hirdetés

KÉK HÍREK

Lemondott Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium hivatali vesztegetéssel gyanúsított államtitkára

A fideszes politikus azt állítja, nem követett el bűncselekményt, azonban vállalja az ügy politikai következményeit.

Link másolása

hirdetés

Mint azt megírtuk, Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes parlamenti képviselő és igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését. Völner Pált hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolják.

„A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően” – fogalmaz a közlemény.

Hozzáteszik azt is: „Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti”.

Az ügynek jelenleg tizenkét gyanúsítottja van, közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó-helyettes. Hatan letartóztatásban vannak, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

hirdetés

Most megszólalt az ügyben maga Völner is: azt állítja, hogy ártatlan.

Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár

– írja a politikus közleményében, amit a 24.hu szerkesztőségéhez juttatott el. Hozzáteszi, hogy együttműködik a hatóságokkal, kihallgatás céljából bármikor rendelkezésre áll.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Elrabolta védett otthonban élő feleségét és gyermekét egy férfi, majd megerőszakolta a nőt
A nő azután költözött el gyermekével, hogy kilépett a bántalmazó kapcsolatból. Erőszakos férje azonban megtudta, hol vannak, és kényszerítette feleségét, hogy hazamenjenek vele.

Link másolása

hirdetés

Jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a negyvenes éveiben járó kaposvári férfival szemben, aki társa segítségével akarata ellenére hozta el feleségét és kislányát egy családon belüli erőszak áldozatainak fenntartott otthonból.

A büntetett előéletű férfi együttélésük alatt rendszeresen bántalmazta, becsmérelte feleségét, míg közös gyermekükkel többször volt türelmetlen és agresszív. Az asszony egy idő után ki akart lépni a bántalmazó kapcsolatból, ezért 2021 elején a családvédelmi hatóságok segítségével titokban gyermekével együtt elköltözött egy olyan, Kaposvártól távoli védett otthonba, ahol a férfi nem találhatott rájuk.

A kettejük közötti kommunikáció azonban a férfi erőszakossága miatt nem szakadt meg teljesen, és az egyik üzenetváltásuk során a nő véletlenül megosztott egy olyan dokumentumot, amiből a férfi rájött, hogy hol tartózkodnak.

A férj az így megszerzett információk alapján 2021 májusában felkereste a nőt, aki a találkozásukkor éppen óvodába kísérte közös gyermeküket. A férfi ekkor erélyesen felszólította feleségét, hogy a gyerekkel együtt szálljon be a társa által vezetett kocsiba, mert közösen fogják óvodába vinni a kislányt.

A nő – a gyermekét féltve - nem mert ellenkezni, majd a férfi az autóban megragadta a felesége haját és közölte, hogy Kaposvárra fognak menni. Az anya kérlelni kezdte a férfit, aki erre torkon ragadta a nőt és megfenyegette, hogy bántalmazni fogja a családtagjait, ha nem teszi azt, amit kér.

Az asszony kilátástalannak ítélve a helyzetét, felhagyott az ellenállással, és Kaposvárra ment a férfival, akitől az erőszak hatása miatt azt is eltűrte, hogy erőszakot tegyen rajta.

A nő és gyermeke végül másnap tudott elszabadulni a férfitől úgy, hogy a védett otthonnak gyanússá vált hirtelen távozásuk, ezért értesítették a kaposvári rendőröket, akik őrizetbe vették a férfit. A vádlottat ezután az ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta.

hirdetés

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az eljárás alatt mindvégig letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházbüntetés, míg a sértettek Kaposvárra szállításában segédkező társával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Megtalálták a 4 éves belga kisfiú holttestét, aki a múlt héten tűnt el Hollandiában
Dean Verberckmoes eltűnését azután jelentették a szülei, hogy a bébiszitter nem vitte el a gyereket a nagyszülőkhöz. A kicsi holttestét Hollandia Zeeland tartományában találták meg.

Link másolása

hirdetés

Megtalálták annak a négyéves belga kisfiúnak a holttestét, aki még a múlt héten tűnt el – írja a BBC.

Dean Verberckmoes eltűnését azután jelentették a szülei, hogy a bébiszitter nem vitte el a gyereket a nagyszülőkhöz. És bár a kicsi édesanyja bízott benne, hogy előkerül, a keddi jelentések szerint megtalálták a holttestét Hollandia Zeeland tartományában.

Az ügyben már őrizetbe is vettek egy gyanúsítottat, a Dave De K-ként azonosított férfit, akit a holttesttől 120 kilométerre találtak. A 34 éves belga állampolgárt korábban már 10 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték egy kétéves kisfiú bántalmazásáért, aki később belehalt a sérüléseibe. A férfi 2018-ban szabadult.

Dean Verberckmoes édesanyja elmondta, hogy Dave De K. korábban többször is vigyázott a gyermekeire, akikkel nagyon jól bánt. A gyanúsítottat és a kisfiút együtt is látták még szerdán, Antwerpen közelében, Sint-Niklaas városában.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Más autóját akarta védeni, ezért szúrhatták szíven
A felesége szerint férje azért ment le az utcára, mert egy gyanús alak a parkoló autóknál matatott. A gyilkos elmenekült, hajtóvadászat indult ellene.

Link másolása

hirdetés

"Más autóját akarta védeni, ezért szúrták szíven" - mondta a tegnap este fővárosban megkéselt férfi felesége. Az asszony szerint férje azért ment le az utcára, mert egy gyanús alak a parkoló autóknál matatott. A gyilkos elmenekült, hajtóvadászat indult ellene. Az áldozat életéért a kórházban hiába küzdöttek, nem tudták megmenteni.

"Reggelre homokot szórtak a vértócsára, a telefonfülke mellett vasárnap este sokáig küzdöttek a megkéselt férfi életéért a mentők. Amikor elindultak vele a kórházba, még élt" - ezt mondta ma felesége az RTL híradójának.

Az asszony szerint este kilenc óra lehetett, amikor a 39 éves férje kilépett az erkélyre.

"A férjem dohányzott az erkélyen, és észrevette, hogy itt az autók mögött ólálkodik valaki. És hát ő persze, jót tett... lejött, mert a mi autónk is itt szokott állni. És ő rászólt innen, hogy mit akar ott. És ez az alak eljött ide előrefele, és a férjem jött utána ide"

Ekkor ő még az erkélyről nézte, hogy mi történik.

"Én láttam a tettest. Magát az arcát nem, mert maszk volt rajta, sapka tehát eltakarta teljes mértékben, lesütött fejjel… zsebre dugott kézzel így itt elment. Szó nélkül, nem szólt egy szót sem a páromhoz. És a párom csak felkiabált nekem ide az erkélyre, hogy hívjad a rendőrséget"

hirdetés

Mire leért az utcára, már mindketten eltűntek. Elindult megkeresni a férjét.

"Ott van egy telefonfülke és ott jött a férjem velem szembe, de már akkor meg volt görnyedve. A lábam előtt összeesett és ott kiabáltam neki, hogy Sanyi ne menj el, gyere vissza ...de már szólni nem tudott ..csak megszorította a kezem."

Egy járókelő hívott segítséget. Amikor a mentő elindult a férje még élt.

"A Honvéd Kórháztól úgy 40 méterre megállt a mentő, ott a nyílt ég alatt feltárták, összevarrták a szívét, mert szíven szúrta, rengeteg vért vesztett, még bevitték a kórházba. A kórházban másfél órát küzdöttek érte az orvosok, voltak kint kétszer is, mondták, hogy jó lesz minden, látszik, hogy küzd, élni akar, de sajnos nem sikerült."

A rendőrök forró nyomon indultak a gyilkos után.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben. A késelő után hajtóvadászat indult, a lakótelepen még délben is több, mint 20 nyomozó dolgozott. A környékbeli házakba becsengettek, és aki otthon volt, kikérdezték. A rendőrök a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is bekérték, ezeket most vizsgálják.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Porig égett egy öttagú család háza Dunaföldváron, semmijük nem maradt
Szerencsére senki sem sérült meg, de a két gyereket nevelő család minden használati tárgya, bútorai, ruhái és iratai a tűz martalékává váltak.

Link másolása

hirdetés

Teljes terjedelmében égett egy ötven négyzetméteres lakóépület Dunaföldváron, Vilmos pusztán, a solti, a dunaújvárosi és a paksi hivatásos, valamint a dunaföldvári önkéntes tűzoltók öt vízsugárral oltották el a lángokat - szólt a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos közleménye.

Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere elmondta, hogy

egy kétgyermekes, ötfős család háza égett porig. A tűz nemcsak a család házát, de teljes ingóságukat, minden használati tárgyukat, ruhaneműiket, irataikat megsemmisítette.

- írja a teol.hu.

A városvezető tájékoztatása szerint

Dunaföldvár önkormányzata azonnal egy szükséglakást biztosított a szerencsétlenül járt család számára, amelyet a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével már berendeztek, be is fűtöttek, így hétfőn már ott tudott éjszakázni a család.

Kedden felveszik a kapcsolatot az általános iskolával, hogy egyeztessenek a nagyobbik gyermek taneszközeinek pótlásáról, a két segélyszervezet pedig a legfontosabb felszerelések: ruházat, konyhai eszközök, ágyneműk beszerzésében segíti a családot.

hirdetés

Horváth Zsolt a lapnak elmondta, az önkormányzat elsőként egy egyszeri gyorssegéllyel támogatja a nehéz helyzetbe került családot a kedden. Mint mondta, egyelőre nem tudja, hogy családon belül van-e aki segítsen, még fel kell dolgozniuk, ami történt, ezt követően a továbbiakról egyeztetnek velük. Amiben tud, segít a város - jelezte a polgármester. Ezt a helyszínen dr. Süveges Árpád Róbertné alpolgármester is megerősítette.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: