Magyar Péter: A milliárdos Lázár János most épp 14. havi nyugdíjról hazudik, miközben egymillió nyugdíjast löktek Orbánnal mélyszegénységbe
Magyar Péter szerint a milliárdos Lázár János most épp a 14. havi nyugdíjról hazudik, miközben egymillió nyugdíjast löktek Orbán Viktorral együtt mélyszegénységbe. A TISZA Párt elnöke szerdán, a közösségi oldalán azt írta:
Lázár János, építési és közlekedési miniszter a kedd esti, kaposvári Lázárinfón arról beszélt, hogy szerinte nem lenne célszerű a kisebb nyugdíjak jelentős emelése. Felidézte, hogy 2001-ben már próbálkoztak hasonlóval, de az szerinte „politikai nehézségeket és igazságtalanságérzetet okozott”. Úgy véli, a 14. havi nyugdíj valódi megoldást jelentene.
A Tiszás vezető szerint:
"Mit tesz a választásokhoz közeledve a pánikban lévő kormány? 14. havi nyugdíjról kezd el hazudni. Nem a létminimum alatt élőknek, nem a 140 ezer forint alatti nyugdíjban részesülőknek akar érdemi segítséget adni, hanem az egymilliós nyugdíjat felvevőknek ígér 14. havi nyugdíjat."
Emlékeztetett rá, hogy a TISZA más megoldást javasol:
És emelett a TISZA 120 ezer forintra emeli az ez alatti nyugellátásban részesülők nyugdíját. Ez több százezer embernek 50 %-os nyugdíjemelést is jelent. És jelentősen emeljük a 140 ezer forint alatti nyugdíjban részesülők nyugellátását".
Úgy számol, hogy a miniszter által javasolt elképzelés alapján "az alacsony nyugdíjban részesülő százezreknek Lázár szinte semmit nem adna, de a havi egymillió forintot bezsebelő régi elvtársak plusz egymilliót kapnának”.
A G7 szerint 2025-ben 536 milliárd forintot költöttek az állami költségvetésből a 13. havi nyugdíjakra. Ha bevezetnék a 14. havit is, az körülbelül ugyanekkora kiadással járna - írja a Telex.
A TISZA Párt idén szeptemberben mutatta be nyugdíjprogramját. Ebben sávos emelést ígértek az alacsony nyugdíjaknál, valamint 120 ezer forintos minimálnyugdíjat. Emellett azt is vállalták, hogy kormányra kerülésük esetén megtartják a 13. havi nyugdíjat, és még 200 ezer forintos SZÉP-kártya utalványt is adnának a nyugdíjasoknak. Ezt élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre és pihenésre lehetne elkölteni.
Magyar Péter szerint ez az utalvány egymillió nyugdíjas számára több pénzt jelentene, mint a 14. havi nyugdíj.