KÉK HÍREK
A Rovatból

Megkérdeztek egy halálraítéltet, hogy érzi magát két nappal a kivégzése előtt, ezt válaszolta

Hidegvérrel válaszolt, de végül nem kapta meg a halálos injekciót, egészen döbbenetes fordulatot vett a története.


Scott Dozier gyilkosság miatt kapta meg a legsúlyosabb büntetést: a bíróság bizonyítottnak látta, hogy 2002-ben meggyilkolta a 22 éves Jeremiah Millert.

Dozier methet állított elő és árult. Megígérte Millernek, hogy el tudja látni efedrinnel, egy vegyülettel, amit a drog előállításához használnak.

Amikor Miller megérkezett 12 ezer dollárral, hogy lebonyolítsák az adásvételt, Dozier megölte, testét darabokra fűrészelte és betette egy bőröndbe, majd Las Vegas nyugati részén megszabadult tőle. Aztán nekiindult, hogy elköltse a lopott pénzt, de elkapták.

A Vice magazin munkatársa két nappal az ítélet végrehajtása előtt beszélgetett vele:

- Tehát két nap múlva halott lesz.

- Igen, az leszek.

Megkérdezték tőle, hogy feldolgozta-e már ezt az információt, mire Dozier azt mondta:

„Amennyire egy ember ezt fel tudja dolgozni. Elég kemény dolog, nem?”.

Annak ellenére, hogy látszólag hidegvérrel készült a kivégzésére, nem a halálos injekciótól halt meg: önkezével vetett véget az életének a börtönben. Búcsúlevelében azt írta:

„Mindent megtettem, hogy Nevada állam meg tudjon ölni, de nem tetszik az a terv, hogy kétes gyógyszerekkel akarnak végezni velem. Sokkal szívesebben venném, ha egy kivégzőosztag lelőne, és belenézhetnék a kivégzőim szemébe. A kivégzőosztag biztos és olcsó.”

(via LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Végignézte a feleség, ahogy kalapáccsal megverik, majd halálra gázolják a 76 éves férjét egy miskolci parkolóban
A 36 éves támadót a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. Az áldozat civil környezetvédő volt, aki a lánya szerint egész életében az igazság harcosa volt.


A kocsiban ülve nézte végig a felesége, ahogy a 76 éves férjét kalapáccsal bántalmazza, majd autójával elgázolja egy 36 éves férfi a miskolci Aldi parkolóban kedden - értesült az RTL Híradó. Az idős férfi azonnal meghalt.

A bíróság csütörtökön elrendelte a támadó előzetes kényszergyógykezelését fél évre. A Híradó úgy tudja: vizsgálják, hogy kábítószer hatása alatt követte el a gyilkosságot.

Az elhunyt férfi civil környezetvédő volt, tíz éve Szikszó díszpolgárának választották.

A rendőrség a támadást követően azt közölte, egy régóta húzódó vita miatt történt a gyilkosság. Az ügyészség szerint támadó és áldozata korábbról ismerte egymást.

„A sértett a gyanúsított szülőjének tulajdonában lévő gépjárműjavító műhelybe hordta az autóját szervízeltetni. A gyanúsított és a sértett között jó viszony alakult ki, ez később megváltozott” - mondta a csatornának Jogg Zsolt, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A Híradó szerint, a férfi a feleségével ment bevásárolni, az asszony épp beült a kocsiba, amikor a férjére támadtak - ő is megsérült. Az asszony próbált közbeavatkozni, de nem tudta megakadályozni a gyilkosságot.

Az áldozat civil környezetvédő volt, aki korábban a Híradónknak is nyilatkozott, amikor Szikszón egy illegális hulladéklerakót találtak.

A lánya azt írta a Híradónak, hogy az édesapja „egész életében az igazság harcosa volt”. Ahogy elmondta

a fiatal férfi „hátulról támadta meg, és egyetlen szó elhangzása nélkül vitte véghez kegyetlen tettét”.

Az édesapja valószínűleg már az első ütés után elvesztette az eszméletét.

A 36 éves férfit a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. A bíróság csütörtökön hat hónapra elrendelte előzetes kényszergyógykezelését. A Híradó megkereste a támadó apját is, aki nem akart nyilatkozni. Annyit mondott, hogy nagyon megviselték a történtek, és őszinte részvétét fejezte ki az áldozat családjának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, kik a felelősek a Nemzeti Színházban történt balesetért
Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia csaknem három méter magasról zuhantak le a Rómeó és Júlia egyik előadása közben a díszlet vasszerkezetéről. Elkészült az ügyben a hivatalos szakvélemény.


Tavaly november 10-én történt a Nemzeti Színház történetének legsúlyosabb baleset: a Rómeó és Júlia előadása közben a takarásban a díszletről a mélybe zuhant két színész. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyosan megsérült, még egyikük sem tudott visszatérni a színpadra.

Az Index korábbanúgy értesült, hogy gyanúsítottként a rendőrség kihallgatta Horváth Lajos Ottó ügyelőjét.

A Blikk információ szerint azonban elkészült az ügyben a hivatalos szakvélemény, amelyet a nyomozás során a jogi képviselők és a hatóságok is kérvényeztek. Úgy tudják, hogy az ügyben több foglalkozási szabályszegést is elkövettek. Ennél fogva nem a színészek és nem is csak egyetlen személy a felelős, hanem sokan egyszerre.

A fejleményekkel kapcsolatban megszólalt a színész jogi képviselője, Dr. Borbély Zoltán, aki nem cáfolta a portál értesüléseit.

„Nem kérdés, hogy a büntetőeljárásban a színészek nem vonhatók felelősségre, evidens, hogy ők sértettként vannak jelen. Másként fel sem merülhetnek, hiszen Horváth Lajos Ottónak sérülései súlyos egészségromlást és maradandó fogyatékosságot idéztek elő.

Itt nem megoldás a vizsgálóbizottság, több ember felelőssége megállapítható és erre egyértelmű jelek utalnak, nincs helye az áldozathibáztatásnak”

– mondta az ügyvéd, aki továbbra is azon dolgozik, hogy békés és korrekt, peren kívüli megállapodás születhessen az általa képviselt sértett és a Nemzeti Színház között.

„Mi még mindig bízunk a békés megegyezésben és ezt is szorgalmazzuk. Jelen esetben két eljárás zajlik, a büntető, illetve a polgári, és mind a két ügyben a megoldás felé hajlunk. Nagy reményeink vannak, hogy a jog asztalánál ezt korrekten le tudjuk zárni, ez mindenkinek jobb lenne, és erre még mindig látok esélyt.

A Nemzeti Színház és a jogászuk részéről eddig minden felmerülő kérdésünkre korrekt választ kaptunk és együttműködő hozzáállást tapasztaltunk. Nem ellenségként tekintünk rájuk.”

Az egyeztetés elvileg békében zajlik a felek között, ami nem jelenti azt, hogy a két színész a jövőben is a társulat tagjai maradnának. A Blikk értesülése szerint sem Ottó, sem Júlia nem tér vissza a teátrumba dolgozni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ilyen nem gyakran történik: filmbe illő jelenet zajlott le Siófokon, leintett egy autót, és azzal kezdte üldözni a saját ellopott furgonját – videó
Tíz percig tartott a hajsza, miután a tolvaj kicsúszott az útról, és többször megpördült az autó. A balesetet könnyebb sérülésekkel megúszta.


A RTL Híradó számolt be arról az esetről, ahol egy tolvaj Siófokon ellopta egy házaspár furgonját. A házaspár éppen az út melletti plakátokat szedte le, amikor a férfi beugrott a járműbe, amiben benne volt a slusszkulcs, és elhajtott.

A férj rögtön üldözőbe vette a tolvajt és a segítségére sietett egy közeli telephelyen dolgozó autómentős is.

„Kétszer-háromszor lelassított az autós és azért nem volt gyanús, csak azt hittem, hogy a kollégájuk szívatja őket. Utána vettem észre, hogy a tulajdonos ordibálja, hogy lopják az autómat és leintett egy arra járó autót, abba bepattant és utána mentek”

– mondta el az autómentős az RTL Híradónak.

Az üldözés körülbelül 10 percig tartott, mert a tolvaj 110 kilométer/órás sebességgel hajtott, amikor elvesztette az uralmát a furgon felett. Nekicsúszott szalagkorlátnak és többet pördülve beborult az árokba. A férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, végül a furgon tulajdonosa szedte ki a lopott járműből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Pár órán belül kétszer is újra kellett éleszteni valakit a strandon Dunaújvárosban
Szombat délután egy 16 éves fiút kellett kimenteni az egyik csúszdás medencéből, miután megállt a szíve. Később ugyanott egy 70 év körüli asszony összeesett a medence mellett, őt is újra kellett éleszteni.


Pár óra leforgása alatt két ember életét is megmentették szombaton a dunaújvárosi élményfürdőben.

A Tények riportjából kiderült, hogy szombat délután egy 16 éves fiút kellett kimenteni az egyik csúszdás medencéből, miután megállt a szíve. A strand dolgozói azonnal megkezdték az újraélesztést, amit a mentők folytattak. Ezek után a fiút a sürgősségire szállították.

Pár órával később ismét életet mentettek az úszómesterek. A második alkalommal már a fürdőt is ki kellett üríteni.

Egy 70 év körüli asszony összeesett a medence mellett, őt is újra kellett éleszteni.

Az asszonyt életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET: