FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kim Dzsongun apja találta fel a burritót egy észak-koreai újság szerint

A búzatekercs szinte teljesen olyan, mint a burrito, csak nincs benne hús, bab és fokhagyma sem. A helyi propaganda szerint úgy tömik magukba az egyébként éhező koreaiak, mintha nem lenne holnap.


Röviddel 2011-es halála előtt Kim Dzsongil feltalálta a burritót, amit az országban csak "búzatekercsnek" hívnak - írja a The Sun az észak-koreai Rodong Szinmun cikke alapján. Az állampárt hivatalos lapjának számító magazin korábban azt állította, hogy ugyancsak Kim Dzsongun apja találta fel a "duplakenyér hússal" elnevezésű szendvicset, mely kísértetiesen hasonlít a hamburgerre.

A rezsim első számú propagandalapjának számító újság szerint az ország élén álló Kim Dzsongun apja nyomdokaiba lépett, mivel érdeklődést tanúsít az étel iránt. Közben az állami tévében megjelent tudósítás felvételei alapján a phenjani emberek nem győzik magukba tömni a helyi burritót az egyik élelmiszergyár előtt állva. Néhány pillanatra még egy festmény is felbukkan, amin a tíz éve elhunyt Kim Dzsongil éppen búzatekercset készít.

Az Észak-Koreából disszidált emberek beszámolója szerint azonban az egészből egy szó sem igaz, mivel arrafelé ilyen ételek soha nem léteztek. Az emberek többsége nem is álmodhat ilyen fogásokról, mivel nincs annyi pénzük, hogy külföldről importált ételeket vásároljanak. Ráadásul még az is körülményes lenne Észak-Koreában, hogy lemásolják a divatos nyugati kajákat, mivel egyszerűen nincs megfelelő belföldi alapanyag

A disszidensek elmondása alapján az olyan hétköznapi termékek, mint például a tej, a sajt vagy a fűszerek abszolút hiánycikknek számítanak az ázsiai diktatúrában.

A tévé tudósítása alapján már elsőre feltűnhet néhány különbség a világszerte ismert burrito és a koreai változat között. Míg előbbi esetében a töltelék babból, fokhagymából és pikáns marhahúsból áll, addig a phenjani fast food hírből sem ismeri a húst: talán káposzta és sárgarépa keverékével tölthetik meg a tésztatekercset.

Az észak-koreai lap szerint Kim Dzsongil használati utasítást is hagyott a príma ételhez. Ezek szerint nyáron ásványvízzel, télen pedig forró teával érdemes leöblíteni az ínyencséget.

A Munkapárt szócsövének számító lapban azóta szaporodtak meg a gasztronómiai jellegű írások, hogy Kim Dzsongun hivatalosan is elismerte: országa élelmezési gondokkal küzd. A 37 éves diktátor újévi beszédében szokásától eltérően alig ostorozta déli szomszédjukat és az Egyesült Államokat. Sokkal inkább arról beszélt, hogy emelni kell az országban az életszínvonalat, elsőként kiemelve az élelmezési problémák megoldását.

A modern burrito eredete egyébként nem tisztázott, de a szót már egy 1895-ös mexikói szótárban is használták egy ételféleségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Furcsa dolgot vettek észre Orbán Viktor fülében - Hadházy Ákos megpróbálta kideríteni, hogy mi az
A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet, hallókészülék, vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon Orbán a vitában.


„Valami nagyon furcsa dolgot vett észre Orbán jobb fülében egy honfitársunk azon a videón, ahol válasz helyett óvodás módjára ismételgette, hogy bolond vagyok” - írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet.

„Hallókészülék, bár nem tudunk arról, hogy Orbánnak ilyen problémája lenne. Lehet persze valami indiai csodadoktor praktikája is, szereti az ilyesmit. Vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon a parlamenti vitában. Ha utóbbi, akkor valószínűleg a háttérben ülő propagandista már ki volt kapcsolva, amikor a folyosón találkoztunk. Bár ez sem biztosan igaz, mert úgy tűnik, az ovis színvonalú “érvelés” (“bolond, hülye, idióta stb.) most a meghatározó kommunikációs stratégia” – írta Hadházy, majd hozzátette: szerinte

a legnagyobb baj nem az, hogy a miniszterelnök milyen módon kapja az észt, hanem az, hogy amit mond, azt általában az orosz megbízói diktálják neki.

Hadházy később frissítette a posztot, és megerősítette, hogy valami biztosan volt Orbán fülében.

„Egy másik honfitársunk is észrevett valamit, ami alapján sajnos inkább az a valószínű, hogy tényleg diktálják Orbánnak a "sziporkázó" parlamenti válaszait.

Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette.

De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

Az eszközről több fotót is mellékelt a posztjában:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vérmókus tartja rettegésben egy városka lakóit, egy áldozat azt mondja, majdnem megölte őt a rágcsáló
Öt támadásról érkezett jelzés, a sebesültek között idősek is vannak. Szakértők szerint az állatok etetése okozhatja a bajt, és fertőzésveszélyre is figyelmeztetnek.


„Ez nem vicc” – hirdetik a San Francisco-i öböl térségében kiragasztott figyelmeztető lapok, amelyeken fotók mutatják, mire érdemes odafigyelni séta közben. A tájékoztatás célja, hogy a környéken élők óvatosak legyenek.

A bejelentések szerint egy mókus eddig legalább öt emberre rontott rá Kaliforniában. Ketten kórházi ellátást kaptak, miután megharapta és összekarmolta őket, számolt be az esetről az RTL Híradó.

Egy nő elmondása alapján a férjét érte támadás: a mókus a fejére ugrott, felsértette a fülét, majd a lábát kapta el, amelyről próbálta lerázni. „Videót akartam készíteni, de minden olyan gyorsan történt” – tette hozzá.

Egy másik érintett arról beszélt, hogy

a rágcsáló majdnem megölte.

Az arcát célozta, ő a karjával védekezett, erősen vérzett, az állat pedig hirtelen odébb ugrott.

Egy helyi állatvédő szervezet vezetője szerint az ilyen esetek ritkák, a mókusok többnyire kerülik az embert. Hangsúlyozta: ha valaki rendszeresen eteti őket, elveszíthetik a természetes óvatosságukat, és amikor nem kapnak élelmet, agresszívebbé válhatnak.

A hasonló esetek azért is kockázatosak, mert a mókusok betegségeket terjeszthetnek. Egyelőre nem azonosították, melyik állat okozta a támadásokat, a környékbelieket azonban arra kérik, legyenek körültekintőek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szédítő látvány: átadták a világ legmagasabb hídját Kínában
A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonnát nyomtak.
F. O. Fotó: Youtube - szmo.hu
2025. szeptember 28.



A Huajiang Canyon híd három év alatt épült meg a délnyugat-kínai Beipan folyó völgye fölött – számolt be róla a kínai Xinhua állami hírügynökség. Az új átkelőt vasárnap adták át, és jelentősen lerövidíti az utazási időt: a korábbi kétórás út most mindössze két percet vesz igénybe.

A 625 méter magas híd közel kilencszer magasabban húzódik, mint a San Franciscóban található Golden Gate.

Teljes hossza 2980 méter, a támaszköze pedig 1420 méter, így nemcsak a legmagasabb, hanem az egyik leghosszabb függőhíd is a világon.

A kivitelezés 2022-ben indult.

A munkát több modern technológia is segítette, például fejlett tervezőszoftverek, előre legyártott elemek, valamint drónok és érzékelők, amelyek a szerkezet állapotát követték nyomon.

A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonna súlyt jelentettek.

A hídról készült videót itt lehet megnézni:

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: