prcikk: Kiakadtak a szülők a lányukra, aki teljesen szétvágatta az anyja nagy becsben tartott menyasszonyi ruháját | szmo.hu
FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kiakadtak a szülők a lányukra, aki teljesen szétvágatta az anyja nagy becsben tartott menyasszonyi ruháját

A dühös apa szerint a menyasszony ezzel tönkretette a családi örökséget, így nem is hajlandó finanszírozni az esküvőjét.


"Seggfej vagyok, amiért nem vagyok hajlandó több pénzt adni a lányom esküvőjére, miután ő darabokat vágatott le az édesanyja esküvői ruhájából a sajátjához?" - tette fel a kérdést egy apa a Redditen.

Elmagyarázta, hogy a felesége az édesanyja segítségével, saját kezűleg készítette el anno az esküvői ruháját, ezért nagy fontos számára, és büszke is rá.

Egy egyszerű, de nagyszerű ruháról van szó, amit azért tartott meg, mert szerette volna, ha a gyerekei is ezt viselik majd, amikor eljön az ideje. Azt viszont kikötötte, hogy csak bevehetnek, illetve kiengedhetnek belőle, hogy passzoljon rájuk, teljesen átalakítani nem engedi.

Három lányuk és egy fiuk van, közülük hárman már megházasodtak. A legkisebb lányuk nem akarta viselni az anyja ruháját, idősebb nővére viszont ezt vette fel, sőt a fiútestvérük felesége is ebben volt a polgári szertartáson. A fiú pedig úgy oldotta meg a dolgot, hogy a fotózáson maga elé tette a ruhát.

Most a középső lány van soron, aki azt kérte a szüleitől, hogy segítsenek neki az esküvő költségeit fedezni. A szülők ugyanis felajánlották mindegyik gyereküknek, hogy támogatják őket anyagilag a tanulmányaikban, a házvásárlásban vagy az esküvő finanszírozásában, Olivia pedig utóbbit választotta. Augusztusban lesz az esküvője, pár hónappal ezelőtt pedig elkérte az édesanyjától a nagy becsben tartott ruhát, hogy elvihesse varrónőhöz.

Csakhogy, mint kiderült, nem egyszerűen magára alakíttatta a ruhát, hanem teljesen átszabatta. Ezt pedig akkor tudta meg az apa, amikor elment a lányával, hogy kifizessék a varrónőnek az előleget.

"Egy teljesen másik ruha volt, egyes részeket csatoltak csak hozzá az anyja ruhájából. Levágatta a pántokat, a selyemövet, az uszályt és a hímzett felsőszoknyát is, amit hozzávarrtak az új ruhához. Egy kicsit összezavarodtam, megkérdeztem, hogy mi a fene ez. (...) A feleségem megsemmisült, amikor megtudta. Visszavontam az aznap kifizetett összegeket és megmondtam a lányomnak, hogy egy centet sem költök többet az esküvőjére. Majd megoldják valahogy a vőlegényével"

- írta a dühös édesapa.

Elmondása szerint a lánya azzal védekezett, hogy mivel ő a gyerekük közül az utolsó a sorban, aki viselhetné a ruhát, átalakíthatná olyanra, amilyenre szeretné, ügyelve arra, hogy az eredeti ruha darabjai megmaradjanak, és azokat visszaadhassa az anyjának. Az apa viszont ezt nem fogadta el, mivel szerinte a ruha teljesen más lett, ráadásul Oliviának nem volt joga ahhoz, hogy így szétszabassa anyja menyasszonyi öltözékét. A családfő ezért utasította a lányát, hogy ő mondja el az édesanyjának, mit tett a ruhájával.

Olivia szerint az apja túlreagálta ezt a helyzetet, és a lány kiakadt, amiért apja most kihátrál a költségekből. Főleg, hogy mindent a szülői segítségre alapozva szervezett meg, anélkül nem is tudnák kifizetni az esküvőt. Az apa viszont úgy gondolja, hogy indokolt az anyagi támogatás megvonása azok után, amit a lánya tett.

Megkérdezte a redditezőktől, hogy mit gondolnak erről, posztjára pedig több mint 2000 komment érkezett már. Többen azt írták, nagyon nagy tiszteletlenség volt a menyasszonytól, hogy megnyirbálta az anyja ruháját a megkérdezése nélkül, és teljesen jogos, ha a szülők ezután nem adnának pénzt a menyegzőre. Sokan nagyon megsajnálták az összetört anyát, amiért a lánya olyat tett, amit már nem lehet visszacsinálni. Azt javasolták a szülőknek, mondják meg a párnak, hogy ha nincs elég pénzük az általuk megálmodott lakodalomra, akkor engedjenek lejjebb az igényeikből. Valaki azt írta. "Mondd meg a lányodnak, hogy az esküvőhöz már hozzájárultatok a ruhájával".

Az apa később frissítette a posztját, amelyben az anya is megszólalt. Szavaiból kiderült, szerette volna eltenni a ruhát emlékül - ezért is fáj neki, hogy a lánya szétvágatta, mivel már úgysem fogja felvenni egyik testvére sem.

"Édesanyám tanított meg mindenre, amit a varrásról tudok. Hónapokat töltöttünk azzal, hogy kiválogattuk az anyagokat és kísérletezgettünk a próbaruhákkal, miközben az enyémet készítettük. Az én ruhám volt. Ez volt az egyetlen értékes dolog, amelyhez elképesztő emlékek fűznek. Arra is gondoltam, hogy magam mellé tetetném a koporsóba is. Viszont addig még újra hordtam volna. Pár év múlva lesz a 40. évfordulónk, nagyon vártam, hogy újra felvehessem, amikor újraalkotjuk az esküvői fotóinkat.

Úgy tűnhet, hogy a ruhámat választom a lányom helyett, de nem erről van szó. Az bánt a legjobban, hogy ezt megcsinálta a hátunk mögött, illetve a közömbössége és a lelkiismeret-furdalás nyilvánvaló hiánya. Hogy nem fog bocsánatot kérni és nem fog velem beszélni erről, és csak amiatt aggódik, hogy miből fogja fizetni az esküvőjét. Én nem ilyennek neveltem őt. Szívesen segítettem volna neki megtervezni az általa megálmodott ruhát, ha kérte volna, és ő ezt pontosan tudja."

A bejegyzés végén azt is írták a szülők, hogy megpróbálják valahogy megmenteni a ruhát. De ha sikerülne is helyreállítani, Olivia ragaszkodik a saját ruhájához, amit az esküvő után is meg akar tartani.

"Nem szeretnénk, ha megszakadna a kapcsolatot a lányunkkal, de egyetértünk abban, hogy ez nem maradhat következmények nélkül. Addig pedig nem lehet előrelépni, amíg Olivia nem hajlandó tenni semmit" - zárta sorait az apa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon!
Idén tavasszal a Magyar Bor „Szevasz Terasz” kampányában országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.


Ahogy megérkeznek az első igazi tavaszi hétvégék, egyre többen veszik az irányt a szőlősorok és a panorámás borteraszok felé. Idén tavasszal a Magyar Bor „Szevasz Terasz” kampányában országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.

Több mint borozás: Életérzés a teraszokon

A kampány célja, hogy a borfogyasztást valódi közösségi élménnyé emelje, hiszen a látogatók nemcsak a borokat ismerhetik meg, hanem személyesen találkozhatnak a borászokkal és felfedezhetik hazánk legszebb borvidékeit is.

A tavaszi szezonnyitót egy különleges gesztus is kíséri: a részt vevő borászatoknál minden helyszínen az első 100 látogató a Magyar Bor vendége az első pohár borra. A kedvezmény további fogyasztás (például egy kísérő borkorcsolyák vagy egy másik pohár bor) mellé jár, így téve teljessé a délutáni kikapcsolódást. Érdemes tehát időben érkezni, és hagyni, hogy magával ragadjon a teraszok hangulata.

Party a dűlők között: Érkezik a Be Massive

A kampány során négy kiemelt helyszínen a Be Massive Horizon különleges bulijai fokozzák a hangulatot. A jól ismert elektronikus zenei sorozat és a Magyar Bor együttműködése révén a résztvevők együtt élvezhetik a gyönyörű tájat, a finom borokat és a kellemes zenét.

A kiemelt Be Massive Horizon bulik menetrendje:

Április 4. (14:00–19:00): Etyeki Kúria – Bor, mámor, Etyek

Április 11. (14:00–18:00): Bolyki Pincészet – Vagányság az egri kőfejtőben

Április 18. (15:00–22:00): Lajvér Borbirtok – Szekszárdi elegancia és ritmus

Április 25. (14:00–18:00): Laposa Birtok – Balatoni panoráma a Badacsony lábánál

Hogyan vehetsz részt?

A részvétel egyszerű, de érdemes gyorsnak lenni! Az ingyenes Be Massive bulikra a fenti eseményekben található linken lehet regisztrálni, ahol az első 100 regisztráló garantált borkupont kap.

A kampányban részt vevő borászatok listája és a pontos részletek elérhetők a szevaszterasz.bor.hu oldalon, ahol egy interaktív térkép segít megtervezni a tavaszi bortúrákat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Rubint Réka betegségére korábban is utaltak árulkodó jelek
Rubint Réka a TV2 Napló című műsorában jelentette be, hogy négy éve rákbetegséggel küzd. Állípotának már korábban is voltak gyanús jelei.


Négy éve őrzött titokról rántotta ma le a leplet Rubint Réka: a fitneszedző a TV2 kamerái előtt vallott először arról, hogy évek óta rákbetegséggel küzd. Bár állapotát igyekezett elrejteni, a rajongók több árulkodó jelből is sejthették, hogy komoly a baj - írja a Bors.

Az utóbbi fél évben a legszembetűnőbb változás az volt, hogy Réka szinte kizárólag parókában vagy baseballsapkában, lófarokkal mutatkozott, amiből sokan arra következtettek, hogy olyan kezelést kaphat, ami hajvesztéssel jár. A fitneszlady pedig már korábban is tett utalásokat.

Fél évvel ezelőtt Hajdú Péternek még zárkózottan nyilatkozott, de már akkor jelezte, hogy hamarosan őszintén fog beszélni.

„Hát, nem szeretnék előre nyilatkozni. De őszintén el fogom mondani az én harcomat az elmúlt, nagyon-nagyon kemény időszakról. Bízom benne, hogy happy end lesz a vége”

– idézte fel a lap szavait.

A testi küzdelmek mellett lelkileg is mélypontra került. Egy bali utazás során, ahol a feltöltődést kereste, édesapja elvesztésének fájdalmával és a feladás gondolatával is szembenézett.

„És képzeld el, az utolsó vízesésnél, amikor bementem a víz alá, elkezdtem zokogni. Én ott szembesültem azzal, hogy készültem utána menni…” – mesélte elcsukló hangon. Az élmény végül egyfajta újjászületést hozott számára. „Felfakasztottak bennem emlékeket, amiket teljesen elfelejtettem. A víz alatti légszomj például a születés pillanatát idézte fel bennem. Egy másodperc alatt 47 év futott le előttem. Döbbenetes és felemelő élmény volt egyszerre.”

A legnehezebb időkben a családja jelentette számára a legnagyobb támaszt.

„Kemény időszak áll mögöttünk, és nem tudom, hogy Norbi mennyire aggódik, de nagyon büszke vagyok rá, hogy ennek ellenére mentálisan így helyt tud állni. Köztünk nagyon szoros kötelék van, büszke vagyok rá, hogy mind a három gyerekemmel nagyon jó a kapcsolatom” – mondta Réka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
A színész egy interjúban a Fidesz–Mi Hazánk-koalíció lehetőségéről beszélt, ami egzisztenciális dilemmákat vet fel számára. Úgy érzi, az ország olyan útra lépett, ami a '89 előtti helyzethez való visszatéréssel fenyeget.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 04.



„Úgy gondolom, ez az utolsó utáni alkalom, hogy eldöntsük, nyugat vagy kelet felé fogunk-e elmozdulni” – mondta Lengyel Tamás színész az nlc.hu-nak. A színész a demokrácia visszavételét tartja a legfontosabb feladatnak.

Lengyel Tamás az interjúban a közbeszéd állapotát kritizálta. „A mindenkori miniszterelnöknek, a felelős vezetőknek normális hangnemet kéne megütniük egymással.

A karaktergyilkosságokkal, a gyűlöletkeltéssel egyszer és mindenkorra le kéne számolni, és azt gondolom, hogy a közéletből úgy, ahogy van, el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint amilyen Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy akár Németh Balázs”

– véli a színész.

Egy esetleges Fidesz–Mi Hazánk-koalícióval kapcsolatban komoly aggodalmainak adott hangot.

„Nem tudom, hogy mi történik velem egy Fidesz–Mi Hazánk-koalíció esetén, és azt sem tudom, hogy akkor hol fogok élni.

Mégiscsak van két gyerekem. Én azt érzem, hogy már nagyon ráléptünk erre a putyini útra, és innen már nem fog visszafordulni ez a kormány. Akkor pedig fel kell tenni azt a kérdést is, hogy ezt az ember el tudja-e viselni. És ha igen, akkor meddig tudja elviselni…”

A színész egy esetleges Tisza-győzelem utáni időszakról is beszélt, jelezve, hogy egy új kormánnyal szemben is kritikus maradna.

„Ami az új kormányra vár, az nagyon nagy munka: károkat menteni, átvenni a kontrollt, megnézni, hogy mi maradt a romok alatt.

Szóval hosszabb idő lesz, amíg fel tud állni mindebből a nemzet, és magához tér” – mondta, majd hozzátette, hogy ha a Tisza Párt a harmadik hónap környékén nem kezd el foglalkozni a fékek és ellensúlyok visszaállításával, azt szóvá fogja tenni. „És biztos, hogy érvelni fogok ellene ugyanúgy, mint ahogy az Orbán-kormány ellen érvelek.”

A kormánypárti oldal a kampányban a háború és a béke kérdését helyezi a középpontba. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Ha a Tisza Párt nyeri az április 12-i országgyűlési választást, akkor Ukrajna győzött, ha a Fidesz, akkor Magyarország.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor a házasságáról: Nem állítom, hogy nincsenek nehéz pillanatok néha
A miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó idén ünneplik a 40. házassági évfordulójukat. Orbán Hajdú Péternek mesélt arról, miért hezitált az esküvőn, és hogy szerinte hogyan lehet egyben tartani a házasságot.


„A békesség fontosabb, mint az, hogy igazad legyen” – Orbán Viktor ezzel a mondattal összegezte 40 éve tartó házasságának egyik legfőbb tanulságát a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor felvételén. Az adás csütörtök

este 19 órától lesz látható a Frizbi TV YouTube-csatornáján, de a Blikk már szemlézett belőle.

A miniszterelnök felidézte, hogy feleségével, Lévai Anikóval 1986-ban, Szolnokon házasodtak össze, így idén ünneplik a 40. évfordulójukat. A házasságkötésről elmondta, 23 évesen sokat hezitált a komoly döntésen, de végül arra jutott, hogy Lévai Anikó az a nő, akitől sok gyereket szeretne.

„Mert nemcsak házasságot kötöttem, hanem a gyerekeim anyját kerestem. Mert már akkor is akartunk gyereket. Úgyhogy nagyon sokat pilinckáztam, hogy miként is legyen, de végül arra jutottam, hogy ő az az asszony, akitől biztosan sok gyereket szeretnék. És lesz-e még az életemben egy másik olyan nő, akivel szemben ugyanezt érezném? Erre semmilyen garancia nincs, és ha már ott van előttem ez a lehetőség, vágjunk bele.”

Amikor Hajdú Péter azt mondta, csodálja azt, hogy Orbán így egyben tudja tartani a házasságát és a családját, a kormányfő így reagált:

„Hát, azért nem állítom, hogy nincsenek nehéz pillanatok néha, de igyekszem, hogy minél kevésbé nekem felróható okokból álljon elő ilyen helyzet. Van egy dolog, amit megtanul az ember a házasságban: a békesség fontosabb, mint az, hogy igazad legyen.

(...) Mert végül is nem azért élünk együtt, hogy állandóan bebizonyítsam, nekem van igazam. Ez csak szétveri a házasságot. Mert általában persze, nekem van igazam, de néha nem, néha a másiknak. És amikor úgy érzed, neked van, akkor is jobb, ha elengeded. Nem ér az egész annyit” – mondta.

A család összetartó erejéről hozzátette, az öt gyerek hatalmas felelősséget jelent. „Ez egy közös vállalkozás, amit végig kell csinálni. És ha szerencséd van, marad a szerelem is. Nekem szerencsém van.”

A beszélgetés során a kormányfő egy fotóalbum nézegetése közben beszélt az első csókjáról is, amiről szintén a Blikk számolt be. Orbán a gyerekkori fotója láttán, amelyen egy kislányt puszil szájon, felidézte az emléket. „Ez az első csókom” – mondta nevetve.

„Alcsúton és Felcsúton is mindig is nagyon szép lányok voltak. Alcsútdobozon jártam óvodába, és Juditnak hívták a kislányt, a mai napig emlékszem a nevére. Az ő házuk közvetlenül az alcsútdobozi iskola mellett volt”

– árulta el Orbán.

Az adás rendhagyó lesz, ugyanis ezúttal nem Hajdú Péter lesz a vendéglátó, hanem ő látogat el a miniszterelnök felcsúti házába. Ahogy arról már írtunk, nemcsak könnyed témák kerülnek majd szóba, a műsorvezető rákérdezett például arra is, miért nincsenek még börtönben Matolcsyék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: