A kormányszóvivő kommentben azt is hozzátette: "A szakszervezettel az ősszel kötött megállapodás 2025-re és 2026-ra is 7-7 százalékot ír elő, amihez a cafeteria és az egyszeri juttatások jönnek még hozzá".
Az a lap cikkében megjegyzik: 2023 januárjában 10 százalékos emelésről állapodott meg az állami cég vezetése a postai érdekképviseletekkel.
"Jelentős béremelésre készül a Magyar Posta 2025-ben!
2023 januárjához képest több mint 30 százalékos emelés várható!"
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.
A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.
Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.
A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.
A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.
Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyarokat is lőttek az oroszok Kárpátalján – légitámadás érte Munkácsot az éjjel, 12 ember megsérült
Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. „Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek ” - közölte a régió kormányzója.
Augusztus 21-én éjjel több települést is támadás ért Kárpátalján. A Munkácsi Városi Tanács közölte, hogy egy helyi vállalat telephelyére rakéta csapódott, ami tüzet okozott. A támadásban tizenkét ember megsérült, közülük öten kórházi ellátásra szorulnak, de állapotuk stabil. A helyszínen mentők és rendőrök dolgoztak, a tanács pedig arra kérte a lakosokat, hogy ne nyissanak ablakot, és ne menjenek ki az utcára - írta a Telex.
"Köszönet a mentőknek, orvosoknak és mindenkinek, aki segíti a várost és az embereket leküzdeni az orosz terror következményeit"
- közölte a városi tanács.
A Kárpátalja.ma beszámolója szerint a Huszti járásban fekvő Lipovec (Hárspatak) közelében is becsapódott egy drón. Ott nem sérült meg senki, de megrongálódott egy gazdasági épület, egy lakóház ablakai betörtek, és az elektromos hálózatban is károk keletkeztek. Ezt Mirostzlav Bileckij kormányzó közölte.
Az RBC-Ukraine információi szerint Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.
In Mukachevo, 12 people were injured as a result of a russian attack, according to the city council.
Residents are urged to close their windows tightly and not to go outside unless absolutely necessary.
Russia launched missile attacks on Lviv and Mukachevo (a city near the border with Hungary). There are dead and wounded, a lot of destruction, architectural monuments are damaged.
This is a response to all of Trump's calls for negotiations. Putin is simply mocking him.
Today, the main blow of Russian UAVs and missiles fell on Western Ukraine. Zakarpattia, Mukachevo - the consequences of the cruise missile attack on the Flextronics plant. About 30 km to the Hungarian border. There was also a cruise missile strike on Zaporizhia. pic.twitter.com/RXrKELQpD5
A Kyiv Independent összefoglalója arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak Ukrajna nyugati részén, Lvivben és Luckban is. Makszim Kozickij, a lvivi régió kormányzója közölte:
„Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek.” Hozzátette, hogy több tucat házban keletkeztek károk.
Augusztus 21-én éjjel több települést is támadás ért Kárpátalján. A Munkácsi Városi Tanács közölte, hogy egy helyi vállalat telephelyére rakéta csapódott, ami tüzet okozott. A támadásban tizenkét ember megsérült, közülük öten kórházi ellátásra szorulnak, de állapotuk stabil. A helyszínen mentők és rendőrök dolgoztak, a tanács pedig arra kérte a lakosokat, hogy ne nyissanak ablakot, és ne menjenek ki az utcára - írta a Telex.
"Köszönet a mentőknek, orvosoknak és mindenkinek, aki segíti a várost és az embereket leküzdeni az orosz terror következményeit"
- közölte a városi tanács.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.
Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen
1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.
Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.
„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”
Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.
Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kezdődik? Összesen 80 ezer tartalékost hívnak be Izraelben – megkezdték a Gázaváros ellen tervezett hadműveletet
A Hamász terrorszervezet most már egy „meggyötört és megsebesült” gerillaerő Izrael szerint. A hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
"Megkezdtük az előkészítő műveleteket, és erőink már ellenőrzésük alatt tartják a város egyes külső területeit"
- mondta Defrin, akit a The Jerusalem Post című helyi lap idézett a honlapján.
"Fokozzuk a Hamász elleni támadást Gázavárosban, a terrorista szervezet kormányzati és katonai terrorjának fellegvárában" - emelte ki a szóvivő.
Úgy fogalmazott, hogy a Hamász - amely korábban ellenőrzése alatt tartotta a Gázai övezetet - most már egy "meggyötört és megsebesült" gerillaerő.
Közleményt adott ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala is, és ebben azt írták, hogy a kormányfő utasítást adott a gázavárosi műveletek előkészítésének felgyorsítására. Határidőt a közlemény nem tartalmazott.
Efi Defrin megerősítette azt is, hogy a héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni, illetve további 20 ezret a hónap végéig.
Hangsúlyozta: a hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.
A hadsereg korábban arról is beszámolt, hogy a Hamász 15-nél is több fegyverese tűnt fel alagutakból és támadt izraeli katonákra egyebek között páncéltörő rakétákkal Hán-Júnisz térségében, délre Gázavárostól. Az összecsapásban egy katona súlyosabb, kettő pedig könnyebb sebeket kapott. Defrin elmondta, hogy vizsgálatot indítottak ebben az ügyben.