KÉK HÍREK
A Rovatból

Kamionok rakományát dézsmálta meg egy 14 éves fiú az abonyi vasútállomáson

A fiú a rendőröknek elmondta, hogy 2019. óta járja éjszakánként az abonyi vasútállomást, ahol a vagonokon szállított kamionok rakterét üríti ki. Az ötletet két felnőtt ismerőse adta neki.
police.hu - szmo.hu
2022. február 06.



Nem mindennapi esetről számolt be a Police.hu. A rendőrök egy január 31-én éjszaka történt lopás tettesei után nyomoztak, ám a nyomozás egy 2020-as, és egy 2021-es ügyben is elvezetett a gyanúsítottakhoz. Az egyik elkövető egy 14 éves fiú, két társa felnőtt.

A tavalyi és a tavalyelőtti lopás alkalmával egy-egy kamion ponyváját tették tönkre, kipakolták a rakomány egy részét, majd elmenekültek. Később azonban kiderült, hogy a zsákmány egy részét elhagyták, ezt a rendőrök találták meg.

Legutóbb 15 kamion ponyváját vagdosták ki, háromban találtak értékesíthető cuccokat, 10 karton mosogatószer és öt karton autóápolási termék hiányzott a raktérből. De a korábbi alkalmakkor is vitték, amit találtak: ágyneműhuzatot, sportcipőt, táplálékkiegészítőt, paplant. A három bűncselekménnyel okozott több százezer forintos lopási kár mellé jóval tetemesebb rongálási kár is társult.

A rendőrök már korábban is gyanították, helybeli tetteseket kell keresniük, a szerelvények „lekövetése” valószínűtlennek tűnt, azok alkalomszerűen álltak meg Abonyban. Hiába tettek meg mindent, a két korábbi ügyben akkor nem sikerült tettest fogni. Egész eddig, ugyanis mostanra már olyannyira körvonalazódott, ki lehet a tettes, hogy a rendőrök bekopogtak egy tanyára.

A 14 éves fiút elfogták és előállították. A fiút a kihallgatáson az elé tárt bizonyítékok hatására belátta, nincs értelme tagadni, ezért beismerő vallomást tett. Később meg is mutatta hogyan csinálta.

Állítása szerint 2019. óta járja éjszakánként az állomást és üríti ki a vagonokon szállított kamionok rakterét. Ugyanakkor nem ő az ötletgazda, korábban felnőtt ismerősei mutatták meg, hogy lehet „jó dolgokra” szert tenni. A korábbi alkalmak kapcsán ugyanakkor nem is vonhatnák felelősségre, meg tavaly november előtt még gyermekkorú volt, azaz nem büntethető.

A fiú otthonában feltehetően hasonló cselekményeiből származó tárgyakat foglaltak le a rendőrök, több izzókészletet és 1225 darab díszkitűzőt – ezeken nagy valószínűséggel nem sikerült túladnia.

A 14 éves fiún kívül két abonyi férfit is kihallgattak a nyomozók. A testvérek „szakmája” - a gyanú szerint - megegyezik a fiúéval, az ő lakásukon is találtak vélelmezhetően vasúti dézsmából származó tárgyakat. Kihallgatásukon mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsítottakkal szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben vizsgálják, hogy a három gyanúsított összefüggésbe hozható-e további lopásokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A börtön imaszobájában szexelt egy rabbal a börtönőrnő, akinek több elítélttel is viszonya lehetett
A vád szerint a 23 éves brit Isabelle Dale-t arra is rávette az elítélt, hogy drogot csempésszen be neki fegyintézetbe.


Azzal vádolnak egy brit börtönőrnőt, hogy a munkaidejében az intézmény imaszobájában szexelt egy fegyenccel, amíg két másik rab őrködött nekik - számolt be róla a The Sun.

Az eset még 2022-ben történt a délkelet-angliai Surrey megye HMP Coldingley nevű börtönében. A biztonsági kamera rögzítette, ahogy a gyanúsított, a 23 éves Isabelle Dale és egy Shahid Sharif nevű elítélt kijönnek az imaszobából, mindössze négy perccel azután, hogy bementek. Miután elhagyták a helységet a nő még az övét is megigazította.

A nő telefonján üzeneteket is találtak Shariftől, amelyben megköszönte az aktust.

A nyomozók szerint a férfi arra is rávette Dale-t, hogy szintetikus kannabinoidokat csempésszen be neki a börtönbe, amiket a férfi egyik ismerőse, Lilea Sallis szerzett be neki. Sőt, a vád alapján a nő kezelte Sharif kábítószer-kereskedelmre fentartott Snapchat-fiókját is.

A rendőrök a Dale autójának csomagtartójában drogcsempészethez köthető eszközöket találtak, Sharif cellájából pedig „szerelmes levelek” és „provokatív fotók” kerültek elő, amelyeket Dale küldött.

Dale-t 2022. november 1-én tartoztatták le, a férfinél tett utolsó látogatásakor. Az elfogást végző egyik rendőr szerint

a nő „biztos volt benne”, hogy Sharif aznap megkéri a kezét.

Isabelle Dale-t többek között két rendbeli hivatali visszaéléssel vádolják. A nő tagdaja a vádakat, Sharif azonban bűnösnek vallotta magát.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kaparós sorsjegyekkel csalt két somogyi tinilány, közel 300 ezer forintot kaszáltak egy egyszerű trükkel
Terminál nélküli dohányboltokat kerestek, ahol nem ellenőrizték a vonalkódot. Egy videóról leshették el a módszert.


Vesztes kaparós sorsjegyeket alakított át „nyerővé”, két somogyi tinilány, ezzel pedig közel 300 ezer forintot szereztek Kaposváron és Dombóváron. A célpontjaik olyan dohányboltok voltak, ahol nincs terminál és nem olvassák le a vonalkódot – írta a Blikk.

A lányok a nyeretlen szelvények lekapart mezőit „átfestették”, pengével kivágták a mintázatot, a nyerő sorozatot pedig egy másik sorsjegyre ragasztották.

Tudták, mekkora összeget fizetnek ki helyben, ezért jellemzően 10 ezres „nyereményeket” vittek be.

A trükk csak a Szerencsejáték Zrt. időszakos ellenőrzésénél bukott ki. A cég jelezte, hogy hamis szelvények kerültek a rendszerbe, a kárt pedig a beváltó üzletek viselték. A rendőrség lefoglalta a trafikok kamerafelvételeit, amelyek alapján beazonosították a fiatalkorú testvérpárt.

„Úgy hallottuk a szakmában, hogy a lányok véletlenül jöttek rá a trükkre. A testvérek egy harmadik társukat is bevonták a sorsjegyvarázslatba, de az ő nevét az eljárás során nem voltak hajlandóak elárulni.

Állítólag egy fiatalok által kedvelt közösségi oldalon láttak erről külföldi videókat, onnan jött az ötlet.

Hogy hogyan juthattak sorjegyekhez, azt nem tudom, de egy biztos: ahogyan szeszes itallal nem szolgálhatunk ki 18 év alattit, úgy a szerencsejátékokból is ki vannak zárva. Vannak üzletek, ahol nincs terminál, emiatt csak sorsjegyet árulhatnak, lottózni és sportfogadást űzni nem lehet. Nekik a szemükben kell bízniuk, de úgy látszik, ez nem mindig sikerül. Kár ezzel spórolni, mert egy leolvasó, és máris ki van védve a csalás, a vonalkód azonnal megmondja, tényleg nyertes-e a szelvény, avagy sem” – mondta a Blikknek Gábor, egy somogyi, lottózóval is rendelkező trafikos.

A szabályok szerint 18 év alatt tilos a játék, gyanú esetén az eladónak személyit kell kérnie, a nyeremény kiváltásához pedig szintén igazolni kell a jogosultságot. Aki ezt megszegi, attól elvehetik a sorsjegy‑értékesítés jogát és meg is bírságolhatják. A Szerencsejáték Zrt. folyamatban lévő ügyre hivatkozva nem nyilatkozott a lapnak.

A Kaposvári Járásbíróságon csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeletek vádat a fiatalkorúak ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bekristályozva, szexrabszolgaként dolgoztattak napokig egy 14 éves lányt Bagon
A nyomozás szerint 5–6 alkalommal szerveztek találkozót neki 20 ezerért és egy adagért. A 27 éves férfi adta a szert, 44 éves társa intézte a kuncsaftokat.


Hatvanból indult a barátjához egy 14 éves lány, de nem érkezett meg. Két nap múlva Bagon találták meg bódult állapotban. A család kórházba vitte, a vizsgálatok szerint kábítószert fogyasztott – írta a police.hu.

A lány a hatvani vasútállomáson találkozott egy ismerősével, aki azt ígérte, hogy ott tudnak „anyagot szerezni”. Ezután Bagra ment, ahol két napon át kuncsaftokkal szexre kényszerítették.

A nyomozás szerint egy 27 éves férfi kristályt adott neki, egy 44 éves férfi pedig kuncsaftonként 20 ezer forintot és egy adag kristályt ígért az aktusokért. Az elsődleges adatok alapján 5–6 ilyen eset történt.

Az apa két nap után jelentette az eltűnést; ekkorra már tudta, hogy a lány Bagon van, és a címet is. A rendőrök mindkét férfit elfogták és őrizetbe vették. A bíróság október 25-én elrendelte a letartóztatásukat.

A 44 éves férfi ellen emberkereskedelem és kényszermunka, a 27 éves ellen kábítószer-kereskedelem gyanújával folyik eljárás.

(via: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Meg se fordult a fejembe, hogy velem mi lesz” - a kutyáját kimentette a 15 éves lány, de ő maga már nem tudott kijutni a gödörből Zircen
Séta közben a nála lévő labda esett be, a kutya utána ugrott, a gazdája pedig egy bokorba kapaszkodva húzta ki. A nagymama kötéllel próbált segíteni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 29.



Egy zirci építkezés több mint 2 méter mély, vízzel teli gödrénél sétált a kutyáival egy 15 éves lány. A nála lévő labda beleesett, az egyik kutya, Csillag utána ugrott, és nem tudott kijönni, derül ki az RTL Híradóból.

„Úristen, mi van ha elveszítem a kutyámat, a legjobb barátomat. Nem szeretném elveszíteni” - mondta a lány a hírműsornak.

„Az volt az egyetlen célom, hogy a kutya jól legyen, meg se fordult a fejembe, hogy velem mi lesz”

- tette hozzá.

Egy bokorba kapaszkodva kihúzta Csillagot, ő viszont félig belecsúszott a gödörbe, és fázni kezdett.

Mielőtt lemászott, felhívta a nagymamáját, és elmondta neki, mire készül. Az apja szerint az idős asszony kötéllel indult a helyszínre, de látta, hogy egyedül nem megy, ezért segítséget kért.

A rendőrök rövid időn belül odaértek és kihúzták a lányt. Csillag végig a gazdája mellett maradt, még akkor is, amikor a mentősök a kocsiba tették. A zirci mentők erről képet posztoltak a közösségi oldalukra. A lány nem sérült meg, de azt mondja, még mindig vannak rémálmai, és reméli, soha többé nem kell hasonlót átélnie.

Az RTL tudósítását itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: