HÍREK
A Rovatból

Magyar Péterék beszorultak a szolnoki kórház vizeletszagú liftjébe

Van ahol átható vizeletszag és lerobbant állapotok, máshol európai körülmények, de az orvos- és ápolóhiány miatt ott is csak részleges üzemelés. Magyar hiányolta Takács Péter államtitkárt a bejárásokról.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy a Szolnoki Hetényi Géza Kórház főépületében beszorult egy liftbe, amely, mint kiderült, már régóta problémákkal küzd. Az eset rávilágít a kórházban uralkodó állapotokra, amelyeket Magyar posztjában részletesen bemutatott.

„A főépület négy liftjéből kettő egyáltalán nem működik több, mint egy hónapja, a másik kettő pedig így…”

– írta Magyar, utalva arra, hogy a kórház vezetése hiába jelzi folyamatosan a problémákat a fenntartásért felelős Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóságnak, a 24 órás javítási határidőt nem sikerül tartani.

Magyar szerint nem csak a liftekkel van baj:

„A főépület aulájában lévő akadálymentesített mosdó szintén több hete nem használható, a normál mellékhelyiségben pedig nem működik a csap, nincs fertőtlenítőszer, viszont átható vizeletszag van, ahogy a liftben is.”

A posztban Magyar Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a kórház uniós forrásokból felújított szárnyai egészen más képet mutatnak: „A felújított részeken európai körülmények várják a betegeket, ugyanakkor több osztály ápoló-, vagy szakorvoshiány miatt nem, vagy csak részlegesen üzemel.”

Az egészségügyi államtitkár, Takács Péter távolmaradásával kapcsolatban Magyar ironikusan megjegyezte, hogy „Takács Péter egészségügyi államtitkár úr azt üzente, hogy sajnos nem tud részt venni a bejáráson, mert a fideszes Tranzit fesztiválon vesz részt Tihanyban és épp ellátja munícióval a propagandát.” Hozzátette, hogy az államtitkár eddig még

„sajnos nem tudott ellátogatni ebbe a kórházba (sem).”

Magyar Péter Kulja Andrással együtt harmadik hete járja az ország kórházait, és rendszeresen fényképes beszámolókat küld az ott tapasztalt állapotokról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: így érkeznek a Fidesz választási vereség utáni tisztújító kongresszusára a párt politikusai
A Fidesz a Budapest Kongresszusi Központban tartja tisztújító kongresszusát, ahol alapszabályt módosítanak és új vezetést választanak. A változtatásokra a párt 2026-os választási veresége után kerül sor, amellyel 16 év után ellenzékbe került.


Egy korszak véget ért, ma pedig a hírek szerint átírják a párt DNS-ét: a Fidesz zárt ajtók mögött tartja 32. tisztújító kongresszusát, ahol a szervezeti térképet és a vezetést is átrajzolják, Orbán Viktort pedig egy évre újraválaszthatják. A párt 32. kongresszusa tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény nem sajtónyilvános, de a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán élőben közvetítik, írta az MTI.

A napirenden alapszabály-módosítás szerepel, amely alapjaiban változtatná meg a Fidesz felépítését. A tervek szerint megszűnik a párt eddigi, választókerületi alapú rendszere, a szervezet pedig az önkormányzati struktúrához igazodik majd, települési csoportokkal és megyei választmányokkal. Ezzel párhuzamosan jelentősen bővül az országos elnökség is:

a jövőben húsz megyei, illetve fővárosi elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, valamint a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd.

A küldöttek szavaznak a pártelnöki posztról is, a várakozások szerint Orbán Viktort, aki 1993-2000 között, majd 2003 óta vezeti a pártot, egy évre újra megválasztják. Döntenek a Fidesz négy alelnökének személyéről is. Az eseményen a korábbi kongresszusokhoz hasonlóan várhatóan felszólal Kövér László, az országos választmány elnöke, és beszédet mond Orbán Viktor is.

A tisztújítás közvetlen előzménye a 2010 óta kormányzó Fidesz-KDNP vereségét és a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó 2026-os országgyűlési választás. A választásokat követő első interjújában Orbán Viktor volt miniszterelnök arról beszélt, hogy a jobboldali közösségnek teljes megújulásra van szüksége, mert egy politikai korszak lezárult. Ekkor közölte azt is, hogy javasolni fogja a tisztújító kongresszus összehívását.

A Fidesz jövőjét meghatározó eseményre kora reggel óta sorra érkeznek a résztvevők:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A Fidesz-kongresszus okafogyottá vált, kiderült, hogy a migrációról is belehazudtak az emberek szemébe
A miniszterelnök egy rendkívüli sajtótájékoztatón ismertetett belső kormányzati dokumentumokat, amelyek szerint az Orbán-kormány részletesen megtervezte egy 500 fős vitnyédi befogadóállomás létrehozását.


Titkos kormányzati jegyzőkönyvek szerint 2024 nyarán a kabinet lépésről lépésre készítette elő egy 500 fős vitnyédi migránstábor felállítását – Magyar Péter miniszterelnök szombaton tételesen bemutatta az iratokat, „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról” beszélt, és a Fidesz aznapi kongresszusát „okafogyottnak” nevezte.

A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatón ismertetett egy részletes idővonalat, amely belső kormányzati dokumentumokon alapul. Eszerint a folyamat 2024. július 17-én indult egy feljegyzéssel, amely a tranzitzónák megnyitásáról és a migrációs paktum végrehajtásáról szólt.

A vitnyédi menekülttábor terve konkrétan a 2024. augusztus 21-i kormányülésen került napirendre, ahol fel is hatalmazták Pintér Sándor belügyminisztert, hogy intézkedjen az ingatlan előkészítéséről – írta a Telex.

A dokumentumok alapján a tervezett létesítmény 500 fő befogadására lett volna alkalmas, a beruházás becsült költsége meghaladta volna a 2,3 milliárd, éves működési kiadása pedig a 2,9 milliárd forintot.

A bemutatott iratok szerint augusztus 30-án a Belügyminisztériumban már arról egyeztettek, miként lehet három hónapon belül alkalmassá tenni a területet a menekültek elhelyezésére. A megbeszélésen konténerek, mobil illemhelyek, rendőri biztosítás és egészségügyi egységek kialakítása is szóba került.

Szeptember 11-én Pintér Sándor már részletes tájékoztatást adott a kormányülésen a Vitnyéd–Csermajorra tervezett befogadóállomásról és annak költségeiről. A hivatalos feljegyzésben az is szerepelt, hogy a választás évére ki kell élezni a migrációs konfliktust. Magyar Péter bejelentette, a dokumentáció jelentős részét feltöltik a kormány hivatalos honlapjára.

A miniszterelnök az iratok ismertetése után a Fidesz mai tisztújító kongresszusára utalva úgy fogalmazott: „Szerintem a Fidesz mai tisztújító kongresszusa így okafogyottá vált.” Hozzátette, szerinte nemcsak Orbán Viktor, hanem Tuzson Bence és Rétvári Bence is hazudott az embereknek.

Ezután a győr-moson-soproni Fidesz-szavazóknak címezve tette fel a kérdést: „Ilyen emberekkel lehet megújulás? Nem érzik magukat átverve?”

A kormányfő jelezte, az ügy hétfőn az Országházban folytatódik, ahol a migrációs paktum végrehajtásáról közölhet további részleteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak
A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán Viktor szerint ha végre akarták volna hajtani a migránsok beengedését, végrehajtották volna.


A volt miniszterelnök a Fidesz kongresszusa előtt reagált Magyar Péter szombati sajtótájékoztatójára. A jelenlegi kormányfő azt állította, az Orbán-kormány menekülttábort akart nyitni Vitnyéden, és ezzel kapcsolatban számos titkos kormánydöntés született, miközben nyilvánosan a fidesz politikusai ennek homlokegyenest az ellenkezőjét kommunikálták. Ezeket a dokumentumokat most nyilvánosságra hozták.

Errel reagálva Orbán Viktor azt mondta, ennek az egésznek csak az volt a célja, hogy „kitaktikázzák” az EU-t.

„Ha végre akartuk volna hajtani, akkor végrehajtottuk volna, Magyarországon azért nincs migráns, mert nem engedtük be őket” - fogalmazott a volt kormányfő. Szerinte ilyen tábor nem is lehet, mert „az emberek ezt népszavazással eldöntötték”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt lehet élőben nézni a Fidesz kongresszusát, ahol Orbán Viktor és a párt jövőjéről is döntenek
A Budapest Kongresszusi Központban tartott eseményen alapszabály-módosításról és a párt vezetéséről is döntenek. A tervek szerint átalakulna a Fidesz szervezeti felépítése, Orbán Viktort pedig egy évre újraválaszthatják.


Zárt ajtók mögött tartja 32. tisztújító kongresszusát a Fidesz a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény délelőtt tíz órakor kezdődik, a sajtó nem lehet jelen, de a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán élőben közvetítik.

A napirenden alapszabály-módosítás szerepel, ez alapjaiban írná át a Fidesz felépítését. A tervek szerint megszűnik a párt eddigi, választókerületi alapú rendszere, és a szervezet az önkormányzati struktúrához igazodik.

Ez települési csoportokat és megyei választmányokat jelentene. Bővülne az országos elnökség is. A testület a jövőben húsz megyei, illetve fővárosi elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, valamint a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből állna.

A küldöttek a pártelnöki posztról is szavaznak. A várakozások szerint Orbán Viktort egy évre újra megválasztják. Orbán Viktor 1993 és 2000 között, majd 2003 óta vezeti a pártot.

A kongresszuson a Fidesz négy alelnökéről is döntenek. A korábbi kongresszusokhoz hasonlóan várhatóan felszólal Kövér László, az országos választmány elnöke, és beszédet mond Orbán Viktor is.

Az eseményt itt lehet élőben nézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk