Lázár a brüsszeli kémügyről: Nem emlékszem rá, hogy pontosan mi történt, de nekem az a dolgom, hogy megvédjem a hazát
Lázár János építésügyi miniszter a kaposvári Lázárinfón beszélt a brüsszeli hírszerzési ügyről – írta a Telex. A miniszter maga hozta szóba a témát, és úgy fogalmazott:
„Ha netán azt tette volna a magyar hírszerzés, és összeszedve minden bátorságát és felkötve a gatyaszárát, hogy elment volna Brüsszelbe, és meg akarta volna tudni, hogy akarnak nekünk ártani, akkor kitüntetném őket, és nem lecseszném. Mert ez a dolguk, hogy megvédjék a hazájuk érdekeit. Ha ezt tették volna, akkor ezért dicséret és nem szidalom, meg nem botrány és újságcikk jár. Az a dolguk, hogy megvédjék az ország függetlenségét” - fogalmazott a politikus.
A kijelentések apropója a Direkt36 múlt heti oknyomozása a 2015–2017 közötti brüsszeli kémügyről, ami miatt az Európai Bizottság vizsgálatot indított. Az oknyomozó portál azt írta, hogy ebben az időszakban magyar hírszerzők uniós tisztviselőket céloztak meg Brüsszelben. A diplomata fedésben dolgozó magyar hírszerzők megpróbáltak információkat gyűjteni és beszervezni kint dolgozó magyarokat.
Egy magyar bizottsági munkatárs elmondta, hogy 2015 és 2017 között rendszeresen találkozott a brüsszeli magyar Állandó Képviselet diplomatafedésű hírszerzőjével, sokszor parkokban. „Nagyon szimpatikus, okos ember volt. Persze addigra már tudtam, hogy ő diplomatafedésben a magyar hírszerzés embere”. Állítása szerint beszervezési nyilatkozatot is alá akartak vele íratni, cserében támogatást ígértek egy számára kedves szervezetnek. Ő azonban ezt visszautasította.
A hírszerző 2017-ben lebukott, ami miatt a brüsszeli magyar hírszerző hálózat is kompromittálódott. Egy, az eseményeket jól ismerő forrás szerint:
A brüsszeli magyar Állandó Képviseletet 2015–2019 között Várhelyi Olivér vezette, aki jelenleg uniós biztos. Vele Ursula von der Leyen személyesen beszélt a most megjelent cikk miatt. Hogy mi hangzott el, egyelőre nem tudni.