Rosszul lett és meghalt egy 4 éves kisgyerek az egri bazilikánál pénteken délelőtt – közölte a heol.hu.
A lap beszámolója szerint pénteken délelőtt fél 11 körül egy mentőhelikopter szállt le az egri bazilika melletti füves területen.
Mentőautó is érkezett a 4 éves kisgyerekhez, a helyszínt több rendőrautó biztosította. Minden igyekezet ellenére a mentők már nem tudták megmenteni a rosszul lett gyermek életét.
Deutsch Ákos Heves vármegyei vezető mentőtiszt megerősítette, hogy egy 4 éves kisgyerek újraélesztéséhez vonultak ki a mentőszolgálat munkatársai nagy erőkkel, azonban az újraélesztés sikertelen volt.
Rosszul lett és meghalt egy 4 éves kisgyerek az egri bazilikánál pénteken délelőtt – közölte a heol.hu.
A lap beszámolója szerint pénteken délelőtt fél 11 körül egy mentőhelikopter szállt le az egri bazilika melletti füves területen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón a brutális baleset: 7 fociszurkoló halt meg egy rosszul sikerült előzés miatt Romániában
A mikrobusz sofőrje Lugoshely közelében egy tartálykocsit próbált megelőzni, de a manőver közben frontálisan ütközött. Az utasok egy görög futballcsapat szurkolói voltak, akik Franciaországba tartottak a klub Európa Liga-mérkőzésére.
Súlyos baleset történt kedden kora délután a romániai Temes megyében: az E70-es főúton, Lugoshely közelében összeütközött egy nyerges vontató, egy üzemanyagszállító tartálykocsi, egy mikrobusz és egy személyautó – írja a Maszol.ro. A halálos áldozatok száma délutánra hétre emelkedett.
A Temes megyei rendőrség elsődleges vizsgálata szerint a Karánsebes felől Lugos irányába tartó mikrobusz sofőrje előzni kezdett.
„A saját sávjába való visszatérés során nekiütközött egy tartálykocsinak, ezt követően pedig frontálisan ütközött egy kamionnal, amely az ellenkező irányból érkezett”
– közölték a rendőrök. Az ütközésben a mikrobusz sofőrje és hat utasa vesztette életét, további három embert pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.
A riasztás 13 óra 5 perckor érkezett a hatóságokhoz. A helyszínre műszaki mentő, tűzoltóautó, több SMURD-egység és egy tömeges sérültszállításra alkalmas jármű is kivonult. Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főosztály vezetője elmondta, a SMURD helikopterek a rossz időjárás miatt nem tudtak felszállni.
Kiderült, hogy a mikrobuszban tíz görög állampolgár utazott, holott a jármű hivatalosan csak kilenc személy szállítására volt engedélyezve. Az utasok a PAOK Thessaloniki futballcsapat szurkolói voltak, akik Görögországból tartottak Franciaországba, az Olympique Lyon elleni Európa Liga-mérkőzésre.
A brutális erejű balesetről videó is készült, melynek megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk:
Súlyos baleset történt kedden kora délután a romániai Temes megyében: az E70-es főúton, Lugoshely közelében összeütközött egy nyerges vontató, egy üzemanyagszállító tartálykocsi, egy mikrobusz és egy személyautó – írja a Maszol.ro. A halálos áldozatok száma délutánra hétre emelkedett.
A Temes megyei rendőrség elsődleges vizsgálata szerint a Karánsebes felől Lugos irányába tartó mikrobusz sofőrje előzni kezdett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőrség szerint lopott a budapesti Tescóból, pedig a 19 éves tatabányai fiú épp Palermóban volt
Egy arcfelismerő szoftver téves találata miatt gyanúsítottak meg egy fiatalt nyolc flakon sampon ellopásával. Ártatlanságát végül a családja által bemutatott repülőjegyekkel tudta igazolni.
A múlt héten a rendőrség kereste a 19 éves Misit a család tatabányai otthonában. Az édesanyját, Máriát a szomszédja értesítette a munkahelyén. A fiú éppen iskolában volt, ahonnan az utolsó két óráról elkéredzkedve ment be a rendőrkapitányságra, miután telefonon erre kérték. A kapitányságon azzal gyanúsították, hogy 2025. október 12-én a főváros XIII. kerületében egy Tescóból ellopott nyolc flakon sampont.
„Még azt is mondták neki, hogy nyugodtan írja alá a jegyzőkönyvet, mivel nincs priusza, ezért közmunkával megússza majd a történteket” – mesélte az édesanya.
A fiú, aki elmondása szerint utoljára két éve járt Budapesten, nem volt hajlandó aláírni a papírt. Ekkor ugrott be neki, hogy a lopás napján a családjával éppen Palermóban tartózkodott.
Viszont a nyaraláson készült fotókat a rendőrök azzal utasították el, hogy azok hamisíthatók.
Misi óriási szerencséjére édesanyja megtalálta és elküldte neki a repülőjegyeket, amiket a rendőrség végül bizonyítékként elfogadott, és elengedte a fiút. Misi már hazafelé tartott, amikor eszébe jutott, hogy visszamegy a jegyzőkönyvért. Ekkor derült ki, hogyan került egyáltalán a hatóság látókörébe.
„Elmondták, hogy a Tesco biztonsági kamerája felvette a lopást, majd a rendőrség arcfelismerő rendszere az ő igazolványképét dobta ki találatként. Innen kezdve azonnal gyanúsítottként kezelték” – mondta az édesanya.
Bár az ügy ezzel lezárult, a család attól tart, hogy a fiukhoz megszólalásig hasonló elkövető újabb bűncselekménye esetén ismét Misit veszik majd elő - írja a Blikk.
Az Országos Rendőr-főkapitányság egy korábbi közleményében azt írta, az arcképfelismerés lehetőségével kizárólag akkor élnek, ha egy jogsértés feltételezett elkövetőjének azonosítása szükséges. Hangsúlyozták, hogy a rendszer emberi ellenőrzés alatt áll, a vélt egyezést szakértő vizsgálja, és a személyazonosságot nem kizárólag erre alapozva, hanem további nyomozati munka után állapítják meg.
A rendőrség szerint a felismerés pontossága már 90 százalék felett van. A vonatkozó törvények szerint az arcfelismerő rendszer találata viszont önmagában nem alkalmas gyanúsítás megalapozására, az csupán technikai segédeszköznek minősül. A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Arcképfelismerő Elemző Osztálya 2024-ben több mint 28 ezer ilyen elemzést végzett. Jogvédő szervezetek ugyanakkor rendszeresen felhívják a figyelmet a téves azonosításokból fakadó kockázatokra.
A múlt héten a rendőrség kereste a 19 éves Misit a család tatabányai otthonában. Az édesanyját, Máriát a szomszédja értesítette a munkahelyén. A fiú éppen iskolában volt, ahonnan az utolsó két óráról elkéredzkedve ment be a rendőrkapitányságra, miután telefonon erre kérték. A kapitányságon azzal gyanúsították, hogy 2025. október 12-én a főváros XIII. kerületében egy Tescóból ellopott nyolc flakon sampont.
„Még azt is mondták neki, hogy nyugodtan írja alá a jegyzőkönyvet, mivel nincs priusza, ezért közmunkával megússza majd a történteket” – mesélte az édesanya.
A fiú, aki elmondása szerint utoljára két éve járt Budapesten, nem volt hajlandó aláírni a papírt. Ekkor ugrott be neki, hogy a lopás napján a családjával éppen Palermóban tartózkodott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
3000 méter magasan repkedett egy drón Ferihegynél, veszélyeztette a repülőket
Egy budapesti férfi reptette a drónt Vecsésen, egy gyártelep épületéről. A Készenléti Rendőrség légirendészei intézkedtek, a férfival szemben több eljárás is indult.
Egészen háromezer méter magasra emelkedett az a drón, amelyet egy budapesti férfi reptetett január 20-án a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tőszomszédságában. A Készenléti Rendőrség légirendészei léptek közbe, mert az eszköz veszélyeztette a fel- és leszálló repülőgépeket – írják a police.hu oldalon. A rendőrség keddi közleménye szerint
a férfi Vecsésen, egy gyártelep épületéről reptette szabálytalanul a drónját. Amikor a rendőrök igazoltatták, nem tagadta, hogy nincs tisztában a szabályokkal: elmondta, hogy szabadidős célból drónozott, és elismerte a jogsértést.
Több eljárás is indult ellene: a monori rendőrök büntetőeljárást, a VIII. kerületi kapitányság szabálysértési eljárást, a Légügyi Hatóság pedig közigazgatási eljárást indított vele szemben.
A Liszt Ferenc repülőtér környékén különösen szigorú korlátozások, úgynevezett dróntilalmi zónák (No Drone Zone) vannak érvényben, ahol a repülés teljességgel tilos. A rendőrség közleményében hangsúlyozta:
a légtérsértések komoly kockázatot jelentenek a repülésbiztonságra. A Készenléti Rendőrség éppen azért ellenőrzi egyre szigorúbban a drónokat, mert ahogy egyre többen használják a légteret, úgy szaporodnak a szabálysértések is.
A hatóságok a drónpilótáknak a HungaroControl tudástárát és a MyDroneSpace mobilalkalmazást ajánlják, ahol minden fontos információt megtalálnak a szabályos és biztonságos repüléshez.
A hatóságok egy videót is megosztottak az intézkedésről, valamint közzétették a drón repülési naplóját, amely igazolja, hogy a férfi többször is 3 kilométeres magasságba reptette az eszközt.
Egészen háromezer méter magasra emelkedett az a drón, amelyet egy budapesti férfi reptetett január 20-án a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tőszomszédságában. A Készenléti Rendőrség légirendészei léptek közbe, mert az eszköz veszélyeztette a fel- és leszálló repülőgépeket – írják a police.hu oldalon. A rendőrség keddi közleménye szerint
a férfi Vecsésen, egy gyártelep épületéről reptette szabálytalanul a drónját. Amikor a rendőrök igazoltatták, nem tagadta, hogy nincs tisztában a szabályokkal: elmondta, hogy szabadidős célból drónozott, és elismerte a jogsértést.
Több eljárás is indult ellene: a monori rendőrök büntetőeljárást, a VIII. kerületi kapitányság szabálysértési eljárást, a Légügyi Hatóság pedig közigazgatási eljárást indított vele szemben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tömegverekedést akadályozott meg két munkába tartó rendőr Budapesten
A nyolcfős társaságban lévő külföldiek miatt az őrmesternek angolul kellett kommunikálnia. Társa a dulakodókat választotta szét, megóvva ezzel a civil járókelőket.
A Rendőrképző Akadémia a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy korábbi tanulóik, akik jelenleg Adyligeten ráépülő képzésen vesznek részt, munkába menet megakadályoztak egy csoportos verekedést Budapest belvárosában. A bejegyzés szerint a két rendőr nem késlekedtek, amikor meglátták a nyolcfős csoportot.
„A kollégák nem hezitáltak, odaléptek a nyolcfős csoporthoz, ahol a felek egymást nem kímélve verekedtek. A résztvevők között külföldiek is voltak, ezért külön kiemelendő Matévi Dorina r. őrmester, aki a helyzet gyors felmérését követően hatékonyan kommunikált angolul, egyértelművé téve, hogy rendőrökkel állnak szemben, és felszólította őket a cselekmény befejezésére.
Eközben Kőrizs Ádám r. őrmester a továbbra is egymással hadakozó feleket szakszerűen és eredményesen választotta szét, ezzel is megóvva a helyszínen tartózkodó civileket.”
Az Akadémia bejegyzésében azt is írja, nagy öröm számukra, hogy a kollégák a képzésük befejezése után is ilyen magabiztosan, határozottan és felelősségteljesen lépnek fel egy éles helyzetben. Hozzáteszik, hogy a két rendőr példamutató fellépése méltó arra, hogy a korábbi és jelenlegi képzésben résztvevők számára is iránymutatásként szolgáljon.
A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) keretében működő Rendőrképző Akadémia 2020 óta gyakorlatközpontú oktatással készíti fel a jövő járőreit. A tiszthelyettesi képzések négy helyszínen zajlanak: Körmenden, Miskolcon, Szegeden és Adyligeten. Az adyligeti Járőrképző Tagozat több évtizedes múltú, körülbelül 23 hektáros gyakorlóhelyszínen dolgozik, amely kifejezetten a valós szituációk modellezésére is alkalmas. Ilyen terület például az intézkedéstaktika, a lőkiképzés vagy a rendészeti egészségügyi (Police Medic) ismeretek, amelyek közvetlenül hasznosulnak az utcai, konfliktuskezelési helyzetekben.