KÉK HÍREK

Megháromszorozná a fővárosi autósok büntetéseit az új rendészeti igazgató

Handl Tamás egy hangfelvételen beszél arról, hogy kevesli a jelenleg kiszabott büntetéseket.


A HírTv bemutatott egy hangfelvételt, amelyen Handl Tamás, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője beszél. A FÖRI igazgatója többek között azt mondja:

„Ha felülmegyünk a kereten, amit kijelöltünk vonalnak, és megcsináljuk a dupláját, ha megcsináljuk a háromszorosát, akkor a következő évben teljesítünk egy szintet, nem akarunk még annál is feljebb menni, hanem felemeljük a szintet mondjuk a duplájára, simán meg tudjuk csinálni. Tudunk venni számítógépet, tudunk venni autót, tudunk venni egy csomó mindent, ami megkönnyíti a munkátokat. Élhetővé teszi azt a szolgálatot, amit végrehajtotok.”

A Főpolgármesteri Hivtal hivatalos közleménye máshogy fogalmaz ugyan, de egyáltalán tartalmában egyáltalán nem különbözik Handl terveitől. Mint közleményükben írják, „egyetértenek a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság törekvéseivel, és támogatják abban, hogy érvényt szerezzen a jogszabályoknak Budapesten is, és minden törvényes eszközzel éljen a közterületi rend megteremtéséért.”

„A büntetések kiszabásánál minden esetben elsődleges szempont Budapest közlekedésének felügyelete, a forgalom zavartalan működése. Nem megengedhető, hogy a szabályokat semmibe vevő autósok akadályozzák, vagy akár megbénítsák a forgalmat, zöldterületeket tegyenek tönkre - például a Városligetben - szabálytalan parkolással, vagy a fővárosi parkok mellett akadályozzák a gyalogos közlekedést”

- teszik hozzá.

A Hír Tv kalkulációi szerint Budapest költségvetésében már a megemelt bevétellel, évi kb. 15 millió forint többlettel számoltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtámadtak egy taxist Budapesten: a támadó pénzt követelt és ököllel ütötte a sofőrt, a társa még biztatta is
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.


Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.

Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.

Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.

A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.

A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.


A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.

Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.

A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.

A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogták a fiatal nőt, aki megtámadott egy idős utast a 4-6-os villamos megállójában
A rendőrök a VIII. kerületben találtak rá a gyanúsítottra, aki beismerő vallomást tett. A támadás július végén történt a Mester utcánál.


Augusztus 23-án éjjel a rendőrök a 4-6-os villamos vonalán igazoltatták K. Ramónát. A 21 éves nő néhány megállóra volt attól a helyszíntől, ahol hetekkel korábban egy idős asszonyt bántalmazott. A nyomozók súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, a fiatal nő beismerő vallomást tett, írta a police.hu.

A rendőrség beszámolója szerint a támadás július végén történt a Mester utcai villamosmegállóban.

A fiatal nő előbb megütötte a 72 éves asszonyt, majd a táskájánál fogva lerángatta a villamosról. Az idős utas a földre esett, és súlyos sérüléseket szenvedett.

A támadó a helyszínről elmenekült, de a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk. Végül egy éjszakai ellenőrzés során fogták el a VIII. kerületben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: