HÍREK
A Rovatból

Különleges hadgyakorlat kezdődött – ne lepődj meg, ha több katonai járművel találkozol a közutakon

Nemzetközi különleges műveleti gyakorlat kezdődött Magyarországon, emiatt nő meg a katonai gépjárműforgalom. A repülőeszközök miatt nagyobb hanghatásokra is számítani lehet.


Nemzetközi különleges műveleti gyakorlat kezdődött Magyarországon. Sándor Tamás, a Magyar Honvédség Parancsnokságának különleges műveleti szemlélője kedden Budapesten, a Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott sajtótájékoztatón elmondta:

a "Black Swan 2021" gyakorlat egyik célja, hogy a Szolnokon kialakítandó regionális különleges műveleti parancsnokság elérje a "kezdeti műveleti képességet".

Szolnokon egy nemzetközi, magyar vezetésű törzset állítanak fel, és onnan vezetik majd a műveleteket. A végrehajtásban a Magyar Honvédség (MH) 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár vállalta a vezető szerepet.

A gyakorlaton valamennyi partnerország, így Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia katonái hajtanak végre feladatokat. Továbbá két szponzorország is közreműködik: Németország kiképzőkkel, az Egyesült Államok kiképzőkkel és végrehajtóállománnyal is részt vesz a gyakorlaton.

A vezérőrnagy elmondta: az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár harcibúvár csoportot is telepít Horvátországba az ottani különleges műveleti képesség támogatásra.

A gyakorlatot alapvetően három ország - Magyarország, Szlovákia és Horvátország - területén tartják. A feladatok szinkronizálása, vezetése lesz a magyar parancsnokság feladata - tette hozzá Sándor Tamás.

A gyakorlatban összesen mintegy 800 katona, több mint 14 - forgó- és merevszárnyas - repülőeszköz, a dandár egyéb technikai eszközei, továbbá az Egyesült Államok hajói vesznek részt.

Magyarországon a magyarok mellett az amerikai haditengerészet különleges műveleti katonái, valamint a szárazföldi erők katonái, továbbá várhatóan szlovén különleges műveleti katonák fognak feladatokat végrehajtani az ország több pontján. Sándor Tamás elmondta: a helyszínek kiválasztásánál alapvetően katonai területekre koncentráltak, mint Újdörögd, Várpalota, Táborfalva, Ócsa és Tótvázsony gyakorló terei és térségük. Ezek mellett különleges műveleti csoportok Kecskemét, Sárospatak, Nyíregyháza és Kisvárda térségében is hajtanak végre feladatokat.

Emiatt a közutakon megnövekedett katonai gépjárműforgalomra, valamint a repülőeszközök miatt nagyobb hanghatásokra is számítani lehet

- közölte.

Pécsvárady Szabolcs, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár megbízott parancsnoka elmondta: a Dunán Ercsi és a Szentendrei-sziget között hajóval is hajtanak végre feladatokat a katonák. Ennek nyomán a következő napokban a Duna budapesti szakaszán is közlekedni fognak amerikai zászlós, felfegyverzett hajók.

Az ezredes kifejtette: a Black Swan 2021 során a magyar és az amerikai katonák a különböző folyami eszközök kezelését és a kapcsolódó harcászati eljárásokat is gyakorolják. Az egyik kiképzési cél a hajózáshoz kapcsolódó technikai képességek, valamint a hajók és a személyzetek közötti együttműködés fejlesztése, továbbá a különleges rendeltetésű erők harceljárásainak gyakorlása. Ennek érdekében több alkalommal komplex, több hajót érintő harcászati mozzanatot hajtanak végre vaklőszerrel.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem Nagy Ervin lett a kulturális miniszter, Magyar Péter mást választott
A leendő kormányfő újabb minisztereket jelentett be, és egy kormánybiztost is megnevezett. Tarr Zoltán vezeti majd a a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumot, Tanács Zoltánt pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.


A megalakuló Tisza-kormány újabb két miniszterét és egy kormánybiztost is bejelentett Magyar Péter kedden a Facebookon. A bejegyzésből kiderült, hogy

Tarr Zoltánt, a TISZA alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására. Tanács Zoltánt, a Működő és Emberséges Magyarország program összeállításáét felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányításával bízta meg.

Azt is bejelentette, hogy Bódis Kriszta kormánybiztosként felel majd a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális öszehangolásáért.

Magyar Péter hangsúlyozta,

Tarr Zoltán miniszterként azért felel majd, hogy megtörténjen „a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadítása és fejlesztése”.

A miniszterjelölt feladatai közé tartozna az elmúlt évtizedekben elhanyagolt műemlékvédelem helyzetének rendezése, valamint a közgyűjtemények és a kreatív ipar megerősítése. A minisztérium hatáskörébe kerülne a civil szervezetekkel, egyházakkal, valamint a határon túli és a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás is.

Tanács Zoltán feladata az lesz, hogy Magyarország „egy modern, digitális, innovatív és sikeres ország legyen, amely képes hosszú távon, stratégiai szemléletben is gondolkodni, és a kihívásokra tudományosan megalapozott, jövőálló megoldásokat kínálni”.

A tervek szerint a minisztérium felel majd a korszerű, mobilbarát és biztonságos digitális állami szolgáltatásokért, az állami adatvagyon értékteremtő hasznosításáért, valamint a tudománypolitika, a kutatás-fejlesztés és az innováció irányításáért, beleértve egy sikeres startup-ökoszisztéma kialakítását.

Magyar Péter Bódis Kriszta kapcsán kiemelte, hogy „több mint harminc éve dolgozik terepen, ahol kiépítette a Van Helyed rendszert, amely a társadalompolitika különböző területeit összekapcsolva biztosítja, hogy a minőségi oktatáshoz és alapvető szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés, társadalmi helyzettől függetlenül, minden gyermek és család számára elérhető legyen”. Az ő feladata a társadalompolitikai stratégiáért és az érintett ágazatok összehangolása lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a Mészáros-vagyonról és Hatvanpusztáról: „Kérdezzék meg a tulajdonosokat”
A Fidesz választmányi ülése előtt nyilatkozott a sajtónak Orbán Viktor, ahol a vagyonosodását firtató kérdéseket elhárította. A leköszönő miniszterelnök a Tisza Párt kampányát gyűlöletkeltőnek nevezte, és azt is mondta, még nem tudja, miből fog megélni.


Orbán Viktor a Fidesz választmányi ülése előtt, a Polgárok Házánál a korábbiaktól eltérően hosszan nyilatkozott a sajtónak kedden. A leköszönő miniszterelnök arról beszélt, még nem gondolkodott azon, miből fog megélni a jövőben.

A Hatvanpusztát és Mészáros Lőrinc vagyonát firtató újságírói kérdésekre ennyit mondott: „kérdezzék meg a tulajdonosokat”.

A Tisza Párt kampányát „sikeres, hatékony és gyűlöletkeltőnek” minősítette, míg a Fideszét a szeretet kampányaként jellemezte. Arra a felvetésre, hogy Volodimir Zelenszkij alapított-e pártot, ahogy azt a Fidesz kommunikációja állította, kitérően csak annyit felelt: „várjuk meg a május 9-et” – írta a Telex.hu.

Miközben a Fidesz a választási vereséget elemezte, a pártok a parlament alakuló üléséről egyeztettek. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy nem szavazzák meg Szijjártó Pétert az Országgyűlés alelnökének. Erre reagálva a Fidesz-frakció leendő vezetője, Gulyás Gergely (A Fidesz-frakciót vezető Gulyás Gergely) közölte, hogy a párt Vitályos Eszter volt kormányszóvivőt jelöli a tisztségre.

A Fidesz-választmányra érkező politikusok a felelősség kérdését is érintették.

Deutsch Tamás szerint „az a fideszes, aki a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy nem hibázott, az téved”.

Kubatov Gábor pártigazgató úgy fogalmazott, a vereségben mindenkinek megvan a személyes felelőssége, de „hosszú történet lenne” elmondani, kinek mi. Radics Béla arról beszélt, egy „ütőképes csapat” áll majd össze a Fidesz-frakcióban.

Az új Országgyűlés május 9-én tartja alakuló ülését, ahol a képviselők leteszik esküjüket, és megválasztják a parlament tisztségviselőit, köztük a házelnököt és az alelnökeiket.

Orbán Viktor a vagyonosodási kérdések elől kitért, noha a Mészáros-csoporttal kapcsolatos hírek a választás óta folyamatosan napirenden vannak. Közvetlenül az április 12-i eredmények után elérhetetlenné vált a cégcsoport weboldala, a napokban pedig Magyar Péter tett közzé egy levelet, amelyet állítása szerint a cégcsoporttól kapott. Mészáros Lőrinc neve évek óta a leggazdagabb magyarokat felsoroló listák élén szerepel.

(A keddi események jól mutatják a választás utáni új politikai helyzetet: a Fidesz az ellenzéki szerepre készülve a belső egységet és a megújulás szükségességét hangsúlyozza, míg a kétharmados többséggel rendelkező Tisza Párt már a parlamenti alakuló ülés előtt érvényesíti akaratát a kulcsfontosságú tisztségek elosztásában.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók: így távoztak a Fidesz politikusai a választmányi ülésről
A Polgárok Házában megrendezett választmányi ülésen Orbán Viktor felajánlotta a lemondását. A testület nem fogadta el, a június 13-i kongresszuson határozhatnak személyi döntésekről.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. április 28.



Véget ért a Fidesz választmányi ülése, a párt vezetői először gyűltek össze ebben a formában a választás óta átbeszélni a bukás okait.

Az ülésen Orbán Viktor ugyan felajánlotta a lemondását, ám azt a választmány elnöksége nem fogadta el. Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.

Fotóink a távozó fideszesekről:

Az ülés előtt a Polgárok Házánál Orbán Viktor még hosszabban nyilatkozott a sajtónak, utána azonban már nem, azonnal beült az autójába és távozott. A leköszönő miniszterelnököt arról is kérdezték, miből fog megélni májustól. „Majd májusban válaszolok erre, ezen még nem gondolkodtam, ráérek májustól” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bánki Erik: Orbán Viktor felajánlotta a lemondását
Orbán Viktor felajánlotta lemondását a pártelnöki tisztségről, de ezt az elnökség nem fogadta el. Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.


A Fidesz keddi választmányi ülése után Bánki Erik távozóban lévő politikus közölte:

Orbán Viktor felajánlotta lemondását a pártelnöki tisztségről, de ezt az elnökség nem fogadta el.

Személyi döntéseket nem hoztak, a párt jövőjéről és vezetéséről a júniusra előrehozott kongresszus határozhat.

A Szeretlek Magyarország videója:

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Bánki Erik elmondása szerint Orbán Viktor „értékelést tartott arról, hogy ő hogy látja, az elnökség hogy látja, mik voltak azok a dolgok, amik a választási vereséghez vezettek.” Hozzátette, hogy ezt nyilvánvalóan tovább kell értékelni a Fidesz csoportjaival.

A politikus bejelentette:

„Lesz egy tisztújító kongresszus, amit az országos választmány június 13-ára összehívott.”

Elmondása szerint a kongresszuson fogja a leköszönő miniszterelnök ismertetni a részletes értékelést. „Úgyhogy 13-án a kongresszuson fogja elmondani a miniszterelnök úr azt, hogy mi az elnöksége által összerakott teória, és mi a tagokkal végigbeszélt konkrét összefoglalója ennek a helyzetnek” – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy születtek-e már személyi döntések, Bánki Erik egyértelműen fogalmazott: „Nem születtek személyi döntések.”

A párton belüli hangulatról azt mondta: „Hát nézze, egy vereség után azért örömódákról nem lehet beszélni.”

Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte mindenki reálisan értékelte a helyzetet. „Mindenki szerintem reális értékelést adott, és azt gondolom, hogy minden részletre kiterjedő összefoglalót adott a miniszterelnök úr” – állította.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktort továbbra is támogatják-e, Bánki Erik a saját nevében válaszolt. „Én a magam részéről mindenképpen” – mondta.

Ezt követően közölte, hogy a pártelnök felajánlotta a távozását:

„Ő felajánlotta természetesen a lemondását, de hát a kongresszus fog majd dönteni.”

Amikor arról kérdezték, kiderült-e, hogy a kongresszuson lesz-e kihívója Orbán Viktornak, a politikus a Fidesz belső működését kezdte el magyarázni. Kijelentette, hogy „mi egy demokratikus párt vagyunk.”

Kifejtette, hogy a párt alulról építkezik. „Tehát alulról építkezünk, hogy csoportoknál lesz először vita, a csoportok választanak kongresszusi küldötteket, és akkor a kongresszusi küldöttek tesznek jelöléseket a különböző pozíciókra” – vázolta fel a jelölési folyamatot.

A megbeszélésről távozó Deutsch Tamás „nagyon izgalmas beszélgetésnek” nevezte az ülést, és elmondta, a Fidesz készített egy gyorsértékelést, amit írásban küldenek el a sajtónak.

A vereséggel kapcsolatban több fideszes politikus is a felelősségvállalás szükségességét hangsúlyozta, Deutsch Tamás szerint „az a fideszes, aki a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy nem hibázott, az téved”.

Kubatov Gábor pártigazgató úgy fogalmazott, a választási vereségben mindenkinek, neki és Orbánnak is megvan a személyes felelőssége, de „hosszú történet lenne” elmondani, kinek pontosan mi - írta a Telex. Radics Béla egy „ütőképes csapat, amiben van tapasztalat és egyensúly” összeállítását ígérte.

Az ülés előtt a Polgárok Házánál Orbán Viktor még hosszabban nyilatkozott a sajtónak, utána azonban már nem, azonnal beült az autójába és távozott.

A leköszönő miniszterelnököt arról is kérdezték, miből fog megélni májustól. „Majd májusban válaszolok erre, ezen még nem gondolkodtam, ráérek májustól” – mondta.

A mandátumok visszaadásáról Orbán Viktor az ülés előtt azt mondta, komoly döntéseket és személyes áldozatokat kellett hozni, mert a politikusok „megharcoltak a mandátumért”, de belátták, hogy „az a közösséget illeti meg”. A párt egységét is hangsúlyozta: „A mi közösségünk most is a legegységesebb.”

Saját szerepéről így beszélt: „Sosem futamodtam meg, most se fogok, ha valamerre megyek, az mindig előre van.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk