FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megvan Magyarország idei pornófővárosa: Farádon kerestek rá leggyakrabban a szex szóra

Budapest nincs benne az első tízben, ahová szinte csak olyan települések kerültek be, amelyeknek 10 ezernél kevesebb lakosuk van.


Idén is elkészítette a Szexrandi nevű társkereső-oldal azt a kutatást, amelyben a magyar lakosság szexuális tartalmak iránti fogékonyságát vizsgálták. Egészen pontosan azt, hogy tavaly nyár óta mely városokban mozgatták meg a lakosságot legjobban az erotikus tartalmak és kerestek rá a legtöbben a szex szóra - számolt be róla az rtl.hu.

Úgy tűnik, a bezártság korszakán már túljutottak a nagyobb városokban élő, ledér izgalmakra vágyó társkeresők, és könnyebben megtalálták a való életben a lehetőségeket vágyaik kielégítésére, mert ezúttal

a tízes listára szinte csak olyan települések kerültek fel, amelyeknek 10 ezernél kevesebb lakosuk van.

Így kiszorult a top 10-ből a tavalyi első helyezett, Nagykőrös is.

Idén az első helyen a Győr-Moson-Sopron megyei Farád végzett. Ezen a mindössze 1895 lakosú településen kerestek rá legtöbben a szex szóra, így

Farád lett az idei nyár pornófővárosa.

Az első három pornófogyasztó helyezett közé két alföldi város tudott felkapaszkodni: így az első helyezetten kívül Jászapáti és Jászkisér mutatta a legnagyobb érdeklődést a felnőtt tartalmak iránt a kelet-magyarországi régióból. További érdekesség, hogy az elmúlt egy évben a bulvár tartalmak mozgatták meg legjobban a neten kutakodókat, így a „szex” szóhoz legsűrűbben társított kifejezések az Azahriah és Ferenczi Kamilla videó volt.

A legszexéhesebb települések listájára még Sárbogárd, Dévaványa és Kecskéd került fel sereghajtóként.

Budapest ezúttal sem fért bele a top tízbe.

A Szexrandi szerint ennek az lehet az oka, hogy bár a fővárosiak is szívesen merülnek el a netes erotikus tartalmakban, több lehetőségük van kielégíteni a vágyaikat a való életben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Beszólt Orbánnak egy matematikus, aki levezette, hogy a miniszterelnök posztjával ellentétben mennyivel kapnak több pénzt a háromgyerekes anyák
Németh Hanna egy videóban levezette, hogy a háromgyerekes anyák munkabére valójában egy forinttal sem nőtt. Viszont a kormány rosszul számolta ki, hogy a bankszámlájukra érkező pénz hány százalékkal lesz több.


Szerdán reggel egy jó hírrel indította a napot Orbán Viktor a Facebookon.

„Nem a levegőbe beszélünk. Ezekben a napokban kapják kézhez a háromgyermekes édesanyák az első jövedelemadó-mentes fizetésüket. Nem kis tétel, 15%-os fizetésemelés, azonnal” - áll a kormányfő posztjában.

Ez a számítás azonban több ponton sem felel meg a valóságnak, amit Németh Hanna a TikTokon egy tábla segítségével le is vezetett. A matematikus a példa kedvéért 1 000 000 forintos bruttó bért vett alapul, amiből alapesetben 15% szja-t (150 000 Ft), és 18,5% tb-járulékot (185 000 Ft) vonnak le. Ezek után 665 000 Ft nettó munkabér érkezik a dolgozó bankszámlájára.

A kormány döntése nyomán azonban a háromgyerekes anyáktól már csak a tb-t vonják le, vagyis a fenti példa esetében az eddigi 665 000 Ft helyett innentől kezdve 815 000 Ft-ot kapnak kézhez.

„És itt jön a mi kis matekfeladatunk: mennyivel nőtt akkor az anyák bére? Amúgy semmivel, mert a bruttó bérük az még mindig ugyanannyi”

- mondja a videóban Németh Hanna.

„Úgyhogy átfogalmaznám a kérdést: mennyivel kapnak több pénzt a bankszámlájukra a háromgyerekes anyák?” - folytatja a matematikus, aki ezután azt is levezeti, hogy Orbán állításával szemben valójában nem 15, hanem 22,5%-kal kapnak több pénzt az érintett nők, mivel az addigi 665 000 Ft nettó körülbelül negyede az a 150 000 Ft-nyi szja, amit nem vonnak le tőlük a továbbiakban.

A videó végén még egy kérdést egy feltesz a szerinte rengeteg matematikai hibát vétő kormánynak:

„De most komolyan: nincs egy lefizethető matematikus, aki nektek dolgozna?”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bezárja utolsó budapesti üzletét a legendás magyar ruhamárka - óriási akciókat hirdettek, a vásárlók megrohamozták a boltot
A tulajdonos család azt üzente, nem szűnnek meg végleg: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben”.


A magyar divatpiac egyik legrégebbi szereplője,

az öltönyeiről ismert Griff bejelentette, hogy bezárja utolsó budapesti üzletét

a Nyugati tér 7. szám alatt. A cég közölte, hogy a jövőben kizárólag online folytatja működését - írja a Blikk.

A bolt bezárásának bejelentésével egy időben a Griff óriási végkiárusítást hirdetett, ahol akár 70 százalékos kedvezményekkel kínálja termékeit. A hírt hallva sok vásárló rohamozta meg az üzletet, attól tartva, hogy ez a márka végét jelenti. A tulajdonosok azonban hangsúlyozták, hogy nem csődről, hanem stratégiai átalakulásról van szó, a döntést a vásárlói szokások átalakulásával indokolták. Az utóbbi években a fogyasztók egyre inkább az online vásárlás felé fordultak, ami a hagyományos boltok fenntartását kevésbé tette gazdaságossá.

A közösségi médiában közzétett üzenetükben a tulajdonos család egyik tagja úgy fogalmazott: „Nem búcsúzunk, csak átalakulunk. A Griff tovább él – mostantól a digitális térben.”

A Griff Collection neve évtizedek óta egyet jelentett a minőségi magyar divattal. A márka 1986-ban indult, még Griff Gentlemen’s néven, egy kis Visegrádi utcai garázsban. Innen nőtte ki magát országos hálózattá, amely fénykorában több mint 25 üzletet működtetett. A márka történetéhez számos emlékezetes pillanat kötődik: 1992-ben a barcelonai, majd 1996-ban az atlantai olimpián is a Griff biztosította a magyar sportolók hivatalos formaruháit. 2007-ben a Griff megújult, Griff Collection néven folytatta működését, modern arculattal és nemzetközi márkákkal bővítve kínálatát. A Covid-időszak azonban jelentős visszaesést hozott a hagyományos bolti kiskereskedelemben, ekkor zárták be üzleteik többségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A washingtoni repülőútnál csak a kislánya születése volt nagyobb élmény a TV2 riporterének
A repülőgép fedélzetén a miniszterek és a sajtó képviselői is élvezték a különleges utat. A csúcsra tartó járat még Izlandon is megállt tankolni.


Megérkezett Washingtonba a népes magyar delegáció, amely a ma esedékes Trump–Orbán csúcstalálkozóra utazott. A TV2 Mokka című műsorát a helyszínről tudósítja Zavaros Eszter,a ki péntek reggel élőben jelentkezett be a helyszínről. „Megérkeztünk ezzel a nagyon különleges delegációval erre a történelmi találkozóra, ami Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump között fog zajlani a holnapi nap folyamán – önöknek ez már a mai nap lesz, egyébként.” A műsorvezető az úti élményeiről is beszámolt, vette észre a 24.hu.

Zavaros Eszter a repülőutat élete második legnagyobb élményének nevezte a kislánya születése után.

„Fantasztikus utunk volt” – mondta, hozzátéve, hogy a hosszához képest nagyon kellemes volt az utazás, amelynek minden pillanatát élvezték a kollégákkal együtt. Elmesélte, hogy egy WizzAir géppel utaztak, és útközben megálltak Izlandon tankolni, ahol a személyzetet is lecserélték.

A gépen Orbán Viktor miniszterelnök mellett több kormánytag – köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója – is helyet foglalt. Az utazáson a kormányzati küldöttség mellett a magyar üzleti élet meghatározó szereplői is részt vettek, például Hernádi Zsolt, a MOL, Jászai Gellért, a 4iG, és Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója. A fedélzeten influenszerek és újságírók is utaztak.

A Fehér Ház hivatalos programja szerint Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint 11:30-kor (magyar idő szerint 17:30-kor) fogadja Orbán Viktort, a találkozót pedig zártkörű munkaebéd követi. A magyar kormány kommunikációja szerint a megbeszélés „új fejezetet” nyithat a magyar–amerikai kapcsolatokban, a napirenden pedig elsősorban energetikai, védelmi, gazdasági és pénzügyi együttműködési kérdések szerepelnek.

A magyar fél azzal érvel, hogy az orosz energiahordozókról való azonnali leválás gazdasági sokkot okozna az országnak. Ezzel szemben nemzetközi sajtóértesülések szerint komoly aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges magyar kivétel az orosz olajra vonatkozó amerikai szankciók alól gyengítené a nyugati egységet. Kritikus hangok szerint Magyarországnak alternatív energiaforrások felé kellene nyitnia, mint például az Adria-vezeték, és konkrét tervet kellene bemutatnia a leválásra.

A találkozó időpontja először egy októberi eseményen, egy bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően került nyilvánosságra, a kormány pedig október végén erősítette meg hivatalosan a november 7-i dátumot. A delegáció november 6-án indult el Budapestről. A mai tárgyalások legfőbb kérdése, hogy születik-e konkrét bejelentés az energetikai együttműködésről, kap-e Magyarország bármilyen mentességet az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól, és körvonalazódnak-e azok az amerikai nagyvállalati befektetési megállapodások, amelyekre a kormány korábban utalásokat tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mészáros Lőrinc: A „legyetek bátorak” mondat külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember
A „gondolom, nem gyalog” kifejezéséről is beszélt. Azt mondta, szerinte kicsit vicces, kicsit pikírt, válasznak szánta a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre.


Mint azt mi is megírtuk: Mészáros Lőrinc hosszú interjút adott az Indexnek, melyben beszélt a cégei válságkezeléséről, a magyar gazdaság helyzetéről, sőt Magyar Péterről is. Az interjú során többször kérdezték őt politikai, közéleti témákkal kapcsolatban, ám ezekre mind azt reagálta, hogy nem foglalkozik a politikával, csak annyira, amennyire szükséges.

Az újságíró felvetésére, miszerint ha levédette a „gondolom, nem gyalog” kifejezést, mégiscsak foglalkozik egy kicsit politikával, úgy válaszolt, hogy szerinte ez a megjegyzés jól hangzott.

„Valóban kicsit vicces, kicsit pikírt. De válasz is arra, amiről az interjú elején beszéltünk: a személyes támadásokra, a folyamatos karaktergyilkossági kísérletekre. Ezzel csak azt szerettem volna üzenni, hogy nem érzem ezeket a politikai nyomásokat, inkább humorral kezelem a helyzetet. A »legyetek bátorak« mondat is külön életre kelt, pedig, aki tartott már előadást, vagy adott már interjút, az tudja, hogy ott néha bakizik az ember”

- fogalmazott Mészáros.

Az ország leggazdagabb emberét még idén májusban a müncheni BL-döntő előtt kérdezte a 444 arról, hogy mivel utazott a helyszínre, mire ő csak annyit válaszolt: „gondolom, nem gyalog”. A mondat azóta valóban szállóigévé vált, ahogy a „legyetek bátorak” megjegyzése is, ami egy fiataloknak tartott előadása közben hangzott el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk