prcikk: Meztelenül ébredt egy idegen mellett, semmire sem emlékezett – öt év után szolgáltattak igazságot az ügyében | szmo.hu
KÉK HÍREK
A Rovatból

Meztelenül ébredt egy idegen mellett, semmire sem emlékezett – öt év után szolgáltattak igazságot az ügyében

Az amerikai nő egy reggel egy hotelszobában találta magát egy idegen férfivel. Éveken át küzdött azért, hogy bebizonyítsa, mindez nem saját akaratából történt.


Öt év után szolgáltattak igazságot annak a Londonban élő nőnek az ügyében, aki egy reggel meztelenül ébredt egy idegen mellett egy hotelszobában, és fogalma sem volt arról, hogy került oda - számolt be róla a Daily Mail.

Emily Hunt New Yorkban született, 12 éve költözött Londonba. 2015-ben egy májusi napon elment az édesapjával a kedvenc éttermébe, amely közel van az otthonához. Este 10 körül, a közös vacsora után elváltak egymástól, ezután pedig a nő már csak arra emlékszik, hogy

egy ötcsillagos hotelszobában ébredt fel meztelenül, egy idegen férfi mellett, aki éppen a tévécsatornák között szörfözött.

Fázott, kínosan érezte magát, de nem volt másnapos, hiszen nem ivott olyan sokat a vacsorán. Bement a fürdőszobába és üzent egy barátjának, aki hívta a rendőrséget. Emily eközben felöltözött és indulni készült, ám a férfi még próbálta győzködni, hogy ne menjen el. A nő elkérte az ismeretlen nevét és telefonszámát, de úgy, hogy az ne foghasson gyanút, majd elhagyta a hotelszobát. Annyira ki volt borulva, hogy az éppen odaérő egyik rendőr karjába zuhant. Mentőt hívtak hozzá, mert olyan erős pánikroham jött rá, hogy a rendőrök azt hitték, szívinfarktusa is van.

A most 36 éves nő biztos volt benne, hogy nem önszántából került a hotelszobába az idegen férfi mellé, hanem nagy valószínűséggel bedrogozták és megerőszakolták.

A rendőrök őrizetbe vették a 40 éves férfit, Christopher Killicket, akinek a táskájában óvszereket, Viagrát és LSD-nek tűnő kábítószert találtak, a hotelszobában pedig használt óvszerre is bukkantak. Killick azt mondta a rendőrségen, hogy egy bárban találkozott Emilyvel, akivel aztán elmentek a hotelbe és lefeküdtek egymással. Azt egy biztonsági kamera felvétele is igazolta, hogy a nő és a férfi távozik egy bárból, amely alig egy mérföldre volt attól az étteremtől, ahol Emily az édesapjával evett és a hoteltől, ahol aztán felébredt.

A felvétel tanúsága szerint a nő akkor már olyan rossz állapotban volt, hogy menni sem tudott, a férfi támogatta őt, egy ponton viszont így is ráesett egy padra.

A rendőrségen vizeletmintát vettek a nőtől, de meglepő módon csak öt nappal később vizsgálták ki azt, az eredmények alapján pedig arra jutottak, hogy Emilyt nem drogozták be a nemierőszak-drogként ismert GHB (gamma-hidroxibutirát) vegyülettel. Két évvel később viszont a megismételt vizsgálatok kiderítették, hogy az első eredmények nem voltak meggyőzőek. Az véralkoholszintjét is megvizsgálták, a teszt pedig kimutatta, hogy nem ivott annyit, hogy ne tudjon nemet mondani a szexre.

Mivel nem volt elég bizonyíték, nem emeltek vádat Christopher Killick ellen, ami nagyon kiborította Emilyt.

"Csak egy újabb nő voltam, aki részegre itta magát és egy ágyban találta magát egy férfivel, majd másnap felébredve megbánta az egészet"

- mondta a nő, aki tisztában volt vele, hogy nem ez történt, de nem tudta bizonyítani.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Végtelenül sajnálom őket” - három huszonéves fiatal halt szörnyet, buliból hazafelé tartottak, amikor tragédia történt
Öt, buliból hazafelé tartó fiatal szenvedett balesetet Fülöpjakab határában, a hátsó ülésen utazó három utas életét vesztette. A városföldi áldozatokat és a súlyos sérültet a helyiek is ismerték, a közösséget sokkolta a tragédia.
M.M. / Fotó: RTL Híradó - szmo.hu
2026. április 04.



Buliból tartottak haza, de az otthonuktól alig tíz kilométerre a halálba rohantak azok a fiatalok, akik szombatra virradó éjjel, fél egy körül szenvedtek borzalmas balesetet Fülöpjakab határában. Öt huszonéves barát ült a kocsiban, ami egy egyenes útszakaszon letért az útról és fák közé csapódott. Hárman azonnal szörnyethaltak, ketten túlélték a becsapódást.

A Kunszállás felől Kiskunfélegyháza irányába tartó autó a hatalmas ütközés után többször megpördült, majd az oldalán állt meg a fák között

– számolt be róla az RTL Híradó.

A jármű annyira összeroncsolódott, hogy egyetlen ép elem sem maradt rajta; a tetejét a kiérkező tűzoltóknak kellett levágniuk, hogy hozzáférjenek a beszorult utasokhoz. A sofőr és a mellette ülő barátja saját lábukon szálltak ki a roncsból, a hátul utazó három fiúnak azonban esélye sem volt, a fémkupac foglyai lettek.

A helyszínre két megyéből négy mentőautó, valamint a kiskunfélegyházi és kecskeméti hivatásos tűzoltók érkeztek.

„A kiskunfélegyházi és kecskeméti hivatásos tűzoltók rögzítették a gépkocsit, és három embert feszítővágóval emeltek ki az összeroncsolódott járműből” – mondta el Kovács Andrea.

A mentőknek szívszorító feladatuk volt.

„Három személy sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, hogy rajtuk nem lehetett segíteni; az újraélesztésre sem volt remény. Ők a helyszínen életüket vesztették” – közölte Hangai József. Hozzátette, a két túlélő közül az egyik könnyebb végtagsérülést, a másik súlyos végtag- és hasi sérüléseket szenvedett.

A helyszínelők a roncs körül több szétdobált italosüveget találtak, és az is kiderült, hogy a jármű hátsó gumiabroncsai szinte teljesen simára koptak.

Az RTL Híradónak nyilatkozó rendőrségi szóvivő szerint a gyorshajtás gyanúja is felmerült.

„A sofőrt, aki a helyszínen alkalmazott alkoholszonda alapján a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, kollégáim őrizetbe vették”

– erősítette meg Horváth Erika. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság műszaki szakértő bevonásával vizsgálja a tragédia körülményeit.

Csend és döbbenet uralkodik Városföldön, ahonnan a három halott fiú és a súlyosan sérült utas is származott. A helyieket sokkolta a tragédia.

„Nagyon kedves, aranyos srácok voltak. Egyikük majdnem a szomszédom. Nagyon dolgosak, nagyon kedvesek voltak, végtelenül sajnálom őket” –

mesélte egy helyi asszony, Szabóné Lukács Ibolya, aki szerint az esetnek tanulságul kell szolgálnia. „Remélem, ez jó tanulság lesz a fiataloknak, hogyan közlekedjenek.”

A rendőrség ismét felhívja a figyelmet, hogy senki ne üljön ittasan a volán mögé, és ne is szálljon be olyan sofőr mellé, aki ivott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy anya, a 10 hónapos csecsemője és egy tinédzser halt meg a húsvéti tragédiában
Egy mintegy 30 méter magas fa dőlt rájuk a viharos szélben Németországban. A csoport egy anyaotthonból érkezett a hagyományos húsvéti tojáskeresésre.


Tragédiával végződött a húsvéti tojáskeresés vasárnap Észak-Németországban: Flensburg közelében egy kidőlő fa ráesett egy kiránduló csoportra, a balesetben három ember meghalt és többen megsérültek.

A hatóságok délután közölték a tragédia részleteit. A baleset délelőtt 11 óra körül történt a Mittelangelnhez tartozó Satrupholm erdőben, ahol

egy mintegy 30 méter magas fa a viharos szélben rádőlt a csoportra. A helyszínen életét vesztette egy 21 éves nő és egy 16 éves lány, a 21 éves nő 10 hónapos kislánya pedig a kórházban halt bele sérüléseibe

– közölte a flensburgi rendőrség. Egy 18 éves nőt súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A német sajtóhírek szerint a körülbelül 50 fős csoport egy közeli anya-gyermek otthonból érkezett a hagyományos húsvéti programra.

A baleset idején viharos időjárás volt az ország északi részén. A Német Meteorológiai Szolgálat vasárnapra 55–65 kilométer per órás széllökéseket jelzett előre, de a térségben akár 80 kilométer per órás, viharos erejű széllökések is előfordulhattak.

Schleswig-Holstein tartomány vezetői közös nyilatkozatban fejezték ki részvétüket. "Mélyen megrendített minket ez a szörnyű baleset" – fogalmazott Daniel Günther miniszterelnök, Aminata Touré ifjúsági és családügyi miniszter, valamint Magdalena Finke belügyminiszter. A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit, szakértők bevonásával derítik ki, hogy a fa kidőlését kizárólag a viharos szél okozta-e, vagy esetleg a fa rossz állapota is közrejátszott a tragédiában.

Via ZEIT


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ittasan ült volánhoz a 27 éves sofőr, három utasa a helyszínen meghalt
Egy kétajtós kupé Kunszállás felől haladva sodródott le az útról és borult az oldalára szombat hajnalban. A hátul ülő három városföldi férfi a helyszínen meghalt, két másik utas megsérült.


Hárman meghaltak, ketten pedig megsérültek, amikor egy kétajtós kupé fának csapódott szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében. Az autó Kunszállás felől haladt a város felé egy alsórendű úton, amikor a baleset éjjel fél egy körül bekövetkezett.

A balesetben a hátul ülő három városföldi férfi a helyszínen életét vesztette, egy utas súlyosan, egy pedig könnyebben sérült.

Az autót vezető 27 éves kiskunfélegyházi férfival szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért miután ellátták könnyebb sérüléseit, a rendőrök vér- és vizeletminta vételére előállították, majd őrizetbe vették. Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya indított nyomozást, a történteket szakértők bevonásával vizsgálják.

A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr elvesztette uralmát az autó felett, először a jobb, majd a bal oldali útpadkára hajtott. A kocsi innen balra sodródott, érintőlegesen nekiment egy villanyoszlopnak, majd a fák közé csapódott, ahol az oldalára borult.

A katasztrófavédelem hajnali közlése szerint a baleset az 5302-es úton történt. A kiskunfélegyházi és kecskeméti hivatásos tűzoltók rögzítették a járművet, és három embert emeltek ki a roncsból. A másik két utas már nem volt az autóban az egységek kiérkezésekor, a környéket a biztonság kedvéért átvizsgálták, de több sérültet nem találtak.

Via Webrádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt a 14 éves fiú, akit hétfőn este ütött el a HÉV Óbudán, két iskolája is megrendült posztokban búcsúzik tőle
A fiatal napokig küzdött az életéért az intenzív osztályon, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni. Iskolái intelligens, humoros és tehetséges fiatalemberként emlékeztek rá.


Belehalt sérüléseibe az a 14 éves fiú, akit még hétfőn este gázolt el a HÉV Óbudán – számolt be róla az RTL Híradó. A fiatal napokig küzdött az életéért az intenzív osztályon, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni.

A tragédia hétfő este fél hét körül történt a Római fürdő megállónál.

A fiú a szemtanúk szerint fülhallgatóval a fülében, a telefonját nyomkodva lépett a sínekre anélkül, hogy körülnézett volna. Valószínűleg emiatt nem vette észre a pirosan villogó lámpát, és nem hallotta a közeledő szerelvényt sem. A HÉV 60-nal gázolta el, a fiú pedig körülbelül 20 métert repült, mielőtt a földre zuhant.

A helyszínre több mentőegység is érkezett. „A fiú eszméletlen állapotban volt. Helyszíni beavatkozások után életveszélyes állapotban szállították a traumatológiai osztályra” – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A baleset helyszínén, a sínek mellett azóta virágok és mécsesek gyűlnek.

A fiút két óbudai iskola is gyászolja a közösségi oldalán, ahol intelligens, humoros és tehetséges fiatalemberként emlékeztek rá.

„Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett tanulónk egy tragikus baleset következtében 2026. április 1-én elhunyt. Barnabás hozzátartozóinak és barátainak iskolánk teljes közösségének részvétét fejezzük ki. Emlékét szeretetben őrizzük meg” - írta a fiú gimnáziuma a Facebookon.

A rendőrség a tragédia után ismét a közlekedés közbeni figyelemelterelés veszélyeire figyelmeztetett. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője szerint „aki közlekedés közben máshová figyel, és emiatt nem látja vagy nem hallja a környezetét, életveszélyes helyzetbe sodorhatja magát.” Az RTL Híradó riportja arra is felhívta a figyelmet, hogy

korábban éppen abban a gyalogos átjáróban forgattak kisfilmet a fülhallgató-használat veszélyeiről, ahol a mostani gázolás történt. Az átjáróban egy korlát is lassítja a gyalogosokat, hogy körülnézésre kényszerítse őket.

Idén ez volt a harmadik baleset HÉV-átjáróban, de az első, amelyben gyalogos volt az áldozat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: