Közzétette a Kabinetiroda, hogy mennyit költött hirdetésekre a kormány a választások előtt
Közzétette a Miniszterelnöki Kabinetiroda a választások előtti szerződéseit, melyeket a K-monitor kért ki közérdekű adatigényléssel.
A listában tételesen megtalálhatók a szerződések típusai, tárgyai, a partnerek, a teljesítés dátumai, valamint a bruttó ellenértékek.
A K-Monitor közlése szerint az adatokat novemberben adta közre a Rogán Antal vezette hivatal, pedig azt a megkötés után hatvan nappal kellett volna megtennie.
Mint kiderült,
Az összegzés szerint a civil szféra is kapott forrást, „a legtöbbet – bő fél milliárdot – a fideszes szellemi holdudvar milliárdokkal és ingatlanokkal kitömött bástyája, a Kommentár Alapítvány kapta". Rajtuk kívül több civil szervezet is jutott pénzhez, és bár végeznek érdemi tevékenységet, de erősen kapcsolódnak a kormánypárti politikához. "Megjelenést biztosít politikusoknak és állami programoknak, kormánypárti szervezetekkel és önkormányzatokkal működik együtt, az ő rendezvényeiken független civilként szerepel. A minisztérium kifizetési listáján csókosként, pályázat nélkül, egyedileg kapnak pénzt”.
A K-Monitor azt is megjegyzi: a listán erősen felülreprezentáltak a kiemelt társadalmi ügyekért felelős Nyitrai Zsolthoz köthető Heves megyei szervezetek - írja a Telex.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2022. augusztus 31-ig megkötött szerződéseiről szóló tartalmazó lista ITT olvasható.