SZTÁRVILÁG

Kozsót veszélyes bűnözők bántalmazták a börtönben, mai napig pánikrohamai vannak

Az énekest egy hónapig tartották fogva egy floridai börtönben. A mai napig nem tette túl magát az ekkor történteken.


Kozso a Frizbi TV YouTube-csatornáján péntek este adásba kerülő műsorban beszélt a négy évvel ezelőtti floridai bebörtönzésének hajmeresztő részleteiről.

Az énekes a produceri munkássága miatt kapott zöld kártyát az USA-ban, ezt azonban visszadta, mert nem szeretett volna amerikai állampolgár lenni. Ezután turistavízummal ment pihenni öt hétre az országba, azonban a repülőtéren fennakadt az ellenőrzésen, miután azt hitték, hogy a turistavízummal akar csalni.

Ezt követően hátrabilincselt kézzel szállítottak egy szigeten álló börtönbe, ahol megkezdődött az egy hónapig tartó kálváriája.

"Meztelenre kellett vetkőznöm, mindenemet betették egy nagy dobozba, majd adtak egy piros ruhát, amit a gyilkosoknak szoktak adni. Másnap át kellett öltöznöm sárgába, majd kékbe, ezek a fokozatok, amelyek egyre enyhébbek"

- mesélte a megpróbáltatásait.

Kozso a börtönben senkivel nem tarthatta a kapcsolatot, szerinte az édesanyja ebbe is halt bele, mert nem tudtak róla semmit, azt sem, hogy él-e még egyáltalán. Megtört emberként jött ki a börtönből, miután kiderült, hogy ártatlanul tartották fogva.

"Nagyon nehéz túllendülni azon, hogy 38 napig be vagy börtönözve Amerikában a legkeményebb bűnözők között, akik pontosan tudják, hol nem lát a kamera, és a fürdőben ütnek, rúgnak, ahol érnek"

- mondta már a Blikknek az énekes.

Mai napig pánikrohamok gyötrik az átélt borzalmak miatt, pszichológusok és a neurológusa segítenek neki feldolgozni a történteket.

"Százhatvan ember volt összezsúfolva egy helyiségben, ahol negyven ágy van; akiknek nem jut ágy, a földön kuporognak, mindez pedig a legkeményebb bűnözők között. Na, ez nagyon megtöri az ember lelkét" - emlékezett vissza Kozso a fogvatartása körülményeire.

A legtöbbet azonban kedvesének, Ágicának köszönheti, akinek alig győzi megköszönni, amit érte tesz. Hamarosan a lánykérésre is sor fog kerülni és az esküvőre sem kell már sokat várni az énekes szerint.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bennem összeomlott minden” – mégsem házasodott össze József gazda és 36 évvel fiatalabb szerelme
A 21 éves egyetemista lány szülei közbeléptek: Patríciát pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja József gazda házából.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.

József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.

A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.

Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.

„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”

– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.

„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”

– mondta az RTL sztárja.

„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”

– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.

Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.

Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt vannak Az Árulók új évadának szereplői: Szinetár Dóra, Hajdú Péter és Veiszer Alinda is feltűnik majd a műsorban
Egyelőre 11 szereplőről tudni, de a csatorna azt ígéri, hogy a lista korántsem teljes.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.

De nem kellett sokat várni, a csatorna hétfőn további neveket is elárult.

Az idei évad szereplői között biztosan ott lesz:

Ács Fruzsina humorista, pszichológus

Anger Zsolt színész, rendező

Ceglédi Zoltán politikai elemző

Hajdú Péter producer, műsorvezető

Sárközi Ákos séf

Schoblocher Barbara énekesnő

Szinetár Dóra színésznő

Veiszer Alinda riporter

Wolf Kati énekesnő

A szereplőlista korántsem teljes, a további résztvevők nevére a közeljövőben derül fény - jegyezte meg az RTL.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hoppá! Megvan az Árulók új évadának első két szereplője – a Sztárbox élő adásában jelentették be
Két olyan férfiról van szó, akik már szerepeltek az ökölvívó-showműsor adásában is – sőt egyikük még a súlycsoportjának bajnoka is lett.


A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai – írta meg az RTL.hu.

A műsorban bejelentették, hogy Józan Laci színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez. Ők már biztosan ott lesznek a kastély falai között, hogy próbára tegyék magukat a taktikai-pszichológiai játékban.

Józan Laci az RTL műsoraiból lehet ismerős a nézőknek. A Barátok köztben Nagy Tóbiás szerepében láthattuk, de játszott a Keresztanyuban is, Igor karakterét alakítva, valamint a …szomszéd tehene sorozatban is feltűnt. 2023-ban a Sztárboxban is ringbe lépett, ahol Kállay-Saunders András volt az ellenfele.

Torghelle Sándor a magyar válogatott csatáraként szerzett hírnevet. Karrierjét a Kispest Honvédban kezdte, majd több külföldi csapatban is futballozott, például a Crystal Palace-ban, Görögországban és Németországban, mielőtt 2011-ben visszatért Magyarországra.

A televízióban is láthattuk őt, a 2024-es Sztárboxban például Shane Tusup ellen mérkőzött meg, akit kiütött. Továbbjutott a szuperdöntőbe, ahol Törőcsik Dániellel küzdött meg középsúlyban. A finálét megnyerte, így 2024-ben ő lett a Sztárbox férfi középsúly bajnoka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Komoly a baj – PSG Ogli nem véletlenül adta fel a Sztárboxot, mentővel kellett elszállítani
A kőgazdag celeb azt mondja, nem ellenfele miatt sérült meg, hanem egy rossz mozdulat következtében. Korábbi sérülése is hasonló volt.


A Sztárbox vasárnapi adásában váratlan fordulat történt: PSG Ogli a nehézsúly első meccsének első menetében kénytelen volt feladni a küzdelmet Molnár Gusztáv ellen. Nem saját döntéséből, hanem edzője, Harcsa Norbi dobta be a törölközőt, miután Ogli térde – elmondása szerint – hirtelen reccsent egyet. A sztárt végül mentővel szállították el a stúdióból.

Másnap már arról beszélt, hogyan érzi magát.

„Nem vagyok jól. A meccs után rögtön jött egy ismerősöm a saját magánkórházából. MR-vizsgálatot csinált, és sajnos elszakadt a jobb térdemben az elülső keresztszalag. Teljes szakadás. Azt mondta, műteni kellene, de nem muszáj. Ha nem műtöm meg, a térdem bármikor kimehet magától”

– mondta az Rtl.hu-nak.

A celeb felidézte, hogy másfél évvel ezelőtt már volt hasonló sérülése, akkor a bal térde sérült meg egy újpesti jótékonysági focimeccsen.

„A pacsi után hátraléptem, hallottam a reccsenést. Mondom: basszus, ez ugyanaz a hang, mint régen a bal lábamnál” – emlékezett vissza. Ezúttal azonban rá tudott állni, így először azt hitte, kisebb a gond. „Aztán amikor balhorgot próbáltam ütni, kiment a térdem. Nem Gusztitól sérültem meg, nem esett rám, ez egy rossz lépés volt” – tette hozzá.

Bár komoly fájdalmai voltak, Ogli szerint ő folytatta volna a küzdelmet.

„Brutális volt, de az adrenalin vitt előre. Az előző balesetemnél, másfél éve úgy fájt, hogy rá sem tudtam állni. Most is hasonló volt az érzés, de a ringben még azt mondtam: nem adom fel. Rengeteget készültem, nem akartam veszíteni. Harcsa Norbi dobta be a törölközőt, szerencsére, mert én végig mentem volna, még ha belerokkanok is” – magyarázta a korábban a TV2 Kőgazdag Fiatalok műsorában feltűnt celeb.


Link másolása
KÖVESS MINKET: