary Oldman mind tagjai voltak, de azon kívül, hogy körülbelül ugyanabban az időben értek el sikereket, kevés közös vonásuk volt amerikai társaikkal.

9. Bevallotta, melyik az a filmjelenet, amitől mindig könnyekben tör ki. A Disney Dumbo (1941) című animációs filmjében, amikor Dumbo anyját bezárják egy ketrecbe, minden alkalommal meghatódik.

10. Kedvenc étele az igazi amerikai hamburger, konkrétan a baconnel és sajttal töltött barbecue burger: „Ha hamburgert eszem, akkor nem fogom vissza magam. Ez a mennyország!”

11. 2011-ben az akkor 87 éves Doris Day telefonhívást kapott Colintól, aki bevallotta, hogy gyerekként nagyon szerelmes volt belé. Azt mondta, hogy teljesen belezúgott, és olyasvalakit akart megismerni, aki pont olyan, mint ő. Day ezt különösen aranyosnak találta, mert fogalmas sem volt arról, hogy kivel beszélget, nem ismerte Firth-t.

12. Az Igazából szerelem című filmben, amikor Firth és az Aureliát alakító Lucia Moniz a tóban úsznak, mindössze 45 centiméter mély volt a víz. A színészeknek így térdre kellett ereszkedniük, hogy úgy tegyenek, mintha úsznának. Sajnos rengeteg szúnyog is volt ott, és Colint pedig szinte élve felfalták. Annyira megcsípkedték, hogy a könyöke megduzzadt, és orvosi ellátásra szorult.

13. Amikor megkapta a BAFTA-díjat az Egy egyedülálló férfi című filmben nyújtott alakításáért, a beszédében köszönetet mondott a hűtőszerelőjének is, aki véletlenül hozzájárult ahhoz, 2hogy elvállalja a szerepet. Firth ugyanis éppen egy e-mailt írt a rendező Tom Fordnak, amelyben elutasította a szerepet, amikor a szerelő megérkezett. Az írásban megakasztó esemény pedig időt adott neki, hogy átgondolja a dolgot, és végül ez lett az egyik legemlékezetesebb szerepe és alakítása.

14. Eredetileg ő kapta Paddington maci hangját a Paddington (2014) című filmben, a film utómunkálatai során azonban végül felváltotta őt Ben Whishaw. Paul King rendező szerint a döntés azért született, mert „lassan világossá vált, hogy Paddingtonnak nincs olyan hangja, mint egy nagyon jóképű idősebb férfinak, akinek amúgy a legszebb hangja van a világon.”

15. A Meg Tillyvel való, 5 éven át tartó kapcsolata Milos Forman Valmont (1989) című filmjének forgatása során kezdődött.

16. Amikor először felajánlották neki az 1995-ös Büszkeség és balítélet című minisorozatban Mr. Darcy szerepét, a fivére, Jonathan hitetlenkedve megjegyezte: „Darcy? De hát ő nem szexi?”

17. Egyszer elárulta, hogy az egyik legrejtettebb tehetsége az íjászat! Ezt a hobbit még az iskolában kezdte el űzni, és amikor rájött, hogy jobban célba talál, mint az osztálytársai, rájött, hogy elég jó benne. „Van íjam, és szoktam gyakorolni, amikor otthon vagyok, Olaszországban. Nagyon megnyugtató” – írta erről.

18. 2011. január 13-án csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, amit a 6714 Hollywood Boulevard címen lehet megtalálni.

19. A drámai művészetekhez való hozzájárulásáért 2011-ben a II. Erzsébet királynő születésnapja alkalmából kiadott kitüntetési listán CBE (a Brit Birodalom parancsnoka) címet kapott.

20. 30 évesen lett először apa, amikor az akkori barátnője, Meg Tilly 1990. szeptember 20-án megszülte a fiukat, William Joseph Firth-t. A második fia, Luca már a későbbi feleségétől, Livia Giuggiolitól született 2001. március 29-én, a harmadik, Matteo pedig 2003 augusztusában, szintén Giuggiolitól.

21. Spencer Tracyt, Paul Scofieldet és Peter O'Toole-t nevezte meg színészi példaképeiként.

22. Emily Blunt és Julianne Moore közeli jó barátai. Előbbivel az Arthur Newman világában (2012) és a Mary Poppins visszatérben (2018), utóbbival pedig az Egy egyedülálló férfiban (2009) és a Kingsman: Az Aranykörben (2017) játszott együtt.

23. Egy ideig kapcsolatban volt Jennifer Ehle-vel, akivel a Büszkeség és balítélet forgatásán ismerkedett meg.

24. Öt alkalommal játszotta Mr. Darcy szerepét: a Büszkeség és balítélet (1995), a Bridget Jones naplója (2001), a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (2004), a Bridget Jones babát vár (2016) és a Bridget Jones: Bolondulásig (2025) című filmekben.

25. Folyékonyan beszél olaszul.

26. Őt és Nicole Kidmant két év alatt öt film is összekötötte. 2013-ban A háború démonjai című filmben dolgoztak együtt, majd a 2014-es Amnéziában. 2014 novemberében a Géniuszt (2016) forgatták közösen. Firth-t a Vonzások (2013) című filmbe is felkérték, de ütemtervi ütközés miatt lemondta a szerepet, majd a Paddingtonon (2014) is dolgozott, mielőtt Ben Whishaw felváltotta őt. Kidman mind az öt filmben szerepelt. Firth-t egyébként az egyik kedvenc munkatársának tartja, és azt mondta róla, hogy „ő a legjobb brit színész”.

27. Négy olyan filmben szerepelt, amelyeket Oscar-díjra jelöltek a legjobb film kategóriájában: Az angol beteg (1996), Szerelmes Shakespeare (1998), A király beszéde (2010) és 1917 (2019). Az első három meg is nyerte a díjat.

28. A People magazin a világ 50 legszebb embere közé választotta 2001-ben.

29. Mindkét Oscar-díjra jelölt szerepében egy George nevű karaktert alakított. George Falconert az Egy egyedülálló férfiban, VI. György királyt pedig A király beszédében (2010), amelyért meg is kapta első és eddigi egyetlen színészi Oscarját.

30. Közel 20 éves nyilvános viszálya Rupert Everett-tel akkor kezdődött, amikor mindketten szerepeltek az Egy másik ország (1984) című filmben. Nagyon különböző személyiségük miatt nem jöttek ki egymással: Everett nyilvánosan „unalmasnak” bélyegezte Firth-t, illetve „szörnyen gitározó, vörös téglás szocialistának” nevezte. Everett önéletrajzában elismerte, hogy Firth tehetsége fenyegetésként hatott rá, de végül 2004-ben rendezték a nézeteltéréseiket. Colin azt állítja, hogy „jelenleg senkit sem szeret nála jobban a szakmában”, és azóta gyakran dolgoznak együtt.

31. Ő az egyik a 14 színész közül, akik ugyanazon alakításukért Oscar-díjat, BAFTA-díjat, Critics' Choice-díjat, Golden Globe-díjat és SAG-díjat nyertek. Nála természetesen ez A király beszéde volt.

32. Egy általa írt rövid novellával (The Department of Nothing) járult hozzá a Nick Hornby (Pop, csajok satöbbi, Egy fiúról stb.) által szerkesztett Speaking with the Angel című novelláskötethez. Firth korábban főszerepet játszott Hornby félig önéletrajzi regénye, az Egy férfi, egy nő és egy focicsapat 1997-es filmadaptációjában.

33. Ő és a volt felesége, a producer Livia Giuggioli a BBC Nostromo (1996) című drámájának forgatásán találkoztak. 1997 júniusában házasodtak össze, és 2019-ben szakítottak végleg. Firth 2021 óta a forgatókönyvíró Maggie Cohnnal (Narcos: Mexikó, Az utolsó lépcsőfok) van együtt.

34. 2018-ban kiderült, hogy Firth-t egy kitartó zaklató terrorizálta, és megfenyegette, ezért jogi lépéseket tett ellene. A Marco Brancaccia nevű olasz újságíró állítólag viszonyt folytatott Firth feleségével, Livia Giuggiolival. Colin képviselője később tisztázta, hogy a házaspár néhány évvel korábban úgy döntött, hogy különválnak, és hogy a „viszony” már a különélés idején történt. Amikor a pár kibékült, Giuggioli és Brancaccia kapcsolata állítólag véget ért, a férfi azonban elkezdte fenyegetni Firth-t. Brancaccia nagyrészt tagadja ezeket a vádakat, és azt állítja, hogy Giuggioli a színészt akarta elhagyni érte.

35. Egyik kedvenc hobbija a gitározás, és bevallotta, hogy nagy megnyugvást jelent számára, ha „ölelgetheti” a gitárjait. A 2008-as Mamma Mia!-ban is tényleg ő gitározott, miközben az Our Last Summer című dalt énekelte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Egyszerre két nőtől várt gyereket, és a ’90-es évek legnagyobb prostibotránya után sem tűnt el a süllyesztőben – Hugh Grant 65 éves
A romantikus komédiák csalfa királya végül megkomolyodott, s már ötgyermekes apaként, hű férjként és elismert színészként él a köztudatban.


Hugh John Mungo Grant 1960. szeptember 9-én született Londonban, egy olyan családban, amelynek tagjai nem feltétlenül rendelkeztek színészi vénával. Édesanyja, Fyvola MacLean tanárnő volt, édesapja, James Grant kapitány pedig a brit hadsereg tisztjeként dolgozott. Hugh-nak viszonylag csendes és tanulmányi szempontból eredményes gyermekkora volt Londonban. A tekintélyes Harrow School magániskolába járt, ahol korán megszerette az irodalmat és a művészeteket. Később elismerte, hogy kezdetben egyáltalán nem  érdekelte a színészet. „Nem voltam olyan gyerek, aki nagyon szeretett volna színészkedni. Mindig is az irodalmat és a nyelveket kedveltem a legjobban, és csak később jutott eszembe, hogy akár színészként is elhelyezkedhetnék.”

A 2002-es Inside the Actors Studio című műsorban Grant a 2001-ben, hasnyálmirigyrákban, 67 évesen elhunyt édesanyjának tulajdonított minden színészi gént, amellyel rendelkezik.

A szülei mindketten katonacsaládból származtak, ám ennek ellenére azt mondta, a családja nem volt mindig jómódú a felcseperedése alatt. Gyerekkorának nyarait nagyrészt Skóciában töltötte, ahol a nagyapjával vadászott és horgászott. Van egy idősebb testvére, James „Jamie” Grant, aki befektetési bankár New Yorkban.

Sulisztori

Hugh 1969 és 1978 között a Hammersmith-i Latymer Upper Schoolba járt, amely akkoriban egy közvetlen támogatású gimnázium volt. Ösztöndíjjal tanult, és játszott az iskola rugby-, krikett- és futballcsapatában is. 1979-ben aztán elnyerte a Galsworthy ösztöndíjat az oxfordi New College-ban, ahol angol irodalmat tanult. Mivel akkor még a színészetet csupán kreatív önkifejezési lehetőségnek tekintette, csatlakozott az Oxford University Dramatic Society társulatához, és Fabian szerepét játszotta a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabban. 1982-ben szerepelt első filmjében, a Privileged (1982) című dráma-komédiában is, amit az Oxford University Film Foundation támogatott. (Nem mellesleg pedig ez volt a később ismert rendezővé előlépő Michael Hoffman első filmje, aki később olyan mozgóképeket rendezett, mint a Folytatásos forgatás, a Változások kora, a Szép kis nap!, az 1999-es Szentivánéji álom, a Császárok klubja, Az utolsó állomás vagy a Dől a moné.) Grant végül nem doktorált művészettörténetből, hanem inkább a színészi pályájára koncentrált. Bár eleinte habozott, hamarosan vonzódni kezdett a színpadhoz, és felfedezte tehetségét a komédiához, illetve a közönséggel való kapcsolatteremtéshez. Nem sokkal később rájött, hogy a színészet sokkal több lehet a számára, mint egy múló szenvedély.

„Oxford óriási hatással volt rám. Sokat tanultam a színészi mesterségről, de ami még fontosabb, megtanultam, hogyan legyek egy csapat tagja. Nemcsak arról van szó, hogy sztár legyél, hanem arról is, hogy másokkal együtt játszhass, megtaláld a jelenet ritmusát” – emlékezett vissza Grant, akit, bár egyre jobban érdekelt a színészet, még mindig nem volt biztos benne, hogy ez a megfelelő út a számára. „Nem voltak nagy ambícióim azzal kapcsolatban, hogy színész legyek. Csak szerettem játszani, szimplán szórakoztató volt.”

„Rossz voltam”

Sok színészhez hasonlóan Grant karrierjét kezdetben a bizonytalanság és folytonos küzdelem jellemezte. Az oxfordi egyetem elvégzése után kisebb szerepeket kapott színházakban és tévés produkciókban. Első jelentős filmszerepét 1987-ben játszotta a Ken Russell által rendezett, kissé giccses horrorfilmben, A fehér féreg búvóhelyében. A szerep nem volt különösebben nagy kihívás, de színészi ugródeszkaként tökéletes volt. „Mindig elmondom az embereknek, hogy kezdetben nagyon rossz voltam. Az elején néhány igazán szörnyű dolgot is csináltam. De ez is a folyamat része volt. Meg kellett tanulnom, hogyan kell színészkedni a képernyőn.”

A kezdeti években Grant számos szerepet elvállalt, de egyik sem volt különösebben figyelemre méltó (pl. Szél hátán, Bengáli éjszakák, A nagy ember, Impromptu). Majd jött Roman Polanski a Keserű mézzel (1992) és James Ivory a Napok romjaival (1993), amelyek hatására megkapta a nagy áttörést jelentő főszerepet az 1994-es Négy esküvő és egy temetés című romkomban, amit a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek.

A Mike Newell által rendezett film Grantet a nemzetközi figyelem középpontjába katapultálta. A sármos, de félszeg Charles karakterének megformálása egyszerre volt megnyerő és azonosulható, amivel Grant az 1990-es évek egyik legkedveltebb romkomsztárjává vált, igaz, eléggé be is skatulyázták őt ebbe a szerepkörbe.

A romkomok királya

A Négy esküvő és egy temetés hatalmas sikere után főként kissé ügyetlen, bájosan sebezhető férfiakat alakított, akik soha nem tudták rendbe hozni a szerelmi életüket, mégis, valahogy mindig sikerült megnyernie velük a közönséget. Ilyen volt Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le (1995), az Áldatlan állapotban (1995), az Értelem és érzelem (1995), a Sztárom a párom (1999), A keresztapus (1999), sőt, még az Igazából szerelem (2003) is. „A Négy esküvő után rengeteg romantikus komédia szerepét ajánlottak nekem, ami remek volt, mert imádtam ezt a műfajt. De egy kicsit féltem attól, hogy beskatulyáznak. Biztos akartam lenni benne, hogy nem csak ugyanazt a szerepet játszom újra és újra. Ezért mindig megpróbáltam valami mást is hozni minden karakterbe, még ha csak egy kis élt vagy komplexitást is” – mesélte erről.

A romkomos karrierjének sikere ellenére Grant soha nem érezte teljesen kényelmesnek a vele járó „sármos főszereplő” címkét. „Nem akartam romantikus vígjátékos színész lenni. Csak szerencsém volt, hogy részt vehettem néhány igazán jó projektben. De mindig többet akartam, különböző műfajokat kipróbálására törekedtem, s arra, hogy bebizonyítsam, többet tudok az »egy fiú találkozik egy lánnyal«-típusú szerepeknél.”

Nos, a fő szerepköre a 2001-es Bridget Jones naplója Daniel Cleaverjétől kezdve változott valamicskét, maga mögött hagyta ugyanis a hebegő-habogó, csetlő-botló romantikus hősöket, és jöttek a cinikus, csajozós, önző, de mégis szerethető karakterek

olyan filmekben a Bridget Jonesokon kívül, mint az Egy fiúról (2002), a Két hét múlva örökké (2002), a Zene és szöveg (2007), vagy a Hogyan írjunk szerelmet (2014).

Csak semmi skatulya

De ez sem volt elég, még nagyobb váltásra volt szükség. A karrierje későbbi éveiben Grant egyre változatosabb szerepeket vállalt, például egyre több negatív karaktert olyan filmekben, mint pl. a Felhőatlasz (2012), a Paddington 2 (2017), a Tudhattad volna című minisorozat (2020), a Fortune-hadművelet: A nagy átverés (2023), a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület (2023) vagy az Eretnek (2024). „Az emberek hajlamosak beskatulyázni a színészeket. De én mindig hittem abban, hogy különböző dolgokat kell kipróbálni. Nem akarom mindig ugyanazt csinálni, mert az unalmassá válik számomra. Hálás vagyok, hogy még mindig lehetőségem van új típusú karaktereket felfedezni” – magyarázta, és nem is a levegőbe beszélt. Ilyen váltás volt például Meryl Streep férjének karaktere a Florence – A tökéletlen hangban (2016), amit máig az egyik legjobb alakításának tartanak, s amelyért bennfentes információk szerint majdnem Oscar-díjra is jelölték (egyébként sosem kapott még akadémiai nominációt).

Prostibotrány

1987-ben, miközben Lord Byron szerepét játszotta a Szél hátán című spanyol produkcióban, megismerkedett Elizabeth Hurley színésznővel, aki Byron egykori szeretőjét, Claire Clairmontot alakította. A forgatás alatt össze is jöttek, a kapcsolatuk pedig ezután a média célkeresztjébe került.

13 éven át voltak Hollywood egyik nagy sztárpárja, mivel azután is együtt maradtak, hogy mindketten világhírnévre tettek szert. Sőt, egy sokkal nagyobb botrányt is átvészeltek…

1995 június 27-én ugyanis Grantet letartóztatták Los Angelesben, a Sunset Boulevard közelében egy rendőrségi razzia során, mivel nyilvános helyen orális szexben részesült egy hollywoodi prostituálttól, Divine Browntól. A színész nem tagadta a vádakat, a bíró pedig 1180 dolláros bírságot szabott ki rá, és két év próbaidőre bocsátotta, illetve elrendelte, hogy teljesítse az AIDS-felvilágosító programot.

A letartóztatásra ráadásul kb. két héttel azelőtt került sor, hogy bemutatták első nagy amerikai családi stúdiófilmjét, az Áldatlan állapotbant, amit több amerikai tévéműsorban is népszerűsíteni akart. A Hurley-vel való kapcsolata is nyilván megsínylette a dolgot, mégsem szakítottak, mint ahogy azt sokan várták, hanem megpróbálták rendbehozni a viszonyukat. Végül 2000 májusában intettek búcsút egymásnak, de jóban maradtak – ezt bizonyítja az is, hogy Grant lett Hurley 2002-ben született fia, Damian keresztapja.

Öt gyerek két nőtől

Persze Hugh sem maradt sokáig szingli. Többek között Sandra Bullockkal is randizott (a Két hét múlva örökké forgatása idején), 2004 és 2007 között a brit tévés producerrel, Jemima Khannal volt együtt, 2011-ben pedig összejött a recepciósként dolgozó kínai Tinglan Honggal. 2011-ben tőle született meg első gyermeke, a Tabitha Xiao Xi Grant nevű kislány. Grant és Hong végül nem maradtak sokáig együtt, mivel jött egy újabb botrány.

2012 szeptemberében ugyanis újabb gyermeke született a színésznek, ezúttal egy fiú (John Mungo Grant), a bökkenő csak az volt, hogy nem a kedvesétől, Hongtól jött a világra, hanem egy svéd producertől, Anna Ebersteintől.

Hong viszont akkor már terhes volt a Hugh-val közös második csemetéjével, Felix Changgel, aki 2012 decemberében született meg. A „párhuzamos gyerekre” csak a születése után kb. egy évvel derült fény, amikor a hivatalos papírokban Grant nevére vették őt. Így természetesen Hong távozott Grant életéből, Ebersteinnel azonban együtt maradtak. Olyannyira, hogy a producer még két lánnyal ajándékozta meg a színészt: Lulu Danger 2015 decemberében, Blue pedig 2018 januárjában jött a világra, mígnem Grant és Eberstein 2018. május 25-én össze is házasodtak, és máig együtt vannak, immár 13 éve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Elmaradnak a Budaörsi Latinovits Színház előadásai Koós Boglárka halála miatt
A színház 27 éves művésznője vasárnap hunyt el. Az előadásokat érintő további változásokról a későbbiekben értesítik a nézőket.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, 27 éves korában elhunyt Koós Boglára, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A teátrum most közölte: a váratlan tragédia miatt komoly lépésre szánták el magukat.

„Ezekben a pillanatokban gördülne fel a függöny 2025/26-os évadunkban első alkalommal, de a ma estére és a következő napokra tervezett előadásaink elmaradnak”

– írják Facebook-oldalukon.

Hozzáteszik: „Fájdalmunk és megrendültségünk elmondhatatlan.” Tájékoztatásul azt is közlik, hogy a színház műsorát érintő változásokról nézőinket a szokásos csatornákon hamarosan értesítik. Emellett a színház profilképét is az elhunyt művész fekete-fehér képére cserélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Rudolf Péter a Vígszínház évadnyitó ülésén: A színház ne igazodjon a politikához
Női Tartuffe, Frankenstein és Shakespeare is szerepel a Vígszínház repertoárjában, olyan vendégművészekkel kiegészülve, mint Udvaros Dorottya és Máté Gábor. A Vígszínház évadnyitóján jártunk.


A Vígszínház évadnyitó ülésére járni mindig öröm. Nemcsak azért, mert ilyenkor mindenféle finomsággal várják az újságírókat, hátha sikerül kicsit megpuhítani a kérges szívünket, hanem azért is, mert mindig kapunk valami show-t. Ez voltaképp valahol kényszer is: mivel ilyenkor már nagyban készülnek az első bemutatóra, időtakarékosság miatt nem bontják le a díszleteket, hanem ahhoz kapcsolják a sajtótájékoztatót. Tavaly például a Liliomfi díszleteiben fogadta a vendégeket Rudolf Péter és a társulat, és Szigligeti Ede klasszikusának szellemében láthattunk egy rövid játékot.

Az idei évad első bemutatója, a George Büchner Leonce és Lénája alapján készült @Ll3t4rgIA (A letargia) a mai időkbe, egy gimnázium tornatermébe helyezi a cselekményt, így mi is egy rögtönzött tornaórába csöppenhettünk. Ami már ott elkezdődött, hogy Kovács Patrícia és Ötvös András a tanári kar prominens tagjaiként lezavarták a sütizgető, kávézgató újságírókat a nézőtérre, ami a kollégák arcát nézve azért feltéphetett néhány nevetéssel palástolt sebet.

A 130. jubileumi évad elején köszöntő beszédében Rudolf Péter igazgató bejelentette, hogy Szász Júlia, Kovács Tamás és Sághy Tamás csatlakozott a társulathoz. Ezután köszöntötte a veteránokat: Hegedűs D. Géza 50, Kern András 55, Halász Judit pedig 60 éve tagja a társulatnak.

Rudolf szerint a mai világban, ahol elvárás, hogy élesen fogalmazzunk, hogy leegyszerűsítsük a mondanivalót, igazi bátorság kell ahhoz, hogy valaki árnyaltan fogalmazzon. Márpedig a színház ezt teszi: több felvonáson keresztül bont ki egy-egy mondanivalót.

Az igazgató hangsúlyozta: a színháznak kell igazodási pontnak lennie, nem neki kell igazodnia a különböző elvárásokhoz, vagy akár a politikához.

A legszembetűnőbb változás a korábbi évekkel szemben, hogy idén tulajdonképpen minden új előadás alkotói színház, amikor egy-egy darabból kiindulva, azt ugródeszkának tekintve a rendező, nem egyszer a színészeket is alkotóként bevonva valami nagyon sajátot, újat hoz létre. Ez jellemző az Ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Letargiára, amelynek Márkus Luca és Medveczky Balázs lesz a főszereplője, akik az Ármány és szerelemben már bizonyították, milyen remek párost alkatnak, nagyszerű a kémia köztük a színpadon.

Ahogy a sajátosan írt cím, @Ll3t4rgIA is jelzi, az előadásban megjelenik a fiatalok technikája, a Tik-tok világa. Márkus Luca elmondta a tíz éves kishúgán látja, mennyire más a mai fiatalok világa. Úgy véli, ma sokkal nehezebb valóban kapcsolódni egymáshoz. Ez azért is van, mert Luca generációja még nem az okostelefonokon szocializálódott. Bár már megjelentek életükben ezek az eszközök, ők nem az online térben éltek. Medveszcky Balázs azzal egészítette ezt ki, hogy szerinte nincsenek jobb és rosszabb generációk. "Meg nem hallások" vannak.

Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy most vasárnap rendezik a Vígnapot, amikor a színház megnyitja a kapuit a közönség előtt, mindenféle programokkal várnak kicsiket és nagyokat. Ennek keretében délelőtt 11 órától megtekinthető A letargia próbája is.

A Pesti Színház is erősen indítja az évadot. Madame Tartuffe: Udvaros Dorottya – erre alighanem az is felfigyel, aki különösebben nem jár színházba. Kincses Réka rendező előadása is tökéletes példája annak a fajta alkotói színháznak, amit már említettem. Bár az előadás egyik alapja Moliere talán leghíresebb műve, a látszat ellenére nem csak abban tér el tőle, hogy a főhőst nőre cseréli. Kincses Réka módszerének lényege, hogy a színészekkel közösen, sok improvizációval alakítja a történetet, amibe saját személyes élményeiket is beleírják. Ez kicsit gondot is okoz, hiszen nem olyan rég derült ki, hogy Szilágyi Csenge anyai örömök elé néz, ezért kihagyja ezt az évadot. Szó szerint néhány napja ugrott be a helyére Petrik Andrea, emiatt a darab egy részét át kell gyúrni az ő személyének megfelelően.

Az Udvaros Dorottya által alakított Barbara Tartuffe természetgyógyász, aki sikeresen kigyógyította magát súlyos gerincbántalmaiból, kiszáll a tolószékből és az emberek gyógyításának szenteli az életét. Jelmondata: "Ahol az ellenállás, ott az út!"

Valódi csemegének ígérkezik Shakespeare Falstaffja. Azt megszokhattuk, hogy már Shakespeare sem a régi, darabjait mindig modern környezetbe helyezik, próbálják megújítani. Falstaff az avoni hattyú három darabjában is szerepelt, a két IV. Henrikben, illetve A windsori vígnőkben. Valló Péter rendező ezekből és Verdi Falstaff című operájából gyúrta össze azt a változatot, amit Hegedűs D. Géza jutalomjátékának szánt. Hegedűs már a sajtótájékoztatót is harsányan röhögős komédiává változtatta, nem kétséges, hogy az előadás is fantasztikus lesz. Segítségére van ebben egyrészt Nádasdy Ádám nagyszerű fordítása, másrészt olyan remek játszótársak, mint Kovács Patrícia, Balázsovits Edit vagy Ötvös András, hogy csak néhányukat említsem.

Az Igazából komédia Szabó Máté rendezésében, és a Hegymegi Máté által színpadra állított Frankenstein avagy a modern Prométheusz fókuszában egyaránt a teremtő ember áll, ember és teremtménye kapcsolatát járja körül más aspektusból.

Igazi különlegességnek ígérkezik a Pesti Színházban tavasszal színpadra kerülő Államtitkár, amit Máté Gábor jegyez vendégrendezőként. Alexander Bisson komédiája volt a Vígszínház első igazi nagy sikere a megnyitása utáni időben. A darab középpontjában a korrupció áll, főszereplője nők kegyeiért cserébe osztogatja a kormányzati pozíciókat.

Máté Gábor viccelődve kiemelte, ő ezt a jelenséget tulajdonképpen megértéssel, sőt, némileg irigykedve nézi. Ami jobban belegondolva azért felvet kérdéseket.

Az előadás két főszereplője Wunderlich József és Hegyi Barbara lesz.

A házi színpad előadásaiból kiemelném az Egy gyilkosság mellékszálai című produkciót. Borbély Szilárd művét Seress Zoltán alkalmazta színpadra, aki személyesen is ismerte a tragikus sorsú írót, és célja, hogy ne csak a művet, hanem az alkotót is közelebb hozza kicsit a közönséghez.

Mint látható, idén is sok érdekes újdonsággal várja nézőit a Vígszínház, és akkor a Vígszalonról még szót sem ejtettünk. Érdemes átböngészni a színház honlapján a kínálatot, mindenki talál magának megfelelő programot.

És ne feledjétek: vasárnap Vígnap!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk