KÉK HÍREK
A Rovatból

Megszerezte a sajtó az OLAF jelentést Tiborcz István és Simicska Lajos nagy üzletéről

Az Elios közbeszerzési pályázatainál szervezett csalási mechanizmus nyomaira bukkant az EU csalás elleni hivatala, amely 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja.


"A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben" - így kezdi a 24.hu az Eliosról szóló cikkét.

A lap azt írja: megszerezték az ügyben vizsgálódó Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) jelentését, amiben az Elios pályázati sikereinek hátterét vizsgálták a 2009 és 2014 között kiírt, uniós finanszírozású közvilágítási pályázatokon.

Az Eliost Erdei Bálint és Tiborcz István alapították, eredetileg ES Holding Zrt. néven. "Induláskor a cég nagyon pici volt, összesen ketten dolgoztunk benne. Az elején így mindenki mindennel foglalkozott. Nem voltak leosztva a szerepek, mindenesetre én sokkal inkább az operatív irányítással foglalkoztam, István pedig a stratégia finomhangolásával." - emlékezett vissza a kezdetekre Erdei Bálint a Vs.hu-nak adott interjújában.

Közvilágítással és a díszvilágítással kezdtek el foglalkozni, és annak is az energiahatékony, LED-es formájával. 2010 őszén a Közgép is megjelent a tulajdonosok között.

Az Elios többségi tulajdonosa 2012 februártól 2013 júniusig az E-OS Zrt. volt, amely a Közgéphez, vagyis Simicska Lajos birodalmához tartozott. Tiborcz István, Orbán Viktor veje a Céginfó szerint 2009-től megszakításokkal egészen 2014-ig volt résztulajdonos a cégben.

A uniós jelentésben számos szabálytalanságot találtak azokban a közbeszerzésekben, melyeket az Elios megnyert. Összesen 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta a szervezet. Az OLAF komplett jelentést készített a lehetséges visszaélésekről,

amit a magyar kormánynak is megküldött, azt javasolva, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben, amit az ügyészség el is rendelt.

A jelentésből kiderül, az Elioshoz kötődő közbeszerzések közül a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében,

17 pályázatnál egyenesen úgy találta az OLAF, hogy szervezett csalási mechanizmust építethettek ki.

Az uniós vizsgálat szerint 2012-ben a LED-es közvilágításra vonatkozó pályázatokat egyrészt úgy írták ki, hogy a feltételeknek kizárólag az Elios vagy konzorciuma feleljen meg. Más hasonló esetekben többnyire csak azt szokták kikötni, hogy bizonyos számú és típusú lámpára van szükség. Ezeknél a projekteknél viszont elvárták, hogy a pályázó cégnek legyen LED lámpákkal kapcsolatos tapasztalat, ami abban az időben kizárólag az Elios-nak volt.

Nem ez volt az egyetlen probléma - a jelentés szerint a pályázatoknál visszatérő „rendszertelenségek” jelentkeztek, amelyek ismétlődése miatt szervezett csalást gyanít az OLAF.

A pályázatotban például megkérték a jelentkezőket, hogy számolják ki azt, milyen feltételek mellett térül meg a befektetés.

Az Elios minden esetben olyan pályázatot adott be, amelyik nem felelt volna meg az elvárt megtérülésnek, ha nem alkalmaznak egy apró trükköt az utolsó pillanatban.

A megtérülési rátát 50 ezer világított órával, 15 évre kellett volna kiszámolni, mert ennyi lett volna a lámpák élettartama. A pályázat beadása előtti utolsó pillanatban viszont lehetőségük volt egy végső módosításra. Ekkor a képletben használt 50 ezer világított órát átírták 100 ezerre.

És hogy hol a trükk?

"A valóságban ezeknek a lámpáknak az élettartama csak körülbelül 60 ezer óra, a pályázat beadásánál jelzett kapacitás 40 százaléka elvileg megmarad, hiába nem létezett sohasem. Így viszont a lámpáknak van 40 százaléknyi maradványértéke, és mivel a beadott pályázat belső megtérülési mutatója épphogy megfelel az elvártnak, a duplázott kapacitással a pályázat költségei is a duplájára ugrottak.

Így sikerült elérni azt, hogy elvileg megfeleljen a szerződés az elvárt alacsony energiaáraknak, de a lehető legtöbb munkaköltséget számolták fel érte" - írja a portál.

Hozzáteszik: ezek alapján minden pályázatnál az volt a lényeg, hogy még éppen megfeleljenek az elvárt feltételeknek, de a lehető legnagyobb költséget fizesse értük az önkormányzat.

Mindezeken túl a konkurens ajánlatokkal sem lehetett minden rendben. Az OLAF jelentése szerint ugyanaz a személy, ugyanazon a számítógépen írhatta őket, ugyanazt a matematikai egyenletet használva. Erre abból következtetnek, hogy a második és harmadik legjobb ajánlat majdnem minden esetben pontosan 5 és 7 százalékkal volt magasabbra árazva, függetlenül a költségektől és a lámpák árától.

A 17 pályázatnál feltárt ügyek az OLAFszerin a költségvetési csalás gyanúját vethetik fel a magyar törvények szerint. De a csalás elleni hivatal azt javasolja, a magyar hatóságok vizsgálják meg azt is, a történtek nem felelnek-e meg a szervezett bűnözés feltételeinek is - írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.


Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.

A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.

Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.

A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.

Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.

Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.

A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.

A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.

A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos buszbaleset: egy 17 éves lány karját amputálni kellett
A Kunszentmárton közelében történt balesetnek 19 sérültje van. Az ukrán nagykövetség megerősítette, hogy ukrán gyerekek voltak a buszon.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.

A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.

A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.

VIDEÓ: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Magyar diákokat szállító turistabusz szenvedett balesetet Szabadkánál, nyolc utas kórházba került
Vasárnap koradélután történt a baleset, a várost elkerülő úton. A busz egy teharautóval ütközött össze. A végzős diákok épp nyaralásból tértek haza.
MTI - szmo.hu
2025. július 06.



Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál egy útelágazásban vasárnap. Nyolcan megsérültek - erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.

Az RTS beszámolója szerint az autóbusz 82 utasával 13 óra 30 perc körül ütközött össze egy teherautó pótkocsijával a Szabadkát elkerülő úton, amikor a Kelebia-Tompa határátkelő felé tartott.

A balesetben nyolcan sérültek meg, őket a szabadkai kórházba szállították, az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyes állapotban.

A tévés beszámoló szerint egy kaposvári gimnázkium végzős hallgatói voltak a buszon. Az iskola hagyománya szerint az elballagó diákok minden évben Görögországba mennek nyaralni. A gyerekek épp a nyaralásból tértek haza, mikor a baleset történt.

A helyszínelés még folyik, a határátkelőre vezető út egyik sávját lezárták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk