A Duna ura – öt budapestnyi területet véd az árvíztől a Kvassay-zsilip
Kevesen tudják, hogy alig tíz percre a Nagykörúttól működik Budapesten egy vízerőmű. És egy hajózsilip, ami 1000 tonnás uszályokat is átemel, valamint egy szivattyútelep, ami élteti és biztonságban tartja a Ráckevei (Soroksári)-Dunát. Sőt, van egy lakatlan sziget is, amire alig pár ember teheti csak be a lábát.
A pünkösdi hétvégén a Hosszúlépés jóvoltából bárki megismerhette a Kvassay-zsilip különleges, zárt világát, amit máskor legfeljebb csak a mellette elhaladó csepeli HÉV ablakából lehet látni.
A sétára – amelyen több részletben mintegy 300 fő vett részt – még épp időben került sor, május végén ugyanis elkezdődik az egyedülálló ipari műemlék egy részének, a Kvassay Hajózsilipnek az egy évig tartó felújítása. Ráadásul hamarosan új szomszédot is kap: egy korszerű atlétikai centrumot, ami örökre átalakítja a környék kinézetét. De ne szaladjunk ennyire előre.
A műtárgyegyüttes kizárólagos állami tulajdonban van, a vagyonkezelői és az üzemeltetési feladatokat a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság látja el.
Amikor még a BME teljes területét víz borította
A Duna fővárosi szakasza a 19. században még nagyon más képet mutatott. Míg manapság a folyó szélessége nagyjából állandó, régen hatalmas ingadozások voltak: a Gellért-hegynél például 290 méter széles volt a meder, Lágymányosnál viszont már közel 1 kilométeresre tágult.
Ez nagyon komoly gondokat okozott, elég csak az 1838-as pusztító árvizet felidézni: ennek során Ferencváros, Óbuda és Józsefváros épületeinek nagy része megsemmisült. A mai IX. kerületben 2,6 méter magasan állt a víz az utcaszinthez képest.
Ráadásul ez egy jeges ár volt, tehát a lassan hömpölygő vizet több helyen is hatalmas jégtömbök tartóztatták fel – az így felduzzasztott víz árasztotta el aztán a várost, igazi katasztrófát okozva.
Bár ekkor is voltak már kisebb gátak a Dunán, ezek nem sokat értek, simán elmosta őket a víz. Világossá vált, hogy az árvízvédelem elsődleges fontosságú kérdés, valamit kezdeni kell vele. A körvonalazódó terveket azonban az 1848-as forradalom és szabadságharc, majd a következő két zavaros évtized keresztülhúzta.
Végül a kiegyezés teremtette meg a lehetőséget, hogy végre érdemben elkezdjenek foglalkozni vele. 1870 és ’75 között épültek meg a ma is ismert rakpartok, amelyek erősen korlátozták a Duna budapesti szakaszát.
Ez teljesen megváltoztatta a városképet: addig – hogy csak néhány példát mondjunk – a mai BME-campust egy az egyben víz borította, ahogy az Infoparkot, az ELTE lágymányosi épületeit, vagy a túlsó parton a Müpát és a Nemzeti Színházat is.
A kapitányi híd, innen követi a zsilipkezelő a hajók áthaladását
Az átalakítás a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágra (röviden RSD-re) is alapvető hatással volt: korábban a teljes vízhozam akár harmada is eljuthatott ide, de egyértelmű volt, hogy ez túl sok, kezdeni kell vele valamit.
Először egy kőgátat létesítettek a mai Gubacsi-híd vonalában, ez azonban nem bizonyult jó megoldásnak. Az árvíztől nem védett – hiszen alulról, Tass felől simán bejött a Duna –, ellenben közegészségügyi kockázatot teremtett, mivel a felső szakasz utánpótlás híján elmocsarasodott.
1904-ben született meg a törvény arról, hogy az RSD-t rendezett, hajózható mellékággá kell tenni. Mégpedig olyan módon, hogy az északi és déli kiágazásánál is zsilipet építenek, ami kezelni tudja a szükséges vízmennyiség áteresztését és a hajóforgalmat, mellette pedig még áramot is termel a vízszintkülönbség kihasználásával.
A munkálatok pár évvel később el is kezdődtek. A Csepel-sziget legtetején a korszak kiemelkedő vízgazdálkodási mérnökéről, Kvassay Jenőről nevezték el a műtárgycsoportot, aminek első eleme a hajózsilip volt. Ez még pont elkészült az I. világháború kitörése előtt, de a hadiállapot miatt folytatni már nem tudták az építkezést.
A tápzsilip, melynek feladata, hogy megfelelő mennyiségű vizet eresszen be a Duna-ágba, a ’20-as években épült meg. A hozzá kapcsolódó erőműtelep munkálatai viszont még tovább húzódtak. A II. világháború alatt egy eltévedt bombatalálat is érte, így végül csak 1962-re fejezték be és állították üzembe.
Mellé szolgálati lakásokat is felhúztak, így vált teljessé a létesítmény, amely a mai napig változatlanul betölti funkcióját.
Így lett a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág a nyugalom szigete
Maga a hajózsilip egy 10 méter széles és 75 méter hosszú „utcácska”, két oldalon végigfutó töltő-ürítő csatornával, valamint a hidraulikus meghajtással nyitható-zárható kapukkal. Ez a méret a műtárgy elkészültekor még megfelelt a kor követelményeinek, ma viszont már elég kicsinek számít.
Előfordult, hogy egy nagy uszály áthaladásakor mindössze néhány centi szabad hely maradt a két fal között, így fokozottan oda kellett figyelni a manőverezés során.
Mindazonáltal ilyesmi nagyon ritkán fordul elő: a zsilipet manapság inkább csak magántulajdonban lévő motorcsónakok, illetve rendőrségi hajók használják, az RSD teherforgalma már csak töredéke az egykorinak.
Zsilipelésre alapesetben napközben, négyóránként kerül sor, de a személyzet 24 órás szolgálatot lát el, tehát ha például egy tűzoltóhajónak kell áthaladnia az éjszaka közepén, azt is biztosítják.
Mindezt ingyenesen, fizetni senkinek nem kell érte, viszont muszáj előre bejelentkezni telefonon.
A mellette található tápzsilipnek három nyílása van, ezek egyenként 3,2*3,3 méteresek. Tábláikat fogaslécekkel mozgatják, így tudják szabályozni az átáramló vízmennyiséget, vagy szükség esetén teljesen kizárni.
Az erőműtelep turbinái akkor indulnak be, ha előállt az ehhez szükséges vízszintkülönbség. Nagyjából 1 megawatt teljesítményre képesek a gyakorlatban, ami azt nézve elhanyagolható, hogy a négy paksi blokk külön-külön is ennek ötszázszorosát tudja, de a ferencvárosi hálózat azért hasznát veszi.
Amennyiben a nagy Duna vízszintje túl alacsony, tehát a gravitáció hatására nem tud elegendő mennyiség átfolyni, az erőmű szivattyúként is funkcionál: ennek segítségével tudják táplálni az RSD-t.
A hajó- és a tápzsiliphez vezető csatornát a szépen parkosított osztósziget, Budapest egyetlen teljesen mesterséges szigete választja el, amit velük egyszerre hoztak létre.
Az ág déli végén, Tassnál a Kvassayval nagyjából párhuzamosan épült egy hasonló létesítmény, így rendezték a folyószabályozás kérdését.
Ott azonban nem várt bonyodalom is adódott: még 1956-ban egy jeges árvíz tönkretette az erőműtelepet, amit elbontottak. A tassi új, többfunkciós műtárgy építése ez év tavaszán kezdődött meg. A tervek szerint ez nemcsak átveszi a megrongálódott erőműtelep funkcióját, hanem négy vízátvezetési üzemmód végrehajtására is alkalmas. Jelenleg az átalakított – billenőtáblás – hajózsilip látja el a vízszintszabályozó funkciót is.
A mesterséges beavatkozás hatására az RSD vízhozama ma már csak 1-2 százaléka a főágénak, így ez a szakasz a nyugalom szigetévé változott. Igazi üdülő- és horgászparadicsom lett belőle, több ezren járnak ide pihenni és hódolni a szenvedélyüknek.
Az erőműtelep
Az osztósziget
Az olimpia mindent átrajzolt volna, de így is lesznek változások
A 2024-es budapesti olimpiai pályázat a csepeli szigetcsúcs környezetében alakította volna ki a sportlétesítmények többségét.
Bár ez végül – mint ismert – nem valósult meg, a Kemény Ferenc Ingatlan-fejlesztési Program keretében az állam mégis azt tervezi, hogy megépíti a létesítmények egy részét. Például azt az atlétikai stadiont, ahol a szándék szerint világversenyeket is tarthatnának. Az egyik ilyen lehetne a 2023-as vb, aminek elnyerésére Budapest a legesélyesebb.
Az építkezés a Kvassay-zsilip közvetlen szomszédságában, az egykor szebb napokat látott VITUKI, vagyis a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet területén zajlana.
A szervezetnek a Kádár-korban több száz alkalmazottja volt, nemzetközi hírű szakemberek is érkeztek ide, azonban a rendszerváltás után hanyatlásnak indult. Az 57 méter magas toronyház ma már teljesen elhagyatott, a melléképületekben még működik néhány próbaterem, de elvileg ezeknek is meg vannak számlálva a napjaik.
A közeli Nagyvásártelep valamikor Budapest éléskamrája volt, ma viszont már romosan árválkodnak a hatalmas raktár- és irodaépületek. Ennek sorsa is kérdéses, azonban egyelőre még nem született döntés róla.
A fentiektől függetlenül a Kvassay Hajózsilip felújítása hamarosan megkezdődik. Mivel műemléki védelem alatt áll, az alapelemeit meg kell őrizni, de ahol csak lehet, korszerűsíteni fogják.
Annyi tehát biztos, hogy jelenlegi formájában utoljára láthattuk így, és valószínűleg a környéke is jócskán átalakul majd.
