Húsz éve él már Magyarországon Hajdú Steve brit felesége, de csak most hozta meg a döntést, hogy kettős állampolgár lesz.
Alexandra Prest a szülőhazájában meghozott Brexit döntés miatt kénytelen magyar állampolgárságért folyamodni, mert csak ezzel úszhat meg egy sor hivatali kellemetlenséget.
A színész a Blikknek elárulta, neje korábban is gondolt már rá, hogy kettős állampolgár legyen, de akkor még csak felesleges ügyintézéssel járt volna a folyamat, most viszont csak úgy maradhat EU-s polgár, ha benyújtja a kérelmét.
"Angol feleségem a 2016 júniusi brit népszavazás óta homokba dugta a fejét. Azt remélte, megszületik majd az ideális megállapodás, de most úgy döntött, a magyar állampolgárságot is felveszi a brit mellé" - mondta a Blikknek Hajdú Steve.
Alexandra Prest 1998 óta dolgozik egy budapesti magánóvodában, 18 éve kötött házasságot a színésszel.
"Aránylag sokat repülünk Angliába, és felesleges kényelmetlenséget okozna, ha házaspárként külön sorba kellene állnunk a repülőtéren"
- mondta Hajdú, hozzátéve, hogy az itteni munkavállalás is egyszerűbb lenne magyar állampolgárként.
"Vicces helyzet, és nevetünk is rajta, de azért már a csalódását sem rejti véka alá. Tudomásul vette a Brexitet, de elfogadni még nem tudja" – magyarázta felesége álláspontját.
Húsz éve él már Magyarországon Hajdú Steve brit felesége, de csak most hozta meg a döntést, hogy kettős állampolgár lesz.
Alexandra Prest a szülőhazájában meghozott Brexit döntés miatt kénytelen magyar állampolgárságért folyamodni, mert csak ezzel úszhat meg egy sor hivatali kellemetlenséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Péter Szabó Szilvia is megszólalt az NKA-botrányról: A támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának
A NOX énekesnője személyes hangú posztban írt a Nemzeti Kulturális Alap körüli botrányról. Szerinte a milliárdos, nem nyilvános pályázatokon kiosztott pénzek sértik az igazságérzetet és egyenlőtlen helyzetet teremtenek a piacon.
Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője azt írta a Facebookon, hogy az elmúlt napokban felszínre tört NKA-s ügy kapcsán olyan személyes tapasztalatai és gondolatai vannak, amiket már nem tud magában tartani. Úgy véli, előadóként nagyon is tisztában van azzal, milyen sokat jelentenek a pályázati források a kultúra különböző területein dolgozóknak. „Engedjétek meg, hogy én most zenei előadóként, a saját területemről, a saját tapasztalataimból kiindulva írjak erről” – fogalmazott. Kifejtette, hogy
ezek a források nemcsak lehetőséget, hanem biztonságot is adnak, és sokszor az egyetlen kapaszkodót jelentik egy-egy álom megvalósításához.
Az énekesnő azt írta: a NOX, bár sokszor nehezen, de piaci alapon tud működni. „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a NOX (bár sokszor nehezen) piaci alapon tud működni, abból, amit az elmúlt hosszú évek alatt létrehoztunk és abból a bizalomból, amit a közönségünktől, Tőletek kapunk” – írta, hozzátéve, hogy emellett értékalapú szponzori együttműködéseik is vannak, amelyekre büszkék.
Ugyanakkor állítja, egy produkció színvonala és léptéke sok esetben azon is múlik, hogy a piaci bevételek mellett rendelkezésre állnak-e plusz források. Azt gondolja, egy ésszerű, szakmai alapon megítélt támogatás pont arra lenne hivatott, hogy hozzá tudjon tenni mindehhez.
Szerinte a támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának, mert ha valaki kizárólag erre épít, az már eltorzítja a pályát.
Péter Szabó Szilvia kiemelte, hogy a szakmában nagyon sokaknak ez nem lehetőség, hanem valódi létkérdés. Példaként a Varidance-t, a NOX tánckarát említette, amely szerinte az ország egyik legtehetségesebb és legprofibb táncművészeti társulata. „Ők is azok közé tartoznak, akiknek ezek a támogatások tényleg azt jelentik, hogy tudnak-e működni, tudnak-e próbálni, próbahelyet biztosítani, tudnak-e előadásokat létrehozni” – magyarázta. Véleménye szerint a nem nyilvános pályázatokon kiosztott milliárdos összegek töredéke is évekre biztosítaná a társulat működését.
Az énekesnő elgondolkodtatónak tartja, ha a döntéseknél az számít, ki képviseli a hazaszeretetet és a hagyományokat.
„Mert amit mi képviselünk, amit a Varidance képvisel, amit rengeteg pályatársam képvisel a színpadon, az akkor micsoda?!” – tette fel a kérdést, majd idézett a tánckar alapító okiratából, amely a magyar néptánchagyomány népszerűsítését tűzi ki célul. „Nem kérdésként mondom, inkább csak egy fájó gondolatként, mert sokszor pont azok a tehetségek maradtak ki, akik nap mint nap ezért dolgoznak” – fűzte hozzá.
„Ehhez képest különösen nehéz most szembesülni azzal, hogy milyen arcpirító aránytalanság és szakmaiatlanság mentén kerültek kiosztásra ezek a hihetetlen mértékű támogatások. Döbbenet!” – írta.
Az énekesnő állítja, a saját bőrén tapasztalja, milyen költségekkel jár egy arénakoncert, és elmondása szerint még 8–10 ezer nézőnél sem biztos, hogy nullára kihozható egy ilyen show. Közben úgy látja, a másik oldalon egyes előadókhoz vagy a hozzájuk kapcsolható személyekhez olyan mértékű támogatás kerül, amely mellett a kockázatok gyakorlatilag eltűnnek.
„Ezt nem azért mondom, hogy bárkit megbántsak, de ezt nagyon nehéz elfogadni, mert az ember igazságérzetét egyszerűen bántja és szerintem ezzel nem vagyok egyedül a szakmában. Mert ez így nagyon erősen torzítja a versenyt a piacon” – vélekedett.
Bevallása szerint sokszor érezték úgy, mintha szélmalomharcot vívnának, és látja, hogy rengeteg zenekar és előadó jár ugyanebben a cipőben. Hangsúlyozta, hogy a NOX soha nem kapott ilyen nagyságrendű támogatásokat. „Voltak kisebb pályázati forrásaink egy-egy dalra, videóklipre vagy koncertre, de ezek teljesen más léptékek voltak. Pár százezer forintos támogatások” – részletezte, kiemelve, hogy ezek minden esetben nyilvános és átlátható pályázatok voltak. Talán ezért is ennyire nehéz most ezt látni. „Nem is felháborít, inkább elkeserít, hogy egy rendszer így tud(ott) működni” – írta, hozzátéve, hogy így nem ugyanarról a rajtvonalról indulnak a kulturális szféra szereplői.
Péter Szabó Szilvia szerint a Nemzeti Kulturális Alap létezése fontos és szükséges, de meg kell újulnia. „Pont ezért lenne fontos, hogy meg tudjon újulni, hogy valóban azt a célt szolgálja, amiért létrejött” – zárta gondolatait. Posztja végén kijelentette: „Mert végső soron mindannyian ugyanazért állunk színpadra. A közönség szeretetéért, az értékeink megőrzéséért és újak teremtésért. A kultúra Mindenkié!”
„Személyesen semmilyen anyagi részesedésem nem származott belőle” - Mága Zoltán reagált az NKA-botrányra
A világhírű hegedűművész a közösségi oldalán reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül kirobbant vitára. A posztban tisztázta, hogy a támogatás egy 100 állomásos koncertsorozat megvalósítását szolgálja, nem az ő személyes gazdagodását.
Mága Zoltán a posztjában azt írta, a sajtóban és a közösségi térben megjelent találgatások miatt fontosnak tartja, hogy néhány dolgot egyértelműen rögzítsen. Hangsúlyozta, hogy a döntések meghozatala nem a pályázók felelőssége.
„Az NKA támogatásából személyesen semmilyen anyagi részesedésem nem származott, abból tiszteletdíjban nem részesültem és a támogatási összegből saját részemre semmilyen kifizetés nem történt” – írta, hozzátéve, hogy a jótékonysági eseményeken díjazás nélkül lépett fel.
A hegedűművész felidézte, hogy 2025-ben többször is megkeresték a kulturális minisztériumot, hogy megoldást találjanak a 2026-os zenekari produkcióik fenntartására. Elmondása szerint a minisztériumtól azt a tájékoztatást kapták, hogy a közvetlen finanszírozásra nincs lehetőség, de jelezték, hogy az NKA keretein belül pályázhatnak. „Ennek alapján azt javasolták, hogy egy nagyszabású koncertsorozat keretében, pályázati úton kíséreljük meg a program finanszírozását” – áll a bejegyzésben.
Mága Zoltán szerint a kiterjedt adminisztratív folyamatot a számos hazai és nemzetközi fellépése mellett már nem tudta felelősséggel vállalni. A feladattal Földházi Balázst bízta meg, akiről egy elterjedt állítást is tisztázott.
„Ezért Földházi Balázs, aki nem a fotósom, jelezte, hogy szívesen vállalja a program szakmai koordinációját és a pályázat benyújtását. Ennek érdekében valóban új céget alapított, amelyen keresztül a pályázat beadásra került” – közölte.
Hozzátette, Földházi Balázs hosszú évek óta vesz részt nagyszabású produkciók szervezésében.
A programról azt írta, több mint 100 koncertet céloz meg itthon és külföldön, a magyar zenei és kulturális értékek népszerűsítésére. A fellépők között olyan művészeket sorolt fel, mint Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Molnár Piroska, Szacsvay László, Reviczky Gábor és Koncz Gábor. Eddig, mint írja, több száz művész és szakember dolgozott a rendezvényeken, és az év végéig még több mint 50 koncert várható.
Külön kiemelte a jótékonysági jelleget, szerinte felléptek beteg gyermekek, kórházak, hátrányos helyzetű fiatalok és templomfelújítások támogatására is.
A program célja a magyar kultúra értékeinek megőrzése, a művészek foglalkoztatása, a fiatal tehetségek támogatása és a közösségek megerősítése.
Azt is bejelentette, hogy a produkciós cég a következő hónapokban további fellépési lehetőségeket biztosít, és várják a tehetséges fiatalok jelentkezését.
Zárásként Mága Zoltán úgy fogalmazott, a kultúra összeköt, és hálás minden olyan kezdeményezésért, amely a magyar művészeket segíti. „A támogatási keret nem egyetlen személy vagy előadó támogatását jelenti, hanem egy országos léptékű, 100 állomásos koncertsorozat teljes körű megvalósítását szolgálja” – szögezte le, hozzátéve, hogy a program több ezer közreműködő munkájára épül, és a támogatás az ő tiszteletdíjukat és a professzionális megvalósítás költségeit fedezi.
Mága Zoltán a posztjában azt írta, a sajtóban és a közösségi térben megjelent találgatások miatt fontosnak tartja, hogy néhány dolgot egyértelműen rögzítsen. Hangsúlyozta, hogy a döntések meghozatala nem a pályázók felelőssége.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szívmelengető családi fotóval üzent Szinetár Dóra az 50 éves Bereczki Zoltánnak
Szinetár Dóra az Instagramon köszöntötte volt férjét, Bereczki Zoltánt, aki a hétvégén lett 50 éves. A meghitt poszt egy érzelmileg megterhelő időszakban, az énekes édesapjának halála után született.
Meghitt hangvételű, családi fotóval ellátott posztban köszöntötte Szinetár Dóra az 50. születésnapját ünneplő Bereczki Zoltánt, akivel közös lányuk révén a válásuk után is szoros kapcsolatot ápol. A színésznő az Instagramon kívánt szeretetben, sikerben és boldogságban gazdag éveket volt párjának szombaton – írta a Blikk.
A gesztus egy érzelmileg megterhelő időszakban érte az énekest, aki nemrég veszítette el édesapját. Bereczki korábban arról beszélt, hogy édesapja egy számára fontos közéleti változást már nem érhetett meg.
„Az apukám már nem érhette meg ezt a dolgot, pedig ő rajongva várta” – mondta Bereczki az RTL Reggeli podcastjében.
A közel 35 éves pályafutással a háta mögött az énekes most élete egyik legnagyobb koncertjére készül, amelyet május 23-án tartanak az Arénában.
Meghitt hangvételű, családi fotóval ellátott posztban köszöntötte Szinetár Dóra az 50. születésnapját ünneplő Bereczki Zoltánt, akivel közös lányuk révén a válásuk után is szoros kapcsolatot ápol. A színésznő az Instagramon kívánt szeretetben, sikerben és boldogságban gazdag éveket volt párjának szombaton – írta a Blikk.
Majka az NKA-pénzeket felvevő művészekről: Piaci alapon nem működő, kitartott kamuművészek vagytok, akik örülnek a csirkefarhátnak
Majka a Fidesz-rendszerhez lojális előadókat bírálta keményen egy posztban. A zenész szerint őket csak arra használták fel, hogy a háttérben mások százmilliós nagyságrendű támogatásokhoz jussanak.
Majka a közösségi oldalán reagáltHankó Balázs miniszter ATV-s interjújára, amit, mint írta, kínjában nevetett végig.
Majka véleménye szerint „a fideszes kampány kifizetőhelyként szolgáló ideiglenes kollégium egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló, akik playbackről énekeltek az összes pártrendezvényen.”
A rapper szerint óriási egyenlőtlenségek mutatkoznak a támogatások elosztásában. Példaként hozta fel, hogy
„Dopeman, Muri Enikő és még egy pár hiteles arc a magyar kultúrából 5 millió Ft-ot kapott, miközben olyan cégek, akiket 2 hónappal a pályázat megnyerése előtt alapítottak nyertek 400-450-500 millió Ft-ot.”
Majka úgy látja, a kisebb összeggel támogatott művészekkel csak a látszatot akarták fenntartani. Állítása szerint
„ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak. Anyám ….”
A bejegyzés végén a zenész kemény kritikát fogalmazott meg az érintett művészekről
„Piaci alapon nem működő, kitartott kamuművészek vagytok, akik örülnek a csirkefarhátnak, közben meg az igazi fideszes haverok kétpofára zabálták az argentin steaket.”
A posztot egyetlen gúnyos szóval fejezte be: „Gratulálok….”
Majka posztja egy nappal azután született, hogy Hankó Balázs május 1-jén az ATV Egyenes Beszéd című műsorában védte az NKA „Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának” döntéseit. A miniszter akkor a támogatásokat ízlésbeli kérdésnek nevezte.
A botrány április még végén robbant ki, amikor nyilvánosságra került, hogy egy mintegy 17 milliárd forintos keretből jutottak jelentős összegekhez kormánypárti kötődésű szereplők.
Az ügyben a Független Előadó-művészeti Szövetség április 27-én feljelentést tett költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanújával. A botrány kirobbanása után Bús Balázs, az NKA alelnöke lemondott, Baán László pedig távozott az NKA Bizottságából.
Majka a közösségi oldalán reagáltHankó Balázs miniszter ATV-s interjújára, amit, mint írta, kínjában nevetett végig.
Majka véleménye szerint „a fideszes kampány kifizetőhelyként szolgáló ideiglenes kollégium egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló, akik playbackről énekeltek az összes pártrendezvényen.”
A rapper szerint óriási egyenlőtlenségek mutatkoznak a támogatások elosztásában. Példaként hozta fel, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!