HÍREK
A Rovatból

Magyar kémjátszma Brüsszelben: gyanús találkozókat szervezhetett két magyar fiatal

Semmi sem bizonyítja, hogy a két férfi a magyar kormány megbízásából akart hálózatot építeni Brüsszelben. Ugyanakkor a szakportál szerint gyanús az időzítés.


A kormány nevében foghatott hálózatépítésbe a brüsszeli magyarok körében két fiatal, írja a HVG360 az Intelligence Online alapján. A titkosszolgálat témákra specializálódott párizsi székhelyű portál cikke szerint a Fidesz informális lobbi kialakításába kezdhetett a belga fővárosban, ennek voltak részei a szóban forgó találkozók.

A portál cikkében megnevezett két férfi tavaly októberben került az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságához, illetve a Kutatási és Innovációs Főigazgatósághoz. Ez éppen az az időszak volt, amikor az uniós források befagyasztása miatt fokozódott a vita a magyar kormány és az Eupai Unió között.

Az Intelligence Online értesülése szerint a fiatalok az első estet novemberben tartották egy bárban az uniós intézményekben dolgozó magyar köztisztviselők és vállalkozók számára, majd januárban és februárban is tartottak összejövetelt. Az eseményen résztvevők többsége a Fidesz vagy a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium tagja lehetett, de a szervezők igyekeztek politikai oldaltól függetlenül minél több meghívottat felkérni. A szervezés egy zártkörű Facebook-csoportban történt, de mindenkit arra biztattak, hogy adják tovább a hírt. Az est során a résztvevőket pozíciójukról és szakmai hálózatuk kiterjedtségéről kérdezték.

Az Intelligence Online szerint az Információs Hivatal humán hírszerzési és elemzési gyakorlatokat is bevet, hogy információt gyűjtsön Brüsszelben olyan témákról, melyeknek számottevő költségvetési hatása van Magyarországra nézve. Azt sugallják, az üzleti hírszerzők is érdekeltek az uniós politika talányos változásaiban, amelyek befolyással lehetnek a Magyarországon végzett üzleti projektjeikre. Azonban az erőfeszítések nem jártak sikerrel, mert a képviselőkkel tárgyaló partnerek a Bizottságon belül összezártak.

A HVG brüsszeli forrásai megerősítették, hogy a két férfi tényleg szervezett ilyen találkozókat, és azok népszerűek lettek. De az is lehetséges, hogy az egyikük valójában a hírszerzés utasításait követte, és egy nemzetközi szolgálat vette észre őket. Most pedig azért cikkeznek róluk, hogy gyengítsék az Orbán-kormány külpolitikai tevékenységeit, ami súlyos uniós pénzekbe kerülne Magyarországnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti" – Orbán Viktor elismerte, hogy adófizetői pénzből utazott haza magángépen a dublini meccsről
Orbán az Ötnek adott interjúban a parlament döntésére hivatkozott. A repülő valójában az OTP tulajdonában van.


Bár a korábbi nyilatkozatokból úgy tűnt, hogy Orbán Viktor saját maga fizeti a magángépes útjait, a miniszterelnök most egy interjúban azt mondta, hogy ezeket mégis az állam állja.

Az Öt című műsorban Orbán úgy fogalmazott: „Az MLSZ elnökének a meghívására, az ő gépén és az ő társaságában mentem, mint ahogy mindig is ezt teszem.” A miniszterelnököt a 444 fotózta le, amikor szombat hajnalban szállt le egy magángépről, miután visszatért a dublini válogatott meccsről.

Orbán az interjúban arra is kitért, hogy „a magyar parlament jóváhagyásával teszem, amit teszek”. Ezzel egy parlamenti bizottság döntésére utalt, amelyben egyébként a fideszes képviselők vannak többségben – emlékeztetett a portál.

Azt is hozzátette:

„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti, mert az MLSZ meghívására megyek, és akkor kifizeti a magyar kormány ezt, azt hiszem, az MLSZ-nek. Azért van így, mert betartom, amit a parlament döntött.”

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök miért magángéppel utazott, és hogy fizetett-e ezért. Csak annyit írtak: „Orbán Viktor miniszterelnök az ír–magyar meccsre a szokásoknak megfelelően az MLSZ elnökével utazott el, és vele is utazott haza.”

A gép azonban nem az MLSZ elnökéé, hanem az OTP tulajdona. Ezért a 444 az OTP-t is megkereste azzal kapcsolatban, hogy ki használta a gépet, és hogy a miniszterelnök fizetett-e az útért. A válasz így szólt: „az Air Invest Kft. nem ad ki információkat az ügyfeleiről. Az állami vezetők minden esetben térítés ellenében, piaci áron használják az Air Invest szolgáltatásait.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását a Lengyelországba repülő orosz drónok miatt
Tusk provokációnak nevezte az orosz lépéseket, amelyek szerinte Lengyelország biztonságát is fenyegetik. A kormányfő a NATO-ban keres erősebb szövetségi fellépést.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán több orosz drón is megsértette a lengyel légteret, ami szakértő egybehangzó véleménye szerint nem lehetett véletlen eltévedés. Több lengyel repteret le kellett zárni, és a NATO repülőit is riasztották.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlamentben arról beszélt, hogy „kétségtelen, hogy ez a provokáció Lengyelország szempontjából összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az előzőek.”

A kormányfő bejelentette: Lengyelország hivatalosan kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását. Ez a szabály lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok egy ügyet az Észak-atlanti Tanács elé vigyenek.

Ilyenkor a szövetségesek tárgyalásokat tartanak, hogy eldöntsék, veszélybe került-e az adott ország területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Tusk szerint most nagyobb támogatásra van szükség a szövetségesektől, mint korábban. „Ez nem csak az ukránok háborúja. Ez egy konfrontáció, amelyet Oroszország az egész szabad világ ellen hirdetett meg” – hangsúlyozta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokról: Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára
„Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón” - fogalmazott az ukrán elnök, aki szerint ez egy újabb lépés az eszkaláció felé.


Ahogy arról korábban írtunk, több orosz drónt hatolt be a lengyel légtérbe. A helyi katonai vezetés arról beszélt, hogy Oroszország „példátlan módon megsértette a lengyel légteret”, miközben az ország négy nagy repterét le kellett zárni.

Az orosz drónokkal kapcsolatban megszólalt Volodimir Zelenszkij is. Az ukrán elnök az X-en úgy fogalmazott, a támadások új szintre emelik az eszkalációt, és közös, határozott választ sürgetett a partnerektől. Szerinte Moszkva folyamatosan feszegeti a határokat, és ha nem találkozik erős válasszal, akkor újabb és újabb szintre emeli az agressziót.

„Ma újabb lépés történt az eszkaláció felé: orosz–iráni drónok repültek Lengyelország légterében, a NATO légterében. Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón. Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára”

– hangsúlyozta.

Zelenszkij kijelentette, hogy az oroszoknak érezniük kell a következményeket, és a háborút nem lehet kiterjeszteni, véget kell érnie. Úgy fogalmazott:

„A szankciók szüneteltetése már túl régóta tart. Az oroszokkal és bűntársaikkal szembeni korlátozások halogatása csak a támadások brutalitását fokozza. Elég fegyverre van szükség ahhoz, hogy visszatartsuk Oroszországot. Erős válaszra van szükség – és ez csak minden partner közös válasza lehet: Ukrajnáé, Lengyelországé, minden európaié és az Egyesült Államoké. Köszönöm mindenkinek, aki segít”.

Zelenszkij hozzátette, hogy közben országát is támadás érte: „A mentőalakulatok jelenleg a Hmelnickiji területen lévő Volochyszkban dolgoznak, ahol az oroszok egy teljesen hétköznapi varrodát találtak el rakétával. Jelenlegi adatok szerint három ember megsérült. Ez csak egyetlen helyszíne a mai hatalmas orosz támadásnak: mintegy 415 különböző típusú drón és több mint 40 cirkáló- és ballisztikus rakéta. Tizenöt régió került támadás alá. Szomorú módon egy ember életét vesztette a Zsitomir régióban. Őszinte részvétem a családnak és a hozzátartozóknak” – írta közösségi oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan
„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű” - fogalmazott a miniszterelnök


„Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán.

Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan”

- írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, több drónt lelőttek.

„Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű. Egy háború árnyékában élni kockázatokkal és veszélyekkel jár. Itt az ideje véget vetni ennek! Ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit” - fogalmazott posztjában Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET: