News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Megvédte alvó kisbabáját a rájuk fegyvert fogó férfitől egy apa Detroitban, sokan mégis kiakadtak rá

Videó is készült az esetről, amit látva sok kommentelő azt sérelmezte, hogy az apa szájában cigaretta lógott, miközben kisgyermekét a karjában tartotta.

Link másolása

hirdetés

Megdöbbentő eset történt múlt vasárnap Detroitban. Egy férfi fegyverrel sétált be egy benzinkútra, ahol aztán fegyvert fogott egy kisgyermekes apára – számolt be róla a Daily Mail.

A biztonsági kamera felvételén látszik, hogy egy kalapos, fehér trikós férfi egyenesen a benzinkút shopjához sétált, majd amikor benyitott az ajtón és meglátta, hogy ott áll egy férfi, rögtön elővett egy fegyvert és ráfogta.

Az apa egyik karjában ott aludt a kisgyermeke, a másikkal azonban egyből a támadó felé nyúlt és sikerült kilöknie őt az ajtón. Ezután fedezékbe vonult, míg a fegyveres férfi hátrálva elmenekült.

Az ügyben nyomozás indult, a rendőrök pedig már el is fogtak egy személyt. Azt gyanítják, hogy a támadó célpontja az apa volt, követte őt a shopba, miután vita alakult ki köztük. Az egyelőre nem világos, hogy miről szólt a vita, és ismerték-e egymást, mielőtt összeszólalkoztak.

A detroiti rendőrség azért tette közzé a biztonsági kamera felvételét, hogy megtalálják a fegyveres férfit. Kora reggel tették közzé a felhívást, kora este pedig megerősítették az egyik helyi tévének, hogy őrizetbe vettek valakit.

A videót látva sokan dicsérték az apát, aki megvédte a gyermekét a fegyveres támadástól.

„Az apa olyan személy, aki mindent megtesz, hogy megvédje a szeretteit minden veszélytől. Ez az apa pedig pontosan ezt tette, elképesztő volt” – írta egy kommentelő a Daily Mail Facebook-oldalán.

Volt, aki hős apának nevezte a férfit, többen pedig az év apukájának kiáltották ki.

Sokan viszont nem a hőstettet látták mindebben, hanem azt, hogy a férfi szájában egy meg nem gyújtott cigaretta lógott, miközben fogta a kisgyerekét.

„Az a baba még a fejét sem tudja rendesen tartani, de már egy kisboltban van az apjával, akit majdnem lelőnek, és belélegzi a nikotint. Milyen szomorú látvány ez. Ez az ember éppen az ideális apa ellentéte. Szegény gyereknek esélye sincs” - véli egy nő.

Többen viszont az apa védelmére keltek mondván, azért mert dohányzik, még nem biztos, hogy rossz apja a gyerekének. Arra is rámutattak, hogy a cigaretta nem volt meggyújtva. Más pedig amiatt szólta le a kritikusokat, miért a cigarettát tartják a legrosszabbnak ebben az egészben, hiszen itt az a legmegdöbbentőbb, hogy egy férfi fegyvert rántott egy férfire, akinek a kezében ráadásul egy kisgyerek volt. Több kommentelő egyszerűen annyival reagált, hogy "ez Detroit", ahol naponta történik hasonló. Ez pedig sajnos igaz.

Detroit az egyik olyan amerikai város, ahol a legtöbb bűncselekmény történik. Néhány hete akciót indítottak a fegyveres erőszak leküzdésére, a szövetségi és a helyi rendfenntartók közös erővel próbálnak fellépni a bűnözők ellen. Elsősorban azokra a területekre összpontosítanak, ahol a legtöbb rablás, súlyos fegyveres támadás, illetve halálos és nem halálos lövöldözés történik. Azokat, akiket letartóztatnak fegyveres bűncselekmény elkövetése miatt, szövetségi bíróság elé állítják.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Rémisztő videó: durrdefektet kapott egy kamion az M3-ason, átszakította a szalagkorlátot
A jármű azonnal irányíthatatlanná vált, letarolta a szalagkorlátot és átrongyolt a másik pályasávba.

Link másolása

hirdetés

Rémisztő jelenetet rögzített a Magyar Közút egyik kamerája az M3-as autópályán a közelmúltban, a videót az Instagram-oldalukon osztották meg pénteken. A felvételen az látható ahogy egy kamion haladt Budapest felé, amikor

hirtelen, a semmiből durrdefektet kapott.

A jármű ezután azonnal irányíthatatlanná vált,

hirdetés
gyakorlatilag merőlegesen fordult rá és letarolta a szalagkorlátokat,

majd átrongyolt a másik pályaoldalra és az árokban állt meg.

Hihetetlen, de a balesetben senki nem sérült meg. Sokan azonnal megálltak segíteni, a műszaki mentés idejére azonban így is nagyrészt teljes pályazárat kellett bevezetni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Meghalt egy ötéves kisfiú, miután ráborult egy munkagép Zalaegerszegen
Agyagrakodás közben történt a baleset.

Link másolása

hirdetés

Munkagép borult egy ötéves kisfiúra Zalaegerszegen, a gyermek nem élte túl a balesetet – írja a Zaol.

A megyei lap információi szerint csütörtök negyed nyolc körül, agyagrakodás közben borult rá a targoncát kezelő férfi kisfiára a munkagép.

A tűzoltók a mentőkkel közösen kiemelték a kisfiút a jármű alól, és kórházba szállították, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

A lap azt írja, a férfi ellen foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt indulhat eljárás. Ennek büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyről a rendőrség még nem adott ki tájékoztatást.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Kábítószer hatása alatt rohanhatott bele a BKV-buszba a sofőr, 16-an sérültek meg a balesetben
A piros jelzés ellenére hajtott bele a nagy sebességgel a kereszteződésbe, ahol összeütközött a villamospótló busszal.

Link másolása

hirdetés

Kábítószerezhetett az a sofőr, aki szerdán egy busszal ütközött össze Budapesten az Üllői út és a Szarvas csárda tér kereszteződésében - tudta meg az RTL Klub Híradója.

A csatorna úgy értesült, hogy

a baleset előtt a terepjárónak piros jelzése volt, ennek ellenére hajtott be a kereszteződésbe nagy sebességgel, éppen akkor, amikor a villamospótló odaért.

Miután nekiment a busznak, többször megpördült, végül egy várakozó autónak csapódott. A busz a villamossínekre sodródott, végül egy oszlop állította meg.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelem helyettes szóvivője azt mondta, hogy egy embert találtak az autóban, aki nem tudott kiszállni, körülbelül fél órás munkával feszítővágóval szabadították ki a roncsból.

A 47 éves férfi eszméletlen volt, lélegeztetni kellett, életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők. A buszvezető szintén kórházba került, kollégáitól a Híradó úgy értesült, nem emlékszik a balesetre, csak arra, hogy már mentik ki a fülkéből. Naszályi Gábor az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke a sofőr állapotáról azt mondta, hogy több bordája eltört, műteni kellett, úgy néz ki, hogy a tüdeje is sérült, de jól van.

hirdetés

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-Főkapitányság (BRFK) szóvivője az ügyel kapcsolatban azt mondta, hogy

„az egyik gépjárművezetővel szemben a helyszínen felmerült a kábítószerfogyasztás gyanúja, ezért vele szemben intézkedtek a mintavételre”.

A balesetet a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja.

Az RTL Klub úgy tudja, hogy a drogfogyasztás gyanúja a terepjáró sofőrjével szemben merült fel. Ráadásul a kocsija, amivel a balesetet okozta, nem is közlekedhetett volna, mert már korábban kivonták a forgalomból.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Lezuhant egy artista a Sziget cirkuszsátoránál
Egy darun állt, amikor a szerkezet meglazult, a művész pedig vele együtt leesett.

Link másolása

hirdetés

Balesetet szenvedett péntek délután egy artista a Sziget Fesztivál cirkuszsátránál - írja a hvg.hu.

Információik szerint

az egyik fellépő művész egy darun állt, a szerkezet meglazult, becsípte a lábát, majd vele együtt lezuhant.

Úgy tudják, a La Burrasca francia társulatból sérült meg valaki. Azt is írják, hogy az artista eszméleténél volt, amikor a mentők elszállították.

FRISSÍTÉS:

Vető Viktória, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. sajtófőnöke az MTI-vel közölte:

hirdetés
az előadóművészt lábsérüléssel vitték kórházba.

Az artista állapotáról a szervezőknek nincs információjuk, de remélik, hogy mihamarabb felépül. A műsorváltozásról később várható információ - közölte a sajtófőnök.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: